A magyar katolikus egyház, és azon belül a nagyobb magyarországi szerzetesrendek lelkipásztori, oktatási, nevelési, egészségügyi és egyéb szociális intézményeik fenntartását, az intézményhálózat anyagi függetlenségét évszázadokon át túlnyomórészt fölbirtokaikból fedezték. Az 1945. évi ún. földreformrendelet (600/1945. ME.) azonban elvette földbirtokaik túlnyomó részét. A szerzetesrendek igyekeztek új anyagi forrásokat keresni, de az iskolák 1948 évi államosítása, majd pedig az Elnöki Tanács 34/1950. számú törvényerejű rendelete teljesen megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét (négy rend kilenc rendházának kivételével). A szerzetesrendek feléledése legálisan csak a kommunista diktatúra végén, 1989-ben kezdődhetett meg, és hamarosan szükségessé vált megfelelő anyagi alapjaik biztosítása is.
Az egyházak, így a katolikus Egyházon belül a szerzetesrendek 1993-tól részesülhettek állami támogatásban, amelyet az Egyházzal történő megállapodás, az 1997-ben aláírt és az 1999. évi LXX. törvényben ratifikált vatikáni szerződés véglegesített. A törvény módosítására a 2013. évi CCIX. törvénnyel került sor (a második Orbán kormány idején). A szerződés magába foglalta, hogy mivel az egyházi intézménye, gyűjtemények stb. közérdeket is szolgálnak, az államiakhoz hasonló támogatást kapnak, valamint, hogy visszakapja az Egyház a kommunista uralom idején állami tulajdonba került egyházi ingatlanok egy részét, más részük után pedig rendszeres járadékot kap. Az egyes szerzetesrendekre jutó állami támogatás kiszámítása a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szerzetesi irodájában történt, ahol az FSZK és MRK bevonásával az összegyűjtött létszámadatok alapján elosztva negyedévente kerültek kiutalásra az összegek az általuk megadott rendi számlaszámokra.
Az állag arra vonatkozó iratokat tartalmaz, hogy az egyes rendek létszámuk arányában évente mekkora állami támogatást kaptak, és ennek kiszámolása miként történt. Számítási összesítők, az ügyintézéshez kapcsolódó levelezések lettek az állagba helyezve
