Az MSZKI irattári anyagában megőrzött, más iratokhoz nem csatlakozó papír alapú fényképek, szerzetesrendek életéről, működéséről, épületeiről.
Zonder titelA levéltárban viszonylag nagy mennyiségű átírt és eredeti oklevél maradt meg a 15–17. századból és a későbbi időkből is e gyűjteményben helyeztük el a jelentőségüknél és méretüknél is fogva külön kezelendő általában ünnepélyes jellegű okleveleket. Ezek számos darabját restauráltattuk, mások viszonylag jó állapotban maradtak ránk. A sorozat következő kötetében Bernád Rita nem csak az 1716 előtt keletkezett okleveleket és iratokat közli egy darabjegyzékben, hanem e fond valamennyi oklevelét is rövid, un. fejregeszta formájában. A fond első állagában az eredeti formában megmaradt, a másodikban a másolatban megőrzött okleveleket helyeztük el. Kutatása tehát a külön segédlet segítségével darabszinten lehetséges.
A Státus irattárába több mint egy évszázad alatt nagyon sok olyan anyag is került, amelynek valamilyen szempontból maradandó értéke van, de nem tartozik a Státus levéltári anyagához. Ezeket az iratokat és különféle dokumentumokat e vegyes fondban helyeztük el és az egyes raktári egységeknél közöljük a bennük található fontosabb iratok rövid tárgyát. A fond anyag egyenkénti átnézéssel kutatható.
A rend levéltári anyaga rendkívül töredékesen maradt meg. Az iratok között találunk a századforduló utáni káptalani jegyzőkönyveket, a két világháború közötti tartományfőnökségi iratokat, leltárakat, vizitációkra vonatkozó iratokat és telekkönyvi dokumentumokat. Az iratok egyenkénti átnézéssel kutathatók.
Zonder titelAz iratanyaghoz 1903-tól kezdve korabeli segédletek (iktatókönyvek) állnak rendelkezésre. Az iratok nyelve többségében latin, 1920 után igen sok esetben román. Gazdaságtörténeti szempontból az állag forrásértéke jelentős, a tökéletes irattári rend helyreállításához még további munkálatok lennének szükségesek. Az állag anyaga a megmaradt segédletek segítségével, illetve egyenkénti átnézéssel kutatható.
Zonder titelGerencsér Zsigmond lelkész és családjának élete, lejegyezte: Dr. Gerencsér Árpád és Gombás Györgyné.
Zonder titelA tolna-baranya-somogyi egyházmegye német evangélikusainak kutatója hagyatéka. Kéri Henrik kutatóval való konzultációs feljegyzései mutatnak rá a körülményekre. Németországi helyekkel levelezett, továbbá Bleyer Jakab professzorral. Ugyanitt fia, Schmidt-Tomka Gusztáv kutatásából származó dokumentumok is.
Zonder titelAz Evangélikus Teológiai Akadémia (ETA) története 1950 (Vámos József nyugdíjba menetele után Harmati Béla püspöktől kapta feladatba a teol. történetének feldolgozását. Ennek egy példánya került a levéltárba). Gépelt kézirat, 3 „Kymcop” feliratú kartondoboz (1-3. doboz). Benne pl. Ferdinánd István prof. Csittvári krónikája.
Zonder titelAz iratanyagban jórészt csak egyes családtagokra vonatkozó többé-kevésbé töredékes, elsősorban 19. századi iratanyagok és könyvek maradtak fenn. A fennmaradt anyakönyvi kivonatok nem eredetiek, azokat minden bizonnyal Tomasek Miklós kérésére, az 1930-as évek végén állították ki a hatóságok. Az anyagban Fuchs Gusztávról, Károlyról, Vilmosról és Tomasek János Pálról fényképek is maradtak.
Az egyházban jól ismert kánoni látogatásokról készült jegyzőkönyvek a levéltárban 1711-től maradtak meg. A 18. századból 20, kötetbe gyűjtött jegyzőkönyv áll rendelkezésünkre, de állapotuk és anyagvédelem miatt ezeket is savmentes dobozokban helyeztük el. A 19. század első feléből viszonylag nagy számban maradtak meg jegyzőkönyvek, a második feléből azonban jóval kevesebb. A 20. század első feléből sem találunk anyagot ebben az állagban. Az utolsó 14 dobozban már az 1945 után végzett visitatiok jegyzőkönyveit helyeztük el. Az anyag mindenki által ismert jelentős forrásértékére e helyütt nem kívánok kitérni. Mivel ez az anyag elsősorban helytörténeti szempontból kiemelt jelentőségű, ezért a legkülönbözőbb kötetekből az egy-egy plébániára vonatkozó forráshelyekről mutatót közöl a sorozat következő kötetében Bernád Rita. Az iratanyag ezen mutató segítségével, illetve egyenkénti átnézéssel kutatható.
A szokásos egyházi anyakönyvi másodpéldányokat hatalmas mennyiségben találjuk meg a püspöki (érseki) levéltárban. Méretüknél fogva ezeket csak speciális tárolókban lehetne elhelyezni. Ezek beszerzésére még nem volt anyagi lehetőség, ezért a másodpéldányok plébániánként betűrendbe rakva, csomókban találhatók a polcokon. Az alábbiakban a plébániák nevét, valamint az első és jelenleg utolsó anyakönyvek évhatárát adjuk meg, valamint közöljük a hiányzó évek adatait is. A felsorolást Bernád Rita készítette. Kutatása a fennálló egyházi jogszabályok szerint lehetséges.
A viszonylag terjedelmesnek mondható fondot mesterségesen alakítottuk ki olyan nyilvántartásokból, összeírásokból és ahhoz tartozó iratokból, amelyeket az fog egybe, hogy az egyházmegye papságának személyi összetételére, szolgálati helyére, szentelésére, áthelyezéseire, estenként illetményeire tartalmaz adatokat. A fond a püspökség ujjászervezésétől kezdve, tartalmaz különböző dokumentumokat. A 18–19. századból a plébániák szerinti, sajnos rossz állapotban lévő kötetes nyilvántartásokat helyeztünk a raktári egységekbe. A későbbiekből a papok érettségi bizonyítványai, a hadkötelezettségről szóló okmányok, 1945 után különféle személyi lapok, az 1960-as évektől kezdve a pappá szenteléssel kapcsolatos iratok találhatók a dobozokban. A korai iratok nyelve latin, később magyar, illetve román. A 20. századi anyagok értelemszerűen csak az érvényben lévő korlátozások betartásával kutathatók.
E fondban a püspöki levéltárban talált, különböző egyházi és vallásos egyesületre vonatkozó forrásokat helyeztük el. Felhívjuk a figyelmet, hogy ezen iratokon kívül, számos más forrás található az egyesületekre az iktatott iratok között, valamint a sorozat későbbi köteteiben publikálandó plébániai levéltárakban. A döntő többségében magyar nyelvű iratok az erdélyi katolikus társadalmi élet fontos forrásai. A raktári egységekben a felsorolt egyesületek szabályzatai, „alkotmányai”, anyakönyvei és jegyzőkönyvei és különféle statisztikák találhatók. Az iratok és kötetek egyenkénti átnézéssel kutathatók.
Kápolna javítási iratok 1961
Zonder titel