2969 találat látható

A személyi hagyatékok állagát összesen 32 sorozat alkotja, amelyben megtaláljuk a szamosújvári örménység egyházi és világi elöljáróinak, tudományos elitjének személyes és hivatalos levelezését, magánjellegű iratait. Ez a gyűjtemény – felépítését, méreteit és összetettségét tekintve – egyedi állományt képez a Gyulafehérvári Főegyházmegye eddig rendezett levéltáraiban. Az egyes személyi hagyatékokat a korábbi gyakorlattól eltérően, a nagy mennyiségre való tekintettel, római számokkal jelöltük, amelyek ilyenformán a 339. fond „i” állagának sorozatait képezik.

Itt meg kell említenünk azt a sajnálatos tényt is, hogy az egykor bélyeggel ellátott levelezőlapok sarkait ismeretlen „tettes” megcsonkította, olykor mechanikus eszközzel, olykor kézi tépéssel eltávolítva a bélyegeket róluk, ami miatt a szövegrész is hiányos maradt több esetben.

Az ismertebb személyek és személyiségek iratainak ismertetését megelőzően részletesebb bevezetővel tudunk szolgálni, azonban nagyon sok olyan személy hagyatékát is közöljük, akiknek életéről és tevékenységéről nem készültek sajtó- vagy egyéb formában megjelentetett közlemények. Ez utóbbiak hagyatékát vagy hagyatéktöredékét csupán egyszerű felsorolásban tesszük közzé.

Szily János már 1777-ben elérte, hogy Szombathelyen hozzanak létre egy külön papnevelő intézetet, melynek épülete 1780-ban el is készült, igaz II. József központosító politikája miatt 1783 és 1790 között szünetelt a működése. A szeminárium fenntartására Mária Terézia a Győr vármegyei Nyúl, valamint a Veszprém vármegyei Gecse és Vanyola birtokokat adományozta, melyek kezelője a püspök felügyelete alatt a káptalan volt. A törzsvagyon mellett szintén a káptalan kezelte a különböző alapokat is. A pénzügyi-gazdasági felügyeletet ellátó kanonok egyben a szeminárium rektora is volt, melynek köszönhetően a káptalan a szeminárium belső életében is meghatározó szerephez jutott. Ezt a közel másfél évszázados gyakorlatot Mikes János megyéspüspök az 1917-es új egyházi törvénykönyvre hivatkozva 1919-ben megszüntette: mindennemű gazdasági felügyeletet egy oeconomusra bízott, akinek vagyonkezelését egy gazdasági bizottság felügyelte. Ezzel a káptalan minden további felelőssége és joga megszűnt a szeminárium életében, s később is csak annyit tudott elérni Mikes lemondását követően Grősz Józsefnél, hogy a gazdasági felügyelőbizottság tagjai között ismét legyen egy káptalani tag. A régi gyakorlatot Grősz azonban csak abban az esetben lett volna hajlandó visszaállítani, ha a rektornak kinevezett kanonok az Egyházmegyei Zsinati Törvénykönyv rendelkezése szerint bent lakik a szemináriumban. Ezt azonban egyik káptalani tag sem tudta vállalni. Kompromisszumként az a döntés született, hogy a püspök a legközelebbi kanonoki üresedéskor az új rektort, Géfin Gyulát javasolja majd a Szentszéknél.

Szenczy Ferenc (1800–1869) szombathelyi püspök végrendeletében vasvári házát és birtokát az ottani leányiskola alapítására hagyta. Az alap nővére halála után, 1889-ben létesült, addig ugyanis őt illette a haszonélvezeti jog.

A Szent Imre Egyletet 1872-ben hozták létre, mint papi nyugdíjintézetet. A régi nyugdíjalaphoz való viszonya sokáig nem volt tisztázva, idővel jelentőségében túl is nőtt rajta. A kettő egymáshoz való viszonyát végül az 1927-es Egyházmegyei Zsinat rendezte. Eszerint a papi nyugdíjat az Egyházmegyei Nyugdíjintézet szolgáltatta, melyet az egyesület csak kiegészített.

A Gyulafehérváron működő fiúnevelő intézet hivatalosan nem volt a gimnázium intézménye. Annyira kevés irata maradt meg, hogy ezt a töredéket itt helyeztük el.

Az iratanyag igen nagy mennyiségben, de nem csekély hiányokkal maradt ránk. A Szentszék iratait évtizedekig a székesegyház tornyában őrizték, ahol az anyag beázott és egy része elpusztult. A megmaradt iratokat fertőtleníttettük, de restaurálásukra nem volt mód, a forrásérték ezt nem is mindig indokolja. Az 1765 előtti évekből csak néhány irat maradt meg, s a legnagyobb pusztítás a reformkori iratokat érte. Az 1820 és 1836 közötti időszakból az eredeti iratoknak csak töredéke maradt ránk. Ugyancsak kevés az irat az 1955–1970 közötti évekből, sőt az 1980-as évekből is. Az állag anyaga az elmúlt évtizedekben teljesen szétesett. Nagyon nagy munkával megpróbáltuk az eredeti irattári rendet helyreállítani, de a több éven át esetleg egybetartozó ügyiratok esetében ez nem mindig sikerülhetett. Mutatókönyvek csak 1893-tól maradtak meg, így addig a latin és magyar nyelvű iratok csak egyenkénti átnézéssel kutathatók, később a segédletek felhasználásával.

