fond 623 - Maroshévízi plébánia iratai

Azonosítási adatcsoport

Jelzet

RO GyFL GyeGyL.VIII.592–633.623

Cím

Maroshévízi plébánia iratai

Dátum(ok)

  • 1945–1997 (keletkezése)

Leírási szint

fond

Terjedelem, adathordozók

1,6 ifm

Kontextusra vonatkozó adatcsoport

Iratképző neve

Szervtörténet

Maroshévíz az 1760-as években Gyergyóremete filiája volt. A helyi lelkészség megszervezését 1867-ben kezdeményezték Molnár Mihály gyergyóremetei plébános indítványára. Az akkori Toplicza a szászrégeni esperesi kerülethez tarozott, majd a helyi lelkészség alapításakor 1870-ben a gyergyói főesperesi kerülethez csatolták. Temploma 1869-ben épült Szent Péter és Pál tiszteletére, melyet 1873-ban szentelt fel Fogarassy Mihály püspök. 1887 májusában tűzvész pusztította a falut, a templom tornya is leégett, két harangja megsérült. Ezt 1888–ra javították ki. A plébániaépületet 1887-ben építették újjá a tűzvészt követően. A maroshévízi római katolikus népiskolát 1870-ben alapították.

A megőrzés története

Levéltárát 2006. november 23-án szállítottuk be a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Gyergyószentmiklósi Gyűjtőlevéltárába. A plébánia iratanyagát a hittanterem irattári szekrényeiben tárolták. Iktatott ügyviteli iratait évek szerint külön dossziékban tartották, a rendezést az 1970-es években végezték állami utasításra.

Levéltárba kerülés/Gyarapodás

A tartalomra és a szerkezetre vonatkozóadatcsoport

Tárgy és tartalom

Iratértékelés, selejtezés, tervezés

Jövőbeni gyarapodás

Leírási egység szerkezete

A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport

Jogi helyzet

Reprodukciós korlátozások

Nyelv

    Anyag írásrendszere

      Nyelv és írásrendszer megjegyzések

      Fizikai jellemzők, technikai követelmények

      Segédletek

      Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport

      Eredeti példányok léte és őrzőhelye

      Másolatok léte és őrzőhelye

      Kapcsolódó leírási egységek

      Kapcsolódó leírások

      Megjegyzések adatcsoport

      Alternatív azonosító(k)

      Kapcsolódási pontok

      Téma kapcsolódási pontok

      Hely kapcsolódási pontok

      Név kapcsolódási pontok

      Műfaji Kapcsolódási pontok

      Ellenőrző adatcsoport

      Leírási azonosító

      Intézmény azonosítója

      Felhasznált szabályok és/vagy előírások

      Állapot

      A leírás részletezettségi szintje

      A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje

      Nyelv(ek)

        Írásrendszer(ek)

          Források

          Gyarapodási adatcsoport