3433 találat látható

Ülke első írásos említése 1550-ből származik, ekkor Wlke néven találkozunk vele az okiratokban. Ülkét a 17. századi, Rómába küldött jelentésekben is említik, mint Székelyszenttamás filiáját. 1638-ban Ilko névvel jegyzik fel. 1657-ben már Ülke néven tűnik fel mintegy 500 hívővel. Az ülkei katolikusok részére a rendszerváltás után építettek kápolnát Páduai Szent Antal tiszteletére, amelyet 1997-ben szenteltek fel. A kápolna szomszédságában területet is vásároltak, ahová az ülkei katolikus temetőt hozták létre. A ma 360 lelket számláló Ülkét Székelyszenttamásról látják el.

Létrehozásának kérdésével először 1924-ben a dévaványai közgyűlésen foglalkoztak. 1925-ben e tárgyban az Angol-Amerikai Unitárius Társaság irányelveket küldött. Az Igazgatósági Főtanács megbízta dr. Tóth Györgyöt a leendő Misszióház rendeltetését, célját, a budapesti egyházközséghez való viszonyát meghatározó tervezet készítésére. 1932-ben a Misszióház gondozásában körlelkészség alakult a Duna-Tiszaközén és a Dunántúlon. 1950-ben a Misszióház adótartozásának kiegyenlítésére az Angol-Amerikai Unitárius Táraság 500 dollárt küldött. 1951-ben a Köri Tanács a Misszióház misszió-jellegét hatályon kívül helyezte és átadta a budapesti egyházközségnek. 1953-ban került sor az államosításra. Jelen iratanyag a Misszióház további sorsát is tükrözi.

A Püspöki Vikáriátus, élen a vikáriussal, az egyház területén a püspöki teendőket végezte.

A teológiai tudományok művelésére hivatott intézmény, melynek működését külön jogszabály határozta meg. Ld. MUE Szervezeti Szabályzata

1946-ban önállósuló lelkészség, 1950-től plébánia rangban.

A váci egyházmegyét a hagyomány szerint Szent István király, újabb vélemények szerint Péter király (1039–1046) alapította a XI. században. Szűz Máriának szentelt székesegyházát I. Géza király (1074–1077) építtette, akit ott is temettek el. Az egyházmegye határai már ekkor is nagyjából Duna és Tisza közi területeket ölelték föl. Az öt főesperesség közül az egyiket pestinek nevezték, de maga a város az esztergomi érsek joghatósága alatt állt. 1241-ben a tatárok Vácot is feldúlták, de Báncsa nembeli István püspök (1239–1242) túlélte a tatárjárást, mivel IV. Béla számára teljesített diplomáciai szolgálatokat. A 15–16. század során Vácnak kiváló humanista püspökei voltak, köztük a könyvgyűjtő és művészetpártoló Báthori Miklós (1474–1507), valamint a történetíró Brodarics István (1537–1539).

Ezt követően azonban az egyházmegye teljes területe oszmán hódoltság alá került, a püspökök nem léphettek egyházmegyéjükbe. Pongrácz György (1669–1676) azonban 1675-ben az egyházmegyén kívül, Garamszentbenedeken már papi gyűlést tartott, Dvornikovich Mihály (1689-1705) pedig az 1684-ben fölszabadult Vácra költözött és ott 1700-ban visszaállította a káptalant. Ennek első prépostja Berkes András lett, aki ezután összesen négy püspöknek volt helynöke és nélkülözhetetlen munkatársa. A 18. század püspökeinek, főként Althan Mihály Frigyesnek (1718-1734) és unokaöccsének, Althan Mihály Károlynak (1734-1756) főként templomok, plébániák gyarapítása és a protestantizmus visszaszorítása volt a céljuk. A váci székesegyházat, a püspöki palotát és a szemináriumot Migazzi Kristóf püspök (1756-1757, 1762-1786) építtette.

