3364 találat látható

Székács József az első pesti magyar lelkész, 1860-tól bányakerületi püspök, 1842 és 1848 között a nagy jelentõségû Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok egyik szerkesztője volt. „Az ország papja" sokoldalú írói és tudományos munkásságot fejtett ki.

Székelybethlenfalvát Betlenfalua néven említi Damokos Kázmér 1657-ben kelt jelentésében, mint egy 200 lelkes plébániát, amelynek filiája Bogárfalva. A jelentésből azt is megtudjuk, hogy ebben az időszakban nem volt papja. Alig tíz évvel később, egy 1668-ban írt jelentésében, már Székelyudvarhely filiájaként tűnik fel Betlemfalua néven. A 18. században – Kadicsfalvával egy egyházközséget alkotva – a székelyudvarhelyi plébániáról látták el. Kadicsfalva 1802. évi önállósodását követően, Székelybethlenfalva annak filiális helye lett. Ma is Kadicsfalváról gondozzák a híveket. Székelybethlenfalva Szűzanya tiszteletére szentelt templomát 1774-ben újították fel, Pál András egri kanonok támogatásából.

A pápai tizedjegyzék által jegyzett plébániális falu lakossága a reformációkor reformátussá lett. Apostol György marosvásárhelyi jezsuita rendházfőnök 1765-ös missziós munkáját megtérések követték. A szentmiséket kezdetben egy csűrben tartották, amíg 1767-ben az addig reformátusok által használt templomot Bécs a már többséget képviselő katolikus híveknek ítélte oda. Július 14-én a templomot Szent Adalbert püspök tiszteletére szentelték fel, Raisz József jezsuita atyát pedig kinevezték a bői egyházközség adminisztrátorának. A plébániát 1810–1914 között ferencesek adminisztrálták. Székelybő 1937-től Nyárádszereda filiája lett.

A falu első írásos említéséről 1505-ből van adatunk, ekkor Fanchal néven jegyzik. A 17. században Székelyfancsal Székelyszenttamás filiája volt. A település katolikus kápolnája 1766-ban épült, Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére, a hívek költségén. 1844-ben újjáépítették. Székelyfancsal, mint leányegyházközség Székelyszentkirályhoz tartozik. A filiában ma 140 katolikust tartanak nyilván.

Székelyhodos katolikus hitet megtartó lakói már a 17. század első felében a bosnyák ferencesek misszióját élvezték. Az 1332-ben adatolt középkori templomot a 18. század második felében kövesdi Boér Imre főesperes-kanonok megújíttatta és bővíttette. 1880-ban a Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt templomot újjáépítették. A falu római katolikus hívei a második világháborút követően nagyon megfogyatkoztak, ezért az egykori jelentős plébániát 1957-től Jobbágytelkéről látták el. A falu nagyon szeretett volna újra saját papot kapni, ezért az 1970-es években papi lakot is épített.

A település középkori Kripta-hegyi templomát a reformáció után előbb az unitáriusok, majd a reformátusok kapták meg. 1720-ban a katolikusok vették birtokukba egyházközi megoldással. A romos állapotban levő templom Berzenczey István Marosszék főkirálybírója és felesége Kún Ilona jóvoltából megújult, de 1752-ben a főkirálybíró és családja, valamint a falu tehetősebb katolikus gazdái új istenháza építésébe kezdtek. A jelenleg is álló épületet csak 1779-ben fejezték be. A 18. századi plébánia helyett 1908-ban készült új lakás, 1912-ben pedig telket vettek az új iskolaépület számára, melyet az 1960-as évek elején bontottak le. A tanító egyben a templom kántora is volt. Részére az egyházközség kántortanítói lakást és földet biztosított. Az 1948-as államosításkor a kántortanítói épület szerencsés módon az egyházközség tulajdonában maradt, az 1980-as évek elején pedig plébániává alakították át. A templomot 1882-ben erődszerű kerítéssel vették körül, amely az 1960-as évek végén omladozó állapotba került, lebontották, és helyébe korszerű kerítést építettek. Székelykál legfontosabb filiái Erdőcsinád, Iszló (egy ideig Ehedhez tartozott), Jobbágyfalva, Kisillye, Marosjára, Székes, Vadad voltak. Jobbágyfalva 1875-ben, Marosjára 1918-ban önállósult.

