Showing 381 results

Archivistische beschrijving
RO GyFL ÉFkL.I.3 · Archief · 1896–1952
Part of Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár

A püspöki levéltárban igen jelentős mennyiségben és majdnem hiánytalanul maradtak meg az egyes esperesi kerületekből beküldött számadások az 1896 és 1952 közötti évekből. Itt is érdemes megemlíteni, hogy hasonló jellegű beszámolók a korábbi években is készültek, de azok a püspöki hivatal iktatott iratai között találhatók. Az itteni források általában formanyomtatványok, amelyeket kötelezően kellett az egyes esperességekből beküldeni. Az anyagban sok pénzügyi vonatkozású irat is található, pénztári naplók, zárszámadások és egyéb kimutatások. Az iratok és nyomtatványok kezdetben magyar nyelvűek, 1941 után magyar és román nyelvűek. Az iratok a raktári egységek egyenkénti átnézésével kutathatók.

RO GyFL GyeGyL.VIII.592–633.604 · Archief · 1668–2001
Part of Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár

A plébániai sorozatban az 1850–1870-es évekből zömében házassági szabadegyezségek maradtak fenn. Házassági iratcsoportja (1870–1872) egyetlenegy összefűzött dossziéból áll, sorszámozott lapokkal, időrendbe osztva minden melléklettel együtt. A dosszién román nyelvű állami levéltári leltárlap található a szükséges adatokkal kitöltve, a római katolikus tévesen „greco-catolic”-nak írva.

Zonder titel
RO GyFL GyeGyL.VIII.592–633.606 · Archief · (1669) 1697–2015
Part of Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár

Értékes történelmi forrást képez plébánianaplója 1697–1830 közötti időszakból és 18. század végi faluszéki jegyzőkönyve (1790–1811). A faluszéki jegyzőkönyvet 2014-ben restaurálták (és sötétbordó bőrkötésbe kötötték) a Nemzeti Kulturális Alaptól nyert támogatásból.

Zonder titel
RO GyFL GyeGyL.VIII.592–633.611 · Archief · (1276) 1689–2017
Part of Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár

Iktatott ügyviteli irataiban keverednek a plébánia és a főesperességi ügyiratok, nem minden esetben sikerült egyértelműen szétválasztani őket. A „külön kezelt hivatalos iratok” nevű állag nem iktatott iratokból áll, amelyeket valamely hasonló, összetartozó szempont szerint gyűjtöttek pertinenciaszerűen külön mappákba. Sok bennük a feladó részéről iktatott irat, amely azonban a plébánián nem iktatódott. Kötetei között a „Gyergyói kerületi papság gyűlésének jegyzőkönyve 1938–1940”, amely töredékesen maradt fenn, a ditrói plébánia levéltárából került elő.

Zonder titel
RO GyFL ÉFkL.I.10 · Archief · 1863–1947
Part of Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár

E fondban a püspöki levéltárban talált, különböző egyházi és vallásos egyesületre vonatkozó forrásokat helyeztük el. Felhívjuk a figyelmet, hogy ezen iratokon kívül, számos más forrás található az egyesületekre az iktatott iratok között, valamint a sorozat későbbi köteteiben publikálandó plébániai levéltárakban. A döntő többségében magyar nyelvű iratok az erdélyi katolikus társadalmi élet fontos forrásai. A raktári egységekben a felsorolt egyesületek szabályzatai, „alkotmányai”, anyakönyvei és jegyzőkönyvei és különféle statisztikák találhatók. Az iratok és kötetek egyenkénti átnézéssel kutathatók.

RO GyFL SzéGyL.VIII.639–714.658 · Archief · 1660–1987
Part of Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár

Külön említést érdemelnek a plébánia nemrégiben előkerült, 18–19. századi anyakönyvei, melyeket 2015 januárjában adtak át a levéltárnak. A gyűjtemény első anyakönyvi kötete a plébánia alapítási évétől kezdve, 1740-től tartalmazza a hívek kánoni állapotának feljegyzéseit. A kötet állapota meglehetősen sérült.

Zonder titel