Piarista Rend Magyar Tartománya

Área de identidad

Tipo de entidad

Entidad colectiva

Forma autorizada del nombre

Piarista Rend Magyar Tartománya

Forma(s) paralela(s) de nombre

    Forma(s) normalizada del nombre, de acuerdo a otras reglas

      Otra(s) forma(s) de nombre

        Identificadores para instituciones

        Área de descripción

        Fechas de existencia

        1692–

        Historia

        A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendháza és iskolája 1666-ban jött létre Privigyén (de a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban már 1642-től működtek piaristák). Onnét kiindulva Breznóbányán (1673) majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat, amelyek 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.

        A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.

        II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.

        A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.

        Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.

        A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).

        Lugares

        Estatuto jurídico

        Funciones, ocupaciones y actividades

        Mandatos/fuentes de autoridad

        Estructura/genealogía interna

        Contexto general

        Área de relaciones

        Función relacionada

        Área de puntos de acceso

        Puntos de acceso por materia

        Puntos de acceso por lugar

        Profesiones

        Área de control

        Identificador de registro de autoridad

        PMKL I.1

        Identificador de la institución

        Reglas y/o convenciones usadas

        Estado de elaboración

        Nivel de detalle

        Fechas de creación, revisión o eliminación

        Idioma(s)

          Escritura(s)

            Fuentes

            Balanyi György–Biró Imre–Biró Vencel–Tomek Vince, A magyar piarista rendtartomány története, Bp., 1943.
            Piaristák Magyarországon 1642-1992: Rendtörténeti tanulmányok, szerk. Holl Béla, Bp., 1992.
            Magyar piaristák a XIX. és XX. században: Életrajzi vázlatok, szerk. Balanyi György. Bp., 1942.
            Léh István, Catalogus religiosorum Provinciae Hungariae Ordinis Scholarum Piarum / A magyar piarista rendtartomány történeti névtára 1666-1997, s. a. rend., kieg. Koltai András, 1998 (METEM Könyvek, 21).
            Borián Tibor–Koltai András–Legeza László, Piaristák, Budapest, 2007 (Szerzetesrendek a Kárpát-medencében).
            A piarista rend Magyarországon, szerk. Forgó András, Budapest, 2010 (Művelődéstörténeti Műhely, Rendtörténeti konferenciák, 6).

            Magyarország piarista múltjából: 1. Koltai András, Bevezetés a piarista rend magyarországi történetének forrásaiba és irodalmába, Budapest, 2007. – 2. Böszörményi Géza SchP, A magyar piaristák 1950-ben: Szétszóratás és újrakezdés, a visszaemlékezések szerzői Szűcs Imre, Fazekas József, Galambos László, Biró Imre, Magyar István, Veszprémi Tibor, Etele György, Budapest, 2007. – 3. Haraszti Mihály, Tatabánya és a piaristák, Budapest, 2009. – 4. Russel Károly–Fekete Endre–Hám Antal, A kolozsvári Kalazantinum története, s. a. rend. Sas Péter, Budapest, 2009. – 5. A piarista nevelés újraindulása Szegeden 1991–1999, szerk. Miklós Péter, Budapest–Szeged, 1991. – 6. Szende Ákos, Piarista eszmék és sorsok a 20. századból, Budapest, 2013. – 7. A magyar piaristák és a Tanácsköztársaság, bev. Szakál Ádám SchP, a forrásokat s. a. rend. Koltai András, Budapest, 2013. – 8. Koháry István emlékkönyv, szerk. Kozicz János–Koltai András, Budapest, 2015. – 9. Both Ferenc, Ötven év a temesvári piarista gimnázium történetéből (1885–1935), s. a. rend. Sas Péter, Budapest, 2015.

            Notas de mantención