állag a - Általános iratok

Azonosítási adatcsoport

Jelzet

RO GyFL ÉFkL.II.2.a

Cím

Általános iratok

Dátum(ok)

  • (1622) 1700–1975 (keletkezése)

Leírási szint

állag

Terjedelem, adathordozók

30 doboz = 3,80 ifm

Kontextusra vonatkozó adatcsoport

Iratképző neve

A megőrzés története

Levéltárba kerülés/Gyarapodás

A tartalomra és a szerkezetre vonatkozóadatcsoport

Tárgy és tartalom

A káptalani levéltárban 1700-tól kezdve maradtak meg iratok az Alvinci Uradalomra, de a korábbi rendezés során a nem időrendbe helyezett iratokról részletes jegyzéket készítettek. Ekkor utólag megszámozták az iratokat és ehhez darabszintű segédletet készítettek a kezdetektől a 19. század közepéig. Ezt a rendet szintén nem kívántuk felbontani a rendezés során, mert az anyag kutatása a jelen formában biztosított. Ebből az is következik, hogy az iratok nincsenek kronológikus rendben és az időrend az egyes raktári egységekben folyamatosan újra kezdődik. Az anyag kutatása ennek megfelelően csakis a már korábban említett segédletekkel illetve egyenkénti átnézéssel lehetséges. Az állag végén a 20. század második feléből megmaradt, az egykori birtokra vonatkozó iratokat találunk.

Iratértékelés, selejtezés, tervezés

Jövőbeni gyarapodás

Leírási egység szerkezete

A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport

Jogi helyzet

Reprodukciós korlátozások

Nyelv

    Anyag írásrendszere

      Nyelv és írásrendszer megjegyzések

      Fizikai jellemzők, technikai követelmények

      Segédletek

      Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport

      Eredeti példányok léte és őrzőhelye

      Másolatok léte és őrzőhelye

      Kapcsolódó leírási egységek

      Kapcsolódó leírások

      Megjegyzések adatcsoport

      Alternatív azonosító(k)

      Kapcsolódási pontok

      Téma kapcsolódási pontok

      Hely kapcsolódási pontok

      Név kapcsolódási pontok

      Műfaji Kapcsolódási pontok

      Ellenőrző adatcsoport

      Leírási azonosító

      Intézmény azonosítója

      Felhasznált szabályok és/vagy előírások

      Állapot

      A leírás részletezettségi szintje

      A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje

      Nyelv(ek)

        Írásrendszer(ek)

          Források

          Gyarapodási adatcsoport