A 19. században az egyházmegye plébániáinak száma 108-ról 122-re növekedett, de emellett a püspökök számos egyéb intézményt is létrehoztak. Nádasdy Ferenc (1823–1845) részletes egyházlátogatási jegyzőkönyveket vett föl az egész egyházmegyéről és rendezte a plébániák anyagi viszonyait. Peitler Antal József (1859–1885) egyházmegyei könyvtárat, Csáky Károly Emmánuel (1900–1919) pedig Borromaeum néven papi otthont alapított.

A 20. század jelentős püspöke volt Hanauer Árpád István (1919–1942), aki új szemináriumot építtetett, jelentősen fejlesztette a tanyák lelkipásztori ellátását és két egyházmegyei zsinatot is tartott. Az egyház 1945 utáni üldözésének azonban nem csak az egyházi intézmények, hanem maga Pétery József püspök (1942–1967) is áldozatul esett. 1953-ban letartóztatták, bántalmazták, majd per és ítélet nélkül haláláig Hejcén tartották fogva. Ezalatt Kovács Vince apostoli kormányzó (1953–1969), majd Bánk József püspök (1969–1975, 1978–1987), neves egyházjogász irányította az egyházmegyét. A kommunista pártállam bukása után újra megélénkült az egyházmegye hitélete, ismét működhetnek az egyesületek, egyházi iskolák. 1993-ban II. János Pál pápa módosította az egyházmegye határait. Délen Bács-Kiskun megyei részeit a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegyéhez csatolta, északon viszont Esztergomtól Váchoz kerültek az Ipoly-völgyének települései.

A váci egyházmegye központjának teljes kiépítése csak Szent László király idejében, a XI. század végén fejeződött be. Nyilván ekkor jött létre a váci székeskáptalan is, amelynek első oklevele említése azonban csak 1190-ből való. Hiteleshelyi kiadványait 1227-től ismerjük. A tatárjárás során, 1241-ben a káptalan épületei és tagjai is elpusztultak. A XIV. század elején a pápai tizedjegyzékek szerint 12 oszlopos kanonok és 4 oltárigazgató alkotta a káptalant. Az oszmán háborúk során, 1540 és 1544 között Vác városát többször fölperzselték, ezért a káptalan Nógrád várába menekült, majd amikor 1544-ben az is török kézre került, a kanonkok szétszéledtek. Új kanonokokat nem neveztek ki, a káptalan vagyonát pedig I. Ferdinánd király a csábrági vár fenntartására rendelte.

Az oszmán hódoltság után I. Lipót király 1700-ban állította vissza káptalant. Engedélyezte hiteleshelyi működését, visszadta jogait és birtokainak egy réstét. Az első nagypréposttá Berkes Andrást váci plébánost nevezte ki. Rajta kívül a káptalannak öt kanonokja volt. Würth Ferenc éneklőkanonok 1762-ben egy újabb stallumra tett alapítványt, melyet Migazzi Kristóf püspök 1767-ben az alsóvárosi plébánossághoz kötött. Ugyanakkor Lauchas Ferenc olvasókanonok egy teológus stallumra tett alapítványt, melyhez a püspök a szemináriumi rektorságot kapcsolta. Migazzi Kristóf a püspöki javadalom terhére újabb 6 stallumot szervezett, de 1808-ben ezt a számot királyi engedéllyel négyre csökkentették. Ezzel a káptalan létszáma 12 fő lett.

A káptalan jelentősége a trianoni béke utáni években látványosan csökkent, és 1945 után szűnt meg véglegesen.