Székelykeresztúr első írásos említése a pápai tizedjegyzék korára tehető. Árpádkori temploma feltételezhetően a tatárjáráskor pusztulhatott el. Templomutódja gótikus stílusban épült Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére, amelyet a reformáció idején az unitáriusok használtak. Ezt a templomot 1767-ben kapták vissza a katolikusok, az egyházközség híveinek anyakönyvezése is ekkor kezdődött. Székelykeresztúr 1868-ban alapított felekezeti iskoláját 1948-ban államosították.

A plébánia történetéről a korabeli sematizmusok feljegyzéseiből értesülhetünk. Ezekből tudtuk meg, hogy 1533-ban Felvinczi János püspöki vikárius és gyulafehérvári kanonok Székelylengyelfalván templomot és két oltárt szentelt. A 2010-ben megjelent egyházmegyei sematizmus szerint Székelylengyelfalva a reformáció előtt Farcád filiája volt, majd a farcádi lakosok hittérítése után a helyi katolikusokat a szombatfalvi lelkész látta el. Annyi bizonyos, hogy 1638-ban Szombatfalvával közösen felszentelt pap hiányában licenciátus gondozta az itt lakó katolikusokat. Damokos Kázmér 1657-ben kelt jelentésében Székelylengyelfalva Szombatfalva filiájaként tűnik fel, ekkor a 250 lélekszámú közösségnek nincsen saját papja. Egy 1668-ból való hasonló összeírásban a falu azonban önálló plébániaként szerepel, 150 hívővel. Alig két évvel később, a szintén önállóságnak örvendő Lengyelfalva már licenciátussal is bírt. Székelylengyelfalvát a 17–18. században Székelyszenttamás filiájaként tartják számon. A falu 1767-ben kezdeményezte a különválását Székelyszenttamástól, így a plébánia önállósodása 1775-ben történt meg, helyben lakó pap is ekkor került ide. Mivel a falu régi temploma a 18. század végére már romos állapotba került, szükségessé vált egy új templom építése. Ezt 1802-ben fejezték be, titulusa pedig ennek is Árpádházi Szent Erzsébet maradt.

Székelypálfalva egyházközségének első említése a pápai tizedjegyzékben maradt fenn. A település nevét hazánkban rögzítő első írásos említések a 15. században keletkeztek. Damokos Kázmér 1657-ben összeállított jelentésében Székelypálfalva parochiaként szerepel, pap nélkül, 15 katolikus családdal, akik az unitáriusokkal vegyesen élnek. Középkori templomukat a katolikusok a reformáció után az unitáriusokkal közösen használták. A szóbeli hagyomány alapján ma is tudni véljük, hogy a falu végén állt egy régi templom, amelyet 1661-ben a tatárok leromboltak. Ma is álló, Szent Mihály tiszteletére épült templomába több, a korábbi templomból származó gótikus faragványt beépítettek. Annyi bizonyos, hogy a kora újkorban Székelypálfalva Korond filiája volt, egészen a 18. század második feléig. A plébánia önállósodását 1772-ben kezdeményezték, kérésüket 1775-ben hagyták jóvá és 1777-ben helyeztek a faluba külön papot. Székelypálfalva mintegy 180 hívőből álló, kicsiny katolikus közösségét ma Farkaslakáról látják el.

1747-ben a szállási hívek azt követelték, hogy a véckei pap évente legalább egyszer náluk is misézzen. A mindvégig Székelyvéckéhez tartozó leányegyházközség temploma 1912-ben épült. Iratanyaga az anyaegyház levéltárából származik.

A Székelyszentkirály név magában hordozza a település gazdag történelmi múltját, hiszen tudjuk, hogy az első szent királyunkról nevezett településeink alapítása még a 12–13. századra tehetők. A szakirodalom is középkorinak véli az egyházközség alapítását. A 17. században a falut kétszer is tűzvész pusztította – temploma, papi lakja és levéltára is ekkor égett le. A székelyszentkirályi katolikusokat 1638-ban Fekete István licenciátus gondozta. Ekkor Székelyszentkirálynak két filiája is volt, Oroszhegy és Diafalva. Damokos Kázmér 1657-es évi jelentésében Székelyszentkirály még mindig felszentelt pap nélkül szerepel, megközelítőleg 450 hívővel. Két évtizeddel később, 1677-ben, szintén licenciátus gondozásában említik az egyházközséget, 426 lélekkel. A plébániát 1720–1724 között a székelyudvarhelyi ferencesek adminisztrálták. A falu ma is álló templomát 1796–1799 között építették.

