Showing 388 results

A káptalan újkori történetének legfontosabb forrásai az 1697 és 1815 között lefolytatott hat vizitáció, melyek egyben a káptalan statútumait is tartalmazzák. Utóbbiakat külön általában nem adták ki, mindössze a Somogyi Lipót-féle maradt fenn önálló formában is.

A káptalanok a rendi országgyűlések alsótábláján képviseltethették magukat. Az erre vonatkozó iratokat valószínűleg külön kezelte a káptalan. Az állag az országgyűlési munkára vonatkozó vegyes iratok mellett beszédeket, tudósításokat, a kiadott törvényeket és rendeleteket, valamint az országgyűlési jegyzőkönyveket és irományokat tartalmazza.

Az állagban elsősorban a kanonokok töredékesen fennmaradt kinevezési iratai, valamint számos apáti, tanári kinevezés, illetve doktori oklevél található.

Elsősorban a káptalan birtokaival kapcsolatos pereket, köztük az úrbéri pereket tartalmazza. A jegyzőkönyvek mellett a perekhez és különböző jogi ügyekhez kapcsolódó jelentős számú levél és irat is fennmaradt, ezek szétválasztása és darabszintű rendezése azonban még várat magára. A 18. századi pereket tartalmazó köteteket a Ladula elenchusaiba is bejegyezték.

A káptalan gazdasági ügyeit régebbi időktől fogva a dékán intézte, a 19. század elején azonban mellette megjelent a divisor (főpénztárnok) is. Átmeneti időszaknak tekinthető Szabó Imre kanonok működése, aki 1798 és 1820 között intézte a káptalan gazdasági ügyeit. Elődje, Godányi János még dékánként működött, Szabó alatt azonban (feltételezhetően 1810 körül) különvált a két hivatal és mellette Fatovich Mátyás személyében külön dékánt neveztek ki. Ezt látszik megerősíteni, hogy az 1781-es Szily-féle vizitáció még csak dékánt említ, az 1815-ös Somogy-féle vizitációban viszont mellette megjelenik a divisor is. A két hivatal jól kimutathatóan egymás mellett működött egészen az 1920-as évekig. Egymáshoz való pontos viszonyuk azonban még kérdéses, ráadásul időben is változott. Elvben a dékán jószágkormányzóként a birtokigazgatást vezette, míg a divisor a káptalan jövedelmeit és a törzsvagyont kezelte. A főpénztár mellett azonban 1872-től külön dékáni pénztár is megjelent. A káptalan gazdasági életében az első világháborút követően jelentős változások történtek. Az 1920-as években ugyanis gazdálkodása válságba jutott és 1927 és 1933 között egy jelentősebb átszervezésre került sor. Ennek során a főpénztári és törzsvagyoni számadások megszűntek és a káptalan teljes gazdasági irányítása a dékán (aki ekkor Rogács Ferenc volt) kezébe került. így ebből az időszakból minden gazdasági jellegű irat ide került.

A káptalan a hiteleshelyi tevékenységből fakadó pénzügyeket külön kasszában kezelte (Cassa Sigillaris), melyben a befolyt összegek mellett vezették a felmerült kiadásokat is. Pontos létrejöttét és megszűnését nem ismerjük, a számadások évköréből mindössze következtethetünk rá.

II. József 1786-ban rendelte el az országban a földek pontos felmérését és jövedelmeik összeírását, mely a nemesi adóztatás tervezett bevezetésének első lépése volt. A káptalan uradalmai közül a lipárti felmérése valószínűleg már nem készült el.

A Szent Imre Egyletet 1872-ben hozták létre, mint papi nyugdíjintézetet. A régi nyugdíjalaphoz való viszonya sokáig nem volt tisztázva, idővel jelentőségében túl is nőtt rajta. A kettő egymáshoz való viszonyát végül az 1927-es Egyházmegyei Zsinat rendezte. Eszerint a papi nyugdíjat az Egyházmegyei Nyugdíjintézet szolgáltatta, melyet az egyesület csak kiegészített.

