Affichage de 1091 résultats

Kászonyi Alajos (Csatószeg, 1875. febr. 15. – Gyulafehérvár, 1946. máj. 22.) teológiai tanár, plébános. Teológiai tanulmányait Bécsben, a Pazmaneumban végezte, 1899-ben szentelték pappá. 1908–1921 között Karcfalván plébános, majd 1921-től teológiai tanár, rektor, pápai prelátus, gyulafehérvári plébános.

Buday János (Balánbánya, 1867. márc. 12.–Gyulafehérvár, 1944. jún. 17.) plébános, kanonok. 1891-ben szentelték pappá. Előbb Lupényben, majd 1913-tól Petrozsényben plébános és hunyadi főesperes, később gyulafehérvári székesegyházi kanonok. Munkája: A hunyadi főesperesség rövid története. Budapest. 1912.

Boga Alajos (Csíkkozmás, 1886. febr. 18.–Máramarossziget, 1954. szept. 14.) kanonok. Teológiai tanulmányait a bécsi Pázmáneumban végezte. 1910-ben szentelték pappá. Káplán Lemhényben és Szászrégenben, majd egyetemi hallgató Kolozsváron 1912–14 között, 1914-ben bölcsészettudományi doktorátust szerzett. 1915-től tábori lelkész, később gimnáziumi tanár Kézdivásárhelyen (1919-től), majd igazgató. Gyulafehérvári kanonok 1933-tól, továbbá egyházmegyei tanfelügyelő, pápai prelátus (1939-től), az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja. Bebörtönözték 1949 körül.

Művei: A székelyföld történetírója a 17. században. Kolozsvár, 1914. – A kat. iskolázás múltja Erdélyben. Uo., 1940.

Zomora Dániel (1853–1944) Imecsfalván plébános, majd Alfaluban esperes plébános (1889–1901). Kanonok, nagyprépost vicarius generalis, továbbá pápai pronotarius.

Andrássy István (1802–1890) tanulmányait a bécsi Pazmaneumban végezte. 1832-től tanár és papnevelési prefektus Gyulafehérváron. A teológia tanára (1836-tól), kanonok (1850-től), továbbá a Batthyaneum igazgatója.

Fangh István (†1835) a teológia rektora (1806-tól), továbbá vicarius generalis (1817-től).

Lamasch József (1753–1835) plébános Tekén (1782-től), Nagyágon (1788-tól), majd Gyulafehérváron, később kanonok és a katolikus iskolák főigazgatója. 1805-35 között Brassó főesperes plébános címzetes apát.

Rajka László (1894–1938): irodalomtörténész. Kolozsváron és Bécsben végzett egyetemi tanulmányokat. A kolozsvári Marianum leánygimnázium tanára (1916-tól). Számos irodalomtörténeti tanulmányban Jókai műveinek tárgytörténetével foglalkozik.

Fő műve: Heliodoros Aithiopikájának feldolgozásai a magyar irodalomban (Kolozsvár, 1917).

Pakocs Károly (1892–1966) szatmári kanonok, püspöki helynök, költő, író. Teológiai tanulmányait a budapesti tudományegyetem hittudományi karán végezte, 1915-ben szerzett doktorátust. Káplán Máramarosszigeten, később püspöki titkár és teológiai tanár, majd a Katolikus Élet c. hetilap munkatársa (1924-30). Plébános Szinérváralján (1933-36) és Nagybányán (1936-39). Budapesten a szociális testvérek lelki igazgatója (1939-40), továbbá 1942-től általános helynök. Börtönbüntetését (1952-1954) követően a gyulafehérvári r. k. teológiai főisk. tanára. 1955-től lelkész Bukarestben az angolkisasszonyok zárdájában.

Főbb művei: Nemcsak kenyérrel él az ember (versek, Szatmárnémeti, 1919); Forró szavak (versek, Szatmárnémeti, 1924); Hazafelé (elbeszélések, Nagykároly, 1926); Lélekország (versek, Szatmárnémeti, 1927); Lélekzuhanás (r., Szatmárnémeti, 1928); Jöttem Isten városából (versek, Szatmárnémeti, 1929); Édua áldozata (r., Szatmárnémeti, 1933); A lélek indul (versek, Szatmárnémeti, 1941); Különös emberek (novellák, Szatmárnémeti, 1942); A teremtés éneke (drámai költemény, 1946).

