3364 találat látható

A szépmezői medencében fekvő falu első említését az 1332–1337. évi pápai tizedjegyzékek tartalmazzák. Nevét Szent Gedeontól, a 13–14. században épült templom védőszentjéről kaphatta. A 14. században gótikus stílusban átépített, várfallal körülvett temploma a 17. században a reformátusok tulajdonába ment át. A katolikusok számára 1905-ben építettek kápolnát Jézus Szent Szíve tiszteletére. Kis létszámú katolikus közösségét Sepsikőröspatakról látják el.

Köpecen 1936-ban egy malomhelyiséget alakítottak át kápolnává, és Fájdalmas Szűzanya tiszteletére szentelték fel.

Első említése a pápai tizedjegyzék idejéhez fűződik. Feltételezik, hogy a település a középkori templom védőszentje, Szent Ilyés után kapta a nevét. A mai vártemplom a 15. század közepén épült. A reformáció korában református kézre került, és rövid ideig az unitáriusok is bírták. A katolikus hitélet Illyefalván 1698 után indult újra, fából épült kápolnáját (Páduai Szent Antal tiszteletére) az esztelneki származású Nagy Mózes építtette 1701-ben, aki pálos szerzetesek gondozására bízta a plébániát. A pálosok a rend feloszlatásáig, 1786-ig vezették az egyházközséget. A fakápolna helyébe 1754-ben építettek egy kőtemplomot, amelyet földrengés rombolt le. Helyébe 1824–1827 között egy új templom készült, a jelenlegi templomot 1886–1887 között építették.

Kőhalomban már a szász telepesek előtt királyi vár létezett a 11. században, amelyben kápolna is állt. Kőhalom 1502-ben a szász dékánság székhelye volt. Plébániatemplomának építése a szászok betelepülésének idejére tehető. Az épület lutheránus kézre került a reformáció idején. Glatz András konvertita 1761-ben építtetett katolikus kápolnát fia kriptája mellé, amelyet 1779-ben bővítettek ki. Ez a kápolna 1802-ben leégett, Kőhalom új templomát 1808-ban szentelték fel. A 19. századi sematizmusok szerint már 1753-tól anyakönyvet vezettek.

Sepsibükszád templomát 1867-ben építették Nagyboldogasszony tiszteletére, és gróf Mikó Miklós segítségével fejezték be. A plébánia 1919-ben önállósult, addig Mikóújfalu filiája volt.

A település Bükszád–Üvegcsűr néven a gróf Mikó Imre üveggyára mellett terült el, ahol temploma is volt 1812-ben. Ezt a templomot 1830-ban lebontották, a falut pedig az Olt völgyébe költöztették be. Előbb Málnás filiájaként említik az egyházközséget, majd mint plébánia 1815-ben önállósult. A plébánia és a kántori lak 1903-ban épült.

Középkori templomáról már a pápai tizedjegyzék korszakából értesülünk, amely a reformáció idején a protestánsok kezére jutott. Egy ideig közösen használták a reformátusok és az unitáriusok, majd végül 1568-ban unitárius gondozásban maradt. A katolikusok a Kálnoki család kastélyában épült kápolnát is használták. A katolikus restaurációt követően a hívek a templom visszaadását 1752-ben kérelmezték, amely 1781-ben valósult meg. Ezt a templomot 1788–ra javították ki, és 1796-ban szentelték fel, majd ezt követően 1859–1868 között építettek újjá. Vakolata alatt középkori freskótöredékeket tártak fel.

Nagybaconban 1936-ban épült egy kápolnatemplom a Kapatán Imre által adományozott telken, szintén az ő támogatásával. Ezt a templomot Jézus Szent Szíve tiszteletére szentelték fel. A nagybaconi katolikus híveket Barótról látják el, levéltári anyagának töredéke is innen került elő 2009 októberében. Az iratanyagot Pénzes Lóránd történelemtanár rendezte.

Sepsiszentgyörgy temploma már a 13. századból ismert. 1547-ben, gótikus stílusban építették át. A reformáció alatt református, majd unitárius kézre került, míg végül a reformátusok szerezték meg végérvényesen.