A latin nyelvű jegyzőkönyvek 1739-től maradtak meg. A Szentszék hivatalszerű működése tehát Sorger Gergely püspöksége idején kezdődött meg. A jegyzőkönyvek 1781-ig két párhuzamos sorozatot alkotnak (vicariale és consistoriale), s kötetes formában maradtak meg. Ezután 1800-ig jegyzökönyvek nincsenek, 1801-től pedig a megmaradt iratok melletti nyilvántartásokból állítottuk össze a sorozatot. 1845-től 1937-ig csupán az 1895–1901 közötti jegyzőkönyvek hiányoznak. A kötetek az 1845-től meglévő tárgymutatók segítségével, illetve egyenkénti átnézéssel kutathatók.

A magyar katolikus egyház, és azon belül a nagyobb magyarországi szerzetesrendek lelkipásztori, oktatási, nevelési, egészségügyi és egyéb szociális intézményeik fenntartását, az intézményhálózat anyagi függetlenségét évszázadokon át túlnyomórészt fölbirtokaikból fedezték. Az 1945. évi ún. földreformrendelet (600/1945. ME.) azonban elvette földbirtokaik túlnyomó részét. A szerzetesrendek igyekeztek új anyagi forrásokat keresni, de az iskolák 1948 évi államosítása, majd pedig az Elnöki Tanács 34/1950. számú törvényerejű rendelete teljesen megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét (négy rend kilenc rendházának kivételével). A szerzetesrendek feléledése legálisan csak a kommunista diktatúra végén, 1989-ben kezdődhetett meg, és hamarosan szükségessé vált megfelelő anyagi alapjaik biztosítása is.
Az egyházak, így a katolikus Egyházon belül a szerzetesrendek 1993-tól részesülhettek állami támogatásban, amelyet az Egyházzal történő megállapodás, az 1997-ben aláírt és az 1999. évi LXX. törvényben ratifikált vatikáni szerződés véglegesített. A törvény módosítására a 2013. évi CCIX. törvénnyel került sor (a második Orbán kormány idején). A szerződés magába foglalta, hogy mivel az egyházi intézménye, gyűjtemények stb. közérdeket is szolgálnak, az államiakhoz hasonló támogatást kapnak, valamint, hogy visszakapja az Egyház a kommunista uralom idején állami tulajdonba került egyházi ingatlanok egy részét, más részük után pedig rendszeres járadékot kap. Az egyes szerzetesrendekre jutó állami támogatás kiszámítása a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szerzetesi irodájában történt, ahol az FSZK és MRK bevonásával az összegyűjtött létszámadatok alapján elosztva negyedévente kerültek kiutalásra az összegek az általuk megadott rendi számlaszámokra.
Az állag arra vonatkozó iratokat tartalmaz, hogy az egyes rendek létszámuk arányában évente mekkora állami támogatást kaptak, és ennek kiszámolása miként történt. Számítási összesítők, az ügyintézéshez kapcsolódó levelezések lettek az állagba helyezve

Az állagot szinte teljes egészében Takács Nándor Jusztin OCD székesfehérvári segédpüspöknek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar első szerzetesügyi referensének iratai képezik. Tartalmazza egyrészről a különböző rendek elöljáróinak egyedi beszámolóit vagy körkérdésekre írott válaszaikat, másrészről az újjáalakuló szerzetesrendekkel kapcsolatos nyilvántartásokat. Az iratok betekintést nyújtanak az egyes rendeknek az újraindulással kapcsolatos elképzeléseiről, terveiről, a megvalósulás lehetőségeiről és módjáról. Az egyes rendek pillanatnyi 1989-es állapotáról is képet ad, létszámadatban összehasonlítva az 1950-es viszonyokkal is, ingatlanok visszaigénylésének nyilvántartásával. Általában 1993-ig tartalmaz iratokat, de az utolsók (Unum dosszié, 5.48. tétel) 1995-ből származnak.

A Felsőszopori Szily család töredékesen fennmaradt iratai.

Egy katolikus leányiskola alapítása érdekében Hidassy Kornél megyéspüspök hozott létre egy külön alapot, melyet 1895-ben a káptalan kezelésére bízott. A domonkos nővérek szombathelyi leányiskolája végül 1906-ban valósult meg.

Erdély jelentős területein a katolikusság szórványnak számított és ma is az. A szórvánnyal való speciális foglalkozás esetenként külön tanácskozások témája volt. Ezzel kapcsolatos iratok a második világháború idejéből és a közelmúltból is előkerültek.

A Szűkölködő Papok Alapjának (Fundus Parochorum Egenorum) története az egyházmegye alapítása előtti évekre nyúlik vissza. Széchényi György esztergomi érsek, a korábbi győri püspök a Győri Egyházmegye részére hozott létre egy papi segélyalapot, melynek harmadát a Szombathelyi egyházmegye megalapítását követően kiszakították, és hasonló rendeltetéssel az új egyházmegyének adtak át. Az alapot a káptalan kezelte, de a segélyutalványozás joga a püspököt illette. Szenczy Ferenc püspök kezdeményezésére az alap 1859-ben megszűnt, pontosabban egyesült a Szűkölködő Káplánok Segélyalapjával, a Csődy-féle segélyalappal és a Kemenesaljái Alesperesi kerület gyűjteményével. Az alap végül 1872-ben szűnt meg, vagyona a Szent Imre Egyesülethez került.

A szeminárium tanári karának értekezleteiről csak hiányosan maradtak fenn jegyzőkönyvek. A jegyzőkönyvek esetenként bekötött formában maradtak meg, magyar és román nyelvűek. Egyenkénti átnézéssel kutathatók.