Fondo 145 - Illyefalvi plébánia iratai

Área de identidad

Código de referencia

RO GyFL SGyL.VIII.105–215.145

Título

Illyefalvi plébánia iratai

Fecha(s)

  • 1787–1973 (Creación)

Nivel de descripción

Fondo

Volumen y soporte

0,65 ifm

Área de contexto

Nombre del productor

Historia administrativa

Első említése a pápai tizedjegyzék idejéhez fűződik. Feltételezik, hogy a település a középkori templom védőszentje, Szent Ilyés után kapta a nevét. A mai vártemplom a 15. század közepén épült. A reformáció korában református kézre került, és rövid ideig az unitáriusok is bírták. A katolikus hitélet Illyefalván 1698 után indult újra, fából épült kápolnáját (Páduai Szent Antal tiszteletére) az esztelneki származású Nagy Mózes építtette 1701-ben, aki pálos szerzetesek gondozására bízta a plébániát. A pálosok a rend feloszlatásáig, 1786-ig vezették az egyházközséget. A fakápolna helyébe 1754-ben építettek egy kőtemplomot, amelyet földrengés rombolt le. Helyébe 1824–1827 között egy új templom készült, a jelenlegi templomot 1886–1887 között építették.

Historia archivística

Levéltári anyagát a templom toronyfeljáratánál található kis helyiségből gyűjtöttük össze 2005. szeptember 16-án. Iktatott levelezése (hivatalos ügyviteli és házassági iratok) csekély terjedelemben maradt fenn. Az iratanyagot többnyire kötetformátumú tételek teszik ki, amelyeket egy könyves szekrényből válogattunk ki más nyomtatott könyvek közül az említett helyiségben. Az iratanyag maradandóan nem sérült.

Origen del ingreso o transferencia

Área de contenido y estructura

Alcance y contenido

Valorización, destrucción y programación

Acumulaciones

Sistema de arreglo

Área de condiciones de acceso y uso

Condiciones de acceso

Condiciones

Idioma del material

    Escritura del material

      Notas sobre las lenguas y escrituras

      Características físicas y requisitos técnicos

      Instrumentos de descripción

      Área de materiales relacionados

      Existencia y localización de originales

      Anyakönyveit 1701-től kezdték el vezetni, melyeket 1950-ben államosítottak és ma a Román Állami Levéltár Kovászna Megyei Hivatalánál őrzik Sepsiszentgyörgyön.

      Existencia y localización de copias

      Unidades de descripción relacionadas

      Descripciones relacionadas

      Área de notas

      Identificador/es alternativo(os)

      Puntos de acceso

      Puntos de acceso por materia

      Puntos de acceso por lugar

      Puntos de acceso por autoridad

      Tipo de puntos de acceso

      Área de control de la descripción

      Identificador de la descripción

      Identificador de la institución

      Reglas y/o convenciones usadas

      Estado de elaboración

      Nivel de detalle

      Fechas de creación revisión eliminación

      Idioma(s)

        Escritura(s)

          Fuentes

          Área de Ingreso