2938 találat látható

A Levéltár terjedelmében és forrásértékében is legjelentősebb állaga a Püspöki Hivatal működése során keletkezett iratokat őrzi. A 18. századnál korábbi időkből eredeti iratok nem maradtak fenn, viszont 1715-ben egyik első teendőként próbálták összegyűjteni a püspökségre vonatkozó közép-, és koraújkori iratokat. Az állag anyaga ezek másolataival kezdődik, s a püspöki hivatal iratanyaga 1715-től már folyamatosan, 1729-től kezdve szinte hiánytalanul megmaradt. Ez a püspökség fennhatósága alá tartozó plébániákkal, az egyenrangú, illetve a fölérendelt intézményekkel való levelezést (a felsorolásnak megfelelően: leiratok, átiratok, illetve felterjesztések) tartalmazza, 1224 és 2000 közötti időhatárokkal. Az iratanyag relatíve nagy rendben, komoly károsodás nélkül maradt meg. A rendezés során hatalmas mennyiségű, az évszázadok során kiemelt iratanyagot osztottunk vissza eredeti helyükre, de így is lehetnek olyan iratok, amelyek eredetileg ugyan itt voltak iktatva, de valamilyen okból más tematikus állagban találhatóak.

Az állag iratai szervesen a Püspöki Hivatal anyagához tartoznak és csupán irattani okokból, illetve eredetileg is külön való kezelésük miatt alkottunk belőlük külön állagot. A Hivatalban – Kalocsához hasonlóan – 1760-tól kezdve Protocollum episcopale cím alatt a püspöki döntések, s ezek nyomán keletkezett kimenő iratokról külön nyilvántartást készítettek, amelyben, hosszabban- rövidebben a határozatokat is feljegyezték. A latin nyelvű kötetekhez tárgymutató is készült, amely esetenként egybe van kötve a protocollummal, esetenként külön kezelték. Az utolsó ilyen kötet 1791-ből maradt meg, feltehetően a 18. század végén ez az önálló sorozat megszűnt. Az állag forrásértéke jelentős, részben a rendelkezésre álló mutatókkal, részben átnézéssel kutatható. Különösen akkor ajánlható átnézése, ha a kutatott téma erre az időszakra esik.

Az állag anyagát részben a nem iktatott iratok között megtalált népmozgalmi adatokat tartalmazó iratokból, részben a 20. században már évenként folyamatosan meglévő ilyen jellegű jelentésekből alakítottuk ki. A 19. századból az állagban csak töredékesen találjuk meg az erdélyi katolikusság számának változására vonatkozó adatokat, a 20. századi anyag, hiánytalannak mondható. Az iratok nagy része táblázatos kimutatás, népesség-összeírás, estenként szöveges jelentés. Az iratok nyelve latin, magyar és román. Kutatás elsősorban időrendben, azon belül a plébániánként lehetséges.

Az állagot különféle helyekről előkerült és az egyházmegyei zsinatokra vonatkozó dokumentumokból alakítottuk ki. Különösen érdekes az 1822-es zsinatra vonatkozó anyagrész, itt megmaradt a könyv alakban bekötött zsinati napló. Az 1848-as zsinati jellegű tárgyalások dokumentumai mellett, a legtöbb anyag már a rendszerváltás után, az 1990-es években keletkezett. A korai iratok latin és részben magyar nyelvűek, az újabbakban latin, román és olasz nyelvű dokumentumok is találhatók. Egyenkénti átnézéssel kutatható.

Az első világháborúban Románia 1916. augusztus 27-én hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának és csapatai a Vöröstorony szoroson át benyomultak Erdélybe. Szeptember elején többek között elfoglalták a katolikusok lakta Csík megyét is és az elfoglalt vidékekről sokan menekültek el a belső erdélyi területekre. Az állami intézkedések mellett, az Erdélyi Püspökség is menekültügyi kirendeltséget állított fel, amelynek csekély mennyiségű iratanyaga került elő a rendezés során. A forrás érdekessége és a kirendeltség külön iratkezelése indokolta külön állagban való elhelyezést. Az iratok a megmaradt iktatókönyv segítségével és átnézéssel kutathatók.

A levéltárban talált nem iktatott teljesen vegyes anyagot lehetőségünkhöz képest visszaosztottuk a proveniencia elvének figyelembe vételével. E rendezés után is maradt, hat doboznyi olyan irat, amelyet a mai levéltárban nem lehetett máshová besorolni. Az állag címe is erre utal és az iratok a dobozokban egyszerű kronológiai rendben vannak elhelyezve. Az 1716 előtt keletkezett iratok rövid tartalmát a második kötetben közli Bernád Rita, az állag kizárólag egyenkénti átnézéssel kutatható.

