24450 találat látható

Levéltári leírás
22 eredmények digitális objektummal/tartalommal Digitális objektummal rendelkező találatok
Plébániai kegyúri váltságok iratai
HU SzEL II.4.h · állag · 1909–1915
Ennek része: Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár

A székeskáptalan a századfordulón több plébánia kegyúri terheinek megváltására letett összeget is kezelt. Eredetileg hét ilyen plébánia volt (Alszószölnök, Felsőszölnök, Kőszegszerdahely, Péterhegy, Pinkamindszent, Szőce és Vízlendva), azonban nem mindegyik iratanyaga maradt fenn. 1916-ban püspöki határozatra a káptalan az összegeket kiadta az illetékes plébániáknak.

Statisztikai adatok sematizmusokhoz
RO GyFL ÉFkL.I.1.h · állag · (1874)1904–2000
Ennek része: Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár

Az erdélyi egyházmegyéről már az 1760-as években jelent meg nyomtatott sematizmus, majd a későbbiekben ezek folyamatosan láttak napvilágot. Az állagban a dualizmus korától kezdve azokat a részben nyomtatott, részben kéziratos dokumentumokat helyeztük el, amelyeket a később nyomtatásban megjelent munkák elkészítéséhez használtak fel. Kisebb forrásértékű, egyenkénti átnézéssel kutatható.

Filozófiai írások
HU MUEMEL VII.001.h · sorozat · 1952–1999
Ennek része: Teszt6_Dr. Szent-Iványi Sándor Unitárius Gyűjtemény Levéltár
  1. Dávid Ferenc: De falsa et vera ... /fénymásolat a Hollandiában, Groningenben őrzött eredeti példányról/ - 2. Filozófiai feljegyzések, magyarázatok - 3. Ismeretlen szerző: A munka problémája - 4. Ismeretlen szerző: A valóság felé orientálódó érzés hanyatlása a materialista korszakban. A modern valóság-kritérium ájultsága. /hiányos/ - 5. Dr. Kálnoki-Kis Géza: Az idősebbek szívesen kezdik újra c. a Magyar Nemzetben megjelent cikke (1976.07.09) - 6. Schweitzer, Albert: Az etika problémája az emberi gondolkodás fejlődésében (1952) - 7. Tomka Miklós - Révay Edit: Papok, férfi szerzetesek, apácák (1998) - 8. Dr. P. Tóth Béla: Az aszkézis /önkorlátozás/ lélektana és problematikája a mai magyar társadalomban (1999)