Székelyszentlélek plébániáját és papját a pápai tizedjegyzékben említi először írott forrás, 1333-ban. Temploma négy falu híveit fogta össze – ezek: Szentlélek, Farkaslaka, Nyikómalomfalva és Bogárfalva. A reformáció időszakából, az 1622–1626 közötti évekből, fennmaradt egy tárgyalási jegyzőkönyv, amelyben a négy falu híveinek vitás kérdéseit tárgyalják a pap és a tanító eltartására vonatkozóan. Temploma román kori stílusjegyeket hordoz, szentélye gótikus. A székelyszentléleki templom tornyát Farkaslaka 1762. évi önállósodása után építtették, 1764-ben. A régebbi plébánialak 1832–1833 között készült. Mivel elhelyezkedése kedvezőtlen volt és az épület a felgyűlt csapadék miatt leromlott, ezért a század elején, 1913-ban új papi lakot építtettek, amely ma is áll.

Székelyszenttamás egyházközségét a pápai tizedjegyzékben említik először 1333-ban – a telegdi (udvarhelyi) főesperesség egyik legrégebbi plébániája. A falu középkori templomát 1555-ben javították ki Izabella királynő támogatásával, szentélyét is ekkor építették. A tatárjárás idején a templomot lerombolták. A reformáció korában katolikus lakói megtartották hitüket – felszentelt pap hiányában a híveket ekkor licenciátusok gondozták. 1638-ban Székelyszenttamásnak négy filiája volt még: Ülke, Fancsal, Tibód és Kadicsfalva. 1657-ben a mintegy 60 katolikus családból álló egyházközséget úgy jegyzik fel, mint ahol pap is van . Ekkor Székelyszenttamásnak két filiája volt: Ülke és Tibód. Egy szűk másfél évtizeddel későbbi, 1670-ben összeállított jelentésből megtudjuk, hogy a kerületi főesperes Székelyszenttamáson székel, a falu katolikus hívőinek száma pedig 782 lélek. Az 1882. évi sematizmus szerint a faluba 1708-ban került felszentelt pap, addig licenciátusok és az udvarhelyi jezsuiták felváltva adminisztrálták. Jelenlegi templomát 1820–1821 között építették a régi templom helyén, szintén Szent Tamás apostol tiszteletére. 1881-ben esett át nagyobb mértékű felújításokon. Gótikus templomából egy kőfaragványt és egy szenteltvíztartót mentettek át az új templomba.

Az 1859-ben alapított székelyudvarhelyi leányiskola iratanyaga mennyiségével és összetételével lehetővé teszi, hogy a tanintézmény története rekonstruálható lehessen a meglévő források alapján. Az iskola iratgyűjteménye és az iskolaszéki iratok együttes kutatásával a helyi katolikus felekezeti oktatástörténet hitelesen feldolgozható. Az iktatott iratsorozat mellett fennmaradt a tanintézet első bizottmányi jegyzőkönyve 1859-től kezdődően – amelyből a leánynevelő intézet alapításának körülményeiről értesülhetünk –, valamint az új iskola építési tervrajzai is.

Feltételezhetően már a 13. században állt egy, a székelyudvarhelyi Szent Miklós tiszteletére szentelt plébániatemplom, melynek papjáról a pápai tizedjegyzék tesz említést. Ebben Udvarhelyt a telegdi főesperességben tűntetik fel, amelyet három alesperesség alkotott: a marosi, a csíki és az erdőháti (erdőlaki). Ez utóbbi alesperességben említik Udvarhelyt. 1592 karácsonyán érkezett a városba Mediomontanus János jezsuita, akinek a nevéhez fűződik az első udvarhelyi középfokú tanintézet alapítása. Őt követte Marovásárhelyi Gergely jezsuita hitszónok, aki tudásával és kiváló hitszónoki képességével 250 lelket térített vissza a katolikus hitre. A reformáció idején templom nélkül maradt katolikusoknak a piac téri iparosok sátrában miséztek. A plébános is a bethlenfalvi leányegyházban székelt. 1612-ben a katolikus templomot birtokba vették a reformátusok és csak 1633-ban, fejedelmi rendeletre adták azt vissza. A hívek ez idő alatt Bethlenfalvára jártak szentmisére. A korszakra jellemző felekezetközi vitákat és ellentéteket több oklevél is tanúsítja. A 17. században a város lakossága vallásilag nagyjából egyforma arányban oszlott meg. 1646-ban, a gyulafehérvári káptalan által kiállított oklevél szerint, a város római katolikus lakossága kiegyezett a református résszel, hogy a bíróságot ezután felváltva viseljék: egyik évben a katolikusok, a másik évben a reformátusok. Megállapodtak abban is, hogy a tanácsban fele-fele arányban vesznek részt, és a bevételekből egyformán részesülnek.

