Az iratanyag tekintélyes része a plébánia megszervezése előtti jezsuita időből származik.
Sem títuloHistoria domus és anyakönyv.
Sem títuloAz egyházmegye területén lévő plébániák születési, házassági, halotti és bérmálási anyakönyveiről készült és a püspöki levéltárban elhelyezett másolati példányok.
Több kötetsorozat indult el: A./ az Acta Ecclesiae Albaregalensis az egyházmegye belső életét meghatározó iratokat; B./ a Protocollum Intimatorum… sorozat a kormányszervektől érkező rendeleteket tartalmazta elsősorban. C./ a harmadik sorozat Milassin Miklós korától a püspöki ténykedésekről a szertartó vezetett úgynevezett funkciós napló.
Vurum József iratkezelési reformja következtében 1816-ban e sorozatok megszakadtak. Az AEA folytatásával 1826-1827-ben kísérleteztek még; a funkciós naplókat pedig 1821-től újra vezették, egészen Pauer János püspök haláláig (1889).
Hitéleti jelentések és Tóth Béla börtönlelkészi működésének iratai.
Sem títuloA letét két részletből áll:
- 1764-1853 közötti iratokból, mely alapvetően a Telki apátsággal kapcsolatos határvitákra vonatkozik,
- 1912-1940 közti anyakönyvi másodpéldányokból.
Szálas iratanyag időrendben + 2 mutatókönyv.
Sem títuloKülön sorozat tartalmazza a Sáregres filiára vonatkozó iratokat.
Sem títuloAz irategyüttes a lelkészség megszervezésénél korábban keletkezett anyagokat is tartalmaz. Ezek:
- Fülöp Mihály: A Dunamelléki egyházkerület vértesboglári egyházmegyébe kebelezett csabdi evang. ref. egyház monographiája, 1790-1890. című tanulmánya (1927, gépirat)
- templomtervek (1934)
- egyházi közigazgatási iratok (1939-től).
Esperesi és tenfelügyelői iktatókönyv, melyet vezetnek a kerület átalakulása után is.
Sem título1963-ban készült iratleírás.
Sem títuloMandatum kötet.
Provenienciája a 222. oldal segítségével volt meghatározható.
A gazdasági elszámolásokat tartalmazó kötet kevéssel a plébánia felállítását követő évekig tartalmaz információkat a településről.
Sem título