2938 találat látható

A Püspöki Hivatalba nagyon sok középiskola és más tanintézet is megküldte nyomtatásban megjelent értesítőit. Az anyag könyvtári jellegű, s mint ilyen más közgyűjteménybe is elhelyezhető lett volna. Ugyanakkor figyelembe vettük, hogy olyan periódikákról van szó, amelyek ma már igen ritkák és esetenként a könyvtárakból is hiányoznak, miközben fontos iskolatörténeti adatokat tartalmaznak. Az állag az értesítők egynkénti kikérésével kutatható.

A gyulafehérvári püspökhöz, illetve az érsekhez évente nagyon nagyszámú üdvözlő lévél, képeslap és hasonló jellegű küldemény érkezik a legkülönbözőbb hazai és külföldi személyiségektől. Forrásértéke látszólag csekély, de megőrzése indokolt, mert későbbi jelentőségük előre nem határozható meg, másrészt kordokumentumnak számítanak.

Az előző állaghoz hasonlóan e jegyzékeket is az iktatott, illetve nem iktatott iratok közül gyűjtöttük ki. Forrásértéke csekély, a tulajdonos megtartásukat kérte. Egyenkénti átnézéssel kutatható.

Az egyházmegyei tanítók fegyelmi ügyeit a megnevezett fórum tárgyalta. A magyar nyelvű iratok levelezésből, jelentésekből és jegyzőkönyvekből állak. 1910 és 1938 között saját iktatókönyvet vezettek. Egyenkénti átnézéssel kutatható.

Erdély jelentős területein a katolikusság szórványnak számított és ma is az. A szórvánnyal való speciális foglalkozás esetenként külön tanácskozások témája volt. Ezzel kapcsolatos iratok a második világháború idejéből és a közelmúltból is előkerültek.

A latin nyelvű jegyzőkönyvek 1739-től maradtak meg. A Szentszék hivatalszerű működése tehát Sorger Gergely püspöksége idején kezdődött meg. A jegyzőkönyvek 1781-ig két párhuzamos sorozatot alkotnak (vicariale és consistoriale), s kötetes formában maradtak meg. Ezután 1800-ig jegyzökönyvek nincsenek, 1801-től pedig a megmaradt iratok melletti nyilvántartásokból állítottuk össze a sorozatot. 1845-től 1937-ig csupán az 1895–1901 közötti jegyzőkönyvek hiányoznak. A kötetek az 1845-től meglévő tárgymutatók segítségével, illetve egyenkénti átnézéssel kutathatók.

Az egyházmegyei tanfelügyelőség saját iratkezelése kezdetben néhány iratra terjedt ki. Az iratokon érkeztetési dátum és „A” betűjel mellett sorszámozás található. Az első tanfelügyelő Grieb András volt, az iratok általában a Guberniumtól érkező leiratok, többségében latin, a jozefinizmus korában német nyelvűek. Az iratok száma egészen 1816-ig nem haladja meg az évenkénti 20 ügyiratot, majd a húszas évek végétől fokozatosan növekszik. Az „Acta Directoralia”, vagy „Acta Scholastica” névvel jelölt iratok iktatásánál az 1820-as évektől „S” betűt, vagy „Schol.” rövidítést is alkalmaztak. Az iratok nyelve még 1848-ban is döntő többségében latin. Az állag anyagában szinte minden erdélyi középiskolára találunk adatokat, különösen sokat a kolozsvári líceummal kapcsolatosan. A tanügy szabályozásával, iskolák ellenőrzésével kapcsolatos iratok is találhatók az anyagban. Az állag anyagában korabeli segédletek maradtak meg 1779-től 1821-ig az iratok tárgyát latinul tartalmazó listák, majd 1837-től 1846-ig bekötött latin nyelvű protokollumok. 1836 és 1846 között egy másik latin nyelvű segédlet is rendelkezésre áll, amelyben az iratok tárgya mellett az elintézés módjára való feljegyzés is található. Összességében az iratok kutatásához mégis az egyenkénti átnézés ajánlható, tekintettel az állag nem túl nagy mennyiségére.

Az állagot a rendezés során megtalált, legkülönbözőbb iskolák működésére vonatkozó jelentésekből, nyomtatványokból, táblázatokból, iskolai statisztikai adatokból állítottuk össze. Az iratok nyelve kezdetben latin, az 1870-es évektől már magyar, az 1930-as évektől kezdve pedig sokszor kétnyelvű, magyar és román. Az állag iskolánként is rendezhető lenne, az azonban a mostani fázisban nem volt lehetséges. Az anyag jelenleg időrendben és egyenkénti átnézéssel kutatható. Helytörténeti, iskolatörténeti és művelődéstörténeti kutatásokhoz jól használható.

