fondcsoport IV - Erdélyi Katolikus Státus levéltára

Identity area

Reference code

RO GyFL ERKSL.IV

Title

Erdélyi Katolikus Státus levéltára

Date(s)

  • (1263/1643–1976 (Creation)

Level of description

fondcsoport

Extent and medium

115,41 ifm

Context area

Name of creator

Administrative history

Évszázadok óta a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye szerves részét képezi az Erdélyi Római Katolikus Státus, vagy más nevén Egyházmegyei Tanács. A Státus szót az 1640-es évektől használták, amikor a katolikus főurak az erdélyi országgyűlésben ezen a néven terjesztették elő kéréseiket. A későbbiekben ez a katolikus önkormányzat sajátos intézménye lett, tekintettel arra, hogy bár a püspökség nem létezett, de a katolikusok mégis nem elhanyagolható szerepet töltöttek be Erdélyben. Létét az 1653-as erdélyi törvénykönyv az „Approbatae Constitutiones” megerősítette. A fejedelmi korszakban tehát az erdélyi egyházmegye autonómiáját testesítette meg, és mint egyházkormányzati testület 1690-ben szilárdult meg. A Státus gyűlései Erdély Habsburg kézre kerülése után is folytatódtak, bár jelentősége csökkent, hiszen a katolikusok poziciói a Guberniumban erősődtek. 1767-ben a kormányszék keretén belül külön katolikus bizottságot állítottak fel (Commissio Catholica), amelyet a Státus ellenzett, mert magát tartotta a katolikusok legitim képviselőjének. A Gubernium egyházügyi, alapítványi és tanügyi bizottságai foglalkoztak azokkal a kérdésekkel, amelyek a Státust érintették és később ezek anyagát, jogutódként megörökölték. A Státus régi jogai elvileg már 1848-ban, Erdély első úniójakor helyreálltak, s gyűlést is tartottak, de a szabadságharc leverése után ennek gyakorlati következmény nem lett. 1866-ban Fogarasy Mihály püspök újra összehívta a Státus közgyűlését és az uralkodó 1867. augusztus 19-én engedélyt adott a katolikus bizottság megszüntetésére és helyette megerősítette az Erdélyi Római Katolikus Státus új szervezetét és hatáskörét Működése során, többek között templomok-, plébániák-, egyházi intézmények építését, valamint szegényebb egyházközségek támogatását intézte, tanulmányi ösztöndíjakat és alapítványokat kezelt. A Státus Erdély romániához való kerülése után is tovább működött, bár az 1930-as évek második felében jelentős támadások érték, s ekkor nevét Egyházmegyei Tanácsra változtatta. A Tanács 1948-ig működött, majd Márton Áron püspök további működését felfüggesztette és a fennmaradt ügyek intézését az Igazgató Tanács irodájára bízta személyes felügyelete mellett. Érdekes, hogy ugyan hatáskör nélkül, de létét a kommunista diktatúra is megtűrte egy ideig, mert saját céljaira kívánta felhasználni. Éppen emiatt Márton Áron 1948. október 11-én kiadott körlevelében a papságot arra figyelmeztette, hogy „az Egyházmegyei Tanács (Katolikus Státus) gyűlését egyedül a püspök jogosult összehívni. A jelen körülmények közt a helyzet tisztázásáig nem szándékozom, és nem fogom összehívni a státusgyűlést, sem igazgatótanácsi gyűlést. Ebből nyilván következik, hogy senki katolikusnak nem szabad részt venni oly státusgyűlésen, amit nem maga a püspök személyesen hív össze. Ha valaki mégis megtenné, akár a legjobb szándékkal is, kifejezett írásbeli engedélyem nélkül, kénytelen volnék vele szemben a kánoni törvények szigorát alkalmazni.” A rendszerváltás után a Státus újjáalakult és napjainkban ismét működik.

Archival history

Levéltárát történelmi székhelyén, Kolozsváron, a Szt. Mihály plébániatemplom kórus melletti helyiségében, a kolozsvári főesperesség (plébánia) és különböző rendtartományok (piaristák, jezsuiták) irategyütteseivel azonos helyen tárolták. 2003. nyarán a szintén kolozsvári Szentegyháza u. 5. sz. alá szállítottuk az újonnan felszerelt és modern állványzattal berendezett levéltárhelyiségekbe. Rendezését 2004 augusztusában fejeztük be.

Immediate source of acquisition or transfer

Content and structure area

Scope and content

Appraisal, destruction and scheduling

Accruals

System of arrangement

Conditions of access and use area

Conditions governing access

Conditions governing reproduction

Language of material

    Script of material

      Language and script notes

      Physical characteristics and technical requirements

      Finding aids

      Allied materials area

      Existence and location of originals

      Existence and location of copies

      Related units of description

      Related descriptions

      Notes area

      Alternative identifier(s)

      Access points

      Subject access points

      Place access points

      Name access points

      Genre access points

      Description control area

      Description identifier

      Institution identifier

      Rules and/or conventions used

      Status

      Level of detail

      Dates of creation revision deletion

      Language(s)

        Script(s)

          Sources

          Accession area