Patay József (1886–1946) piarista tanár tartományfőnök. Nagykárolyban (Szatmár vármegye) született, a kolozsvári egyetemen szerzett latin és történelem szakos tanári diplomát, majd ugyanott, a piarista gimnáziumban tanított. Eközben 1922-től házfőnök, 1923-től a gimnázium igazgatója volt, 1925-ben hat évre romániai tartományfőnökké választották, illetve 1936 és 1940 között a Kalazantinumban tanított egyháztörténetet.

Erdély István (1911–1988) piarista tanár. Dobóban (később Hargita megye) született, a székelyudvarhelyi katolikus gimnáziumból lépett 1928-ban a piarista rendbe, majd román nyelv és filozófia szakos diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen. 1937-ben kezdett tanítani a temesvári (akkor román tanítási nyelvű) piarista gimnáziumban. Az egyházi iskolák 1948. évi államosítása után a temesvári piarista templom lelkésze volt, egészen nyugalomba vonulásáig, 1981-ig. Utolsó éveit rokonainál, Marosvásárhelyen töltötte. – Műve: Barázda sírjába vetett mag [szentbeszédek], Kolozsvár, 2000.

Haynald Lajos (Szécsény, Nógrád vm., 1816. okt. 3.–Kalocsa, 1891. júl. 4.) kalocsai érsek, bíboros. Vácott, Pesten és Esztergomban végezett gimnáziumi tanulmányokat, majd 1831-től filozófiát hallgat Nagyszombatban, 1833-tól a bécsi Pázmáneumban tanult. Esztergomi egyházmegyés pappá szentelik 1838-ban. Tanulmányait az Augustineumban folytatta, 1841-ben teológiai doktorátust szerzett. 1846-tól Kopácsi József prímás titkára, 1848 elejétől már irodaigazgató. 1849. júniusi lemondatása után Szécsénybe vonult vissza. A szabadságharc leverése után Pozsonyban püspökké szentelték, 1852-től erdélyi megyéspüspök, 1853-tól egri olvasókanonok, 1861-től az erdélyi kir. kormányszék tanácsosa, támogatja az uniót Erdéllyel. 1863-ban lemondatták az erdélyi püspökségről politikai okok miatt. Karthágói címzetes érsekké nyilvánítja IX. Pius 1864-ben, majd a rendkívüli ügyek kongregációjában tevékenykedik Rómában, kalocsai érsekként tért vissza Magyarországra 1867-ben. Rendezte a papi nyugdíjügyet, tanítóképzőt építetett, továbbá árvaházakat alapított Kalocsán, Bácsban, Zomborban, illetve jelentős adományt tett a Nemzeti Múzeumnak. 1868-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1879-től bíboros.Főbb művei: Felsőházi beszédek az erdélyi únió tárgyában. Pest, 1861. – A szentírási mézgák és gyanták termőnövényei. Bp., 1880. Castania Vesca. Kalocsa, 1881. – Litterae autheticae exhibentes origines scholarum Hungariae. 1-3. köt. Uo., 1882.

Majláth Gusztáv Károly, gróf (Bakóca, 1864. szept. 24. – Budapest, 1940. márc. 18.) erdélyi r. k. püspök, Majláth György (1818 – 1883) országbíró fia. A gyilkosság áldozatává lett atyja halála után két évvel, 1885-ben fivérével együtt grófi rangot nyert. Strassburgban államjogot, majd Budapesten és Bécsben teológiát tanult. Később az esztergomi papnevelőben felügyelő és Komáromban helyettes plébános. 1897-ben erdélyi püspökké nevezték ki. Sokat tett iskolák, kulturális intézmények alapítása és fejlesztése érdekében. 1935. novemberétől egészségi okokból visszavonult püspöki hivatalától, a budapesti Vöröskereszt Szanatóriumban kezelték, élete hátra levő részét itt töltötte. Előbb a Regnum Marianum kápolnájában, majd lerombolása után 1951-ben, titokban az Egyetemi templom kriptájába temették el.

Vorbuchner Adolf (Arad, 1890. márc. 23. – Bécs, 1938. szept. 10.) erdélyi püspök. A teológiát Innsbruckban végezte. 1914-ben szentelték pappá. 1914–1918 között tábori lelkész, majd 1918–1928 között Brassóban káplán és tanár. Nagyszebenben apát-plébános. 1936. jún. 7.-én szentelték püspökké. A gyulafehérvári székesegyház kriptájába temették el.

