Szent Orsolya Rend Magyar Tartománya

Az első Szent Orsolyáról nevezett társaságot (Compagna di S. Orsola) Merici Szt. Angéla ferences harmadrendi alapította 1535-ben Bresciában fiatal lányok számára, jámbor egyesületként. A társaság nagy népszerűségnek örvendett, és hamarosan Észak-Itália más városaiban is szerveztek hasonlókat. Tagjaik szüzességet fogadtak, és az egyéni és közös imádságok mellett betegeket ápoltak, és hittant tanítottak kislányoknak, sőt néhol közös életet kezdtek. Franciaországban a 17. század első felében nyolc különálló kolostorban élő orsolyita kongregáció jött létre, saját szabályzatokkal, amelyek többnyire lányok oktatásával foglalkoztak. Az egyik anyakolostort François d’Escoubleau bordeaux-i érsek alapította 1606-ban, majd az innét kibontakozó kongregáció tagjai Belgiumban és a Habsburg tartományok fővárosaiban is megtelepedtek (Prága, 1650; Bécs 1660; Pozsony 1676, stb.). A pozsonyi kolostort Habsburg Claudia császárné (I. Lipót császár felesége) alapította. A magyar püspökök, főurak és jezsuita lelki vezetőik által inspirált jómódú asszonyok segítségével az orsolyiták innét más magyarországi városokba is eljutottak: Kassa (1697), Varasd (1703), Nagyszombat (1724), Nagyszeben (1733). A győri (1726) és a soproni (1747) kolostorokat Bécsből, a nagyváradit (1774) pedig Kassáról népesítették be. Az egyes kolostorok önállóak voltak, de összefűzte őket a közös lelkiség, és élet, mivel mindenhol lányneveléssel foglalkoztak. A 19. század során oktatási kínálatuk követte az állami előírásokat, és az elemi mellett polgári iskolákat, tanítóképzőket, végül leánygimnáziumokat is vezettek.

XIII. Leó pápa 1900-ban egyesülésre hívta föl az orsolyita rendházakat. Az akkor létrehozott Római Unióhoz a hét magyarországi rendház közül kezdetben csak a pozsonyi és a nagyszombati csatlakozott. Ezek 1906-ban az Osztrák-Magyar Tartományba nyertek beosztást, de miután 1913-ban a győri orsolyiták is csatlakoztak az unióhoz, a Magyar Tartomány pozsonyi központtal önállósult. Az unióban a római általános főnöknő és tanácsa nevezte ki tartományfőnöknőket, az pedig a házfőnöknőket. Az új tagokat a tartományfőnöknő vette föl, és a tartomány közös noviciátust indított. Ezt eleinte pozsonyi régi házban rendezték be, de 1920-ben áttelepült a rendház hegyi pihenő fürdőházába, a Máriahonba. Az unió egyik következménye az lett, hogy a rend 1924-ben lemondott az ünnepélyes fogadalomról, mert az ezzel járó szigorú, pápai klauzúra szinte lehetetlenné tette a tanítással járó feladatokat, a tanfolyamokon, gyűléseken, kirándulásokon való részvételt.

A trianoni szerződés után kialakult helyzetben a pozsonyi, nagyszombati és modori rendházak 1928-ban az új csehszlovák rendtartományhoz csatlakoztak, amelynek első székhelye Pozsonyban volt. 1933-ban azután különváltak a cseh nővérektől, és létrejött a szlovákiai rendtartomány, amelybe 1934-ban a kassai nővérek is beléptek. Az újoncházat az 1930-ban vásárolt cíferi kastélyba, majd 1939-ben Batizfalvára (Batizovce) helyezték. A nővéreknek a tanítást szlovákul kellett folytatniuk.

