Arquivo 445 - Jobbágyfalvi plébánia iratai

Zona de identificação

Código de referência

RO GyFL MGyL.VIII.416–505.445

Título

Jobbágyfalvi plébánia iratai

Data(s)

  • 1859–1982 (Produção)

Nível de descrição

Arquivo

Dimensão e suporte

8 doboz = 0,70 ifm

Zona do contexto

Nome do produtor

História administrativa

A középkorban a település egyházi szempontból Nyárádszentmártonhoz tartozott. Az újkorban Székelykál filiája volt. Az 1870-es évekig a falu kúriáinak kápolnáiban tartották a miséket. 1873-ban nagyberivói Bóér Ferenc végrendelkezése tette lehetővé önállósulását, amelyre 1875-ben sor is került. A jelenlegi templom 1878-tól épült, de csak 1887-ben szentelte fel Lönhárt Ferenc püspök. Az iskola 1893-ban, a plébánia épülete 1906-ban, az új kántori lakás 1947-ben készült el. 1918–1958 között az egyházközség plébánosa Pálffy János vértanú volt, akit 1958 nyarán hurcoltak el a plébániáról, és a marosvásárhelyi börtönben halt meg november 6-án.

História do arquivo

A plébánia levéltárát Bíró Emese szállította be Marosvásárhelyre. Mivel az anyagot korábban a padláson tárolták, ezért fertőtlenítették, azonban szükséges lenne a restaurálása is. A 2006. január 22-ei kiszállásunk alkalmával Sófalvi János fogadott. Később kiderült, még maradt beszállítanivaló, amit aztán Becze Lóránt plébános hozott be a gyűjtőlevéltárba 2008. december 12-én. Ekkor két kötettel – a megyegyűlési, egyháztanácsgyűlési és iskolaszéki jegyzőkönyvvel (1881–1917), valamint a historia domusszal (1922–1982) – és néhány leltárral gazdagodott a fond.

Fonte imediata de aquisição ou transferência

Zona do conteúdo e estrutura

Âmbito e conteúdo

Avaliação, seleção e eliminação

Incorporações

Sistema de arranjo

Zona de condições de acesso e utilização

Condições de acesso

Condiçoes de reprodução

Idioma do material

    Sistema de escrita do material

      Notas ao idioma e script

      Características físicas e requisitos técnicos

      Instrumentos de descrição

      Zona de documentação associada

      Existência e localização de originais

      Existência e localização de cópias

      Unidades de descrição relacionadas

      Descrições relacionadas

      Zona das notas

      Identificador(es) alternativo(s)

      Pontos de acesso

      Pontos de acesso - Assuntos

      Pontos de acesso - Locais

      Pontos de acesso - Nomes

      Pontos de acesso de género

      Zona do controlo da descrição

      Identificador da descrição

      Identificador da instituição

      Regras ou convenções utilizadas

      Estatuto

      Nível de detalhe

      Datas de criação, revisão, eliminação

      Línguas e escritas

        Script(s)

          Fontes

          Área de ingresso