A városba telepített Császári és Királyi Huszárezred katolikus katonái számára 1762-ben egy fakápolnát, majd 1786-ban egy kőkápolnát építettek. A ma is álló templomot 1832–1836 között építették Szent József tiszteletére a székely határőrezred költségén. Az építkezést Kovács Miklós püspök is támogatta 1000 forinttal. Mai alakját az 1895–1902 között végzett átalakítással és bővítéssel nyerte el. Noha már 1765-től anyaegyházként szerepelt, 1824-ig tábori lelkészként az illyefalvi pálosok és a minorita szerzetesek vezették. Ez után a sepsikőröspataki lelkész vezette a plébániát, majd 1849-től az illyefalvi, 1851-től a sepsiszentiváni (szentivánlaborfalvi) plébánosok látták el. 1854-ben kapott saját plébánost Kapatán Márton személyében. Katolikus iskolája 1915-ben létesült ferences nővérek vezetése alatt.

Szentivánlaborfalva templomát, amelyet Keresztelő Szent János tiszteletére szenteltek, már a pápai tizedjegyzék is említi. A reformáció idején hívei reformátusok, majd unitáriusok lesznek a templommal együtt. 1725-ben a Henter és a Kálnoki családnak köszönhetően a templom visszakerült a katolikusokhoz, akik addig a Henter család udvari kápolnájába jártak. A templom visszavétele után többen visszatértek a katolikus hitre. Ezt a templomot 1775–1777 között javították. Az 1802. évi földrengéskor összeomlott templomot alapjaiból kellett újjáépíteni.

A falu első okleveles említése 1366-ból származik. Középkori katolikus hívei a hitújítás idején lutheránusok lettek. A jezsuiták 1752-ben kezdték el a térítést Brassó központból, és kápolnát is építettek. Ezt a közösséget Sztoyka Zsigmond püspök plébániává nyilvánította 1755-ben. A kápolnát 1766-ban viharkárosulások érték, így a plébánialakban miséztek egészen 1770-ig. Ekkor Batthyányi Ignác püspök támogatásával templomot építettek.

A kézdi–orbai főesperesi kerület egyik legrégebbi plébániája. Nevezetes a Damokos Kázmér püspök által összehívott 1685-ös egyházmegyei zsinat, amelyet a település könnyű megközelíthetősége miatt tartottak itt. A reformáció ugyanis megtépázta a közeli Kézdivásárhely katolikusságát, így ott nem lehetett zsinatot tartani. A 17. század végén a szomszédos Nyújtod filiája, majd 1783-tól újból önálló egyházközség lett.

A falu Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt temploma 1685-ben épült, 1775-ben javították, de az 1802-es földrengés olyan mértékben károsította, hogy hatósági felszólításra végül 1817-ben le kellett bontani. A hívek az Erőss Gábor által ajándékozott telken, a papilakkal szemben kápolnát építettek, amely a hívek töredékét volt képes befogadni. Ezért 1826–ra új templomot építettek gróf Szepessy Ignác püspök és gróf Ferrati Erzsébet pénzadományából. Az építkezést báró Purcel János a 2. székely határőr gyalogezred kapitánya felügyelte.

Az 1333-as pápai tizedjegyzék Villa Georgii néven említi a falut. Az ősi templom alapja ma is látható, a falutól keletre állott, és ott volt maga a falu is. A tornyon szereplő dátum 1530 (1570?) újítást vagy új templom építését jelzi. A ma is meglévő katolikus templomot 1748 végén a katolikus hívek Haller Gáborné Károlyi Klára segítségével visszakapták, mivel a falu lakossága a reformáció idején a templommal együtt református lett. A reformátusoknak újat építettek. 1750-től a györgyfalvi templom újra plébánia volt. 1770-től létezett katolikus iskola Györgyfalván, amely többször szünetelt. 1919-ben Rónai Jenő újraindította, de 1938-ban ismét bezárták. Iskolaként utoljára 1940-től 1948-ig működött.

