Archief 08 - Kecskeméti rendház levéltára

Identificatie

referentie code

HU PMKL II.08

Titel

Kecskeméti rendház levéltára

Datum(s)

  • 1715–1990 (Vervaardig)

Beschrijvingsniveau

Archief

Omvang en medium

2.56 ifm

Context

Naam van de archiefvormer

(1715–)

Institutionele geschiedenis

A rendház létrehozására Kecskemét város egyik földesura, Koháry István országbíró tett alapítványt 1714-ben. Az első piaristák 1715 januárjában érkeztek meg a városba, és február 21-én megnyitották gimnáziumukat, amely azóta működik. Lakhelyük eleinte a Mária Kongregáció háza volt, majd 1724-ben beköltöztek saját épületükbe (a ma is álló Jókai utcai piarista rendház keleti szárnyába), amely a következő évtizedekben folyamatosan bővült. A hozzá csatlakozó Szentháromság templom 1729 és 1738 között, tornya pedig 1765-ben épült föl. 1728-ban a rezidencia teljes jogú rendházi rangot kapott. 1730-től itt állították föl a magyar rendtartomány második noviciátusát, amely megszakításokkal 1848-ig működött. 1849 június végétől a rendházba osztrák katonai kórház költözött, a piaristák pedig 1851 őszéig magánházaknál laktak, de épületet 1859-ig a megyei bíróság is használta. Ezt követően a rendtartomány gimnazista korú növendékei (a studensek) éltek a kecskeméti rendházban, a stúdiumnak nevezett kisszemináriumban. Mikor ez 1935-ben megszűnt, helyén konviktus (diákotthon) nyílt. Eközben 1934-ben, miután elkészült a piarista gimnázium új (Hültl Dezső által tervezett) épülete, a rendház lakói a régi gimnázium üresen maradt helyiségeibe költöztek. 1944 októberében, Kecskemét teljes kiürítésekor a piaristáknak is távozniuk kellett. Rendházukat a megszálló orosz hadsereg foglalta el, amelytől 1945. október 15-én kapták vissza teljesen lepusztítva, bútorok nélkül. A piaristák addig a ferences kolostorban, az angolkisasszonyoknál és az új gimnázium épületében laktak. Gimnáziumuk 1948. évi államosítása után hitoktatással és lelkipásztorkodással foglalkoztak. 1948. július 29-től saját templomuk is plébániai rangra emelkedett. A rendház 1950-ben sem szűnt meg, mivel az állam és egyház közötti „megegyezés” értelmében Kecskeméten ismét megnyílhatott a piarista gimnázium és a konviktus. A rendház a 18. századtól kezdve birtokokat is szerzett a város környékén. Legfontosabb részei a Mária-hegyen (1735-től), Koháryszentlőrincen (1747-től 1861-ig), a Kisfái-dűlőben fekvő tanyák (1783-tól) és a Talfái dűlőben fekvő „konviktusi föld” (1935-től) voltak. Ezek közül az 1945. évi államosítások után csak a kisfái maradt, amelyhez 1960-ban megvásárolták a Salamon-féle tanyát.

Geschiedenis van het archief

Directe bron van verwerving of overbrenging

Inhoud en structuur

Bereik en inhoud

Waardering, vernietiging en slectie

Aanvullingen

Ordeningstelsel

Voorwaarden voor toegang en gebruik

Voorwaarden voor raadpleging

Voorwaarden voor reproductie

Taal van het materiaal

    Schrift van het materiaal

      Taal en schrift aantekeningen

      Fysieke eigenschappen en technische eisen

      Toegangen

      Verwante materialen

      Bestaan en verblifplaats van originelen

      Bestaan en verblijfplaats van kopieën

      Related units of description

      Related descriptions

      Aantekeningen

      Alternative identifier(s)

      Trefwoorden

      Onderwerp trefwoord

      Geografische trefwoorden

      Naam ontsluitingsterm

      Genre access points

      Beschrijvingsbeheer

      Identificatie van de beschrijving

      Identificatiecode van de instelling

      Toegepaste regels en/of conventies

      Status

      Niveau van detaillering

      Verwijdering van datering archiefvorming

      Taal (talen)

        Schrift(en)

          Bronnen

          Voorwaarden voor raadpleging en gebruik