1938 találat látható

Borszék település neve egy 1745–beli peres iratban tűnik fel először, melyben fürdőházait és kápolnáját említik. A település fejlődése 1770-től kezdődik, ekkor ismertette Bánffy Dénes Borszék borvíz forrásainak jelentőségét. 1805-ben Zimmerhausen Antal betegségéből itt kigyógyulván, bérbe vette a forrást és a vendégek részére házat épített. A romossá vált kápolna helyett gr. Lázár László kancellár 1847-ben egy kis templomot építtetett a Szentháromság tiszteletére. Fenntartásáról Ditró és Szárhegy gondoskodott, mivel Borszék területe e két község birtokosságáé volt. Ebben az időszakban Ditró filiája volt. Borszék önálló plébániáját 1901-ben szervezték meg, templomát 1910-ben építették a birtokosság támogatásával.

Ditró neve 1567-ben fordul elő az oklevelekben. A 18. század elején Szárhegy filiája volt, és 1711-ben önállósult. Ditró első templomának építési ideje sajnos ismeretlen, de valószínű, hogy már 1500 előtt állt. A település régi temploma gótikus jegyeket hordoz, amelyek a jelenlegi Szent Katalin templom csúcsíves nagy ablakkeretén és a főbejárat kőkeretén érzékelhetők. A templomhelyet a Csibi család adományozta. Ezt a templomot 1746-ban nagyobbították, tornya 1753-ban épült. A templomhajót 1756–1767 között bővítették és építették újjá.

Az Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelt templom nem felelt meg az egyre nagyobb számú katolikus hívők befogadásának. A megnövekedett egyházközség nagyobb templom építését tette szükségessé már a 19. század második felében Takó János plébános idején, aki 1888-ban került Ditróba. A templomot Kiss István tervezte, az építkezést Kládek István szabadkai vállalkozó kivitelezte. Ezt a templomot 1911-ben áldotta meg Majláth Gusztáv Károly püspök, és 1913-ban szentelték fel Jézus Szíve tiszteletére.

Csomafalvát az 1567-es évi regesztrumban említik írásban először. Egészen 1730-ig Gyergyóalfalu filiája volt. A hívek kérésére Sorger Gergely püspök nyilvánítja önálló plébániává 1730-ban. A Lázár család támogatásával 1726–1728 között a régi fakápolna helyére új templomot építettek. A hívek számának gyarapodásával nagyobb templom építését vették tervbe, amely 1875–1878 között készült el, és ezt Szent Péter és Pál tiszteletére szentelték fel. Csomafalva Szászfalu nevű részében 1993-ban építettek templomot Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére. Első plébánialakja 1730-ban épült, a jelenlegi 1909–1910 között.

Ratosnyát Gödemesterházáról látják el. A 20. század közepén magánházban miséztek, majd 1992–1995 között a ratosnyai katolikusok részére kápolnát építettek.

A hagyomány szerint a szárhegyi Szármány hegy oldalán már a 15. század végén, de legkésőbb a 16. század első felében öt kápolna állt, amelyek kereszt alakban helyezkedtek el, és a Lázár család egyik tagja építtette őket római útjáról hazatérve, egy álmában történt látomásnak téve eleget. Szárhegyen 1642-ben jelentek meg a ferencesek Lázár István gróf hívására, hogy az említett kápolnák őrzését vállalják, kolostoruk 1665-ben létesült. Kájoni János házfőnöksége idején, aki 1669-ben került Szárhegyre, a kápolnát újrafödték és a kolostort újjáépítették. 1700-ban elrendelik, hogy hiteles a rendház pecsétet készíttessen. Ma is működő kolostortemploma 1749 után épült. A ferences kolostor területét 1755-ben adományozták a rendháznak. A kolostor 1872. május 22-én tűzvész áldozata lett. Ekkor pusztultak el rendi iratai is, könyvtára, valamint az épület teljes berendezése. Az égéskárosult templom és a kolostor felújítását 1877-ben fejezték be. A szerzetesrendek feloszlatásakor, 1949-ben maradék értékeit is államosították, igen kis mennyiségben maradtak meg. A ferences templom titulusa Nagyboldogasszony, a búcsút és a falunapokkal egybekötött rendezvényeket is ennek ünnepén (augusztus 15.) tartják.

A településre vonatkozó első írásos említés egy 1550-ben kelt oklevélben található. Farkaslaka a székelyszentléleki plébánia filiája volt évszázadokon keresztül. Ezt igazolják a ferencesek Hitterjesztési Kongregációhoz küldött jelentései is. Farkaslaka 1638-ban Bogárfalvával és Makfalvával együtt Székelyszentlélekhez tartozott, ahonnan felszentelt pap hiányában licenciátus gondozta a híveket. Ugyanez a helyzet állt fenn 1657-ben is, amikor Farkaslaka lélekszáma körülbelül 650 volt, akiket a székelyszentléleki pap (sacerdos) látott el. Damokos Kázmér 1668-ban írott jelentésében a falu neve Torkas Loka formában fordul elő, szintén Székelyszentlélek filiájaként.

A falu kis templomát 1759-ben építették, majd 1762-ben önállósult az egyházközség. A templom 1845-re romos állapotba került, így újabb templom építését vették tervbe, melynek anyagi támogatását a vallásalap és a hívek hozzájárulása mellett a falu szülöttje Fancsali Márton pap is magára vállalta. Az 1850-ben befejezett templom helyére az 1880-as évek végén egy harmadik templomot emeltek, szintén Nepomuki Szent János titulussal, amely ma is áll. A paplak a 18. században a Pap utcában állt, ahonnan 1809-ben került át cserevásár révén a mai helyére. Az új plébánia épülete 1888-ra készült el.