Az első világháború után Romániához került egyházmegyében Kolozsváron állították fel a Tanügyi Osztályt, amely az erdélyi katolikus iskolaügy adminisztrálását végezte. Az iratanyag rendkívül érdekes és művelődéstörténeti szempontból jelentős forrásértékű, nem csak az egyes iskolákkal, de általában a kor oktatáspolitikájával kapcsolatban. 1933-ig viszonylag kevés irat maradt meg, utána az anyag teljesnek mondható.

Az iratanyag igen nagy mennyiségben, de nem csekély hiányokkal maradt ránk. A Szentszék iratait évtizedekig a székesegyház tornyában őrizték, ahol az anyag beázott és egy része elpusztult. A megmaradt iratokat fertőtleníttettük, de restaurálásukra nem volt mód, a forrásérték ezt nem is mindig indokolja. Az 1765 előtti évekből csak néhány irat maradt meg, s a legnagyobb pusztítás a reformkori iratokat érte. Az 1820 és 1836 közötti időszakból az eredeti iratoknak csak töredéke maradt ránk. Ugyancsak kevés az irat az 1955–1970 közötti évekből, sőt az 1980-as évekből is. Az állag anyaga az elmúlt évtizedekben teljesen szétesett. Nagyon nagy munkával megpróbáltuk az eredeti irattári rendet helyreállítani, de a több éven át esetleg egybetartozó ügyiratok esetében ez nem mindig sikerülhetett. Mutatókönyvek csak 1893-tól maradtak meg, így addig a latin és magyar nyelvű iratok csak egyenkénti átnézéssel kutathatók, később a segédletek felhasználásával.

Az állagot különféle helyekről előkerült és az egyházmegyei zsinatokra vonatkozó dokumentumokból alakítottuk ki. Különösen érdekes az 1822-es zsinatra vonatkozó anyagrész, itt megmaradt a könyv alakban bekötött zsinati napló. Az 1848-as zsinati jellegű tárgyalások dokumentumai mellett, a legtöbb anyag már a rendszerváltás után, az 1990-es években keletkezett. A korai iratok latin és részben magyar nyelvűek, az újabbakban latin, román és olasz nyelvű dokumentumok is találhatók. Egyenkénti átnézéssel kutatható.

Az első világháborúban Románia 1916. augusztus 27-én hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának és csapatai a Vöröstorony szoroson át benyomultak Erdélybe. Szeptember elején többek között elfoglalták a katolikusok lakta Csík megyét is és az elfoglalt vidékekről sokan menekültek el a belső erdélyi területekre. Az állami intézkedések mellett, az Erdélyi Püspökség is menekültügyi kirendeltséget állított fel, amelynek csekély mennyiségű iratanyaga került elő a rendezés során. A forrás érdekessége és a kirendeltség külön iratkezelése indokolta külön állagban való elhelyezést. Az iratok a megmaradt iktatókönyv segítségével és átnézéssel kutathatók.

A levéltárban talált nem iktatott teljesen vegyes anyagot lehetőségünkhöz képest visszaosztottuk a proveniencia elvének figyelembe vételével. E rendezés után is maradt, hat doboznyi olyan irat, amelyet a mai levéltárban nem lehetett máshová besorolni. Az állag címe is erre utal és az iratok a dobozokban egyszerű kronológiai rendben vannak elhelyezve. Az 1716 előtt keletkezett iratok rövid tartalmát a második kötetben közli Bernád Rita, az állag kizárólag egyenkénti átnézéssel kutatható.

Az erdélyi egyházmegyéről már az 1760-as években jelent meg nyomtatott sematizmus, majd a későbbiekben ezek folyamatosan láttak napvilágot. Az állagban a dualizmus korától kezdve azokat a részben nyomtatott, részben kéziratos dokumentumokat helyeztük el, amelyeket a később nyomtatásban megjelent munkák elkészítéséhez használtak fel. Kisebb forrásértékű, egyenkénti átnézéssel kutatható.

