fióklevéltár KGyL - Kolozsvári Gyűjtőlevéltár

Zone d'identification

Cote

RO GyFL KGyL

Titre

Kolozsvári Gyűjtőlevéltár

Date(s)

Niveau de description

fióklevéltár

Étendue matérielle et support

Zone du contexte

Histoire archivistique

A kolozsvári Szent Mihály plébánia és főesperesi hivatal történeti levéltárát, több más értékes iratállománnyal együtt a főtéri templom kórusa mellett egy toronybeli helyiségben tárolták, egy térben a plébánia régi könyvtárával, valamint a Státus iratanyagával. Utóbbiak elkülönítésére és elszállítására 2003-ban került sor. Ebben a toronyszobában őrizték – a főesperesség és a plébánia 20. század elejével bezáródó történelmi dokumentumai mellett – a kolozsvári aggmenház és iskola iratait, a kolozsmonostori konvent levéltármaradékát, valamint különböző dézsmákkal kapcsolatos iratokat és egyéb értékes papi személyi hagyatékokat.

A Szent Mihály plébánia levéltárának 19. század végi és 20. századi, hasonlóan nagymennyiségű részét a jelenlegi plébánia egyik irodahelyiségében tárolták. Ennek a 40 folyóméter terjedelmű iratanyagnak az ügyviteli részei szintén a gyűjtőlevéltár raktáraiba kerültek.

A Kolozsvári Gyűjtőlevéltár létrejöttekor a Szentegyház utca 2. szám alatti bérház egyik első emeleti lakásában kapott helyet. A kolozs–dobokai főesperesi kerület egyházközségeiből (Kolozs, Mócs, Katona, Györgyfalva, Jegenye, Szászfenes, Magyarfenes, Kolozsmonostor, Kajántó, Kolozsvár – Szent Péter) 2011 júniusában kerültek ide beszállításra a történeti iratanyagok. Rendezésük az év júliusában zajlott.

Az értékes gyűjtemény 2017 júniusában költözött végleges helyére, a szomszédos 4. számú épület korszerűen felújított és berendezett földszinti raktárhelyiségeibe. Ugyanide került elhelyezésre 2018 augusztusában a kolozsvári Szent Mihály plébánia 100 folyóméter terjedelmű régi könyvállománya, amelynek feldolgozása egy következő munkafázist képez. Az értékes gyűjteményt addig a főtéri templom kórusa melletti levéltár- és könyvtárhelyiségében tárolták.

Source immédiate d'acquisition ou de transfert

Zone du contenu et de la structure

Portée et contenu

A levéltár gyűjtőköre a kolozs–dobokai és a torda–aranyosi főesperesi kerületek egyházközségeire terjed ki. A főesperességi levéltár mellett jelenleg 15 plébánia (Egeres, Györgyfalva, Jegenye, Kajántó, Katona, Kisbács, Kolozs, Kolozsmonostor, Kolozsvár – Szent Mihály, Kolozsvár – Szent Péter, Magyarfenes, Mócs, Nagysármás, Alsójára és Sinfalva) és 5 filia (Gyalu, Hidalmás, Szamosfalva, Szentmihályfalva és Várfalva) iratanyaga található hozzáférhető állapotban. A levéltár további feladata a torda–aranyosi főesperesi kerület plébániai levéltárainak összegyűjtése.

Az itt őrzött plébániai levéltárak közül a kolozsvári Szent Mihály plébánia levéltára kitűnik a főegyházmegye mintegy 150 plébániai levéltára közül úgy mennyiségével (55 ifm), mint történeti értékével. Régebbi és gazdagabb oklevélgyűjteménnyel rendelkezik, mint maga az érseki levéltár Gyulafehérváron, a toronybeli levéltárból ugyanis néhány tucatnyi 14–17. századi eredeti oklevél is előkerült. Az oklevéltár 42 darab középkori (Mohács előtti, melyből 16 eredeti példány), összesen pedig 149 darab, 1341–1892 között kiállított eredeti oklevélet és oklevélmásolatot tartalmaz. Tárolásuk speciális, fémből készült, fiókos tárolószekrény segítségével volt megoldható. A sérültebb oklevelek közül 35 darabot a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiumának támogatásával 2013-ban restaurálták a gyulafehérvári laboratóriumban.

Évaluation, élimination et calendrier de conservation

Accroissements

Mode de classement

Zone des conditions d'accès et d'utilisation

Conditions d'accès

Conditions de reproduction

Langue des documents

    Écriture des documents

      Notes de langue et graphie

      Caractéristiques matérielle et contraintes techniques

      Instruments de recherche

      Zone des sources complémentaires

      Existence et lieu de conservation des originaux

      Existence et lieu de conservation des copies

      Unités de description associées

      Descriptions associées

      Zone des notes

      Identifiant(s) alternatif(s)

      Mots-clés

      Mots-clés - Sujets

      Mots-clés - Lieux

      Mots-clés - Noms

      Mots-clés - Genre

      Zone du contrôle de la description

      Identifiant de la description

      Identifiant du service d'archives

      Règles et/ou conventions utilisées

      Statut

      Niveau de détail

      Dates de production, de révision, de suppression

      Langue(s)

        Écriture(s)

          Sources

          Zone des entrées