Az erdélyi egyházmegyéről már az 1760-as években jelent meg nyomtatott sematizmus, majd a későbbiekben ezek folyamatosan láttak napvilágot. Az állagban a dualizmus korától kezdve azokat a részben nyomtatott, részben kéziratos dokumentumokat helyeztük el, amelyeket a később nyomtatásban megjelent munkák elkészítéséhez használtak fel. Kisebb forrásértékű, egyenkénti átnézéssel kutatható.

A latin nyelvű jegyzőkönyvek 1739-től maradtak meg. A Szentszék hivatalszerű működése tehát Sorger Gergely püspöksége idején kezdődött meg. A jegyzőkönyvek 1781-ig két párhuzamos sorozatot alkotnak (vicariale és consistoriale), s kötetes formában maradtak meg. Ezután 1800-ig jegyzökönyvek nincsenek, 1801-től pedig a megmaradt iratok melletti nyilvántartásokból állítottuk össze a sorozatot. 1845-től 1937-ig csupán az 1895–1901 közötti jegyzőkönyvek hiányoznak. A kötetek az 1845-től meglévő tárgymutatók segítségével, illetve egyenkénti átnézéssel kutathatók.

Az iratanyag igen nagy mennyiségben, de nem csekély hiányokkal maradt ránk. A Szentszék iratait évtizedekig a székesegyház tornyában őrizték, ahol az anyag beázott és egy része elpusztult. A megmaradt iratokat fertőtleníttettük, de restaurálásukra nem volt mód, a forrásérték ezt nem is mindig indokolja. Az 1765 előtti évekből csak néhány irat maradt meg, s a legnagyobb pusztítás a reformkori iratokat érte. Az 1820 és 1836 közötti időszakból az eredeti iratoknak csak töredéke maradt ránk. Ugyancsak kevés az irat az 1955–1970 közötti évekből, sőt az 1980-as évekből is. Az állag anyaga az elmúlt évtizedekben teljesen szétesett. Nagyon nagy munkával megpróbáltuk az eredeti irattári rendet helyreállítani, de a több éven át esetleg egybetartozó ügyiratok esetében ez nem mindig sikerülhetett. Mutatókönyvek csak 1893-tól maradtak meg, így addig a latin és magyar nyelvű iratok csak egyenkénti átnézéssel kutathatók, később a segédletek felhasználásával.

Az egyházmegyei tanfelügyelőség saját iratkezelése kezdetben néhány iratra terjedt ki. Az iratokon érkeztetési dátum és „A” betűjel mellett sorszámozás található. Az első tanfelügyelő Grieb András volt, az iratok általában a Guberniumtól érkező leiratok, többségében latin, a jozefinizmus korában német nyelvűek. Az iratok száma egészen 1816-ig nem haladja meg az évenkénti 20 ügyiratot, majd a húszas évek végétől fokozatosan növekszik. Az „Acta Directoralia”, vagy „Acta Scholastica” névvel jelölt iratok iktatásánál az 1820-as évektől „S” betűt, vagy „Schol.” rövidítést is alkalmaztak. Az iratok nyelve még 1848-ban is döntő többségében latin. Az állag anyagában szinte minden erdélyi középiskolára találunk adatokat, különösen sokat a kolozsvári líceummal kapcsolatosan. A tanügy szabályozásával, iskolák ellenőrzésével kapcsolatos iratok is találhatók az anyagban. Az állag anyagában korabeli segédletek maradtak meg 1779-től 1821-ig az iratok tárgyát latinul tartalmazó listák, majd 1837-től 1846-ig bekötött latin nyelvű protokollumok. 1836 és 1846 között egy másik latin nyelvű segédlet is rendelkezésre áll, amelyben az iratok tárgya mellett az elintézés módjára való feljegyzés is található. Összességében az iratok kutatásához mégis az egyenkénti átnézés ajánlható, tekintettel az állag nem túl nagy mennyiségére.

Az állagot a rendezés során megtalált, legkülönbözőbb iskolák működésére vonatkozó jelentésekből, nyomtatványokból, táblázatokból, iskolai statisztikai adatokból állítottuk össze. Az iratok nyelve kezdetben latin, az 1870-es évektől már magyar, az 1930-as évektől kezdve pedig sokszor kétnyelvű, magyar és román. Az állag iskolánként is rendezhető lenne, az azonban a mostani fázisban nem volt lehetséges. Az anyag jelenleg időrendben és egyenkénti átnézéssel kutatható. Helytörténeti, iskolatörténeti és művelődéstörténeti kutatásokhoz jól használható.

