3433 találat látható

Szakadát – falu Maros megyében –, Illyésmezőhöz hasonlóan. közigazgatásilag ma Szováta város részét képezi. Kisboldogasszony tiszteletére szentelt kápolnájához mintegy 240 lélek tartozik.

Az 1280-ban először említett Szamosfalva temploma a tatárjárás után épült. A reformáció idején a templomot a reformátusok használták, amelyet 1724-ben kapott vissza a katolikus egyház.

Az örmény katolikus egyházi igazgatás már az örmény katolikus uniót követően kialakult. Oxendio Virziresco püspök halála után a Szentszék püspök helyett 1716-ban Budakovich Lázárt nevezte ki az erdélyi örmények apostoli vikáriusává „cum iure ordinandi”, erdélyi örmény főesperessé és szamosújvári plébánossá, aki 1721-ig viselte ezeket a tisztségeket. 1721-ben rövid ideig Jónás szebasztei örmény katolikus püspök volt Mártonffy György erdélyi római katolikus püspök suffraganeusa és örmény vikáriusa. Távozása után Theodorovich Mihály lett az örmény apostoli vikárius és az erdélyi örmény főesperes egészen 1760. január 3-ig. III. Károly király 1738-ban engedélyezte az erdélyi örmény püspök választását, azonban a Szentszék és az örmények nem tudtak megegyezni. Róma végül 1741. augusztus 28-án elfogadta azt a kérést, hogy a négy örmény plébániát az erdélyi római katolikus püspök kormányozza. Mária Terézia Theodorovich Mihályt 1758-ban kinevezte örmény püspöknek, de a kinevezés végrehajtását Dániel Tódor királyi örmény tanácsos nem tette lehetővé.

A szamosújvári örmény apostoli kormányzóságot a román konkordátummal alapították meg 1930. június 5-én, és közvetlenül a Szentszéknek rendelték alá. A kommunista időben nem ismerték el az önálló örmény kormányzóságot, 1951. december 27-én megszüntették, de a plébániák a gyulafehérvári római katolikus egyházmegye keretében továbbra is működhettek. Az örmény katolikus plébániákat Lengyel Zoltán apostoli kormányzó 1953. június 22-én adta át közigazgatásilag a gyulafehérvári római katolikus püspökségnek. A rendszerváltás után Bálint Lajos gyulafehérvári érsek kérésére a Szentszék 1991. június 13-án kinevezte dr. Jakubinyi György akkori segédpüspököt örmény apostoli kormányzónak, aki mindmáig képviseli az intézményt. Az örmény apostoli kormányóság ma is létezik egyházjogilag, államilag viszont – személyzet hiányában – nincs elismerve, így a négy örmény szertartású katolikus plébánia továbbra is a gyulafehérvári főegyházmegye keretében működik.

Szamosújvár városát (Armenopolis) az örmények alapították a 17. század végén a régi római castrum és a Martinuzzi Fráter György által 1540-ben építtetett vár közötti területen. Az örmények I. Lipót beleegyezésével 1700-ban megvásárolták a szamosújvári vártól délre eső részt, ide telepedtek le a szászok által 1713-ban Besztercéről elűzött örmények is. majd később Gyergyószentmiklósról és a Szépvízről is kerültek ide örmény családok. A város alapkövét 1700-ban tették le, nem sokkal a terület megvásárlása után. A város felépítése közel 15 évig tartott Oxendio Virziresco püspök vezetésével, aki I. Lipóttól kapott engedélyt az építkezésre. Szamosújvár 1786-ban II. József császártól szabad királyi városi rangot nyert. Szamosújvár ma is álló legkorábbi örmény katolikus kőtemploma az 1723–1724 között épült Salamon-templom, amely nevét építtetőjéről kapta (Simai Salamon és neje építtette). A kicsinek bizonyuló Salamon-templom egy nagyobb templom építését tette szükségessé. Az örmény székesegyház építését 1748-ban kezdték el a négyszögű főtér déli oldalán. A szentély 1759-re készült el, az első szentmisét ekkor tartották benne. A Szentháromság tiszteletére épített templomot 1804. június 17-én szentelte fel Mártonffy József püspök. Ugyanez év augusztus 2-án a templom tornyát villám sújtotta, a torony leégett és a nagy harang eltört.