A pápai tizedjegyzék a szomszédos Székelydobó plébániáját említi, Vágás település azonban nem szerepel az 1332–1337 közötti adójegyzékben. Ekkor Béta és Vágás vagy nem léteztek még, vagy valamelyik falu (Dobó vagy Farcád) leányegyházai. Hosszútövis települései, Béta, Dobó és Vágás falvak mai egysége a reformáció után alakulhatott ki. A Vágást említő első írásos forrás 1444-ből származik, amelyben az akkori vágási pap, mint a Keresztelő Szent János templom papja folyamodik a pápához, hogy a papi rendeket felvehesse. (Elképzelhető, hogy a plébánia historia domusában említett trinitárius rend felvételéről van szó. A fogolykiváltó trinitáriusok középkori jelenléte Erdélyben se levéltári forrásokkal, se régészeti ásatásokkal nem tisztázódott még.) Középkori templomáról azt tudjuk, hogy Keresztelő Szt. János tiszteletére volt szentelve, és a mai templom helyén vagy ennek közvetlen környezetében állhatott. A reformáció idején a templom a reformátusok kezére került, Dobó és Béta lakóinak nagy része az új hitre tért. A templomért folytatott küzdelemben Brandenburgi Katalin 1630-ban a többségben lévő katolikusok javára ítélte meg a templomot. Az egyházközség középkori emlékei közé tartozik a szentély keleti falában elhelyezett 15. századi szentségtartó fülke, valamint a 2014 nyarán előkerült, szintén 15. századi Mária-szobor.

A másfél évszázadig püspök nélkül maradt egyházmegye csekély számú pappal rendelkezett, így Vágásnak csak 1714-ben lett állandó világi papja. A megrongálódott templom helyére 1779-ben újat építettek, mely költségeihez nagyobbrészt Székely János, tekerőpataki plébános járult hozzá. Az elkészült templomot 1783-ban szentelte fel Batthyányi Ignác püspök. A félévszázados használattól tönkrement templom helyén emelkedik mai temploma, amelyet 1843–1847 között építettek és 1851-ben szenteltek fel. Vágás egyik leányegyházközségében, Bétában, a 20. század első éveiben kezdeményezik először kápolna építését, melynek tervrajzai 1909-ből épen fennmaradtak a plébánia levéltárában. A világháború miatt a terv meghiúsult, a kápolnaépítésre különböző adományokból összegyűlt összeg elértéktelenedett. Hosszas huzavona után, az 1957. évi alapkőletételt követően, nagy nehézségek árán, Béta filiában végül 1976-ban sikerült a katolikusoknak templomot építeni.

Dobóban 1903-ra készül el az akkori római katolikus népiskola, amelynek néhány ügyirata megtalálható a plébánia iskolai iratanyagában.

Első okleveles említése 1285-ből származik. A pápai tizedjegyzék szerint plébánosa 5 dénárt fizetett.

A nagy történelmi múlttal bíró Vajdahunyadot már a pápai tizedjegyzék is említi, mint plébániát. A középkorban a Hunyadi család fészke volt, várát már 1267-ben említik a források. Ferences templomát és kolostorát Hunyadi János építtette 1442-ben. A reformáció zavargásaiban a templom leégett. A szerzetesek 1710-ben tértek vissza. Templomuk teljes felújítását 1773–ra fejezték be. Ugyanezt a templomot 1881-ben építették újjá. A vasgyár terjeszkedése következtében 1910-ben ezt lebontották és újat építettek a város másik szegletében. Vajdahunyadon a 20. század első felében ferences teológia is működött.

A szászrégeni plébániához tartozó filiában magánházakban miséztek, majd egy 1975-ben vásárolt lakásból alakítottak ki kápolnát.

Vajola középkori templomát a 18. század második felében a lutheránus hívek átalakították, ma a görögkeleti rítuson levők használják. A második világháború után az elmenekült szászok helyébe érkező katolikusok egyik lakásból alakítottak ki kápolnát. 1974-ben lakást vásároltak, majd 1979-ben a hívek közmunkájával tornyos kápolnává alakították át.

1781. évi schematismus szerint már létező esperesség.
      Nem azonos, az 1949. évi szerkezeti átalakítások során létrejött, Boldog Gizelláról elnevezett váli kerülettel