Archief 03 - Tervrajzok

Identificatie

referentie code

HU PMKL VI.03

Titel

Tervrajzok

Datum(s)

  • 1749–1989 (Vervaardig)

Beschrijvingsniveau

Archief

Omvang en medium

0.6 ifm

Context

Naam van de archiefvormer

(1692–)

Institutionele geschiedenis

A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendháza és iskolája 1666-ban jött létre Privigyén (de a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban már 1642-től működtek piaristák). Onnét kiindulva Breznóbányán (1673) majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat, amelyek 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.

A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.

II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.

A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.

Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.

A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).

Geschiedenis van het archief

Directe bron van verwerving of overbrenging

Inhoud en structuur

Bereik en inhoud

Waardering, vernietiging en slectie

Aanvullingen

Ordeningstelsel

Voorwaarden voor toegang en gebruik

Voorwaarden voor raadpleging

Voorwaarden voor reproductie

Taal van het materiaal

    Schrift van het materiaal

      Taal en schrift aantekeningen

      Fysieke eigenschappen en technische eisen

      Toegangen

      Verwante materialen

      Bestaan en verblifplaats van originelen

      Bestaan en verblijfplaats van kopieën

      Related units of description

      Related descriptions

      Aantekeningen

      Alternative identifier(s)

      Trefwoorden

      Onderwerp trefwoord

      Geografische trefwoorden

      Naam ontsluitingsterm

      Genre access points

      Beschrijvingsbeheer

      Identificatie van de beschrijving

      Identificatiecode van de instelling

      Toegepaste regels en/of conventies

      Status

      Niveau van detaillering

      Verwijdering van datering archiefvorming

      Taal (talen)

        Schrift(en)

          Bronnen

          Voorwaarden voor raadpleging en gebruik