államtitkár, főispán, egyházmegyei és bányai ker. felügyelő
Zsakó István dr. elmeorvos, az orvostörténet kutatója. A Budapest-angyalföldi, majd a lipótmezei elmeklinikát vezette. 1935-ben egészségügyi főtanácsosi címet kapott 1951-54 között a Misszióház intézőbizottságának volt tagja. Javasolta az Unitárius Lexikon kiadását és Unitárius Múzeum létesítését. Előadást tartott az Orvostörténeti Könyvtárban, a Dávid Ferenc Egyletben és a Teológiai Intézet lelkésztovábbképző tanfolyamán. Írt az Unitárius Értesítőbe
Zomora Dániel (1853–1944) Imecsfalván plébános, majd Alfaluban esperes plébános (1889–1901). Kanonok, nagyprépost vicarius generalis, továbbá pápai pronotarius.
Vorbuchner Adolf (Arad, 1890. márc. 23. – Bécs, 1938. szept. 10.) erdélyi püspök. A teológiát Innsbruckban végezte. 1914-ben szentelték pappá. 1914–1918 között tábori lelkész, majd 1918–1928 között Brassóban káplán és tanár. Nagyszebenben apát-plébános. 1936. jún. 7.-én szentelték püspökké. A gyulafehérvári székesegyház kriptájába temették el.
Visegrádi Lajos (1898–1952) piarista tanár, tartományfőnök. Léván (Bars vármegye) született, ott végezte a piarista gimnáziumot, majd a a kolozsvári egyetemen szerzett magyar és latin szakos tanári diplomát. 1902-ben a kolozsvári gimnáziumban kezdett tanítani, amelyet némi megszakításokkal 1948-ig folytatott. Eközben Mária Terézia nevelőintézet igazgatója (régens) volt, a város Romániához csatolása után pedig többször is házfőnöki tisztséget viselt (1919–1922, 1926–1934, 1940–1945). Emellett kolozsvári igazgató (1921–1922), máramarosszigeti házfőnök (1922–1926) és tartományfőnök (1931–1934) is volt. Az 1948. évi államosítás után a rend kolozsvári kerti házába költözött, de 1950-ben, betegsége miatt, utolsó hónapjaira a Szent Mihály plébánia fogadta be.