A katonai egyházközséget az 1327-es évben említik először Kathana néven. 1332-ben a közösség papja Petrus volt. A reformáció ideje alatt, 1552-ben lakói reformátusok lettek. A katolikus megújulás idejében visszatértek ősi vallásukhoz és újjászervezték a katolikus életet. 1731-ben már sokkal több volt a katolikus lakó, mint a református. A mai katolikus temető helyén bencés kolostor és templom állt, mely a Basta-korszakban pusztult el, köveit a későbbi polgári építkezésekhez hordták szét. Anyakönyveit 1739-től vezetik. A Haller grófi család támogatásával új templomot építettek 1802 és 1806 között. 1739-ben Csatári Nagy József megvásárolta az Apafi birtokot a plébánia javára. 1750-től volt katolikus iskola, amit 1948-ban államosítottak. 2007-ben ezt az épületet a plébánia visszakapta, ma orvosi rendelőnek és patikának használják.

Mócs település első okleveles említése a 13. századból maradt ránk. A Pap-hely nevezetű hegy oldalában épült templomát a reformáció időszakában a református felekezetűek használták. A katolikus plébániát 1731-ben szervezték újjá. 1782-ben Eszterházi Borbála úrnő adományozta azt a helyet, ahol a mai templom és temetőhely található. Haller János gróf a régi templomot lebontatta, majd helyébe felépíttette a mostani templomot, amely 1783-ra készült el és Urunk Mennybemenetelének tiszteletére szentelték fel. Utolsó helyben lakó papja Balázs Pál volt. A katolikusok száma 1910-ben 592 volt, 2010-ben 27.

Az 1280-ban először említett Szamosfalva temploma a tatárjárás után épült. A reformáció idején a templomot a reformátusok használták, amelyet 1724-ben kapott vissza a katolikus egyház.

Nagysármás település katolikus kápolnája 1937-ben épült. A faluban 1940–1944 között önálló katolikus lelkészség működött. Csekély mennyiségű levéltári anyaga is ezt a rövid önállósági időszakot tükrözi.

Bonchida 1263-ban jelentkezik először az oklevelekben. Románkori temploma a reformáció idején református kézre került. A Bánffy bárók katolikus ágának családi kápolnájában 1762-től ferencesek miséztek. A katolikusok 1781-ben szerveztek új plébániát, és 1801-ben építették templomukat. Bonchidát jelenleg Szamosújvárról látják el.

A mai plébánia területén fekszik a volt kolozsmonostori bencés apátság egykori templomának szentélye, amelyet I. Béla alapított. Ez az apátság 1874-ig hiteleshelyként működött. A nagy tatárjárás alatt pusztult el, de I. Béla újraalapította. A reformáció után, a bencés rend megszűntével a kolostor világi kézre került. Báthori István adományából 1603-ig a jezsuiták használták, majd iskolát is tartottak fenn 1615-től. 1690-től a romos templomot újra a jezsuiták gondozták. A szentélyt 1818-ban alakították kápolnává. 1924–1992 között a görög katolikusok használták bér fejében.

A kidei plébániát a pápai tizedjegyzékben említik először. Temploma és hívei a református felekezethez csatlakoztak a reformáció idején, és rövid ideig unitáriusok is voltak, míg Bethlen Gábor idején végleg meg nem állapodtak a helvét hit mellett. A 18. században többen katolikus hitre tértek, és a régi templom visszafoglalására is kísérletet tettek, de eredménytelenül. A plébániát 1766-ban szervezték meg ferencesek kezdeményezésére, és a templomot is ekkor építették. A jelenlegi templom építését 1824-ben fejezték be, titulusa Nepomuki Szent János, de ma a Jézus Szíve búcsút tartják a hívek. Kidét jelenleg a szamosújvári plébániáról látják el, noha a kolozs–dobokai főesperesi kerülethez tartozik. Levéltára az ellátásból adódóan került be a Szamosújvári Gyűjtőlevéltárba.

Magyarszarvaskend 1306-ban jelentkezik először az oklevelekben Kend néven. A pápai tizedjegyzékben is szerepel. Középkori temploma a hitújítás időszakában híveivel együtt református lett. Ezt a templomot 1725-ben szerezték vissza a katolikusok, a plébánia újraalapítása és anyakönyvvezetése is ekkora tehető.

