Séries I - Szongott Kristóf (1843–1907)

Zona de identificação

Código de referência

RO GyFL SzÖGyL.VIII.339.i.I

Título

Szongott Kristóf (1843–1907)

Data(s)

  • 1863–1907 (Produção)

Nível de descrição

Séries

Dimensão e suporte

4 doboz = 0,49 ifm

Zona do contexto

Nome do produtor

(1843–1907)

História biográfica

Szongott Kristóf Marosbogáton született 1843. március 21-én és Szamosújváron halt meg 1907. január 24-én. Tanárként működött, jelentős történelmi és irodalmi (műfordítói) munkásságot fejtett ki, a magyarországi és erdélyi örménység legjelentősebb kutatójaként tartják számon. Szamosújváron és Gyulafehérváron tanult. 1884–1904 között a szamosújvári örmény katolikus gimnázium igazgatója volt, 1887-ben megalapította, haláláig kiadta, szerkesztette és részben írta az Armenia c. folyóiratot. 1905-ben létrehozta a szamosújvári Örmény Múzeumot, amelynek első igazgatója volt. Széles körű kutató- és feldolgozó munkája során a magyarországi örmények eredetével, történetével, művelődésével és néprajzával foglalkozott. Gyümölcsöző munkásságot fejtett ki iskolai, egyházi és helytörténeti, valamint közügyi téren is. Gimnáziumi tanérként vallást, mennyiségtant, szépírást, geometriát, magyar- és német nyelvet, történelmet és fizikai földrajzot tanított. Az Erdélyi Katolikus Státus gyűlésének tagja volt, a Szent István Társulat tiszteletbeli tagjává, majd a magyarországi Néprajzi Társaság örmény szakosztályának előadójává választotta meg. Életcélja az örménység történelmi múltjának feltárása és magyar nyelvű ismertetése volt. Az általa alapított Armenia c. havi szemlével is ezt a célt szolgálta. – Főbb művei: Chorenei Mózes,, Nagy-Örményország története (fordítás örményről magyarra, Szamosújvár, 1892); Szamosújvár, a magyar örmény metropolis írásban és képekben (Szamosújvár, 1893); Szamosújvár szab. kir. város monográfiája 1700–1900 (Szamosújvár, 1901, 1903); A magyarhoni örmény családok genealógiája (Szamosújvár, 1898); A magyarországi örmények ethnographiája (Szamosújvár, 1903).

História do arquivo

Szongott Kristóf hivatali- és magánlevelezésének a szamosújvári plébániára való bízását az örmény katolikus egyházközségben és a helyi örmény közösségben betöltött kiemelkedő szerepe és gazdag publikációs tevékenysége indokolta. A személyi hagyatékok állagán belül Szongott Kristóf iratai az egyik legnagyobb mennyiségű anyagot képezik. Rendezése – a más személyi hagyatékokkal történt keveredettség miatt – egyenkénti különválasztással volt lehetséges.

Fonte imediata de aquisição ou transferência

Zona do conteúdo e estrutura

Âmbito e conteúdo

Avaliação, seleção e eliminação

Incorporações

Sistema de arranjo

  1. doboz: Magánlevelezése 1863–1907

  2. doboz: Az Armenia szakfolyóirattal és az Örmény Múzeum Egyesülettel kapcsolatos levelezések 1880–1907

  3. doboz: Történeti és néprajzi kutatásival, valamint tanári működésével kapcsolatos jegyzetek 1872–1907

  4. doboz:

    • gazdasági iratok 1870–1907
    • hivatalos levelezések 1869–1907
    • levelek Govrik Gergelytől 1891–1906
    • halálával kapcsolatos iratok 1907

Zona de condições de acesso e utilização

Condições de acesso

Condiçoes de reprodução

Idioma do material

    Sistema de escrita do material

      Notas ao idioma e script

      Características físicas e requisitos técnicos

      Instrumentos de descrição

      Zona de documentação associada

      Existência e localização de originais

      Existência e localização de cópias

      Unidades de descrição relacionadas

      Descrições relacionadas

      Zona das notas

      Identificador(es) alternativo(s)

      Pontos de acesso

      Pontos de acesso - Assuntos

      Pontos de acesso - Locais

      Pontos de acesso - Nomes

      Pontos de acesso de género

      Zona do controlo da descrição

      Identificador da descrição

      Identificador da instituição

      Regras ou convenções utilizadas

      Estatuto

      Nível de detalhe

      Datas de criação, revisão, eliminação

      Línguas e escritas

        Script(s)

          Fontes

          Área de ingresso