Homoródalmás nevét az 1332–1337 évi pápai tizedjegyzék említi először írásosan. Középkori katolikus lakosai untiárius hitre tértek a reformáció idején. A 18. században Homoródalmás kis létszámú katolikusai a homoródkarácsonyfalviakkal együtt Lövétéhez tartoztak, 1773-ban 30 hívőt írtak össze. Később Homoródkarácsonyfalva filiája lett. Az almási katolikusok 1882-ben 39-en voltak. Mai templomukat 1910–1912 között építették.

Illyésmező település ma Szováta városhoz tartozik, egyházszervezetileg pedig annak filiája. Temploma 1980–1981 között épült Páduai Szent Antal tiszteletére, Oláh Domokos plébános kezdeményezése folytán. Építését a helyi hatóságok különböző büntetésekkel próbálták megakadályozni. Illyésmező katolikus lakosainak száma 2010-ben 280 volt.

Küküllőkeményfalvát 1566-ban említik először történeti forrásértékű feljegyzések. Katolikus hívei a középkor idején, de még a koraújkorban is, Zetelakához tartoztak és a zetelaki templomban volt lehetőségük szentmisén részt venni. A település Francesco Leone da Modica ferences szerzetes 1638-as évi jelentésében Kemenjfalva néven fordul elő – ekkor Fenyéddel együtt Zetelaka filiáit alkotják. A 18. század végén még állt egy kápolna a mai temető közepén, amelyet püspöki utasításra, megrongált állapota miatt, 1783-ban lebontottak. Küküllőkeményfalva új temploma 1798–1802 között épült Szent László tiszteletére. Száz évvel később, 1898–1899 között feljavították. Küküllőkeményfalva 1894-ben vált önálló plébániává – addig mindvégig Zetelaka filiája volt –, 1988-tól 2002-ig azonban Fenyédről látták el. 2002-től helyben lakó plébánosa van.

A falu első írásos említéséről 1505-ből van adatunk, ekkor Fanchal néven jegyzik. A 17. században Székelyfancsal Székelyszenttamás filiája volt. A település katolikus kápolnája 1766-ban épült, Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére, a hívek költségén. 1844-ben újjáépítették. Székelyfancsal, mint leányegyházközség Székelyszentkirályhoz tartozik. A filiában ma 140 katolikust tartanak nyilván.

A kézdi–orbai főesperesi kerület egyik legrégebbi plébániája. Nevezetes a Damokos Kázmér püspök által összehívott 1685-ös egyházmegyei zsinat, amelyet a település könnyű megközelíthetősége miatt tartottak itt. A reformáció ugyanis megtépázta a közeli Kézdivásárhely katolikusságát, így ott nem lehetett zsinatot tartani. A 17. század végén a szomszédos Nyújtod filiája, majd 1783-tól újból önálló egyházközség lett.

A falu Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt temploma 1685-ben épült, 1775-ben javították, de az 1802-es földrengés olyan mértékben károsította, hogy hatósági felszólításra végül 1817-ben le kellett bontani. A hívek az Erőss Gábor által ajándékozott telken, a papilakkal szemben kápolnát építettek, amely a hívek töredékét volt képes befogadni. Ezért 1826–ra új templomot építettek gróf Szepessy Ignác püspök és gróf Ferrati Erzsébet pénzadományából. Az építkezést báró Purcel János a 2. székely határőr gyalogezred kapitánya felügyelte.

A katonai egyházközséget az 1327-es évben említik először Kathana néven. 1332-ben a közösség papja Petrus volt. A reformáció ideje alatt, 1552-ben lakói reformátusok lettek. A katolikus megújulás idejében visszatértek ősi vallásukhoz és újjászervezték a katolikus életet. 1731-ben már sokkal több volt a katolikus lakó, mint a református. A mai katolikus temető helyén bencés kolostor és templom állt, mely a Basta-korszakban pusztult el, köveit a későbbi polgári építkezésekhez hordták szét. Anyakönyveit 1739-től vezetik. A Haller grófi család támogatásával új templomot építettek 1802 és 1806 között. 1739-ben Csatári Nagy József megvásárolta az Apafi birtokot a plébánia javára. 1750-től volt katolikus iskola, amit 1948-ban államosítottak. 2007-ben ezt az épületet a plébánia visszakapta, ma orvosi rendelőnek és patikának használják.

Mócs település első okleveles említése a 13. századból maradt ránk. A Pap-hely nevezetű hegy oldalában épült templomát a reformáció időszakában a református felekezetűek használták. A katolikus plébániát 1731-ben szervezték újjá. 1782-ben Eszterházi Borbála úrnő adományozta azt a helyet, ahol a mai templom és temetőhely található. Haller János gróf a régi templomot lebontatta, majd helyébe felépíttette a mostani templomot, amely 1783-ra készült el és Urunk Mennybemenetelének tiszteletére szentelték fel. Utolsó helyben lakó papja Balázs Pál volt. A katolikusok száma 1910-ben 592 volt, 2010-ben 27.

Nagysármás település katolikus kápolnája 1937-ben épült. A faluban 1940–1944 között önálló katolikus lelkészség működött. Csekély mennyiségű levéltári anyaga is ezt a rövid önállósági időszakot tükrözi.

