14129 találat látható

A 19. században fokozatosan alakult ki az Erdélyi Katolikus Státus modern kori működésének rendszere. Az állagban megmaradt első forrás az 1848. augusztus 27–29-én, Kolozsváron tartott „Erdélyi Romano Catholica egyházi vegyes gyűlés” jegyzőkönyve. Ugyancsak e korszakból maradt meg egy követutasítás a „Fel Csiki Papság gyűléséből”, amelyet Nagyboldogasszony községben 1848. július 15-.én tartottak. E forrás egyháztörténeti fontosságára nem kell külön kitérnünk. Az abszolutizmus korában hosszú ideig nem működhetett a Státus, majd 1866. január 10-én újra összehívták a Státus közgyűlését Kolozsvárra, amelynek jegyzőkönyvét később nyomtatásban is közzétették. Az 1868. február 9–15 között Károlyfehérváron (Gyulafehérvár) tartott közgyűlés jegyzőkönyve és okmánytára később szintén nyomtatásban megjelent. A következő ülést 1873. május 12–14 között szintén Károlyfehérváron tartották, majd 1874. július 1-3 között ugyanott. 1875-ből nem maradt fenn jegyzőkönyv, ezután 1876–1877-ből megvan 1878-ból nincsen, 1879-ből rendelkezésre áll és 1880–1881-ből nincs jegyzőkönyvünk. A sorozat 1882-től folyamatos az I. világháborúig és közben 1895, 1906, 1908-ban három rendkívüli közgyűlést is tartottak vagyoneladási ügyekben. 1916-ban, feltehetően az Erdélyben bekövetkezett háborús események következtében nem tartottak közgyűlést és hasonló okokból erre 1919-ben sem került sor. 1920 és 1943 között a sorozat hiánytalan, közben 1925-ben ismét rendkívüli közgyűlést tartottak az egyházi iskolák ügyében. A harmincas évek elején a román állammal folytatott pereskedés következtében a közgyűlés neve megváltozott és a továbbiakban Római Katolikus Egyházmegyei Tanácsnak nevezték. Ennek alakuló közgyűlésére 1932. november 17-én került sor. 1944-ben a Tanács ülését nem hívták össze, 1945. december 13-án rendkívüli ülést tartottak. Az utolsó általunk ismert közgyűlést 1946. november 28-ára hívták össze. Az iratok között található egy 1951. március 15-én tartott közgyűlés jegyzőkönyve is, amelyet azonban a korábbiakban említettek szerint már nem Márton Áron püspök jóváhagyásával tartottak. A levéltárban a megmaradt nyomtatott jegyzőkönyvek több sorozatát is megőriztük forrásértékük miatt és a kutatók munkájának segítése érdekében. A jegyzőkönyvek egyenkénti átnézéssel kutathatók.

A káptalan hivatalos iratainak kezelése az 1850-es évektől jelentős változásokon ment keresztül. Az ügyiratok kezdetben a káptalani ülések jegyzőkönyvi tételeihez tartoztak, az 1870-es évek közepétől azonban a jegyzőkönyvbe mind kevesebb ügyet vezettek be és az 1880-as évekre évi néhány darabra csökkent. Ezzel párhuzamosan az iratok önálló iktatószámot kaptak, bár továbbra is jellemző maradt a tematikus alapú elhelyezés (például a püspöki törzsvagyonra, a Benők alapítványra vagy a szemináriumi birtokokra vonatkozó hivatalos iratokat is külön kezelték). Iktatókönyv azonban csak az 1890-es évek elejétől kezdve alakult ki fokozatosan a jegyzőkönyvből, s 1895-től elsősorban már ekként funkcionált.

A nyugdíjas papoknak az egyházmegye alapításakor nem állt rendelkezésre külön intézet, így a szeminárium épületében kaptak helyet. A deficientia saját épülete Somogy Lipót püspök alatt, 1810-ben készült el, mely ugyan az Egyházmegyei Nyugdíjalap (később Nyugdíjintézet) tulajdonát képezte, de vagyonát külön kezelte a káptalan egyik tagja, aki egyben a háznak a gondnoka is volt.