Zona de identificação
Código de referência
Título
Data(s)
- 1860–1948 (Produção)
Nível de descrição
Dimensão e suporte
15 doboz = 1,94 ifm
Zona do contexto
Nome do produtor
História administrativa
A szamosújvári fiúárvaház alapítása Lukácsi Kristóf örmény katolikus plébános tevékenységéhez kötődik. Az árvaház tulajdonképpeni megvalósítása Lukácsi Kristóf 4000 forintos személyes adományával kezdődött 1860-ban, 4 árva gondozásával. Az árvaház alapítóinak sorába csatlakoztak Ákoncz János, Moldován Simon, Csomák Emánuel és Kapatán Márton. A plébános életében a felvett árvafiúk örmény családoknál voltak elszállásolva és csak Lukácsi Kristóf 1876-ban bekövetkezett halála után kezdődött el az intézetnek egy új épületbe való áthelyezése, amely végül 1877-ben az iskolakezdéskor következett be. A fiúárvaház egy újabb, 35.000 forintos alapítványi összeget örökölt Czetz Gergely gimnáziumi tanár halála után 1893-ban, amelyből egy új épület kivitelezését tudták fedezni Zotti Lorenzo építész tervei alapján, és így ettől az évtől már 18 árváról tudtak gondoskodni. Az árvaházi jótevő Czetz Gergely földi maradványait is az új intézet kápolnájába helyezték át, az új árvaházépületet Bárány Lukács plébános s igazgató szentelte fel.
Entidade detentora
História do arquivo
Fonte imediata de aquisição ou transferência
Zona do conteúdo e estrutura
Âmbito e conteúdo
Avaliação, seleção e eliminação
Incorporações
Sistema de arranjo
-
doboz: Jegyzőkönyv 1860–1877
-
doboz:
-
bevételek és kiadások könyve 1911–1934
-
pénztárnapló 1926–1938
-
házi kiadások könyve 1930–1940
-
doboz: Árvaház iratai 1860–1879
-
doboz: Árvaház iratai 1880–1889
-
doboz: Árvaház iratai 1890–1899
-
doboz: Árvaház iratai 1900–1909
-
doboz: Árvaház iratai 1910–1919
-
doboz: Árvaház iratai 1920–1948
-
doboz: Árvaház gazdasági iratai 1863–1923
-
doboz: Leltárak 1905–1917
-
doboz: Nyugták 1904–1909
-
doboz: Nyugták 1912–1917, 1919–1923
-
doboz:
-
időrendbe rendezett iratok 1883–1948
-
tervrajzok 20. század második fele
-
nyugták 1903–1920
-
pénztárnaplók 1936–1948
-
növendékek törzskönyve 1903–1947
- doboz:
-
anyakönyv 1873–1942
-
alapszabályzat 1912
- doboz:
-
Voith Miklós ügyvéd, a Lukácsi Kristóf-féle hagyatéka végrehajtójának iratai 1879–1891 (a mezőszentjakabi regale ügye)
-
a leányárvaház építésének költségvetése 1900–1930
-
a fiúárvaház iratai 1903–1926
-
a fiúárvaház építésének ügyiratai és tervrajzai 1892–1893
-
a fiúárvaház székházának csereügye 1944–1948