A kidei plébániát a pápai tizedjegyzékben említik először. Temploma és hívei a református felekezethez csatlakoztak a reformáció idején, és rövid ideig unitáriusok is voltak, míg Bethlen Gábor idején végleg meg nem állapodtak a helvét hit mellett. A 18. században többen katolikus hitre tértek, és a régi templom visszafoglalására is kísérletet tettek, de eredménytelenül. A plébániát 1766-ban szervezték meg ferencesek kezdeményezésére, és a templomot is ekkor építették. A jelenlegi templom építését 1824-ben fejezték be, titulusa Nepomuki Szent János, de ma a Jézus Szíve búcsút tartják a hívek. Kidét jelenleg a szamosújvári plébániáról látják el, noha a kolozs–dobokai főesperesi kerülethez tartozik. Levéltára az ellátásból adódóan került be a Szamosújvári Gyűjtőlevéltárba.

Besztercét a szászok alapították a 13. század első évtizedeiben. Ferences kolostora 1260-ból ismeretes. Szintén a középkorban, a ferencesek mellett ispotályosok és domonkosok is jelen voltak Besztercén. Középkori hívei evangélikusok lettek a Szent Miklós tiszteletére épített templommal együtt.

A besztercei ferences kolostort 1724-ben kapták vissza a minoriták, akik 1893-ban a kolostort a templommal együtt eladták a görög katolikus egyháznak. Ezt a templomot 1948-ban a görög katolikusoktól államosították, és az ortodox egyház birtokába került, akik mindmáig használják.

A piarista szerzetesek 1717 augusztusában telepedtek le Besztercén, megvásárolták a domonkosok romos kolostorát és templomát, ahol két évig működtek. Mivel a domonkosok kolostora félreesett, a templom is használhatatlan volt, így a piaristák egy központibb helyet akartak. Ilyenképpen 1719-ben kapták meg a város központjában régóta üresen álló ispotályosok volt templomát és rendházát, melynek alapjaira építették a sajátjukat. A plébániát is a piaristák szervezték meg ugyanekkor. A piarista letelepedés Besztercén a város lutheránus szász lakóinak ellenszenvét váltotta ki.

1758-ban a városban tűz ütött ki, amely a rendház nagy részét is elpusztította, a templom is megrongálódott. Az új templom építéséhez szükséges pénzről Mária Terézia gondoskodott, így ma is álló templomuk és rendházuk 1780–1787 között épült, a templom védőszentje a Szentháromság. A rendház egyben iskolául is szolgált.

1848-ban Palotay József tartományfőnök bejelentette az erdélyi püspöknek, hogy a rendtagok hiánya miatt a rend nem tudja az iskolát fenntartani. A piaristák 1879 szeptemberéig látták el a plébánia vezetését, az elemi iskola igazgatását, valamint az evangélikus gimnázium katolikus növendékeinek vallási oktatását. Ekkortól folyamatosan világi papok vezetik mindmáig.

Kohóvölgy katolikus hívei részére kápolnát építettek a 20. században. Jelenleg Erzsébetbánya filiája.

Mezőerked első írásos említése 1238-ból származik. A reformáció idején a középkori katolikus egyházközség lutheránus lett. A mezőerkedi kisszámú katolikusokat Mezőerkeden 1694-től egy ferences, majd 1707-től egy jezsuita pap gondozta Marosvásárhelyről. A katolikus egyház 1729-ben kapta vissza a templomot, amely 1821–re meglehetősen megrongálódott. Magánlakásban miséztek 1905-ig, majd új templomot építettek.

Szamosújvár 1291-ben Gerlahida, 1594-ben Újvár, 1595-ben Szamosújvár néven fordul elő az írásos emlékekben. 1410-ben létezett egy régi vár, amelynek helyén Martinuzzi Fráter György 1540-ben új várat építtetett. Innen kaphatta az Újvár nevet. Ebben a várban gótikus kápolna épült, amely később a börtön kápolnája lett. Ezt a kápolnát 1531-től ferencesek gondozták, és a híveket is ők látták el Désről. 1742-ben Dániel Tivadar telket adományozott a ferenceseknek, arra építették fel templomukat és kolostorukat 1748–1758 között. A szamosújvári önálló plébániát 1825-ben szervezték meg stefanita ferences irányítással, anyakönyvezése is ekkortól kezdődik. A kolostort és a templomot 1855-ben komoly tűzkárosulás érte, emiatt 1857-ben újjáépítették. 1878-ban két tornyot is emeltek rá. A ferencesek a plébániát és a kolostort 2001-ben adták át a Gyulafehérvári Főegyházmegyének.

Teke települése a 14. században jelenik meg először az írásos dokumentumokban. Mivel flamand telepítés, így temploma egy századdal korábbra tehető. A hitújítás időszakában hívei evangélikusok lettek. A plébánia létrehozását a kolozsvári jezsuita misszió kezdeményezte, amely 1760-tól volt jelen Tekén. 1776-ban főkormányszéki beavatkozással telket is szereztek plébánia és templom részére. Mai templomát 1880-ban építették. A 18–19. században a kolozs–dobokai, majd 1882-ben a marosi főesperesi kerülethez tartozott.

