Arquivo 670 - Küküllőkeményfalvi plébánia iratai

Zona de identificação

Código de referência

RO GyFL SzéGyL.VIII.639–714.670

Título

Küküllőkeményfalvi plébánia iratai

Data(s)

  • 1724–2006 (Produção)

Nível de descrição

Arquivo

Dimensão e suporte

2,29 ifm

Zona do contexto

Nome do produtor

História administrativa

Küküllőkeményfalvát 1566-ban említik először történeti forrásértékű feljegyzések. Katolikus hívei a középkor idején, de még a koraújkorban is, Zetelakához tartoztak és a zetelaki templomban volt lehetőségük szentmisén részt venni. A település Francesco Leone da Modica ferences szerzetes 1638-as évi jelentésében Kemenjfalva néven fordul elő – ekkor Fenyéddel együtt Zetelaka filiáit alkotják. A 18. század végén még állt egy kápolna a mai temető közepén, amelyet püspöki utasításra, megrongált állapota miatt, 1783-ban lebontottak. Küküllőkeményfalva új temploma 1798–1802 között épült Szent László tiszteletére. Száz évvel később, 1898–1899 között feljavították. Küküllőkeményfalva 1894-ben vált önálló plébániává – addig mindvégig Zetelaka filiája volt –, 1988-tól 2002-ig azonban Fenyédről látták el. 2002-től helyben lakó plébánosa van.

História do arquivo

Levéltárát 2008. július 1-jén gyűjtöttük be a Székelyudvarhelyi Gyűjtőlevéltárba. 2009 májusában rendeztük. Plébániai ügyviteli iratait alaposan rendezték az 1980-as években, külön darabjegyzéket is készítettek hozzá, amely megkönnyíti a kutatást. Néhány év időrendi iratgyűjteménye egy dossziéba került összefűzésre, majd minden évszám elejéhez hozzáfűzték az iratok listáját is.

Fonte imediata de aquisição ou transferência

Zona do conteúdo e estrutura

Âmbito e conteúdo

Avaliação, seleção e eliminação

Incorporações

Sistema de arranjo

Zona de condições de acesso e utilização

Condições de acesso

Condiçoes de reprodução

Idioma do material

    Sistema de escrita do material

      Notas ao idioma e script

      Características físicas e requisitos técnicos

      Instrumentos de descrição

      Zona de documentação associada

      Existência e localização de originais

      Existência e localização de cópias

      Unidades de descrição relacionadas

      Descrições relacionadas

      Zona das notas

      Identificador(es) alternativo(s)

      Pontos de acesso

      Pontos de acesso - Assuntos

      Pontos de acesso - Locais

      Pontos de acesso - Nomes

      Pontos de acesso de género

      Zona do controlo da descrição

      Identificador da descrição

      Identificador da instituição

      Regras ou convenções utilizadas

      Estatuto

      Nível de detalhe

      Datas de criação, revisão, eliminação

      Línguas e escritas

        Script(s)

          Fontes

          Área de ingresso