A szolnoki főesperesi kerület szerepel a pápai tizedjegyzékben (1332–1337), egyházközségeinek alapítása az egyházmegye körvonalazódásával egy időben történt. Területét több nemzet népesíti be ma is: magyarok, románok, szászok, örmények stb., de bányásztelepülései ennél sokkal összetettebb népességi és nemzetiségi képet mutatnak, ugyanis a 18–19. században Felső-Magyarország bányavidékéről, de a német és szláv nyelvterületről is számos bányaszakértő telepedett meg az Északkeleti-Kárpátok és a Keleti-Kárpátok bányavidékein.

A vallásreform idején, a 16. században több plébániája a lutheránus vagy a református felekezethez csatlakozott. A kerület belső–szolnoki elnevezés alatt az 1761-es és az 1762-es évi egyházmegyei sematizmusban tűnik fel a következő plébániákkal: Csicsókeresztúr, Kapnikbánya, Dés, Beszterce, Szamosújvár és Bálványosváralja.

Az 1782-es első nyomtatott egyházmegyei sematizmusban a kolozsi főesperességgel egyesült dobokai és belső-szolnoki kerületek (Archidiaconatus Kolosiensi cui canonice uniti sunt Districtus Dobocensis et Szolnok interior) elnevezés alatt tűnik fel, és nem önálló főesperességként. Ekkor az alábbi egyházközségek tartoztak ide: Kolozsvár, Kolozs, Bács, Bálványosváralja, Beszterce, Csicsókeresztúr, Dés, Erked, Fenes, Györgyfalva, Jegenye, Kapnik, Katona, Kide, Kajántó, Magyaregregy, Magyarlápos, Mócs, Szék, Teke, Désakna, Kolozsmonsotor és Oláhlápos. Ezek ma két főesperesi kerületbe (kolozs–dobokai és belső-szolnoki) csoportosulnak.

A belső-szolnoki főesperesi kerületet 1846-ban 14 plébánia alkotta: Szamosújvár (külön örmény és latin rítusú plébániákkal), Bálványosváralja, Beszterce, Csicsókeresztúr, Dés, Désakna, Kapnikbánya, Alsó-Kapnik, Magyarlápos, Naszód, Oláhlápos, Oláhláposbánya (Erzsébetbánya) és Óradna. A szamosújvári örmény plébános volt egyben a főesperes is. A 19. század második felében a főesperesi kerület Apanagyfalu plébániájával bővült (1866), majd Székkel, így 16 egyházközség alkotta. Széket a kolozs–dobokai főesperességből csatolták ide. A belső-szolnoki főesperesi kerületet jelenleg 15 plébánia alkotja.

A falu első okleveles említése 1269-ből ismert, ekkor Apa comes birtokát képezi. Mint egyházközség a pápai tizedjegyzékben is szerepel Szent Gellért tiszteletére épített templomával. Apafi család birtokaként a falu Bálványosváraljához tartozott. A reformáció idején a reformátusok kapják meg. A 19. században Fogarassy Mihály püspök plébániát szervezett és templomot építtetett (1867–1868) a katolikusok részére. Apanagyfalu 1866-ban helyi lelkészség volt, majd 1870-től lett önálló plébánia. Katolikus iskoláját 1883-ban alapították, majd 1948-ban államosították.

Besztercét a szászok alapították a 13. század első évtizedeiben. Ferences kolostora 1260-ból ismeretes. Szintén a középkorban, a ferencesek mellett ispotályosok és domonkosok is jelen voltak Besztercén. Középkori hívei evangélikusok lettek a Szent Miklós tiszteletére épített templommal együtt.

A besztercei ferences kolostort 1724-ben kapták vissza a minoriták, akik 1893-ban a kolostort a templommal együtt eladták a görög katolikus egyháznak. Ezt a templomot 1948-ban a görög katolikusoktól államosították, és az ortodox egyház birtokába került, akik mindmáig használják.