A település Szent Márton tiszteletére szentelt középkori temploma a hitújítás után az unitáriusoké lett. Az önálló katolikus plébánia megszűnt, és Dicsőszentmárton 1899-ig Szőkefalva filiája volt. Ebben az évben Pekri Sándor földbirtokos a papi lak és a templom helyéül szolgáló telkeket ajándékozott a közösségnek, és megépült a jelenlegi templom. Az új plébánián fellendült a hitélet: megalakult az Oltáregylet, majd később a Katolikus Népszövetség. A plébánia rendszeres lelki gondozást biztosított a helyi országos pszichiátriai intézetben dolgozó mallersdorfi ferences nővéreknek. A kórházban kápolnát rendeztek be. 1919-ben beindult a katolikus elemi iskola. 1980-ban városrendezés címén tervbe vették a régi plébániaépület lebontását. Éveken át tartó tárgyalások és huzavona után 1988 őszén el kellett hagyni a plébánia épületét. A plébánia albérletbe került, az új épület 1989 nyarán készült el.

Marosugra Kerelőszentpál filiája volt és a gróf Haller család tagjainak patronátusát élvezte. Károlyi Klára, gróf Haller Gábor özvegye 1745-ben azt remélte, hogy Ugrán is sikerül visszaszerezni a templomot a katolikus hívek számára. Ez esetben Szent Erzsébet titulust kívánt volna felállítani. Addig is egy ház oratóriumában biztosította kétheti rendszerességgel a szentmisék tartását. A 18. század végén és a 19. század első negyedében a grófi család stefanita házi káplánokat tartott. A jelenlegi templom jóval később, 1942-ben épült.

A vidék katolikus hitélete 1700-tól a ferences missziónak köszönhetően újjáéledt. A stefaniták két missziós központja Székelyvéckén és Szentdemeteren volt. 1723-ban a templomot a katolikusok visszaszerezték az unitáriusoktól. A jelenlegi istenházát azonban később, 1790–1791-ben gróf szárhegyi Lázár Ádám özvegye, Böjthi Terézia építtette saját költségén, a családi udvarház közvetlen szomszédságában. A késő barokk épületet a patrónus testvére, Böjthi Antal volt jezsuita pap tervezte. Az első papi lakást 1906-ban lebontották, és újat építettek helyette. 1903-ban az iskola is új épületbe költözött, amelyet 1930-ban bővítettek.

A település középkori templomát 1744-ben P. Miklósi Kapisztrán stefanita gróf Haller János gubernátor feleségének, Daniel Zsófiának a segítségével szerezte vissza a katolikus hívek számára. Ezt követően alakult meg az önálló plébánia, amelyet stefaniták is adminisztráltak. Özvegy Daniel Zsófia 1758-ban új templomtornyot építtetett, adományai mellett végrendeletileg is támogatta az egyházközséget. 1806-ban a templomot lebontották és helyébe 1808–1809-ben újat építettek gróf Haller Karolina támogatásával. Az 1880-as tűzvész pusztítása, valamint a mennyezet 1933-as beszakadása után az épületet újra helyre kellett állítani. A régi, rossz állapotban levő iskola helyett 1905-ben építettek újat. A falu egy egyházilag még el nem ismert, állítólagos Mária-jelenés helye, ahol a római katolikus Márián Rozáliának 1995-től kezdődően tíz éven át megjelent a Szűzanya.

Székelyszenttamás egyházközségét a pápai tizedjegyzékben említik először 1333-ban – a telegdi (udvarhelyi) főesperesség egyik legrégebbi plébániája. A falu középkori templomát 1555-ben javították ki Izabella királynő támogatásával, szentélyét is ekkor építették. A tatárjárás idején a templomot lerombolták. A reformáció korában katolikus lakói megtartották hitüket – felszentelt pap hiányában a híveket ekkor licenciátusok gondozták. 1638-ban Székelyszenttamásnak négy filiája volt még: Ülke, Fancsal, Tibód és Kadicsfalva. 1657-ben a mintegy 60 katolikus családból álló egyházközséget úgy jegyzik fel, mint ahol pap is van . Ekkor Székelyszenttamásnak két filiája volt: Ülke és Tibód. Egy szűk másfél évtizeddel későbbi, 1670-ben összeállított jelentésből megtudjuk, hogy a kerületi főesperes Székelyszenttamáson székel, a falu katolikus hívőinek száma pedig 782 lélek. Az 1882. évi sematizmus szerint a faluba 1708-ban került felszentelt pap, addig licenciátusok és az udvarhelyi jezsuiták felváltva adminisztrálták. Jelenlegi templomát 1820–1821 között építették a régi templom helyén, szintén Szent Tamás apostol tiszteletére. 1881-ben esett át nagyobb mértékű felújításokon. Gótikus templomából egy kőfaragványt és egy szenteltvíztartót mentettek át az új templomba.

A Szászzsombor néven ismert falu eredetileg szász telepítésű volt, azonban egy pestisjárvány következtében elnéptelenedett, továbbá a török-tatár betörés is megtizedelte az itt élő szász lakosságot. Ezt követően homoródalmási és homoródszentmártoni székelyek telepedtek a szászok helyére. A reformáció idején a lakosság többségében az evangélikus felekezetre tért át. Glacz András római katolikus kőhalmi királybíró és Mihálcz István SJ közbenjárására a katolikusok részére 1772-ben a katonaság épületében alakítottak ki egy misézőhelyet és a jezsuita atyának egy lakhelyet. Egy évtizeddel később külön templom- és plébániaépítésre kérnek engedélyt, a templom építését Mária Terézia is támogatta. Székelyzsombor mindvégig szórványegyházközségnek számított – 1882-ben csak 84 katolikus hívő élt itt. A falu szülöttjeinek leghíresebbje Nyírő József író. Székelyzsombor 1783-ban épült templomának védőszentje Avilai Szent Teréz. A faluban ma mindössze csak 30 katolikus él.

