2 kötet (szöveg- és képkötet), Potzner Ferenc munkája, Pottyondy Péter fényképeivel, szerkesztette Nagy Árpád (Középülettervező Részvénytársaság, KÖZTI)
témavezető: Baternay Ágota RSCJ, kötött, értékelő lapok
önéletírás és misztikus napló (1959–1982) gépelt másolata Csörgi István, a jászberényi otthon lelkésze bevezetésével (2 példány)
Az MSZKI 2018-ban Deák Hedvig OP, az MRK elnöknője kezdeményezésére úgy döntött, hogy rendtörténeti kutatási projektet indít, amelynek része lett a Dobszay Benedek OFM, FSZK elnök által javasolt szerzetesi értékmentés is. A projekt 2019 elején indult a Renovabis német katolikus segélyszervezet támogatásával , és öt eleme volt: 1. a kis létszám és magas átlagléletkor miatt különös figyelmet igénylő rendek értékeinek fölmérése és szükség esetén mentése; 2. Az FSZK és az MRK levéltári anyagának rendezése; 3. életinterjúk készítése szerzetesekkel; 4. interjúk készítése a rendszerváltozás (1989/1990) egyházi szereplőivel; 5. szerzetesi adattábla (proszopográfiai adatbázis) készítése. A projekt legtöbb eleme 2021 végéig befejeződött, csupán a különös figyelmet igénylő rendek követése folytatódott. Az állag a projekt során keletkezett, kizárólag elektronikus dokumentumokat tartalmaz: interjúkat és ezek átiratait, fényképeket, látogatási beszámolókat, jelentéseket.
témavezető: Baternay Ágota RSCJ, kötött, értékelő lapok
készítette Kurucz Barnabás
készítette Michna Eszter
igazolványok, fényképek, Hargitai János (pécsi szemináriumi tanár, szederkényi plébános) levelei
Visszemlékezés a rábakéthelyi Téglás család üldözéséről és kistarcsai internálásáról
közte ünnepség meghívója (1930), a házi krónika (6.7) kivonatos másolata
készítette Szerdahelyi Csongor, Budapest
eredetiek: 5.c: Nővérek életrajzai, n° 7; 7: Fényképek, n° 8.
közte: Die Geschichte der Anstalt der barmherzigen Schwestern zu Tapolcza vom Jahre 1872 bis 1906 (másolat); magyar fordítása
témavezető: Baternay Ágota RSCJ, kötött, értékelő lapok
Az iratok között megtalálható a rend Magyarországi történetének rövid áttekintése, az 1928-tól Magyarországon élt nővérek életrejzai névmutatóval, fogadalmaik megújításai, valamint a világszerte létező – vagy egykor létezett – Vizitációs rendi kolostorok legfontosabb adatai. A különböző lelkiségi dokumentumok között megemlíthetők szentmiseszándékok, rajzos kártyák és ünnepi húzások cédulái. A fényképek elsősorban a rend érdi és budakeszi életébe adnak betekintést 1991 és 2007 között, de egy emléknaptár és egy rendtörténeti naptár is szerepel az anyagban.
Szűz Mária Látogatásáról nevezett Rend (Vizitáció) budakeszi rendházagépelt szöveg ceruzás jegyzetekkel
közte Kiss Mária: Paulai Szent Vincéről nevezett irgalmas nővérek; iratmásolatok a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárból; az Emberbaráti Egyesület közgyűlési jegyzőkönyveinek másolata (1901–1930)