- Andächtiges Gebett Buch (kéziratos imakönyv), 18. század vége – 19. század első fele
- Johannes Jänny számtanfüzete, 1764 k.
- Kánonjogi kézirat (korábbi birtokosai katolikus apácák lehettek 2 db. elmosódott bélyegzőlenyomat alapján), 1741
Egyház- és politikatörténeti, jogi, teológiai és liturgiai művek teljes, töredékes vagy gyűjteményes kéziratai.
A gyülekezet legrégibb (18-19. század) fennmaradt iratainak digitalizált másolatai.
UntitledTeológiai dolgozatok (1-39), szak-, szigorlati, doktori és szemináriumi dolgozatok, Ifjúsági Kör (45/1) és cserkészcsapat (45/2) iratai.
UntitledTartalmazza a Győry Aranka kérésére 2020-ig zárolt, a Budapesti Evangélikus Leánygimnázium történetének kutatásához is használható emlékiratot, ill. a Deák téri Gimn. iskolatörténeti gyűjteményében őrzött és jegyzékelt anyagból kiemelt, az EOL-ban leadott fényképalbumokat. A Deák Téri Evang. Leánygimnázium Alapítványa 2002-ben a levéltárnak adományozta Győry Aranka Ellenszélben c. dedikált verseskötetét, amely szintén a hagyatéki fondba került, de 2024. február 22-én kiemeltük a levéltári kézikönyvtárba való áthelyezés céljából, új jelzete L 4255.
UntitledMegemlékezés Fuchs Vilmosról (1802–1853): 126–136. o.
A Rákosi-korban felszámolt, de 1989-ben újjáalakult Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület iratai.
UntitledA dossziéban Mandák Mária 1947 tavaszán végrehajtott hagyatéki eljárásának iratai találhatók.
UntitledA Mandák épületében 1947-től megtartott különböző jellegű alkalmak (tanfolyamokat, konferenciák, kántorképző tanfolyamok) szervezési iratai, az épület működésével kapcsolatos iratok.
UntitledAz iratanyagban jórészt csak egyes családtagokra vonatkozó többé-kevésbé töredékes, elsősorban 19. századi iratanyagok és könyvek maradtak fenn. A fennmaradt anyakönyvi kivonatok nem eredetiek, azokat minden bizonnyal Tomasek Miklós kérésére, az 1930-as évek végén állították ki a hatóságok. Az anyagban Fuchs Gusztávról, Károlyról, Vilmosról és Tomasek János Pálról fényképek is maradtak.
1:30.000 méretarányú térkép, tervezte: Kéz Andor. Időköre főleg a mai Bródy Sándor utca, a mai Papnövelde utca és a mai Ferenciek tere egykori elnevezései alapján került szűkítésre
- Tomasek János Pál (1802–1887) életrajza – 2. Fuchs családtagokra vonatkozó jegyzetek Szinnyei József "Magyar Írók. III." című munkájából – 3. Családtörténeti jegyzetek "A lőcsei evangélikus egyházközség története" (Lőcse, 1917) című munkából – 4. Tomasek-családfa fénymásolata
Heller József budai fényképész által készített fotó
Nekrológ a Szepesi Hírnök/Zipser Bote című újságban, ismeretlen szerzőtől
- Békés vármegye útlevele Tomasek Pál és Molitórisz Adolf számára (1833.03.30) – 2. A kassai városi tanács által kiadott segélyezési irat (1858.11.15) – 3–4. Névjegykártyák, 2 db
- Tartományi biztossági utasítás (1840.09.11). – 2. Meghívó a lőcsei líceum közvizsgáira (1842) – 3. A magyar ifjúság hálaszózata Tomasek Pál elnök (Magyar Literaturai Egyesület) névnapja alkalmából (1844) – 4. Felvételi oklevél a késmárki múzsák sorába (keltezetlen, 1842–1867)
- Rozsnyói gimnázium bizonyítványa (1816.06.26). – 2. Halle-wittenbergi egyetem oklevele az egyetemi polgárok sorába való felvételről (1828.04.09). – 3. Wegscheider professzor igazolása hallei egyetemi tanulmányokról (1829.03.27).
1 db keresztlevél
- Graenzenstein Gusztáv által írt nekrológ (1853) – 2. A bécsi tudományos akadémia almanachjában megjelent nekrológ (1854) – 3. Házeladással és a holttest hazaszállításával kapcsolatos szerződés (1858–1883) – 4–5. Holttest hazaszállítással kapcsolatos levelezés a Magyar Általános Hitelbankkal (1883) – 6. Tomasek Miklós feljegyzése Fuchs Vilmos haláláról
1 db fénykép
- 29 db kész ceruzarajz és egy vázlat egy kötetben (1839–1843) – Sziluett önmagáról, feleségéről és két fiáról (1843–1853)