Archief VII - Hagyatékok, személyi iratok

Identificatie

referentie code

HU PFL VII

Titel

Hagyatékok, személyi iratok

Datum(s)

Beschrijvingsniveau

Archief

Omvang en medium

Context

Naam van de archiefvormer

Biografie

A Géza fejedelem által 996-ban alapított apátságnak minden valószínűség szerint kezdettől fogva volt levéltára, amelynek első darabja a Szent István által 1001-ben a monostornak adott kiváltságlevél. A levéltárat kisebb megszakításokkal mindig eredeti helyén őrizték, csak a török hódoltság idején menekítették biztonságosabb helyekre, illetve a II. József-féle feloszlatáskor került a 19. század elejéig Budára. A gondos őrzésnek is köszönhetően korai okleveles anyaga nagyrészt megmaradt, így Pannonhalmán található a magyar államiság első századaiból származó oklevelek egyik leggazdagabb, legértékesebb gyűjteménye. A monostor interpolált kiváltságlevele mellett itt őrzik a Szent László korából származó összeírólevelet és az első hazánkban található, eredeti pápai oklevelet (II. Paschalis, 1102). A Capsarium értékes részét képezi a 12. századi magánoklevelek nagy száma. Más középkori apátságok iratanyagával több, hasonlóan értékes, korai oklevél került Pannonhalmára: a tihanyi apátság alapítólevele a magyar nyelv legrégibb szórványemléke, Dávid herceg adománylevele Szent László pecsétjét őrizte meg számunkra. Szintén 11. századi a bakonybéli apátság javainak Szent László-kori összeírása.

A levéltárat egy 13. század elejéről származó oklevél szerint a kincstárban őrizték. A tatárjárás előtt készült chartularium, a Liber Ruber okleveleinek csoportosítása valószínűsíti, hogy a királyi és a pápai okleveleket elkülönítve tárolták. Ezt részben megerősíti a levéltár 1400 körül 3 fólióra írt leltára, amely hazánkban először látta el jelzetekkel az egyes okleveleket. A jegyzék szerint ekkor a könyvtárban tárolták a dokumentumokat, de a rendi levéltártól elkülönítették a 13. századtól működő hiteleshely iratanyagát. Az archivum a török hódoltság idején megfordult Veszprémben, Nyitrán, Győrben és Bécsben is. Az iratanyagot a 18. század elején rendezték capsákba és fasciculusokba, valamint hozzájuk másolati könyveket és mutatókat készítettek. 1723-ban újjáéledt a főapátság hiteleshelyi működése is, ehhez új pecsétnyomót készítettek. A 19. században a három évtizeden át levéltárosként működő Czinár Mór folytatta a rendezést és a segédletkészítést. 1866-ban alakították ki a főapáti iratok sorozatát, iktatókönyvvel és tárgymutatóval, és szintén a 19. század derekától külön gyűjtötték a rendi gazdálkodás iratait. A századfordulón Récsey Viktor a Capsarium okleveleit időrendi sorozattá alakította.

A levéltár állománya a 17-18. században kiegészült az újjáalakult apátságok (Bakonybél, Tihany, Dömölk) és több elenyészett apátság régi levéltári anyagával, majd a Magyar Bencés Kongregációhoz csak a 19. század végén csatlakozott zalavári apátság újkori levéltárával. Az intézmény a 19. század végétől jelentős családi letétekkel (Guary, Chernel, Somogyi, Kende, Erdődy család) gazdagodott. 1945-ben örökhagyás címén került Pannonhalmára Stephanie belga királyi hercegnő és férje, Lónyay Elemér herceg levéltára.

A levéltár gyűjtőkörébe tartozik a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátságnak, valamennyi apátságának és rendházának, a kongregáció függő házainak és a Területi Apátságnak az iratai. Ezek közül is kiemelkednek a rendi kormányzat, a főapáti és perjeli hivatalok valamint a nagykáptalan dokumentumai, de a gyűjtőterület fontos részét képezik az oktatási intézmények, a gazdasági hivatalok és gazdasági társaságok, valamint a függő házak intézményeinek iratai is.

Geschiedenis van het archief

Directe bron van verwerving of overbrenging

Inhoud en structuur

Bereik en inhoud

Waardering, vernietiging en slectie

Aanvullingen

Ordeningstelsel

Voorwaarden voor toegang en gebruik

Voorwaarden voor raadpleging

Voorwaarden voor reproductie

Taal van het materiaal

    Schrift van het materiaal

      Taal en schrift aantekeningen

      Fysieke eigenschappen en technische eisen

      Toegangen

      Verwante materialen

      Bestaan en verblifplaats van originelen

      Bestaan en verblijfplaats van kopieën

      Related units of description

      Related descriptions

      Aantekeningen

      Alternative identifier(s)

      Trefwoorden

      Onderwerp trefwoord

      Geografische trefwoorden

      Naam ontsluitingsterm

      Genre access points

      Beschrijvingsbeheer

      Identificatie van de beschrijving

      Identificatiecode van de instelling

      Toegepaste regels en/of conventies

      Status

      Niveau van detaillering

      Verwijdering van datering archiefvorming

      Taal (talen)

        Schrift(en)

          Bronnen

          Voorwaarden voor raadpleging en gebruik