3226 találat látható

A győri gyülekezet Magyarország az egyik legrégibb és legjelentősebb evangélikus gyülekezete. A 16. században a győri végvárban szolgáló német evangélikus katonák lelkészt tartottak, aki a városi híveket is gondozta, de Huszár Gál neves magyar prédikátor is működött a városban. A 17–18.század fordulóján a dunántúli pietizmus egyik fő helyeként az evangélikusság fontos egyházi-kulturális központja volt. A győri káptalan és püspök katolizációs törekvései azonban megnehezítették az egyházközség életét. Gyakran változott az istentiszteleti hely, gyakran költözött a lelkész és az iskola is. Voltak olyan évtizedek, amikor egyáltalán nem volt szabad evangélikus istentiszteletet tartani. 1749-ben Mária Terézia megtiltotta az egyház működését, és a hívek 34 éven át csak titokban gyakorolhatták vallásukat, vagy Tétre és Felpécre jártak istentiszteletre. A türelmi rendeletet követően 1784/1785-ben épült fel a mai torony nélküli Ótemplom. Az egyházközség második temploma a XX. század közepén épült föl Nádorvárosban, az első istentiszteletet 1944-ben tartották meg benne.

Győr-Sziget és Révfalu 1905-öt megelőzően önálló települések voltak, ebben az évben azonban közigazgatásilag egyesítették őket Győrrel, s emiatt megszűntek önálló fíliának lenni, az anyagyülekezet részévé váltak.

A város evangélikus püspöki székhely is volt Kapi Béla és Túróczy Zoltán dunántúli püspökök idején 1952-ig, majd 2000 óta újra, mivel itt van az újonnan létrehozott Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület székháza. Szeretetháza és gimnáziuma is van.

Kánya Pál a pesti evangélikus gimnáziumi tanára volt, rendszeres résztvevője volt a kerületi gyûléseknek, és tagja annak a delegációnak, amellyel a bécsi udvar a protestáns pátens elõkészítése során 1855-ben egy hónapig tárgyalt a protestánsok számára meghozandó törvényről. Lánya, Kánya Emília (1828-1905) a Monarchia elsõ női újságszerkesztője volt.

A rendház létrehozására Kecskemét város egyik földesura, Koháry István országbíró tett alapítványt 1714-ben. Az első piaristák 1715 januárjában érkeztek meg a városba, és február 21-én megnyitották gimnáziumukat, amely azóta működik. Lakhelyük eleinte a Mária Kongregáció háza volt, majd 1724-ben beköltöztek saját épületükbe (a ma is álló Jókai utcai piarista rendház keleti szárnyába), amely a következő évtizedekben folyamatosan bővült. A hozzá csatlakozó Szentháromság templom 1729 és 1738 között, tornya pedig 1765-ben épült föl. 1728-ban a rezidencia teljes jogú rendházi rangot kapott. 1730-től itt állították föl a magyar rendtartomány második noviciátusát, amely megszakításokkal 1848-ig működött. 1849 június végétől a rendházba osztrák katonai kórház költözött, a piaristák pedig 1851 őszéig magánházaknál laktak, de épületet 1859-ig a megyei bíróság is használta. Ezt követően a rendtartomány gimnazista korú növendékei (a studensek) éltek a kecskeméti rendházban, a stúdiumnak nevezett kisszemináriumban. Mikor ez 1935-ben megszűnt, helyén konviktus (diákotthon) nyílt. Eközben 1934-ben, miután elkészült a piarista gimnázium új (Hültl Dezső által tervezett) épülete, a rendház lakói a régi gimnázium üresen maradt helyiségeibe költöztek. 1944 októberében, Kecskemét teljes kiürítésekor a piaristáknak is távozniuk kellett. Rendházukat a megszálló orosz hadsereg foglalta el, amelytől 1945. október 15-én kapták vissza teljesen lepusztítva, bútorok nélkül. A piaristák addig a ferences kolostorban, az angolkisasszonyoknál és az új gimnázium épületében laktak. Gimnáziumuk 1948. évi államosítása után hitoktatással és lelkipásztorkodással foglalkoztak. 1948. július 29-től saját templomuk is plébániai rangra emelkedett. A rendház 1950-ben sem szűnt meg, mivel az állam és egyház közötti „megegyezés” értelmében Kecskeméten ismét megnyílhatott a piarista gimnázium és a konviktus. A rendház a 18. századtól kezdve birtokokat is szerzett a város környékén. Legfontosabb részei a Mária-hegyen (1735-től), Koháryszentlőrincen (1747-től 1861-ig), a Kisfái-dűlőben fekvő tanyák (1783-tól) és a Talfái dűlőben fekvő „konviktusi föld” (1935-től) voltak. Ezek közül az 1945. évi államosítások után csak a kisfái maradt, amelyhez 1960-ban megvásárolták a Salamon-féle tanyát.