Szombatfalva első írásos említése 1497-ből ismeretes. Középkori temploma a falutól északra fekvő magaslaton, a mai temető helyén állt. A reformációt követően Lengyelfalva rövid ideig filiája volt Szombatfalvának. Ez időben a híveket licenciátusok gondozták. A legújabb történeti sematizmus szerint, a szombatfalvi plébánia önállósága 1638-ban szűnt meg, amikor a székelyudvarhelyi jezsuitákat felkérték az egyházközség ellátására. A jezsuita rend feloszlatása után továbbra is a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébánia filiája maradt. Mindezeknek azonban ellene mondanak a korabeli írott források. Damokos Kázmér 1657-ben összeállított jelentéséből kitűnik, hogy az önálló Szombatfalvának nincs papja, híveinek száma körülbelül 250, Lengyelfalva pedig továbbra is filiája. Szombatfalvát önálló plébániaként 1665-ben és 1668-ban is említik a Rómába felterjesztett jelentések. Az 1711. évi püspöki egyházlátogatási jegyzőkönyvben Szombatfalva még mindig önálló plébániaként szerepel, amelyet Bereczky Péter licenciátus adminisztrál. Itt említik még létező, Szent György titulusú templomát is. Az 1721. évi canonica visitatio feljegyzései szerint, Szombatfalva egyházközségét a székelyudvarhelyi jezsuiták vezetik. Korábbi licenciátusa ekkor kántori minőségben működik, ugyanitt. A későbbi, 18. századi canonica visitatiok is Székelyudvarhely filiájaként írnak róla. A történeti írott források alapján következtethetünk arra, hogy Szombatfalva önállósága valamikor a katolikus restaurációt (1716) követő első években szűnt meg, Mártonffy György püspöki kinevezése (1713) után nem sokkal. Mai temploma 1796-ban épült, a középkori templom védőszentje, Szent György tiszteletére. A jelenleg 1500 lelket számláló Szombatfalva önálló egyházközségként 2003-ban alakult újjá.

A falu első írásos említése 1566-ban történik. Tibód Székelyszenttamás filiája. Ez az állapot a 17. században is fennállt már, melyről a Rómába küldött jelentésekből értesülünk. 1638-ban Francesco Leone da Modica ferences szerzetes Tálold néven említi. Két évtizeddel később, 1657-ben Damokos Kázmér Rómába küldött felterjesztésében Tibob néven jegyzi fel 25 katolikus családdal. A település katolikus híveit nem érintette a reformáció, megmaradtak hitükben. Szent Erzsébet tiszteletére épített barokk stílusú kápolnája Török Pál költségén készült el. Ma Tibódon 120 katolikus él, kápolnájának védőszentje Sarlós Boldogasszony.

Zetelakát a pápai tizedjegyzékben említik először 1333-ban. Középkori temploma a falu régi helyén állott. Erről a középkori templomról tanúskodik a mai templomtorony emeletén őrzött gótikus stílusú ablaktöredék. A település több fejedelmi kiváltságban részesült, az első kiváltságlevelet Bethlen Gábortól nyerte 1622-ben. Zetelaka egyházáról a fejedelemség idején is tesznek említést a források. Francesco Leone da Modica ferences szerzetes 1638-ban kelt jelentésében Szetalaka néven említi önálló plébániaként, felszentelt pap nélkül, ahol egy Benederium nevű licenciátus szolgáltatja ki a szentségeket és két filiája is van (Fenyéd és Küküllőkeményfalva). Közel két évtizeddel később, 1657-ben 500 hívővel jegyzik fel egy szintén Rómába küldött jelentésben. Damokos Kázmér 1668-ban Zotlaka néven említi, 1300 hívővel, 1670-ben pedig már Zetelaka néven terjeszti fel Rómába jelentését. Ekkor Zetelakát 1131 lélekszámmal jelöli. A falu második temploma a mai templom helyén épült 1615-ben. A tatárjárást követően, 1666-ban feljavították, 1755-ben pedig a templomhajót újították fel. A templomot 1852–1856 között kibővítették. Zetelaka jelenlegi templomát 1912–1923 között építették a régi templom titulusát megőrizve, Szent Kereszt megtalálásának tiszteletére. A templomtól nyugatra elhelyezkedő Kisboldogasszony kápolna építési időpontja tisztázatlan, 1772-ből származó források azonban Szeredai Veronika költségén történt felújítását említik. Mostani plébániaépülete az új templommal egy időben épült.