Váradi Gyula (1862. aug. 24.-) plébános. Plébános Mikóújfaluban (1910-től), Mezősámsondon (1913–18) és Varságon (1918–20).

Fogarassy Mihály (Gyergyószentmiklós, 1800. szept. 17. – Gyulafehérvár, 1882. márc. 23.): erdélyi r. k. püspök. 1817-ben a gyulafehérvári papnevelő intézet tanulója. 1819-ben Bécsben, a Pazmanaeumban végezte tanulmányait. Visszatérve Erdélybe 1823-ban pappá szentelték s a nagyszebeni gimn. tanárává nevezték ki. 1833-ban gyulafehérvári, 1838-ban nagyváradi kanonok lett. 1842-ben ő készítette el a Szent István Társulat tervezetét, és 1853-ig ő volt a Társulat igazgatója. 1843-ban apáti, 1846-ban püspöki címet kapott. 1848 okt.-ében a magyar püspöki kar megbízásából az udvarnál járt Olmützben. 1864-ben lett erdélyi püspök. Szerepe volt a kat. iskolaügy fejlesztésében.

Főbb művei: Az erdélyi püspökről polgári tekintetben. Bécs. 1837; Emlékirat az 1847–48 országgyűlés alatt Pozsonyban tartott püspöki tanácskozásokról. Pest. 1848.

Berde Mózes (Szentivánlaborfalva 1815. december 15. - Budapest 1893 szeptember 22.) ügyvéd, miniszteri osztálytanácsos, 1848-ban országgyűlési képviselő, erdélyi kormánybiztos volt. A szabadságharc leverése után,1852-ben kötél általi halálra ítélik, de kegyelemként 4 évet tölt a josefstadti várbörtönben. Szabadulása után saját birtokán gazdálkodott majd gróf Bethlen Kamilló jószágigazgatója volt. 1867-től 1872-ig belügyminiszteri tanácsosként erdélyi ügyekkel foglalkozott. Örökösül az egyházat tette meg. Névváltozat: Berde Mózsa.

Kincses Lászlóné sz. Nagy Irén (?, 1890–Békéscsaba, 1981) füzesgyarmati lelkész özvegye. Eredetileg tanítónő. Férjével egyszerre csatlakozott az unitárius egyházhoz. Dévaványán, majd Füzesgyarmaton tanított. Idős korában - családja nem lévén - békéscsabai evangélikus szeretetotthonban lakott.

dr. Jakab Jenő (1914–1996) lelkész, a Magyarországi Unitárius Egyház jogtanácsosa

ifj. Gidó (Gvidó) Béla, id. Gidó (Gvidó) Béla fia, szül. Dicsőszentmártonban 1922.11.17. Jogász, vámtiszt, szolgálati helye Tormanádas, majd Eger volt. Kolozsvárott a Dávid Ferenc Egylet, Budapesten a Brassai Sámuel Ifjúsági Egyesület elnöki tisztét töltötte be

Józan Miklós (Tordatúr, 1869.12.06. – Kolozsvár, 1946.01.07.) püspök. Tordán és Kolozsvárt tanult. 1887-ben érettségizett. Teológiai tanulmányait 1891-ben végezte. Egy évet Polgárdiban szolgált. 1892-től 1895-ig Oxfordban folytatta tanulmányait. 1896–1899 között Torockón, 1899-től Budapesten volt lelkész. Életre hívta a Duna-Tiszamenti Egyházkört. 1902-től esperes, 1920-tól püspöki vikárius és 1941-től püspökként állt az egyház élén. 1928-tól tagja volt a Felsőháznak. Szerkesztette az Unitárius Értesítőt, széleskörű irodalmi tevékenységet fejtett ki

Dr. Nyiredy Szabolcs Budapesten, 1922. április 23-án született és ugyanitt 2005. augusztus 23-án hunyt el. Okleveles vegyészmérnök, címzetes egyetemi docens, a kőbányai Gyógyszerárugyár műszaki tanácsadója, mint ilyen szakíró volt. Egyházi tevékenysége keretében a 345. számú János Zsigmond unitárius cserkészcsapat parancsnoka, a Dávid Ferenc Egylet elnöke volt. A MUE-ban főgondnoki tisztet töltött be

Született 1910. október 23-án. A Magyar Állami Földtani Intézet /MÁFI/ könyvtárosa volt 1949. február 14-től, majd nyugdíjba vonulása után, 1983. október 15-től 1994 végéig az Unitárius Egyház könyvtárosaként működött.