1651-ben Sámbár Mátyás jezsuita atya a megrongált plébániaépület és templom felújításába kezdett, de komolyabb építkezésre csak az 1661-es török hadjárat után kerülhetett sor. Ez a templom a jelenleg plébániaként működő egykori jezsuita rendház és a mai templom közötti virágoskert helyén állt. Romjai 1989-ben bukkantak elő, a kőrisfagyökerek kiásásakor. Ebből a templomból egy gazdagon díszített, 1679-ben készült ajtókeret maradt fenn, amely a jelenlegi templom oldalkápolnájának keleti bejáratát keretezi.

Új templom építésére az 1780-as években került sor a jezsuitából világi pappá lett Kadicsfalvi Török Ferenc főesperes működése alatt. Schmidt Pál marosvásárhelyi tervező 1782-ben készítette el az új székelyudvarhelyi templom terveit, amelyek mindmáig megőrződtek a plébánia tervtárában. A háromhajós templom építésének irányítását 1788-tól Türk Antal vette át. Az építkezést 1793-ban fejezték be, a templomot Batthyány Ignác püspök szentelte fel.

A várossal a 16. század végén összeépült hajdani Gyárosfalva területén áll a Jézus kápolna. Építési idejét a 2011-ben végzett régészeti ásatások tisztázták. Eszerint, a kápolna a 15. század vége és a 17. század közepe között épült.

A fejedelemség idején a városközpontban létezett egy Szent Anna kápolna is, amelyet az első református templom építésekor bontottak le valamikor az 1633-as évi rendeletet követően. Az új reforomátus templom már nem a kápolna közvetlen helyére épült, hanem annak szomszédságába. A kápolna pontos építési idejét és létezését a régészeti ásatások, illetve további történeti írott források kutatása tisztázhatná.

Udvarhelyszék első középiskoláját a jezsuita szerzetesek alapították 1593-ban Székelyudvarhelyen. A reformáció idején Erdélyből többször kitiltott jezsuiták 1652-ben tértek vissza a városba és az általuk alapított iskolát 1652–1736 között kisgimnáziumként működtették. 1736-tól ez az intézmény teljes fokozatú gimnáziumként működött. Ebből az iskolából alakult ki a későbbi katolikus gimnázium, vagyis a jelenlegi Tamási Áron Gimnázium.

Székelyvarság egy több hegyi tanyából álló erdei település, amely 77 km² felületen terül el. Létrejöttétől Oroszhegy filiája volt – lakosai is onnan települtek ide –, majd 1902-ben szervezték önálló plébániává. Templomát 1902–1904 között építették Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére.

A vidék katolikus hitélete 1700-tól a ferences missziónak köszönhetően újjáéledt. A stefaniták két missziós központja Székelyvéckén és Szentdemeteren volt. 1723-ban a templomot a katolikusok visszaszerezték az unitáriusoktól. A jelenlegi istenházát azonban később, 1790–1791-ben gróf szárhegyi Lázár Ádám özvegye, Böjthi Terézia építtette saját költségén, a családi udvarház közvetlen szomszédságában. A késő barokk épületet a patrónus testvére, Böjthi Antal volt jezsuita pap tervezte. Az első papi lakást 1906-ban lebontották, és újat építettek helyette. 1903-ban az iskola is új épületbe költözött, amelyet 1930-ban bővítettek.

A Szászzsombor néven ismert falu eredetileg szász telepítésű volt, azonban egy pestisjárvány következtében elnéptelenedett, továbbá a török-tatár betörés is megtizedelte az itt élő szász lakosságot. Ezt követően homoródalmási és homoródszentmártoni székelyek telepedtek a szászok helyére. A reformáció idején a lakosság többségében az evangélikus felekezetre tért át. Glacz András római katolikus kőhalmi királybíró és Mihálcz István SJ közbenjárására a katolikusok részére 1772-ben a katonaság épületében alakítottak ki egy misézőhelyet és a jezsuita atyának egy lakhelyet. Egy évtizeddel később külön templom- és plébániaépítésre kérnek engedélyt, a templom építését Mária Terézia is támogatta. Székelyzsombor mindvégig szórványegyházközségnek számított – 1882-ben csak 84 katolikus hívő élt itt. A falu szülöttjeinek leghíresebbje Nyírő József író. Székelyzsombor 1783-ban épült templomának védőszentje Avilai Szent Teréz. A faluban ma mindössze csak 30 katolikus él.

