tétel 34 - Simon Tamás iratai

Azonosítási adatcsoport

Jelzet

RO GyFL ÉFkL.VI.30.34

Cím

Simon Tamás iratai

Dátum(ok)

Leírási szint

tétel

Terjedelem, adathordozók

Kontextusra vonatkozó adatcsoport

Iratképző neve

Életrajz

Simon Tamás (1912–1990) piarista tanár. Máréfalván született. A gyulafehérvári gimnáziumból lépett be 1928-ban a piarista rendbe, majd történelem és latoin szakos diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen. 1937-től a nagykároly plébánia káplánjaként, majd 1939-től a kolozsvári, később a nagykárolyi piarista gimnáziumok tanárjaként működött. 1947/1948-ban ő volt a kolozsvári gimnázium utolsó piarista igazgatója. Az államosítás után a kerekdombi plébániát vezette, de 1951-ben Aradra küldték káplánnak. 1954-ben visszatérhetett Kolozsvárra, ahol eleinte a ferences és a piarista templomok, 1977-től 1988-ig pedig már csak a piarista templom rektora volt.

A megőrzés története

Levéltárba kerülés/Gyarapodás

A tartalomra és a szerkezetre vonatkozóadatcsoport

Tárgy és tartalom

tanulmány Bíró Vencelről, levelezések (1960–1973), névjegyek, hivatalos iratok, vegyes, szertartásrend.

Iratértékelés, selejtezés, tervezés

Jövőbeni gyarapodás

Leírási egység szerkezete

A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport

Jogi helyzet

Reprodukciós korlátozások

Nyelv

    Anyag írásrendszere

      Nyelv és írásrendszer megjegyzések

      Fizikai jellemzők, technikai követelmények

      Segédletek

      Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport

      Eredeti példányok léte és őrzőhelye

      Másolatok léte és őrzőhelye

      Kapcsolódó leírási egységek

      Kapcsolódó leírások

      Megjegyzések adatcsoport

      Alternatív azonosító(k)

      Kapcsolódási pontok

      Téma kapcsolódási pontok

      Hely kapcsolódási pontok

      Név kapcsolódási pontok

      Műfaji Kapcsolódási pontok

      Ellenőrző adatcsoport

      Leírási azonosító

      Intézmény azonosítója

      Felhasznált szabályok és/vagy előírások

      Állapot

      A leírás részletezettségi szintje

      A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje

      Nyelv(ek)

        Írásrendszer(ek)

          Források

          Gyarapodási adatcsoport