A piarista szerzetesek 1717 augusztusában telepedtek le Besztercén, megvásárolták a domonkosok romos kolostorát és templomát, ahol két évig működtek. Mivel a domonkosok kolostora félreesett, a templom is használhatatlan volt, így a piaristák egy központibb helyet akartak. Ilyenképpen 1719-ben kapták meg a város központjában régóta üresen álló ispotályosok volt templomát és rendházát, melynek alapjaira építették a sajátjukat. A plébániát is a piaristák szervezték meg ugyanekkor. A piarista letelepedés Besztercén a város lutheránus szász lakóinak ellenszenvét váltotta ki.

1758-ban a városban tűz ütött ki, amely a rendház nagy részét is elpusztította, a templom is megrongálódott. Az új templom építéséhez szükséges pénzről Mária Terézia gondoskodott, így ma is álló templomuk és rendházuk 1780–1787 között épült, a templom védőszentje a Szentháromság. A rendház egyben iskolául is szolgált.

1848-ban Palotay József tartományfőnök bejelentette az erdélyi püspöknek, hogy a rendtagok hiánya miatt a rend nem tudja az iskolát fenntartani. A piaristák 1879 szeptemberéig látták el a plébánia vezetését, az elemi iskola igazgatását, valamint az evangélikus gimnázium katolikus növendékeinek vallási oktatását. Ekkortól folyamatosan világi papok vezetik mindmáig.

Bethlen települést 1255-ben említik oklevélben, amely a bethleni Bethlen család ősi otthona. A falu 13. században épült temploma a hitújítás ideje alatt előbb az unitáriusok, majd 1615-től a többségben lévő reformátusok tulajdona lett. A katolikus plébánia szünetelése alatt a Haller család tartott fenn kápolnát, a 17. században pedig a Mikes család. Mai templomát 1892–1893 között építették, a plébánia az első világháború után önállósult, addig Apanagyfaluból látták el.

Középkori, Szent Kereszt tiszteletére épült templomát gótikus stílusban alakították át a 14–15. századokban. A település is a védőszentről kapta elnevezését. A templomot a reformáció alatt a reformátusok használták, majd rövid ideig az unitáriusok, aztán ismét a reformátusok. 1704-ben a labancok felégették, és 1715–re pusztán maradt. A katolikus megújhodás idején, többségüknek köszönhetően az épületet visszakapták a katolikusok, és az 1720 körül a tatár fogságból kiszabadult Torma József költségén javíttatták ki Szent István királynak felajánlva. A plébániát is ekkor állították vissza.

Dést holland és flamand telepesek alapították a 12. század közepén. 1214-ben Dees, 1236-ban Deeswar néven jelentkezik a forrásokban. Templomáról a 12. századból van tudomásunk, melyet az ágostonrendiek építettek Szűz Mária tiszteletére. Ennek a templomnak csak a tornya és a homlokzata maradt fenn. 1701-ben a rendház még használható volt, de a műemlékként őrzött tornyot 1938-ban felrobbantották. Plébániatemplomáról a pápai tizedjegyzékből értesülünk. Ennek alapjaira épült 1453–1456 között a ma is álló csúcsíves templom, amelyet Szent István tiszteletére szenteltek fel. A reformáció idejében a hívek a református felekezethez csatlakoztak.

Désen 1703-ban Lamprich Imre ferences szerzetes próbálkozott rövid ideig a katolikus hitélet újraindításával. 1712-ben P. Verner Konrad az ágostonrendi kolostor maradványaiban misézhetett. Ettől az évtől lett Dés önálló plébánia. Konrád ferences pap négy cellát, valamint egy kis kápolnát is épített a kolostorhoz. 1730–ra készült el a templom.

1234-ben Deesakna néven említik először az írott források, majd a pápai tizedjegyzékben is megjelenik. Már a tatárjárás előtt Szent Péter tiszteletére szentelt temploma volt. A második templom gótikus stílusban épült, mely 1618-tól a reformátusoké lett. Állapota megromlott, így a 20. század elején újat építettek. A katolikus bányászok részére 1750–1751 között építettek templomot. Désakna 1755-ben lett önálló lelkészség, és 1770-ben helyeztek ide külön plébánost. Jelenleg a dési ferencesek látják el.

