A leggyakrabban kutatott püspöki hivatal iratanyagának iktatói és mutatói 1917-ig latin nyelvűek. 1918-tól napjainkig már magyar nyelven szerkesztettek. Az iratoknál már említettük, hogy mely évekből hiányoznak az iktató-, illletve a mutatókönyvek. Használatuk a kutatáshoz nélkülözhetetlen. A 18. századból az iktatókönyvek 1792-ig, a mutatókönyvek 1768-ig maradtak meg. A rossz elhelyezés következtében a 19. század első feléből megsemmisültek. Az 1793–1800, 1810–1812, 1814–1823 és 1832–1841 közötti évekből az iktatókönyvek hiányoznak. Az 1839-es és 1841-es évből csak mutatók maradtak meg. Ezen évek esetében csak az iratok egyenkénti átnézését tanácsolhatjuk. 1842-től napjainkig a segédkönyvek sorozata hiánytalan és ezek segítségével a kutatás az érvényes szabályok alapján történhet.
A püspöki cselekményekről a szertató (ceremonarius) által vezetett napló.
Az első sorozat a kormányszervektől (Helytartótanács, Kamara) érkező rendeleteket és végrehajtásukra vonatkozó iratok másolatait tartalmazza.
A második sorozat ügyviteli segédkönyvnek tekinthető.
Az első egyházmegyei bérmálások 1778-ban Séllyei Nagy Ignác püspök vizitációs körútjához kötődtek, annak önálló anyakönyve nincs.
1779-től azonban a megbérmáltak listáit összegyűjtötték, kötetekbe másolták. A püspöki székvárosban csaknem minden esztendő pünkösdjén volt bérmálás, de nagyobb bérmakörutakra a 20. század első harmadáig csak ritkán vállalkoztak a főpásztorok.
A legelső kötet vége papszentelési anyakönyvként funkcionált.
Az egyházmegye belső életére vonatkozó dokumentumok másolatait tartalmazó kötetsorozat
A No.5060 jelzetű kötet inkább naplószerű, levéltári besorolása a hagyományokon alapul.