Szamosújvár 1291-ben Gerlahida, 1594-ben Újvár, 1595-ben Szamosújvár néven fordul elő az írásos emlékekben. 1410-ben létezett egy régi vár, amelynek helyén Martinuzzi Fráter György 1540-ben új várat építtetett. Innen kaphatta az Újvár nevet. Ebben a várban gótikus kápolna épült, amely később a börtön kápolnája lett. Ezt a kápolnát 1531-től ferencesek gondozták, és a híveket is ők látták el Désről. 1742-ben Dániel Tivadar telket adományozott a ferenceseknek, arra építették fel templomukat és kolostorukat 1748–1758 között. A szamosújvári önálló plébániát 1825-ben szervezték meg stefanita ferences irányítással, anyakönyvezése is ekkortól kezdődik. A kolostort és a templomot 1855-ben komoly tűzkárosulás érte, emiatt 1857-ben újjáépítették. 1878-ban két tornyot is emeltek rá. A ferencesek a plébániát és a kolostort 2001-ben adták át a Gyulafehérvári Főegyházmegyének.

A hagyomány szerint a szárhegyi Szármány hegy oldalán már a 15. század végén, de legkésőbb a 16. század első felében öt kápolna állt, amelyek kereszt alakban helyezkedtek el, és a Lázár család egyik tagja építtette őket római útjáról hazatérve, egy álmában történt látomásnak téve eleget. Szárhegyen 1642-ben jelentek meg a ferencesek Lázár István gróf hívására, hogy az említett kápolnák őrzését vállalják, kolostoruk 1665-ben létesült. Kájoni János házfőnöksége idején, aki 1669-ben került Szárhegyre, a kápolnát újrafödték és a kolostort újjáépítették. 1700-ban elrendelik, hogy hiteles a rendház pecsétet készíttessen. Ma is működő kolostortemploma 1749 után épült. A ferences kolostor területét 1755-ben adományozták a rendháznak. A kolostor 1872. május 22-én tűzvész áldozata lett. Ekkor pusztultak el rendi iratai is, könyvtára, valamint az épület teljes berendezése. Az égéskárosult templom és a kolostor felújítását 1877-ben fejezték be. A szerzetesrendek feloszlatásakor, 1949-ben maradék értékeit is államosították, igen kis mennyiségben maradtak meg. A ferences templom titulusa Nagyboldogasszony, a búcsút és a falunapokkal egybekötött rendezvényeket is ennek ünnepén (augusztus 15.) tartják.

A szárhegyi plébánia feltételezhetően egyike annak a három plébániának, amelyeket a pápai tizedjegyzék is említ. Szárhegy neve, mint Lázár Miklós előneve 1494-ben tűnik fel először az oklevelekben. Temploma a 13. században épült, amely 1658-ban és 1661-ben tatárpusztítás áldozata lett. 1729-ben a templomhajót lebontották, és 1730-ban kibővítették, a tornyot is ekkor magasították meg. A plébánialak 1865-ben épült Szabó Lajos plébános idején.

Szász István (1915–1944) piarista tanár. Gyulán (Békés vármegye) született, teológiai tanulmányait a római Gregoriana Egyetemen végezte, majd 1940-től a hittant tanított a kolozsvári piarista gimnáziumban. 1944 októberében a megszálló orosz hadsereg fogolyként elhurcolta, és a vasúton, Harkov közelében hunyt el.

A szász telepítésű helység középkori eredetű, később bővített templomát a reformáció óta a lutheránus egyházközség használja. Középkori eredetű a magyarrégeni, jelenleg reformátusok birtokában levő templom is. 1700 után Szászrégen a mikházi ferencesek missziós területéhez tartozott. Az 1736-os alapítású plébánia az 1761-es egyházmegyei összeírás idején a tordai főesperesi kerülethez tartozott, 1782-ben már a marosi kerülethez. A Kisboldogasszony titulusú templom építése 1736-ban elkezdődött, de csak 1780-ban készült el. Az új papi lakásba 1771-ben költözött be a plébános, két előde még Abafáján lakott. 1848-ban a templommal együtt a plébánia is leégett, az újjáépítés hosszasan elnyúlt. Az 1930-as években felmerült egy egészen új, emeletes plébánia építése, de kivitelezése a nehéz idők miatt elmaradt. Iskola előbb 1782-ben, majd 1829-ben épült, a jelenleg is álló épületet pedig 1877-ben adták át. 1918-tól az elemi iskola épületében polgári iskola működött.