A gyulafehérvári főesperesi kerület az erdélyi egyházmegye első főesperesi kerülete, melynek alapítása a püspökség alapítását követte. Az 1332–1337 között összeállított pápai tizedjegyzékben a megemlített tizenhárom főesperesség között elsőként szerepel. A fejedelemség idején, a püspökség szünetelésével (1556–1715) ez a főesperesség is megszűnt. A katolikus restauráció korszakában visszaállították, és 1766-ban a következő plébániák alkották: Abrudbánya, Gyulafehérvár, Alvinc, Borbánd, Csertés–Hondol, Nagyenyed, Szerdahely, Nagyág, Szászsebes, Szászváros, Királybánya(toplica), Tövis, Verespatak, Vízakna és Zalatna. Az 1846-os sematizmusban 20 plébániával jegyzik fel: Abrudbánya, Gyulafehérvár, Alvinc, Boica, Borbánd, Csertés–Hondol, Drassó, Körösbánya, Magyarigen, Nagyág, Nagyenyed, Nagyhalmágy, Aranyosbánya (Offenbánya), Marosportus, Szászsebes, Topánfalva, Tövis, Tür, Verespatak és Zalatna. Az 1848–1849. évi szabadságharcot követően, Kovács Miklós püspök 1850-ben a gyulafehérvári főesperesi kerületet két kerületre választotta szét: hegyaljaira (Alba Campestris) és bányavidékire (Alba Montanus). Száz év elteltével, 1950-ben ismét összevonták őket egy főesperességbe gyulafehérvári név alatt.

A boicai plébániát 1769-ben alapították a betelepült német bányásztelepesek számára. Bulgarita ferencesek adminisztrálták 1797-ig, utána a világi papság gondozta. Fakápolnáját a bányászok építették 1769-ben, temploma 1780–1794 között épült Mária Terézia jótékonyságából.

Templomát 1882-ben kezdték el építeni, ekkor Körösbánya filiája volt. Önálló plébániává 1911-ben szervezték.

Déva vára már a tatárjárás előtt létezett, plébániáját a 14. század elején említik az írott források. A reformációkor temploma a reformátusok kezére került. A plébániát bulgarita ferencesek állították vissza, akik 1710-ben telepedtek meg Déván, és a rendházat (plébániát) 1723-ban építették. Temploma Nagyboldogasszony tiszteletére épült. A várban is kápolna állt, 1725-től ezt is a ferencesek gondozták, azonban 1848-ban robbanás következtében leégett a várral együtt.

Sztrigyszentgyörgyön már a középkorban létezett katolikus templom és plébánia, a település nevét is a Szent György tiszteletére szentelt templomáról kapta. 1377-ben Zengwrg néven fordul elő az oklevelekben. A reformáció idején a templom református kézre jutott a hívekkel együtt. A századfordulón betelepült bukovinai székelyek részére 1935-ben építettek templomot, amelyet Pusztakalánból gondoznak.

Vulkánban a széntelepek feltárása 1896-ban kezdődött. Betelepítése székely, cseh, stájer, bukovinai és lengyel bányamunkásokkal 1900-ban, a bányászat fellendülésekor indult be, a salgótarjáni bányatársulat széntelepeinek megnyitásával. 1906-ban helyi lelkészséget (expositura) szerveztek, 1911-ben építették templomát és plébánialakját. Önálló plébánia 1919-től lett, korábban Petrozsényből és Hátszegről látták el.

Hosszúaszó középkori plébánia, 1309-ben említik először Longavalle néven. A reformációkor a szászok lutheránusok, a magyarok reformátusok lettek. A katolikus hitélet a 18. században éledt újra a medgyesi ferencesek lelki gondozásával. A mostani templomot 1769-ben építették Nagyboldogasszony tiszteletére, a plébániát 1772-ben alapították. A templomot 1860-ban újították fel. A kb. 35 hívőből álló katolikus közösséget jelenleg Kiskapusról látják el.

Első említése a pápai tizedjegyzék idejéhez fűződik. Feltételezik, hogy a település a középkori templom védőszentje, Szent Ilyés után kapta a nevét. A mai vártemplom a 15. század közepén épült. A reformáció korában református kézre került, és rövid ideig az unitáriusok is bírták. A katolikus hitélet Illyefalván 1698 után indult újra, fából épült kápolnáját (Páduai Szent Antal tiszteletére) az esztelneki származású Nagy Mózes építtette 1701-ben, aki pálos szerzetesek gondozására bízta a plébániát. A pálosok a rend feloszlatásáig, 1786-ig vezették az egyházközséget. A fakápolna helyébe 1754-ben építettek egy kőtemplomot, amelyet földrengés rombolt le. Helyébe 1824–1827 között egy új templom készült, a jelenlegi templomot 1886–1887 között építették.

A település Bükszád–Üvegcsűr néven a gróf Mikó Imre üveggyára mellett terült el, ahol temploma is volt 1812-ben. Ezt a templomot 1830-ban lebontották, a falut pedig az Olt völgyébe költöztették be. Előbb Málnás filiájaként említik az egyházközséget, majd mint plébánia 1815-ben önállósult. A plébánia és a kántori lak 1903-ban épült.

Középkori templomáról már a pápai tizedjegyzék korszakából értesülünk, amely a reformáció idején a protestánsok kezére jutott. Egy ideig közösen használták a reformátusok és az unitáriusok, majd végül 1568-ban unitárius gondozásban maradt. A katolikusok a Kálnoki család kastélyában épült kápolnát is használták. A katolikus restaurációt követően a hívek a templom visszaadását 1752-ben kérelmezték, amely 1781-ben valósult meg. Ezt a templomot 1788–ra javították ki, és 1796-ban szentelték fel, majd ezt követően 1859–1868 között építettek újjá. Vakolata alatt középkori freskótöredékeket tártak fel.

Sepsiszentgyörgy temploma már a 13. századból ismert. 1547-ben, gótikus stílusban építették át. A reformáció alatt református, majd unitárius kézre került, míg végül a reformátusok szerezték meg végérvényesen.

