Arquivo 014 - Nagyenyedi plébánia iratai

Zona de identificação

Código de referência

RO GyFL GyuGyL.VIII.1–22.014

Título

Nagyenyedi plébánia iratai

Data(s)

  • 1604–2000 (Produção)

Nível de descrição

Arquivo

Dimensão e suporte

6,38 ifm

Zona do contexto

Nome do produtor

História administrativa

Nagyenyednek már a tatárjárás előtt volt temploma. A középkorból két templomáról van adatunk. A település elnevezését a Szent Egyed tiszteletére szentelt templomról kapta. A reformációkor az egyik a lutheránusoké, a másik a reformátusoké lett. A katolikus egyház újjászervezésére 1727-től nyílt lehetőség, amikor két minorita telepedett le a városban. A többségükben református vallású nagyenyediek nem fogadták túl nagy lelkesedéssel a két minorita pátert, hiszen ebbe a városba költözött át 1662-ben Gyulafehérvárról a Bethlen Gábor alapította református kollégium. Később, 1810-től Nagyenyed a református püspökség székhelye is lett.

A minoriták a Porond utcában vásárolták meg első házukat 1727-ben, majd 1729-ben Lenkes P. páter vásárolt a mai rendház területén egy házat a hozzá tartozó majorral. A templom alapkövét 1745-ben tették le, magát a templomot 1753-ban szentelték fel Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére. Mai alakját 1802-ben kapta. A tornyot pénzhiány miatt csak 1895-ben sikerült felépíteni. A kolostor 1802–1825 között épült, közvetlenül a templom mellett. Az aradi székhelyű magyar tartományfőnökséghez tartozott, ezen belül, pedig a Szentháromságról nevezett őrséghez. A rendház telkén iskola is működött, mely Mária Terézia korában épült. 1849. január. 8-án, a forradalmi viszályok közepette az egyházi épületeket felgyújtották, a város elpusztult, a templom tetőzete leégett a rendházzal együtt. Az épületeket 1853-ban tudták kijavítani kegyes adományok segítségével. A minoriták 1985 őszéig vezették a nagyenyedi plébániát, legutolsó szerzetespapja P. Kókai József volt. Ettől az évtől a hivatali szolgálatot világi papok teljesítik mind a mai napig.

Nagyenyed 1849-es pusztulásakor a rendház és a templom is jelentős károkat szenvedett. Szilágyi Farkas református lelkész, az 1849-es forradalom túlélője emlékiratában megemlíti, hogy a minorita levéltár egy része elpusztult, azonban könyvtáruk épségben megmaradt. Ez nagy szerencsének és áldásnak tekinthető, ugyanis az 1849-es mozgalom idején pusztult el a Bethlen Könyvtár értékes könyvgyűjteménye és a református püspökség levéltára is.

História do arquivo

A begyűjtéskor a plébánia és a rendház iratanyagát a kolostor padlásterében őrizték rendezetlenül, de jó állapotban, melyet 2004. szeptember 15-én szállítottunk be az érseki levéltárba. A minorita rendi iratok szépen elkülöníthetők a levéltári irategyüttesben; kizárólagosan a rendet érintő ügyek részesültek külön iktatásban. A Nagyenyeden fennmaradt minorita levéltári források (rendháznaplók, leltárkönyvek, jegyzőkönyvek a 18–19. századból) a szerzetesrend történetének elengedhetetlen forrásait képezik.

Fonte imediata de aquisição ou transferência

Zona do conteúdo e estrutura

Âmbito e conteúdo

Avaliação, seleção e eliminação

Incorporações

Sistema de arranjo

Zona de condições de acesso e utilização

Condições de acesso

Condiçoes de reprodução

Idioma do material

    Sistema de escrita do material

      Notas ao idioma e script

      Características físicas e requisitos técnicos

      Instrumentos de descrição

      Zona de documentação associada

      Existência e localização de originais

      Existência e localização de cópias

      Unidades de descrição relacionadas

      Descrições relacionadas

      Zona das notas

      Identificador(es) alternativo(s)

      Pontos de acesso

      Pontos de acesso - Assuntos

      Pontos de acesso - Locais

      Pontos de acesso - Nomes

      Pontos de acesso de género

      Zona do controlo da descrição

      Identificador da descrição

      Identificador da instituição

      Regras ou convenções utilizadas

      Estatuto

      Nível de detalhe

      Datas de criação, revisão, eliminação

      Línguas e escritas

        Script(s)

          Fontes

          Área de ingresso