Az állag anyagát részben a nem iktatott iratok között megtalált népmozgalmi adatokat tartalmazó iratokból, részben a 20. században már évenként folyamatosan meglévő ilyen jellegű jelentésekből alakítottuk ki. A 19. századból az állagban csak töredékesen találjuk meg az erdélyi katolikusság számának változására vonatkozó adatokat, a 20. századi anyag, hiánytalannak mondható. Az iratok nagy része táblázatos kimutatás, népesség-összeírás, estenként szöveges jelentés. Az iratok nyelve latin, magyar és román. Kutatás elsősorban időrendben, azon belül a plébániánként lehetséges.

Az állag iratai szervesen a Püspöki Hivatal anyagához tartoznak és csupán irattani okokból, illetve eredetileg is külön való kezelésük miatt alkottunk belőlük külön állagot. A Hivatalban – Kalocsához hasonlóan – 1760-tól kezdve Protocollum episcopale cím alatt a püspöki döntések, s ezek nyomán keletkezett kimenő iratokról külön nyilvántartást készítettek, amelyben, hosszabban- rövidebben a határozatokat is feljegyezték. A latin nyelvű kötetekhez tárgymutató is készült, amely esetenként egybe van kötve a protocollummal, esetenként külön kezelték. Az utolsó ilyen kötet 1791-ből maradt meg, feltehetően a 18. század végén ez az önálló sorozat megszűnt. Az állag forrásértéke jelentős, részben a rendelkezésre álló mutatókkal, részben átnézéssel kutatható. Különösen akkor ajánlható átnézése, ha a kutatott téma erre az időszakra esik.

A Levéltár terjedelmében és forrásértékében is legjelentősebb állaga a Püspöki Hivatal működése során keletkezett iratokat őrzi. A 18. századnál korábbi időkből eredeti iratok nem maradtak fenn, viszont 1715-ben egyik első teendőként próbálták összegyűjteni a püspökségre vonatkozó közép-, és koraújkori iratokat. Az állag anyaga ezek másolataival kezdődik, s a püspöki hivatal iratanyaga 1715-től már folyamatosan, 1729-től kezdve szinte hiánytalanul megmaradt. Ez a püspökség fennhatósága alá tartozó plébániákkal, az egyenrangú, illetve a fölérendelt intézményekkel való levelezést (a felsorolásnak megfelelően: leiratok, átiratok, illetve felterjesztések) tartalmazza, 1224 és 2000 közötti időhatárokkal. Az iratanyag relatíve nagy rendben, komoly károsodás nélkül maradt meg. A rendezés során hatalmas mennyiségű, az évszázadok során kiemelt iratanyagot osztottunk vissza eredeti helyükre, de így is lehetnek olyan iratok, amelyek eredetileg ugyan itt voltak iktatva, de valamilyen okból más tematikus állagban találhatóak.

A főegyházmegye levéltári anyagában ez egy egyedülálló gyűjtemény, amely családi- és halotti címerrajzokat foglal magába. A látványukkal is elbűvölő heraldikai ábrázolások tulajdonosait az alábbiakban egyenként ismertetjük.

A személyi hagyatékok állagát összesen 32 sorozat alkotja, amelyben megtaláljuk a szamosújvári örménység egyházi és világi elöljáróinak, tudományos elitjének személyes és hivatalos levelezését, magánjellegű iratait. Ez a gyűjtemény – felépítését, méreteit és összetettségét tekintve – egyedi állományt képez a Gyulafehérvári Főegyházmegye eddig rendezett levéltáraiban. Az egyes személyi hagyatékokat a korábbi gyakorlattól eltérően, a nagy mennyiségre való tekintettel, római számokkal jelöltük, amelyek ilyenformán a 339. fond „i” állagának sorozatait képezik.

Itt meg kell említenünk azt a sajnálatos tényt is, hogy az egykor bélyeggel ellátott levelezőlapok sarkait ismeretlen „tettes” megcsonkította, olykor mechanikus eszközzel, olykor kézi tépéssel eltávolítva a bélyegeket róluk, ami miatt a szövegrész is hiányos maradt több esetben.

Az ismertebb személyek és személyiségek iratainak ismertetését megelőzően részletesebb bevezetővel tudunk szolgálni, azonban nagyon sok olyan személy hagyatékát is közöljük, akiknek életéről és tevékenységéről nem készültek sajtó- vagy egyéb formában megjelentetett közlemények. Ez utóbbiak hagyatékát vagy hagyatéktöredékét csupán egyszerű felsorolásban tesszük közzé.