A városba telepített Császári és Királyi Huszárezred katolikus katonái számára 1762-ben egy fakápolnát, majd 1786-ban egy kőkápolnát építettek. A ma is álló templomot 1832–1836 között építették Szent József tiszteletére a székely határőrezred költségén. Az építkezést Kovács Miklós püspök is támogatta 1000 forinttal. Mai alakját az 1895–1902 között végzett átalakítással és bővítéssel nyerte el. Noha már 1765-től anyaegyházként szerepelt, 1824-ig tábori lelkészként az illyefalvi pálosok és a minorita szerzetesek vezették. Ez után a sepsikőröspataki lelkész vezette a plébániát, majd 1849-től az illyefalvi, 1851-től a sepsiszentiváni (szentivánlaborfalvi) plébánosok látták el. 1854-ben kapott saját plébánost Kapatán Márton személyében. Katolikus iskolája 1915-ben létesült ferences nővérek vezetése alatt.

A falu első okleveles említése 1366-ból származik. Középkori katolikus hívei a hitújítás idején lutheránusok lettek. A jezsuiták 1752-ben kezdték el a térítést Brassó központból, és kápolnát is építettek. Ezt a közösséget Sztoyka Zsigmond püspök plébániává nyilvánította 1755-ben. A kápolnát 1766-ban viharkárosulások érték, így a plébánialakban miséztek egészen 1770-ig. Ekkor Batthyányi Ignác püspök támogatásával templomot építettek.

Alsóbölkény Szászrégen filiája, 1935-ben felszentelt kápolnával. Iratait az anyaegyház anyagában tematikusan rendezve találtuk.

A báró Bornemisza József által alapított üveghuta körül a 18. század utolsó negyedében kialakult településen a betelepített katolikus mesterek számára 1784-ben épült kápolna. A jelenlegi templom 1880-ban épült. Az egyházközség 1900-ban önállósult, addig Görgényszentimre filiája volt.

A marosvásárhelyi római katolikus egyházközség megalakulása valamikor a 12. század végére vagy a 13. század elejére tehető. Romanus alesperes-plébános a pápai tizedjegyzék szerint a legtöbb adót fizette Székelyföldön. A középkori plébánia több papja és káplánja ismert, azonban a vidék e legnépesebb gyülekezetére vonatkozó adatok ebben a korban szórványosak. Az egyházközség Szent Miklós tiszteletére szentelt temploma a hitújítás után elpusztult.

A konventuális minorita szerzethez tartozó ferencesek a 14. század elején telepedtek meg Marosvásárhelyen, kolostort, majd a 14. század utolsó harmadában és a 15. század első felében templomot építettek maguknak. A Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt épület tornyát a 15. században emelték. Az épületegyüttest 1446-ban Hunyadi János kormányzó átadta a rend obszerváns ágának, akik 1556-ig, a reformációig birtokolták azt. A középkorban jelen voltak Vásárhelyen a leánynevelő apácák, a beginák, valamint a betegeket gondozó ferences apácák, a Szentlélek-rendi testvérek is.

A 16. század közepén elterjedt hitújítás következtében a katolikus egyházközség megszűnt, a ferences kolostort iskolává alakították át. A katolikus egyházi élet 1702-ben indult újra, amikor jezsuita szerzetesek telepedtek le a városban. Előbb Boér Simon fogarasi főkapitány házában miséztek, majd fakápolnát építettek. 1727-ben Antalffy János püspök engedélyt adott a gyülekezet plébániaként való megszervezésére. 1728-ban letették a jelenlegi plébániatemplom alapkövét, melyet 1750-ben szentelt fel báró Sztoyka Zsigmond Antal püspök. A jezsuiták 1773-ig vezették a plébániát, működtették az elemi és a középiskolát. 1797-től egyházmegyés papok látták el a szolgálatot. A 18. század első felében visszatértek a városba a Ferenc-rendi szerzetesek is.

A 19. század plébánosai közül Horváth Pál újjászervezte az egyháztanácsot, úgy, hogy az a társadalom különböző osztályait képviselje. Veszely Károly a leányiskola ügyének megoldásába kezdett, de ez csak utódának, Kovács Ferencnek sikerült. Az 1890-es évek elején felépült leányiskolában a mallersdorfi ferences nővérek tanítottak egészen az 1948-as államosításig. Karácson Márton 1875-től kezdődő jelentős tanári–nevelői munkássága alatt vált nyolcosztályos főgimnáziummá a hatosztályos csonka fiúgimnázium. Fenntartója, az Erdélyi Római Katolikus Státus a 20. század elején új épületet és internátust építtetett az intézménynek. Karácson Márton 1899-ben Kovács Ferenc bártfai apát, pápai prelátus, marosi főesperes örökébe lépett. Plébánosként a hitélet megújításán, a leányiskola fejlesztésén fáradozott. A plébániát nyomasztó anyagi terhek hordozásában számtalanszor kivette a részét. A 20. század elején, plébánossága idején fejeződtek be a templom restaurálási munkálatai. Utóda Jaross Béla kitartással, odaadó munkával dolgozott a hitélet megújításán, az oktatás ügyén. Megalapította és irányította a helyi Mária Kongregációt, egy ideig vezette az Oltáregyletet, később felvigyázta az egyesületi tevékenységet. Plébánosként újjászervezte az első világháború alatt tönkrement plébániát, küzdött az iskolákért, intézményekért. A békepapi mozgalom idején, az 1950-es évek elején lecserélték, megalázták. Márton Áron püspök szabadulása után került vissza az esperesség és a plébánia élére 1959-ben bekövetkezett haláláig.

