24658 találat látható

A második bécsi döntés után, 1940-ben a romániai piarista rendtartomány (Romániai Kegyes-Tanítórend) házai közül a kolozsvári, nagykárolyi és a máramarosszigeti ismét Magyarországhoz került, a temesvári pedig továbbra is Románia területén maradt. A három észak-erdélyi ház kormányzását a rend generálisa még 1940-ben a magyar tartományfőnökre bízta, a temesvári élére pedig, amely így önálló szervezeti egységet alkotott, Panyik-Tóth Lajost nevezte ki, mint a saját megbízottját (commissarius generalis). Miután 1945-ben visszaálltak a korábbi határok, megszűnt a temesvári ház különállása. 1946-ban Walter János felhatalmazott közép-európai vizitátor egyesítette a négy romániai rendházat Biró Vencel generáisi megbízott (delegatus generalis) vezetése alatt. Az állagban a rend e különálló részének néhány irata maradt meg.

Fotók, vegyes.

Az egyes plébánosok által készített jelentések a vegyesházasságban élőkről.

Az Egyházmegyei Nyugdíjalap (később Egyházmegyei Nyugdíjintézet) biztosította eredetileg a munkaképtelenné vált papok ellátását. Vagyonát a káptalan kezelte, mely négy részből állt: az alaptőke mellett állami segély, a szeminárium nyúli birtokának fölös jövedelme, a papok hagyománya és egyéb adományok. Minden papnak végrendeletileg kötelezően hozzá kellett járulnia az alaphoz. Az első világháború utáni zavaros pénzügyi helyzetben jövedelmét azonban lényegében csak ez utóbbi tette ki, ráadásul ezt is a Szent Imre egylethez utalták. A nyugdíjügyet végül 1927-ben az Egyházmegyei Zsinati Törvénykönyv rendezte. Eszerint a nyugdíjat az Egyházmegyei Nyugdíjintézet szolgáltatta, melyet csak kiegészített a Szent Imre-egylet.