A csonka Magyarország területén csak a győri és kisvárdai uniós, valamint az önálló soproni és (Kassáról 1915-ben alapított) dombóvári rendházak maradtak. Az uniós rendházak azonban tovább gyarapodtak a Bácsán (Győr m., 1922), Hevesen (1922) és Egerben (1928) alapított új intézményekkel. 1928-ban a magyar rendházakat a csehszlovákiaitól függő altartománnyá (viceprovincia) minősítették, de mivel Pichler M. Alfonza csehszlovák tartományfőnöknő nem tudott Magyarországra menni, 1929-ben tartományi rangot kapott. A magyar tartományi noviciátus már 1922 óta Győrben kapott helyet (1928-ban három hónapig Bácsán), de mivel a győri ház szűkösnek bizonyult, 1931-ben Eger-Hajdúhegyen vásároltak erre a célra egy papi nyaralót. A jelölteket (posztulánsok) eleinte az egyes házak vették föl, és sajátjukként küldték a győri noviciátusba, 1932-tól fogva azonban posztulát is Egerben működött.

A magyar uniós tartomány központját Horváth M. Alojzia tartományfőnöknő 1936-ban Budapestre költöztette, ahol a Stefánia úton (Stefánia út 57., 1940-től 63.) bérelt villát, amely tanulmányi házként és internátusként is szolgált. Szudey Orsolya tartományfőnöknő 1943-ban a Pincehelyhez tartozó Görbőn vásárolt egy magánszanatóriumnak épült házat, azzal a céllal, hogy a háború alatt oda menekíthessék a tanulmányi házat. Ez előrelátó lépésnek bizonyult, mert a Stefánia úti ház 1944-ben bombatalálatot kapott. A tanulmányi ház ezért 1945-től a Városligeti fasorban (Vilma királyné út 47.) működött, majd 1947-ben a rend a Németvölgyi úton (81. sz.) vásárolt egy villát. Görbőre pedig ugyanekkor a noviciátus költözött, mivel az egri Hajdúhegy az orosz katonák miatt nem volt biztonságos. Helyére 1948-ban a Hevest elhagyó orsolyiták költöztek.

A háború máshol is súlyos pusztításokat okozott az orsolyitáknak. Győrött egy orosz katona rálőtt Vátzy M. Terézia főnöknőre, aki egy juvenistát védelmezett, de a lövedék csak a homlokát súrolta.

Eközben négy kassai magyar orsolyita, akik nem akartak szlovákul tanítani, 1922-ben Budapesten, a Rózsadomb alján (Zivatar utca) alapítottak új rendházat és iskolát, amely 1929-re épült föl. Mivel közösségük nem gyarapodott kellő számú hivatással, Serédi Jusztinián érsek nyomására 1932-ben egyesültek a soproni rendházzal, és 1940-ben Szegeden alapítottak tanulmányi házat.

A Románia területére került nagyváradi orsolyiták, akik még 1917-ben beléptek az unió magyar tartományába, 1924-ben elszakadtak a Magyar Tartománytól, és 1927-ben a generális ház főhatósága alá kerültek. 1936-tól kénytelenek voltak románul tanítani, de 1940 és 1945 között ismét a magyar tartományhoz tartoztak. 1927-ben a varasdi ház is az uniót választotta, és a jugoszláv tartomány része lett.

A dombóvári ház sem maradt önálló, hanem 1946-ban a Római Unióhoz csatlakozott. Néhány nővér azonban, aki ezt ellenezte, Püspökszentlászlóra költözött, Virág Ferenc püspök nyaralójába (amelyet a háború alatt már menedékként használtak), ahol erdei iskolát is nyitottak. 1948-ban a soproniak is egyesülni szerettek volna, de uniójuk jogi hiányosságok miatt nem jött létre.

A kommunista diktatúra mindenhol államosította az orsolyiták intézményeit. Miután Magyarországon 1948-ban államosították az iskolákat, 33 orsolyita távozott, akik főként Franciaországban találtak új munkát. A soproni nővérek közül néhányan a Bécshez tartozó Strebersdorfban vezették a keresztény iskolatestvérek intézetének háztartását, rendházuk 1958-tól csatlakozott a Római Unió osztrák tartományához.

