Fonds 628 - Szárhegyi ferences rendház iratai

Identity area

Reference code

RO GyFL GyeGyL.VIII.592–633.628

Title

Szárhegyi ferences rendház iratai

Date(s)

  • 1960–1973 (Creation)

Level of description

Fonds

Extent and medium

0,12 ifm

Context area

Name of creator

Administrative history

A hagyomány szerint a szárhegyi Szármány hegy oldalán már a 15. század végén, de legkésőbb a 16. század első felében öt kápolna állt, amelyek kereszt alakban helyezkedtek el, és a Lázár család egyik tagja építtette őket római útjáról hazatérve, egy álmában történt látomásnak téve eleget. Szárhegyen 1642-ben jelentek meg a ferencesek Lázár István gróf hívására, hogy az említett kápolnák őrzését vállalják, kolostoruk 1665-ben létesült. Kájoni János házfőnöksége idején, aki 1669-ben került Szárhegyre, a kápolnát újrafödték és a kolostort újjáépítették. 1700-ban elrendelik, hogy hiteles a rendház pecsétet készíttessen. Ma is működő kolostortemploma 1749 után épült. A ferences kolostor területét 1755-ben adományozták a rendháznak. A kolostor 1872. május 22-én tűzvész áldozata lett. Ekkor pusztultak el rendi iratai is, könyvtára, valamint az épület teljes berendezése. Az égéskárosult templom és a kolostor felújítását 1877-ben fejezték be. A szerzetesrendek feloszlatásakor, 1949-ben maradék értékeit is államosították, igen kis mennyiségben maradtak meg. A ferences templom titulusa Nagyboldogasszony, a búcsút és a falunapokkal egybekötött rendezvényeket is ennek ünnepén (augusztus 15.) tartják.

Archival history

A szárhegyi ferences rendház levéltára az 1872. évi tűzvész alkalmával megsemmisült, a régi háztörténettel (Liber Rerum Notabilium) együtt, amely 1872-ig terjedt. Az alábbiakban felsorolt gazdasági iratok a plébánia iratai közül kerültek elő.

Immediate source of acquisition or transfer

Content and structure area

Scope and content

Appraisal, destruction and scheduling

Accruals

System of arrangement

Conditions of access and use area

Conditions governing access

Conditions governing reproduction

Language of material

    Script of material

      Language and script notes

      Physical characteristics and technical requirements

      Finding aids

      Allied materials area

      Existence and location of originals

      Existence and location of copies

      Related units of description

      Rendi könyvgyűjteménye a marosvásárhelyi Teleki Tékában található, archívuma a Maros Megyei Állami Levéltárban ugyanitt.

      Related descriptions

      Notes area

      Alternative identifier(s)

      Access points

      Subject access points

      Place access points

      Name access points

      Genre access points

      Description control area

      Description identifier

      Institution identifier

      Rules and/or conventions used

      Status

      Level of detail

      Dates of creation revision deletion

      Language(s)

        Script(s)

          Sources

          Accession area