Identity area
Reference code
Title
Date(s)
- 1908–2000 (Creation)
Level of description
Extent and medium
11 doboz = 1,08 ifm
Context area
Name of creator
Administrative history
A Jobbágyfalvához tartozó nyárádszeredai katolikus hívek az 1920-as évek végén alakítottak ki maguknak egy szükségkápolnát. A kápolna 1928. október 8-ai megáldása után továbbra is a jobbágyfalvi plébános látta el a közösséget. A plébániaszékhelyet 1937-ben tették át Székelybőből Nyárádszeredába, mivel Bő fokozatosan elnéptelenedett. 1965-ben kibővítették a kápolnát, majd 1969-ben sikerült megvásárolni a kápolna tőszomszédságában levő házat, ahol 1980-ig a plébánia működött. Ekkor Jézus Szentséges Szíve tiszteletére szentelt templommá alakították át az épületet. 1981-ben cserével megszerezték a templom melletti házat plébánosi lakás céljára. A két épületet tornyos kapubejárattal kötötték össze.
Repository
Archival history
Immediate source of acquisition or transfer
Content and structure area
Scope and content
Appraisal, destruction and scheduling
Accruals
System of arrangement
Nyárádszereda levéltára 2008. április 23-án került be a Marosvásárhelyi Gyűjtőlevéltárba. Az anyagot Szőcs Béla készítette elő, be is dobozolva azt.