Az első világháború után Romániához került egyházmegyében Kolozsváron állították fel a Tanügyi Osztályt, amely az erdélyi katolikus iskolaügy adminisztrálását végezte. Az iratanyag rendkívül érdekes és művelődéstörténeti szempontból jelentős forrásértékű, nem csak az egyes iskolákkal, de általában a kor oktatáspolitikájával kapcsolatban. 1933-ig viszonylag kevés irat maradt meg, utána az anyag teljesnek mondható.

Mivel az iratok között nagy mennyiségben kerültek elő táblázatos és szöveges iskolai költségvetések, pénzügyi számadásokból, ezekből egy önálló állagot alakítottunk ki. Az iratok egy része kerületenként van csoportosítva, a nem ide tartozókat a kutató időrendben találja. Az állag egyenkénti átnézéssel kutatható.

Az előző állaghoz hasonlóan e jegyzékeket is az iktatott, illetve nem iktatott iratok közül gyűjtöttük ki. Forrásértéke csekély, a tulajdonos megtartásukat kérte. Egyenkénti átnézéssel kutatható.

A két világháború között működő tanítói önsegélyző egyesületnek elsősorban gazdasági jellegű iratai, (vagyonkimutatások, nyugták) valamint levelezése maradt meg. A magyar és román nyelvű iratok átnézéssel kutathatók.

Az egyházmegyei tanítók fegyelmi ügyeit a megnevezett fórum tárgyalta. A magyar nyelvű iratok levelezésből, jelentésekből és jegyzőkönyvekből állak. 1910 és 1938 között saját iktatókönyvet vezettek. Egyenkénti átnézéssel kutatható.

A két világháború közötti időszakban külön gyűjtőkben tartották a katolikus iskolákban alkalmazott tanárok személyi nyilvántartásait és legtöbbször az alkalmazáskor beadott személyi okmányokat. A magyar és román nyelvű források csak egyenkénti átnézéssel, s a személyiségi jogokra vonatkozó jogszabályok betartásával kutahatók.

A máshová be nem sorolható, legkülönbözőbb tárgyú tanügyi iratokból külön állagot alakítottunk ki. Az egyes raktári egységeknél közöljük a bennük található iratok röviden megfogalmazható tárgyát. Az iratok csak egyenkénti átnézéssel kutathatók.

A Püspöki Hivatalba nagyon sok középiskola és más tanintézet is megküldte nyomtatásban megjelent értesítőit. Az anyag könyvtári jellegű, s mint ilyen más közgyűjteménybe is elhelyezhető lett volna. Ugyanakkor figyelembe vettük, hogy olyan periódikákról van szó, amelyek ma már igen ritkák és esetenként a könyvtárakból is hiányoznak, miközben fontos iskolatörténeti adatokat tartalmaznak. Az állag az értesítők egynkénti kikérésével kutatható.

Erdély jelentős területein a katolikusság szórványnak számított és ma is az. A szórvánnyal való speciális foglalkozás esetenként külön tanácskozások témája volt. Ezzel kapcsolatos iratok a második világháború idejéből és a közelmúltból is előkerültek.

Az erdélyi románok uniójára és az örmény katolikusokra a levéltár sok más fondjában is lehet adatokat találni. Ezeket a külön kezelt, latin, magyar, román, francia és német nyelvű iratokat indokoltnak láttuk külön állagban elhelyezni. Egyenkénti átnézéssel kutathatók.

A gyulafehérvári püspökhöz, illetve az érsekhez évente nagyon nagyszámú üdvözlő lévél, képeslap és hasonló jellegű küldemény érkezik a legkülönbözőbb hazai és külföldi személyiségektől. Forrásértéke látszólag csekély, de megőrzése indokolt, mert későbbi jelentőségük előre nem határozható meg, másrészt kordokumentumnak számítanak.

Ebben az állagban röviden meghatározzuk az egyes raktári egységekben található iratok tematikáját, s az anyag ennek alapján egyenkénti átnézéssel jól kutatható.

A levéltár leginkább gyűjteményes jellegű állaga. Itt már csak arra volt módunk, hogy a teljesen vegyes egyedi iratokat, kéziratokat, nyomtatványokat lehetőség szerint időrendbe rendezzük és az alábbiakban ezekről, ha nem is teljes, de viszonylag részletes jegyzéket adjunk. Az iratok a közölt jegyzék alapján csak egyenkénti átnézéssel kutathatók.

