A Horányi-kör a pesti piarista gimnázium tanári karának javaslatára jött létre 1871-ben. Tagjai azok a piarista szerzetesek lehettek, akik támogatták a kör célját: „a rend tagjai között a közszellemet ápolni és a tudományos önmunkásságra ösztönzőleg hatni”. Úgy tervezték, hogy a tagok a helyi körökben rendszeresen gyűléseket, felolvasásokat tartanak, közösen pedig folyóiratot vagy füzetsorozatot adnak ki. Bár a helyi körök legtöbb helyen már 1871-ben megalakultak, tovább nem működtek. Az 1876. évi káptalan után a Horányi-kört újraszervezték, és a következő években a helyi körök legtöbbje évente 2-4 ülést tartott. A sorozat főként a helyi gyűlésekről készült jegyzőkönyveket, jelentéseket, néhány ehhez kapcsolódó kéziratot (Kis Sándor, Weiszbarth Károly, Pintér Kálmán) valamint szabályzatokat és elnöki körleveleket tartalmaz, időrendben.
Aperçu avant impression Fermer
Affichage de 2805 résultats
Description archivistique
5 résultats avec objets numériques
Afficher les résultats avec des objets numériques
HU RMEGyL II.3.g.6
·
Série organique
·
1897-1941
Fait partie de Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény Levéltára
HU EOL VI.B.02.A.a
·
Série organique
·
1896-1952
Fait partie de Evangélikus Országos Levéltár
HU EOL VI.B.01.C.a
·
Série organique
·
1893 - 1930
Fait partie de Evangélikus Országos Levéltár
HU JTMRL IV.011.01
·
Série organique
·
1891-1921
Fait partie de Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára
HU EOL VI.B.02.A.f
·
Série organique
·
1889-1952
Fait partie de Evangélikus Országos Levéltár
HU EOL IV.A.02.H
·
Série organique
·
1885-1950
Fait partie de Evangélikus Országos Levéltár
HU BREL C.108.4
·
Série organique
·
1882-1967
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU EOL VI.B.01.A.c
·
Série organique
·
1875 - 1952
Fait partie de Evangélikus Országos Levéltár
HU BREL A.I.01.05
·
Série organique
·
1874-2005
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU EOL VI.B.01.A.n
·
Série organique
·
1872 - 1943
Fait partie de Evangélikus Országos Levéltár
HU EOL VI.B.01.B.b
·
Série organique
·
1872 - 1928
Fait partie de Evangélikus Országos Levéltár
HU EOL IV.A.02.G
·
Série organique
·
1872-1911
Fait partie de Evangélikus Országos Levéltár
HU PMKL I.01.b.E.32
·
Série organique
·
1871 - 1883
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU BREL C.108.7
·
Série organique
·
1869-1979
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU EOL IV.A.02.F
·
Série organique
·
1868-1952
Fait partie de Evangélikus Országos Levéltár
HU EOL VI.B.01.A.d
·
Série organique
·
1868 - 1935
Fait partie de Evangélikus Országos Levéltár
HU EOL IV.A.02.C
·
Série organique
·
1867-1952
Fait partie de Evangélikus Országos Levéltár
HU RMEGyL II.3.c.1
·
Série organique
·
(1867) 1883-2010
Fait partie de Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény Levéltára
HU PMKL III.01.1
·
Série organique
·
1866-1919
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU BREL C.108.6
·
Série organique
·
1865-1957
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU RMEGyL I.1.d.1
·
Série organique
·
1862-1962
Fait partie de Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény Levéltára
HU RMEGyL I.1.c.2
·
Série organique
·
1861-1971
Fait partie de Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény Levéltára
HU BREL C.010.6
·
Série organique
·
1858-1949
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU RMEGyL I.1.c.3
·
Série organique
·
1857-1972
Fait partie de Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény Levéltára
HU EOL VI.B.01.A.k
·
Série organique
·
1854 - 1857
Fait partie de Evangélikus Országos Levéltár
HU EOL VI.B.01.B.a
·
Série organique
·
1854 - 1944
Fait partie de Evangélikus Országos Levéltár
HU PMKL I.01.b.A.01
·
Série organique
·
1852 - 1947
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU PMKL IV.026.3
·
Série organique
·
1852-1879
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU PMKL I.01.b.A.02
·
Série organique
·
1852 - 1915
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU PMKL I.01.b.B.08
·
Série organique
·
1850 - 1949
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU PMKL I.01.b.C.15
·
Série organique
·
1850 - 1950
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU PFL VI.10.25
·
Série organique
·
1849-1882
Fait partie de Pannonhalmi Főapátsági Levéltár
HU PMKL I.01.b.B.09
·
Série organique
·
1848 - 1950
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU PMKL I.01.b.A.03
·
Série organique
·
1848 - 1949
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU PMKL I.01.b.B.04
·
Série organique
·
1848 - 1950
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU PMKL IV.026.1
·
Série organique
·
1840/1870
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU EOL VI.B.01.A.a
·
Série organique
·
1839 - 1874
Fait partie de Evangélikus Országos Levéltár
HU PMKL IV.026.2
·
Série organique
·
1838-1879
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU PMKL IV.001.4
·
Série organique
·
1838 - 1847
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU EOL VI.B.01.A.b
·
Série organique
·
1835 - 1875
Fait partie de Evangélikus Országos Levéltár
HU PMKL IV.001.3
·
Série organique
·
1834 - 1848
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU PMKL IV.001.1
·
Série organique
·
1834 - 1849
Fait partie de Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára
HU PFL VI.10.12
·
Série organique
·
1832-1862
Fait partie de Pannonhalmi Főapátsági Levéltár
HU RMEGyL I.1.a.5
·
Série organique
·
1829-1934
Fait partie de Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény Levéltára
HU RMEGyL I.1.d.3
·
Série organique
·
1820-2004
Fait partie de Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény Levéltára
HU PFL VI.10.23
·
Série organique
·
1816-1839
Fait partie de Pannonhalmi Főapátsági Levéltár
HU SzfvPL I.6.A
·
Série organique
·
1816-1828, 1895-
Fait partie de Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár
HU BREL C.113.6
·
Série organique
·
1813-1950
Fait partie de Baranyai Református Egyházmegye Levéltára
HU PFL VI.10.15
·
Série organique
·
17. sz.-1811
Fait partie de Pannonhalmi Főapátsági Levéltár
HU BREL C.108.1
·
Série organique
·
1807-1962