Erzsébetbánya korábbi neve Oláhláposbánya volt, ahol a 18. században indult be az aranybányászat. A helységben a római katolikusok lelki gondozását az ungurfalvi görög katolikus plébánia végezte a 18. században, majd az erzsébetbányaiak 1769–1772 között templomot építettek maguknak a Szentháromság tiszteletére. A plébániát 1787-ben alapították. A templom 1814 decemberében leégett, majd a királyi kincstár hozzájárulásával új templomot építettek, amelyet a görög katolikusokkal közösen használtak 1948-ig.

Kapnikbánya bányászata ötszáz éves múlttal rendelkezik. A bányaváros két részre tagolódik: Alsókapnikra (Alsó-Handal) és Felsőkapnikra (Felső-Handal). A felsőkapniki városrészben a bányatársaság 1734-ben kezdeményezte a plébánia szervezését. A misézés ideiglenes imaházban indult, majd két előző elpusztult templom után 1800–1803 között építették Szent Borbála (a bányászok védőszentje) tiszteletére a ma is álló templomot – részben a hívek adományából és részben a kincstár hozzájárulásával. A kincstári plébánialakot az állam 1950-ben elvette, új plébánialakot 1959-ben vásároltak. Ezt 1984-ben eladták, majd ismét vettek egy újat, és ehhez 1995-ben egy új épületszárnyat építettek, amely a jelenlegi plébánia épületegyüttesét képezi. A plébániával szembeni domboldalon kálváriakápolna áll, amely a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére épült 1903-ban.

Alsókapnik városrészben 1795-ben építettek templomot, amelyet 1827-ben új templom váltott föl. Ez utóbbit közösen használták a görög katolikusokkal. 1819-ig Felsőkapnik filiája volt, ekkor önállósult, és külön papot helyeztek ide. Önálló anyakönyvezése az 1980-as évek második felében szűnt meg. Nincs külön ügyvitele, tehát külön iktatása sem. Jelenleg párhuzamosan ellátott plébánia. Kápolnájának titulusa Szent Kereszt Felmagasztalása.

Naszódon a katolikus plébánia szervezése összefüggött a román határőrség megszervezésével. A plébániát 1764-ben szervezték meg, a templom 1770-ben épült Nepomuki Szent János tiszteletére. A 19. század végén Besztercéről látták el. Egészen 1945-ig önállóan működő plébánia volt, utolsó helyben tartózkodó papja Rónay Alajos volt. 1945-től mindmáig Óradnáról látják el.

Magyarlápos említése egy 1291-ben kelt adományozási oklevélben szerepel, amelyben Lápos vidékét III. Endre Bánffy Dénesnek adományozza. A középkori katolikus templomot a reformáció idején előbb az unitáriusok, majd 1622-től a reformátusok birtokolták. A romladozó templom helyébe a 19. század közepén új templomot emeltek a reformátusok.

A katolikus hitélet újjászervezése 1752-ben kezdődött. Magyarláposra 1783-ban ferences lelkipásztor került, aki imaházban misézett, a plébánia alapítása ekkorra tehető. Templomukat 1813-ban építtette Novák Márton, az Eszterházy grófok jószágigazgatója.

Kohóvölgy katolikus hívei részére kápolnát építettek a 20. században. Jelenleg Erzsébetbánya filiája.

Mezőerked első írásos említése 1238-ból származik. A reformáció idején a középkori katolikus egyházközség lutheránus lett. A mezőerkedi kisszámú katolikusokat Mezőerkeden 1694-től egy ferences, majd 1707-től egy jezsuita pap gondozta Marosvásárhelyről. A katolikus egyház 1729-ben kapta vissza a templomot, amely 1821–re meglehetősen megrongálódott. Magánlakásban miséztek 1905-ig, majd új templomot építettek.

Oláhláposon a bányászat a 18. század elején indult be, a vashámort is ekkor létesítették. A plébánia alapítását 1772-ben kezdeményezték, és ferences szerzeteseket bíztak meg a hívek lelki gondozásával, a templom is ekkor épült. Az önálló plébánia 1785-ben alakult. Anyakönyvvezetése 1787-ben kezdődött.