A romániai nővérek házainak (Nagyvárad, Nagyszeben) fölszámolására 1949-ben került sor. Az orsolyiták ezután varrásból, kerti munkából éltek vagy sekrestyésként dolgoztak. Sipos Edmunda megjárta a Duna-delta kényszermunkatáborait, Hajdu Gabriella pedig 1961-ben hitoktatásért börtönbüntetést kapott, és két év múlva ott hunyt el. Csehszlovákiában 1950-ben az orsolyita nővéreket is gyűjtőtáborokba internálták, a fiatalabbakat textilgyárakban dolgoztatták, mások fogyatékos gyerekek tanítását vállalták. Magyarországon 1950 nyarán szintén deportálás várt a nővérekre. A győrieket például Szécsénybe, majd Újszászra, a dombóváriakat Máriapócsra vitték, a kisvárdai kolostor pedig gyűjtőhellyé vált. Volt, aki hitoktatásért börtönbüntetést kapott (Hopp Felicitász, 1961).

A kommunista diktatúra után a nővérek Szlovákiában, Magyarországon és Horvátországban ismét megkezdték közösségi életüket és nevelő munkájukat. A szlovákiai tartomány nővérei Pozsonyban, Nagyszombatban iskolákat, Kassán internátust nyitottak. Az 1990-es években a magyar tartomány is visszakapta egykori iskoláinak többségét, de azokat az más egyházi szervek tartják fönn: Győrben és Sopronban a győri egyházmegye, Budapesten (Szent Angéla iskola) a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, Kisvárdán a debrecen-nyíregyházi egyházmegye, Nagyváradon a váradi egyházmegye, Dombóváron pedig a pécsi egyházmegye. Utóbbit 2021-ben a győri és egri leány kollégiumokkal (diákotthonokkal) együtt a győri bencés perjelség vette át. Viszont 2017-ben Kisvárdán ismét megtelepedtek a Kassáról érkező orsolyita nővérek.

Kolostorok (rendházak): [Bécs (1660)] > Pozsony (1676–, RU 1900)#, Győr (1726–, RU 1913), Sopron (1747–, RU 1991)##; # > Kassa (1697–, RU 1934)###, Varasd (1703–, RU 1927), Nagyszombat (1724–, RU 1900), Nagyszeben (1733–1949); ## > Szeged (1940–1950); ### > Nagyvárad (1774–, RU 1917), Dombóvár (1915, RU 1946)####, Budapest-Rózsadomb (1922–1950, unió Sopronnal 1932); #### > Püspökszentlászló (1946–1950)

A Római Unió Magyar Tartományához (1914) tartozó házak: Pozsony (RU 1900–1928), Nagyszombat (RU 1900–1928), Modor (1903–1928), Szárazpatak (Suchá nad Parnou, 1910–1928), Győr (RU 1913–); Nagyvárad (RU 1917–1924, 1940–1945), Kisvárda (1918–1950), Heves (1922–1948), Bácsa (1923–1950), Eger (1928–), Eger-Hajdúhegy (1931–1950), Budapest (tartományi és tanulmányi ház, 1936–1950), Pincehely (1943–1950), Ménfőcsanak (Győr m., 1944–1950), Sopron (RU 1991–). – Szlovák Tartomány (1928): Pozsony (RU 1900–), Nagyszombat (RU 1900–), Modor (1903–), Szárazpatak (Suchá nad Parnou, 1910–1930, 1941–), Osgyán (1934–1949), Cífer (1930–1938), Nagylévárd (1930. k.–1949), Kassa (RU 1934–), Batizfalva (1939–1950)

A Magyar Tartomány főnöknői: Irtzing M. Ignácia (Pozsony) 1914–1926 generális asszisztensnő lett; Pichler M. Alfonza (Pozsony) 1926.10.21–1929; Horváth M. Alojzia (Eger) 1929–1937; Szudey M. Orsolya (Kisvárda) 1937–1946; Köbli M. Ignácia 1946–1979†; Molnár Márta M. Mechtild 1979–1994; Ruttmayer Terézia M. Paula 1994–2003; Bernik M. Rozália 2003–2009; Matkovics M. Emerica 2009–

Koltai András, 2021