Az egyes plébániákon püspöki rendelkezés alapján időnként felmérték a plébánián található iratok jegyzékét. Az anyagnak főleg levéltártörténeti jelentősége van.

Az egyes plébániák felmérésekor részletes leltárat küldtek be a püspökségre. Az állagban ezeket helyeztük el. Egyenkénti átnézéssel kutathatók.

A Gyulafehérvári Káptalan rendszeres működésének legfontosabb dokumentuma az a jegyzőkönyv sorozat, amely 1759-től kezdve folyamatosan maradt meg. A káptalan tanácskozásairól 1759. május 4.-től kezdve latin nyelvű jegyzőkönyveket vezettek, amelyben a tárgyalt ügyek és a hozott határozatok szerepelnek. A jegyzőkönyvek értékét növeli, hogy bennük nagyon sok esetben a káptalanhoz érkezett iratok teljes szövege is lemásolásra került. Éppen ezért olyan iratokról is tudunk tájékozódni a kötetekben, amelyek esetleg eredetiben már nem maradtak ránk. 1861 májusától a jegyzőkönyveket magyarul vezették, bár a korábbi években is számos határozatot magyarul jegyeztek fel a jegyzőkönyvekbe. A jegyzőkönyvek sorozata 1940. március 28-án fejeződik be. Az állag legvégén néhány jegyzőkönyv nem bekötött fogalmazványát helyeztük el.

A Gyulafehérvári Káptalan legrégibb iratainak jelentős része a Magyar Országos Levéltárba került, Erdélyben maradt részét pedig 1912-ben a Gyulafehérvári Batthyaneum Könyvtárában helyezték el. Az odakerült iratok a 13. századtól a 18. század végéig terjednek és az itteni iratok szerves elődjének tekinthetők. Ebben az állagban a káptalan hivatalos működése során keletkezett 19. 20. századi iratokat helyeztük el időrendben. Az 1900 előtti anyagot a századforduló után darabszinten rendezték és a székesegyház tornyában lévő ládákban helyezték el. Ehhez az anyaghoz rendkívül részletes és pontos időrendi, név-, és tárgymutatók készültek, amelyek a ladula (láda) jelzetére utalnak. Az átrendezés során a mai raktári egységekre is feljegyeztük a régi jelzetet, hogy ennek alapján az anyag kutatható legyen. Az iratokat egyébként időrendben helyeztük el a raktári egységekben és az 1900 utáni iratok a későbbi időszakból megmaradt tárgymutatók alapján jól kutathatók. Az iratok nyelve többségében latin a 19. század végétől magyar, majd román is. Az anyag forrásértéke minden szempontból jelentős. Felhívjuk a figyelmet, hogy a káptalan működésével kapcsolatos iratok ugyanezen fond c állagában is megtalálható.

A Káptalani Levéltár korábbi rendezése során a megmaradt levéltári anyag egy részét 1580-tól 1860-ig darabszinten külön választották és arról jegyzéket készítettek. Ezek az iratok a legkülönbözőbb témákról szólnak, esetenként nem kapcsolatosak a káptalannal, de fontos adatokat tartalmaznak a 16–19. századi Erdély történetére. Lényegében gyűjteménynek tekintendők, amelynek felbontása csak lehetetlenné tette volna az anyag kutatását, hiszen jelen formájában darabszintű segédlet áll a kutatók rendelkezésére. Az állag végére a későbbi időszakból előkerült nem iktatott iratokat, illetve a gyulafehérvári székesegyházra vonatkozó iratokat helyeztünk el.

A káptalan anyagának korábbi rendezése során az iratok közül kiemeltek tematikailag, vagy egyéb szempontból fontosnak tartott iratokat amelyeket külön kezeltek és „vezérokmányoknak” neveztek el. Az egyes tárgyakat dossziékban helyeztek el és azokról darabszintű jegyzéket készítettek. Az előző állaghoz hasonlóan ezt is gyűjteménynek tekintettük, amelynek felbontása megnehezítette volna az anyag kutatását. Az iratok egy része valóban jelentős forrásértékű, ezért szükségesnek tartottuk, hogy a repertóriumban valamennyi dosszié rövid témamegjelölését közöljük. Az iratok a repertóriumban felsoroltak szerint, a dossziékon belül pedig egyenkénti átnézéssel kutathatók.

Zomora Dániel nagyprépost 1940 októberében nyomtatott anyakönyvet nyitott az erdélyi székes káptalan tagjairól, amelybe a 19. század elejétől kezdve visszamenőleg feljegyezték a káptalan tagjainak nevét és személyi adatait. Az anyakönyvet az 1960-as évek közepéig vezették, további adatok már nem kerültek bele.