Zone d'identification
Cote
RO GyFL MGyL.VIII.416–505.429
Titre
Deményházi plébánia iratai
Date(s)
- (Production)
Niveau de description
collection
Étendue matérielle et support
Zone du contexte
Nom du producteur
Histoire administrative
Az írott forrásokban először 1567-ben jelentkező településen 1638-ban jeleznek egy az Agyagos-tetőn álló fakápolnát. Az 1671-ben épült fatemplomot, melynek szentélyét és részben hajóját boltozatot utánzó kazettás mennyezet fedte, a Szent Őrzőangyalok tiszteletére szentelték. A jelenlegi templomot 1833-ban kezdték építeni, a fakápolnát pedig eladták a székelysárdi görög katolikusoknak. Az egyházközség 1868-ban önállósult. 1898–1899-ben épült fel az iskola kántori lakással, 1902-ben az új papi lak, 1907-ben a szövetkezeti ház, majd 1912-ben a tanítói lakás.
Histoire archivistique
- március 27-én Deményházán Rózsa Gáspár plébános fogadott, azonban, mint kiderült, a plébánia levéltári anyaga teljesen elpusztult, így nem volt amit beszállítani Marosvásárhelyre. Az ügyvitel csak Rózsa plébános szolgálatának kezdetétől követhető nyomon.