1959–1992 között Léstyán Ferenc főesperes-plébános vezette az egyházközséget. A város rohamos növekedésének köszönhetően a hívek száma egyre nőtt, szükségessé vált az egyházi intézményhálózat átszervezése és bővítése, új templomok és plébániák létesítése. 1968-ban az egyház beleegyezett a főtéri ferences kolostor és templom lebontásába, és helyette a Szabadság utcai negyedben második plébánia létrehozásába. A következő évtizedek nagy eredménye a város negyedeiben megvásárolt magánházak számára megszerzett misézési engedélyek voltak. Így imaházak létesültek a Hidegvölgyben, a Kövesdombon, a Tudor negyedben, Meggyesfalván és Remeteszegen. 1990-ben sikerült elintézni, hogy mindenik kápolna, mint plébánia kapjon működési engedélyt, a szükséges állások előirányzásával együtt. 1992 után – a Hidegvölgy kivételével – a lakónegyedekben önálló plébániák létesültek.

1973-ban egy emeletes épületet építettek a plébánia keleti részéhez, 1985-ben pedig a templom mögé épült újabb emeletes épület, amelyben két hittanterem és két garázs is helyet kapott. Erre 1998-ban ráépítettek még egy emeletet. Csató Béla főesperes-plébános idejében Deus Providebit Tanulmányi Ház épült a plébánia udvarán.

Marosszentgyörgy középkori plébániatemplomát 1720-ban gróf Petki Dávid vette vissza a reformátusoktól. Mivel az épület nagyon rossz állapotban volt 1731-ben felújította, majd a stefanitákra bízta. Előbb a csíki, majd 1735-től a mikházi ferencesek szolgáltak itt a gróf Petki család házi káplánjaiként. Az egyházközséget 1826-tól a marosvásárhelyi obszerváns ferencesek adminisztrálták, akik a városból jártak ki vasárnaponként szentmisére. A katolikus hívek telket adtak a rendnek örök haszonélvezeti joggal, amelyen 1936-ban elkezdődött a kolostor, a jelenlegi plébánia építése. Szeptember elsejétől P. Kiss Márton lett a házfőnök, egyben az önálló egyházközség vezetője. A szerzetesek a kolostorban 1938-ban kis házikápolnát alakítottak ki, és a teljes épületet, a plébánia hivatal szobája kivételével, klauzúra alá vették. Az 1901-ben épült egy tantermes iskolát kibővítették, igazgatója pedig P. Kiss Márton lett. Előbb 1953-tól 18 évig, majd 1984-től ismét világi pap került a marosszentgyörgyi egyházközség élére.

A nagyernyei középkori templomot a katolikus hívek 1729-ben, a jezsuitáknak köszönhetően kapták vissza a szombatozó unitáriusoktól. A 18. században a faluban lakó Kun Zsigmond ítélőmester stefanita házi káplánokat tartott. Az egyházközség életében fontos időszakot jelentett Szabó György plébánossága a 19. század végén, 20. század elején. Szolgálata idején 1899-ben új plébánia épült a templom melletti telken, az 1778-ban készült papi lakot pedig bérbe adták. 1903-tól új, két tantermes iskolaépület, valamint mellette egy négy helyiséggel rendelkező, zsindellyel fedett kántor-tanítói lak szolgálta a felekezeti oktatást. Az 1881-ben készült új torony mellé 1904-ben új templomot építettek. Szabó plébános jelentős munkásságából megemlítjük még, hogy sikerült bekapcsolnia a falut a szövetkezeti mozgalomba, 1910-ben pedig saját területén „szegények házát” épített.

A 15. század második felében már fennálló nyárádköszvényesi plébánia a reformáció végén pap nélkül maradt. A bosnyák provinciális által küldött, 1635-ben Mikházán letelepedett ferencesek 1629-től laktak a plébánián. Damokos Kázmér szovátai származású ferences testvér segítségével innen gondozták a környék katolikus híveit. Az 1731-es főesperesi vizitáció az egyházközség templomának 1522-es építési feliratot hordozó, gótikus szentélyboltozatát emelte ki. Ezt a középkori épületet lebontották, és 1822–1824 között újat építettek. 1901-ben új papi lak épült, 1904-ben pedig harangozói lakás. Az 1878-ban emelt iskola helyett 1905-ben építettek újat. 1924-ben új tanítói lakást szenteltek fel, 1940-ben új iskolaépület került fedél alá.

A településen 1649-ben Szent Fülöp és Jakab apostolok tiszteletére szentelt kápolna állt. Köszvényes-Remete – ahogy Nyárádremetét 1899-ig hivatalosan nevezték – 1783-tól lett önálló plébánia, addig Nyárádköszvényes filiája volt. 1784-ben már gyűjtöttek az új templom építésére, de azt csak 1804-től kezdték el építeni. A ma is álló papi lak 1871-ben, a négytantermes iskola 1891–1893 között, a vármezői filia iskolatemploma pedig 1913-ban készült el.

Templomának főoltárán kapott helyet az 1784-ben felszámolt gyulafehérvári trinitárius templom Szent Kereszt mellékoltárának feszülete. A bécsi trinitáriusok kalászos feszületének faragott másolatát gróf Batthyány Ignác püspök adta az egyházközségnek.