Óradna településében már a tatárjárás előtti korszakban bánya működött. Ez templom létezését is feltételezi. A 13. században ferencesek, domonkosok és premontreiek is tevékenykedtek itt. A középkorban a bányatelepülés lakosainak fakápolnában miséztek. Óradnán a kőtemplom a reformáció után épült a reformátusok részére. A határőrség szervezésekor a reformátusok elhagyták a települést, 1764-ben Mária Terézia ezt a templomot átadta a görög katolikusoknak. A római katolikusok 1771-ben építettek kápolnát maguknak, és 1782-ben alapítottak plébániát. Az új templom 1824-ben épült a királyi kincstár támogatásával Szentháromság tiszteletére. A településről több monografikus jellegű, tudományos munka jelent meg.

Retteg települését már a 13. században említik az oklevelek, és a pápai tizedjegyzékben is szerepel. Középkori katolikus lakosai a hitújítás időszakában reformátusok lettek. A katolikus nemesi családok a 18. században házi kápolnát tartottak fenn. Mai kápolnájukat Fogarassy Mihály püspök építtette 1876-ban.

Szamosújvár 1291-ben Gerlahida, 1594-ben Újvár, 1595-ben Szamosújvár néven fordul elő az írásos emlékekben. 1410-ben létezett egy régi vár, amelynek helyén Martinuzzi Fráter György 1540-ben új várat építtetett. Innen kaphatta az Újvár nevet. Ebben a várban gótikus kápolna épült, amely később a börtön kápolnája lett. Ezt a kápolnát 1531-től ferencesek gondozták, és a híveket is ők látták el Désről. 1742-ben Dániel Tivadar telket adományozott a ferenceseknek, arra építették fel templomukat és kolostorukat 1748–1758 között. A szamosújvári önálló plébániát 1825-ben szervezték meg stefanita ferences irányítással, anyakönyvezése is ekkortól kezdődik. A kolostort és a templomot 1855-ben komoly tűzkárosulás érte, emiatt 1857-ben újjáépítették. 1878-ban két tornyot is emeltek rá. A ferencesek a plébániát és a kolostort 2001-ben adták át a Gyulafehérvári Főegyházmegyének.

Radnalajosfalva lakói német telepesek voltak a 18. században. Az Aranyosbeszterce nyugati partján lévő földrajzi területet 1896-ban csatolták Bukovinától Erdélyhez. Katolikus templomukat Majláth Gusztáv Károly püspök építtette 1900-ban, valamint a plébánia alapítása is az ő nevéhez fűződik. Alapításakor a plébániát ferencesek vezették. Ezt az egyházközséget 1913-tól egyházmegyés pap (Kapcza József) gondozta, aki 1915-ben orosz fogságba került. 1915–1922 között bukovinai német, majd erdélyi papok látták el. A második világháború végétől Óradna gondozta. Jelenleg a Jászvásári Egyházmegye papjai látják el.

A tőkési jelenlegi templomot 1902–1903 között építették egy régebbi kápolna helyén. Itt 1919–1923 között katolikus iskola is működött. A tőkési híveket ma Magyarláposról gondozzák.

Vicét 1315-ben említik először Wycze néven, majd 1332-ben a pápai tizedjegyzékben. A reformáció idején a katolikusok református hitre tértek templomukkal együtt. A vicei plébániát 1885-ben alapították, és a templom is ekkor épült.

Teke települése a 14. században jelenik meg először az írásos dokumentumokban. Mivel flamand telepítés, így temploma egy századdal korábbra tehető. A hitújítás időszakában hívei evangélikusok lettek. A plébánia létrehozását a kolozsvári jezsuita misszió kezdeményezte, amely 1760-tól volt jelen Tekén. 1776-ban főkormányszéki beavatkozással telket is szereztek plébánia és templom részére. Mai templomát 1880-ban építették. A 18–19. században a kolozs–dobokai, majd 1882-ben a marosi főesperesi kerülethez tartozott.