Az Egyházmegyei Segélyalap 1866-ban jött létre az Egyházmegyei Alapból, feladata az egyházmegyei papság vagy valamely más alap segélyezése volt. 1900-ban a szeminárium tartalékalapjából egy jelentősebb összeget kiszakítottak, és átadtak a Segélyalapnak, melynek legnagyobb részét azonban a püspöki elemi iskola segélyezésére kellett fordítani. Ezt a részt az iskolával együtt 1921-ben átadták a Szombathelyi Egyházközségnek.

Ege Miklós kőszegi ügyvéd 1884-ben tett alapítványa. Ennek kamatjövedelme eleinte özvegyét illette, majd annak 1913-as halálát követően lépett életbe az alap a Kőszegi, Felsőőri és Németújvári járás németajkú tanítói részére, valláskülönbség és az iskola jellegére való tekintet nélkül.

Eölbey János (1759–1820) nagyprépost és Kovacsics József (1792–1874) nyugalmazott csehimindszenti plébános szegényalapítványainak közösen vezetett számadása. Előbbit a székeskáptalan saját belátása szerint osztotta ki, utóbbi azon plébániák részére utalták ki, ahol Kovacsics élete során működött (Csehimindszent, Nárai, Nagykölked).

Gludovácz József kir. tanfelügyelő 1798-as végrendeletében tett szegényalapítványa, melyet Horváth Zsigmond 1808-ban egy jelentősebb összeggel megnövelt. Ettől kezdve az adományozás joga a Horváth családot illette (Szentgyörgy, Hegyfalu, Petőháza és Szenttamás földbirtokosai). A család az 1850-es években azonban tönkrement, és elvesztette befolyását az alapítványra, ezt követően a káptalan jelölte ki azokat, akik a kamatokat élvezték.

Krancsics József (1789–1853) kanonok 1852-ben tett két alapítványt. A nagyobbik egy családi ösztöndíjalap, a kisebbik pedig egy tanítóalap volt három Vas megyei római katolikus falusi iskolai tanítók részére.

Megyery Mátyás csázmai (ma: Horvátország) kanonok által 1831-ben tett családi ösztöndíjalapítvány. Amennyiben rokon tanuló nem jelentkezett, a káptalannak joga volt más, nem rokon tanulónak is odaadni az ösztöndíjat.

Séllyey Terézia lórántházai birtokos által tett alapítvány, melynek jövedelmeit az alapítványi birtok adta. Célja egyrészt a Tófej-Lórántházai plébánia felállítása és egy templom építése volt (ezek 1933-ban valósultak meg), valamint a fenntartásból fennmaradó részből egy árvaház felállítása.

Dr. Tauber Sándor (1868–1935) kanonok 1921-ben alapított segélyalapja egyházmegyei szegény sorsú áldozópapok részére.

Varga János győri kanonok 1851-es végrendeletében létrehozott alapítványa vasvári szegények (elsősorban özvegyek és tűzkárosultak) segélyezésére, valamint gyermekeik taníttatására az ottani elemi iskolában. Emellett nővérei, Varga Erzsébet és Varga Judit fiainak taníttatását is ebből az alapból kellett fedezni.

Boross István nagyprépost alapítványa a gasztonyi tanítók javára

Festetich Rezső alapítványa a csehimindszenti iskolás gyerekek javára

Feszl Mihály alapítványa a lödősi iskolás gyerekek javára

Németh János felsőoszkói plébános alapítványa az ottani iskolamester javára

Egy katolikus leányiskola alapítása érdekében Hidassy Kornél megyéspüspök hozott létre egy külön alapot, melyet 1895-ben a káptalan kezelésére bízott. A domonkos nővérek szombathelyi leányiskolája végül 1906-ban valósult meg.

Ebbe az állagba az alapítványokról vezetett vegyes pénztárkönyvek, vegyes számadások, valamint a Batthyány Károly-féle alap töredékes iratai kerültek.

Eölbey János (1759–1820) kanonok, nagyprépost néhány személyes irata mellett hagyatékával, valamint családjával kapcsolatos iratok, levelezések. A család birtokos volt Sében és Meszlenben, amelyről jórészt Eölbey Tamás és Antal révén maradt fenn négy csomónyi irat.

A káptalan levéltára számos letétet fogadott be megőrzés céljából, így elsősorban alapító- és adományleveleket, valamint végrendeleteket (melyek közül sok felbontatlan).