1856 és 1860 között megszervezett espereskerület,
amely az 1949. és 1993. évi igazgatási átalakítás után is működött.

A Szent István által épített, a középkorban koronázások és gyakorta királyi temetések színhelyéül szolgáló templom egy társaskáptalan (kiváltságos prépostság) kezelésében volt, exempt jogállásban. Bár az épület jó része a török háborúk alatt és után elpusztult, a Mátyás sírját befogadó kápolna a 18. század végéig állt és istentiszteletek bemutatására alkalmas állapotban volt.

A törökök kiverése után újjászervezett plébánia, 1773-ig jezsuita plébánosokkal.

1778-ban megszervezett plébánia

1786-ban még nem, 1791-ben már létező espereskerület.
Megszüntetése az egyházmegye belső igazgatásának 1949. évi átszervezése kapcsán történt.
1869-ig védőszentje Szent Imre; a Székesfehérvári Középső kerület megszervezésekor történik titulusváltása

A Dunántúl észak-keleti részét magában foglaló székesfehérvári egyházmegye nem tartozik az ország legősibb egyházmegyéi közé. A püspökséget 1777-ben VI. Pius pápa és Mária Terézia alapította. (Területe korábban a veszprémi püspökséghez tartozott, székvárosa pedig, mint királyi koronázó- és temetkezőhely, kivételezett (exempt) jogállású terület volt. A Szent István által alapított fehérvári társaskáptalan ugyanis közvetlenül az esztergomi érsek alá volt rendelve. Középkori virágzásának a török hódítás vetett véget 1543-ban. 145 évi oszmán uralom után, a 17. század végétől a város újjáéledt, de a külföldi származású prépostok nem tudták visszaállítani a káptalan régi fényét. Az 1770-es években Mária Terézia királynő kormányzata nagyszabású egyházigazgatási reformot kezdett Magyarországon. Ennek során 1777-ben feldarabolták a hatalmas veszprémi püspökséget, és Székesfehérvárt is püspöki székhellyé tették. Ugyanakkor a püspök mellé új székeskáptalant is szerveztek, de úgy, hogy az nem lett jogutódja a megszüntetett prépostságnak.)
A püspökség fennhatósága a veszprémi egyházmegye Fejér és Pilis megyei részeire terjedt ki, székvárosának plébániái pedig korábban az esztergomi érseknek voltak alárendelve. Első főpásztora Séllyei Nagy Ignác (1777–1789) lett. A püspökség gazdasági alapjait területének tizedjövedelmei, a budai tizedek, valamint a korábbi társaskáptalan és a megszűnt fehérvári jezsuita kollégium birtokai jelentették, de összjövedelme a legcsekélyebb volt az ország püspökségei közül. Ennek ellenére ezen egyházmegye élére került a 20. századi katolicizmus legnagyobb hatású személyisége, Prohászka Ottokár püspök (1905–1927).
A székesfehérvári egyházmegyéhez kezdetben mindössze 62 plébánia tartozott, de a hívek száma rohamosan gyarapodott. Mélyreható egyházigazgatási változások azonban csak Shvoy Lajos püspöksége (1927–1968) idején következtek be. A püspök tudatosan végiglátogatta a legkisebb filiákat is, és ennek nyomán nagyszabású templomépítési és plébánia-, illetve lelkészségalapítási mozgalom bontakozott ki.
A püspökség területe története során egyetlen egy alkalommal változott. 1993-ban II. János Pál pápa rendelkezése nyomán az egyházmegye elveszítette – a Csepel-szigetiek kivételével – fővárosi és dunakanyari plébániáit, de megkapta Budaörsöt az esztergomi főegyházmegyétől, Tatabánya és Oroszlány környékét a győri, valamint Enying és Lepsény térségét a veszprémi egyházmegyétől.

1949-ben megszervezett espereskerület.
1993 előtt szórványosan, 1993-2004 között már következetesen Bodajki espereskerület néven szerepelt

1786-ban még nem, 1791-ben már létező espereskerület.
Az egyházmegye belső igazgatásának 1949. évi átszervezése után is létezett.
Megszüntetése az 1993. évi egyházmegyei határrendezés utáni szervezeti átalakításkor történt.