Széken már a 13. században német sóbányászok telepedtek le, akiknek feltételezhetően templomuk is volt, mivel Szék a pápai tizedjegyzékben is szerepel. A reformációkor a hívek előbb az unitárius majd a református felekezethez csatlakoztak. A katolikus hitélet 1714-ben indult újra a kolozsvári ferencesek missziójával. A széki önálló plébániát 1724-ben szervezték meg, temploma 1753–1795 között épült. A széki plébánia a tekeivel együtt a 18–19. században a kolozs–dobokai főesperesi kerülethez tartozott. A 19. század második felében került át a belső-szolnoki főesperesi kerülethez. A plébánia gondozását 1988-tól világi papok végzik. 1996–2009. augusztus 1. között nem volt helyben lakó papja, a környező plébániákról gondozták.

Magyarpéterlaka 1846-ban Jobbágytelke filiája volt, 1918-tól Marosjára leányegyháza lett. 1968-ban sikerült állami engedéllyel megvásárolni egy épületet, amely azóta is istentiszteleti célt szolgál. Az imaház védőszentjei Szent Péter és Pál apostolok.

Kisillye 1846-ban Székelykál filiája volt, 1918-tól Marosjára leányegyháza lett. A görög katolikusoktól, majd a görögkeletiektől bérbe vett kis templomban tartották, illetve tartják jelenleg is a misét.

Bordos középkori templomát a reformáció után hosszabb ideig az unitárius közösség használta, 1781-ben kapták vissza a katolikusok. A következő években a Szentdemeteren tevékenykedő és a faluban már korábban is missziót végző ferencesek szervezték meg az önálló plébániát. Az első világi pap 1812-ben érkezett az egyházközségbe, és felépítette az új papi lakot. 1834-ben megnyílt az intézményesen szervezett iskola, amely új épületbe a 19. század végén költözött. 1852–1857 között került sor a templom újjáépítésére. Legfontosabb filiái Szentdemeter, Csöb és Gyulakuta voltak; ezek közül Szentdemeter 1923-ban önállósult.

1718-ban gróf Kornis István az unitáriusoktól visszavette és újjáépítette az abosfalvi templomot, amelynek felszentelését Mártonfi György püspök végezte. A 18. század végére a patrónusok hanyagsága miatt az épület újra romos lett, ezért 1791-ben megújították. Az iskola és a kántortanítói lak 1898-ban épült.

Az 1761-es egyházmegyei összeírás a küküllői főesperesi kerületben nyolc plébániát – Abosfalva, Erzsébetváros /örmény és magyar/, Kerelőszentpál, Küküllővár, Medgyes, Segesvár, Szőkefalva – sorol fel. Ekkor Szentdemeter és Székelyvécke az udvarhelyszéki főesperességhez tartozott. Az egyházmegye első nyomtatott 1782-es sematizmusa szerint a küküllői kerület 12 plébániából állt: Abosfalva, Almakerék, Egrestő, Erzsébetváros, Hosszúaszó, Küküllővár, Kiskapus, Medgyes, Radnót, Segesvár, Kerelőszentpál és Szőkefalva. 1882-ben a kerület 10, 2000-ben pedig 11 plébániát foglalt magába.

Ádámos középkori eredetű templomát az unitárius gyülekezet használja. A katolikus egyházközségnek Szent Kereszt tiszteletére szentelt kápolnája van. 1882-ben Szőkefalva filiája volt, 1899-től Dicsőszentmártonhoz csatolták.

Az 1724-es sikertelen templomfoglalás után Búzásbesenyőben csak a század második felében épült kis kápolna Horváth Miklós birtokán. A Kerelőszentpálhoz tartozó leányegyház 1966 októberétől dr. Jakab Antal szentszéki tanácsos kinevezésével lett helyi lelkészség, és elkezdődött iratainak iktatása. 1967-ben a hívek adományaiból házat vásároltak, melyet plébániahivatal és lelkészi lakás céljaira alakítottak át. Az egyházközség 1968-ban önállósult. A templom az 1970-es években nyerte el mai formáját.