- Andächtiges Gebett Buch (kéziratos imakönyv), 18. század vége – 19. század első fele
- Johannes Jänny számtanfüzete, 1764 k.
- Kánonjogi kézirat (korábbi birtokosai katolikus apácák lehettek 2 db. elmosódott bélyegzőlenyomat alapján), 1741
A dossziéban Mandák Mária 1947 tavaszán végrehajtott hagyatéki eljárásának iratai találhatók.
Mandák MáriaAz iratanyag részben Bencze Imre és felesége személyes iratait, részben Bencze Imre lelkészi működésével kapcsolatos iratokat, írásokat, előadásokat, igehirdetéseket, valamint egyháztörténeti tárgyú (Cordatus Conrad, Sóvári Soós Kristóf, Magyari István stb.) írásait, kutatási feljegyzéseit tartalmazza. Bencze Imre 1994-1998 között az Evangélikus Külmissziói Egyesület elnöke volt, ezért az anyagban az egyesületre vonatkozó iratok is találhatóak
Bencze Imre1:30.000 méretarányú térkép, tervezte: Kéz Andor. Időköre főleg a mai Bródy Sándor utca, a mai Papnövelde utca és a mai Ferenciek tere egykori elnevezései alapján került szűkítésre
Megemlékezés Fuchs Vilmosról (1802–1853): 126–136. o.
- Tomasek János Pál (1802–1887) életrajza – 2. Fuchs családtagokra vonatkozó jegyzetek Szinnyei József "Magyar Írók. III." című munkájából – 3. Családtörténeti jegyzetek "A lőcsei evangélikus egyházközség története" (Lőcse, 1917) című munkából – 4. Tomasek-családfa fénymásolata
Heller József budai fényképész által készített fotó
Nekrológ a Szepesi Hírnök/Zipser Bote című újságban, ismeretlen szerzőtől
- Békés vármegye útlevele Tomasek Pál és Molitórisz Adolf számára (1833.03.30) – 2. A kassai városi tanács által kiadott segélyezési irat (1858.11.15) – 3–4. Névjegykártyák, 2 db
- Tartományi biztossági utasítás (1840.09.11). – 2. Meghívó a lőcsei líceum közvizsgáira (1842) – 3. A magyar ifjúság hálaszózata Tomasek Pál elnök (Magyar Literaturai Egyesület) névnapja alkalmából (1844) – 4. Felvételi oklevél a késmárki múzsák sorába (keltezetlen, 1842–1867)
- Rozsnyói gimnázium bizonyítványa (1816.06.26). – 2. Halle-wittenbergi egyetem oklevele az egyetemi polgárok sorába való felvételről (1828.04.09). – 3. Wegscheider professzor igazolása hallei egyetemi tanulmányokról (1829.03.27).
1 db keresztlevél
1 db fénykép
- Graenzenstein Gusztáv által írt nekrológ (1853) – 2. A bécsi tudományos akadémia almanachjában megjelent nekrológ (1854) – 3. Házeladással és a holttest hazaszállításával kapcsolatos szerződés (1858–1883) – 4–5. Holttest hazaszállítással kapcsolatos levelezés a Magyar Általános Hitelbankkal (1883) – 6. Tomasek Miklós feljegyzése Fuchs Vilmos haláláról
- 29 db kész ceruzarajz és egy vázlat egy kötetben (1839–1843) – Sziluett önmagáról, feleségéről és két fiáról (1843–1853)
- Szerb nyelvű elismervény (1838.03.17) – 2. Szerb nyelvű hivatalos irat (1842.03.04) – 3. Házvásárlással kapcsolatos levél a belgrádi városi törvényszékhez (1851.12.17) – 4. Szerb nyelvű hivatalos irat (1851.12.28) – 5. Szerb nyelvű szerződés, aláírója Fuchs Vilmos özvegyének megbízásából Fuchs Károly (1853.03.22) – 6. Szerb nyelvű szerződés (1853.04.08) – 7. Szerb nyelvű hivatalos irat (1853.04.14) – 8. Kitöltött szerb nyelvű nyomtatvány (1857.09.20) – 9. Szerb nyelvű levél (1859.04.23) – 10. Szerb nyelvű ítélet (1863.03.23) – 11. Szerb nyelvű irat (1864) – 12. Szerb nyelvű hivatalos irat töredéke (1850–1883)
- Kormánybiztosi utasítás az alsó-magyarországi magán bányatársulatokhoz a magyar bankjegyek elfogadása ügyében (1849.05.18) – Ueber einige noch wenig bekannte metallurgische Erscheinungen (1850)
1 db keresztlevél (1802) – 1 db házassági anyakönyvi kivonat (1839)
Három db német nyelvű levél és azok gépelt átiratai: 1. Pesti rokonokhoz, Agordo (1843.05.05) – 2. Pesti rokonokhoz, Agordo (1843.05.23) – 3. Fuchs Keresztély Vilmoshoz, Pest (1848.04.29)
- Levele unokaöccséhez, ifj. Fuchs Gusztávhoz (1874) – 2. Rajz, feltehetőleg Volkmann szülőházáról Lommatschban
Canzi Ágoston és Heller József fényképészek által készített felvétel
Nekrológ a Vasárnapi Ujság című folyóiratban, ismeretlen szerzőtől, Hirsch Nelli Fuchs Gusztávról készített rajzával
- Meghívó a Roast-Beef Club rendkívüli ülésére (1871.06.10) – 2. A dunaszabályozás ügyében működő bizottság adománygyűjtő íve (1880.09.28) – 3. A Hajléktalanok Menhelye egylet adománygyűjtő íve (1882) – 4. Határozat a Hajléktalanok Menhelye egylet részére tett adományról (1881–1884) – 5. Belépési igazolás a Hajléktalanok Menhelye egylet tagságába (1884.06.13)
Kéziratos jegyzetek német remekírók műveiből, illetve Gideon Petz: Goethes Beziehungen zu Ungarn c. tanulmánya
Körözés és annak visszavonása (hitelük kétséges, nem pecsétes iratokról van szó, ráadásul tájnyelvi és nem irodalmi, hivatalos német nyelven)
Fuchs Vilmos gyűjteményéből származó családi iratok Tomasek Miklós által készített egyszerű másolatai
- Fuchs Sámuel teológiai oklevele (1790) – 2. Fuchs Sámuel levele fivéréhez: Fuchs Keresztélyhez (1802.07.31) – 3. Fuchs Mária Lujza keresztlevele (1843) – 4. Fuchs Károly időskori fényképe (1860–1869) – 5–6. Ismeretlen Fuchs családtag hagyatéki jegyzékei