A szolnoki főesperesi kerület szerepel a pápai tizedjegyzékben (1332–1337), egyházközségeinek alapítása az egyházmegye körvonalazódásával egy időben történt. Területét több nemzet népesíti be ma is: magyarok, románok, szászok, örmények stb., de bányásztelepülései ennél sokkal összetettebb népességi és nemzetiségi képet mutatnak, ugyanis a 18–19. században Felső-Magyarország bányavidékéről, de a német és szláv nyelvterületről is számos bányaszakértő telepedett meg az Északkeleti-Kárpátok és a Keleti-Kárpátok bányavidékein.
A vallásreform idején, a 16. században több plébániája a lutheránus vagy a református felekezethez csatlakozott. A kerület belső–szolnoki elnevezés alatt az 1761-es és az 1762-es évi egyházmegyei sematizmusban tűnik fel a következő plébániákkal: Csicsókeresztúr, Kapnikbánya, Dés, Beszterce, Szamosújvár és Bálványosváralja.
Az 1782-es első nyomtatott egyházmegyei sematizmusban a kolozsi főesperességgel egyesült dobokai és belső-szolnoki kerületek (Archidiaconatus Kolosiensi cui canonice uniti sunt Districtus Dobocensis et Szolnok interior) elnevezés alatt tűnik fel, és nem önálló főesperességként. Ekkor az alábbi egyházközségek tartoztak ide: Kolozsvár, Kolozs, Bács, Bálványosváralja, Beszterce, Csicsókeresztúr, Dés, Erked, Fenes, Györgyfalva, Jegenye, Kapnik, Katona, Kide, Kajántó, Magyaregregy, Magyarlápos, Mócs, Szék, Teke, Désakna, Kolozsmonsotor és Oláhlápos. Ezek ma két főesperesi kerületbe (kolozs–dobokai és belső-szolnoki) csoportosulnak.
A belső-szolnoki főesperesi kerületet 1846-ban 14 plébánia alkotta: Szamosújvár (külön örmény és latin rítusú plébániákkal), Bálványosváralja, Beszterce, Csicsókeresztúr, Dés, Désakna, Kapnikbánya, Alsó-Kapnik, Magyarlápos, Naszód, Oláhlápos, Oláhláposbánya (Erzsébetbánya) és Óradna. A szamosújvári örmény plébános volt egyben a főesperes is. A 19. század második felében a főesperesi kerület Apanagyfalu plébániájával bővült (1866), majd Székkel, így 16 egyházközség alkotta. Széket a kolozs–dobokai főesperességből csatolták ide. A belső-szolnoki főesperesi kerületet jelenleg 15 plébánia alkotja.
A szolnoki főesperesi kerület szerepel a pápai tizedjegyzékben (1332–1337), egyházközségeinek alapítása az egyházmegye körvonalazódásával egy időben történt. Területét több nemzet népesíti be ma is: magyarok, románok, szászok, örmények stb., de bányásztelepülései ennél sokkal összetettebb népességi és nemzetiségi képet mutatnak, ugyanis a 18–19. században Felső-Magyarország bányavidékéről, de a német és szláv nyelvterületről is számos bányaszakértő telepedett meg az Északkeleti-Kárpátok és a Keleti-Kárpátok bányavidékein. A vallásreform idején, a 16. században több plébániája a lutheránus vagy a református felekezethez csatlakozott. A kerület belső-szolnoki elnevezés alatt az 1761-es és az 1762-es évi egyházmegyei sematizmusban tűnik fel a következő plébániákkal: Csicsókeresztúr, Kapnikbánya, Dés, Beszterce, Szamosújvár és Bálványosváralja. Az 1782-es első nyomtatott egyházmegyei sematizmusban a kolozsi főesperességgel egyesült dobokai és belső-szolnoki kerületek (Archidiaconatus Kolosiensi cui canonice uniti sunt Districtus Dobocensis et Szolnok interior) elnevezés alatt tűnik fel, és nem önálló főesperességként. Ekkor az alábbi egyházközségek tartoztak ide: Kolozsvár, Kolozs, Bács, Bálványosváralja, Beszterce, Csicsókeresztúr, Dés, Erked, Fenes, Györgyfalva, Jegenye, Kapnik, Katona, Kide, Kajántó, Magyaregregy, Magyarlápos, Mócs, Szék, Teke, Désakna, Kolozsmonsotor és Oláhlápos. Ezek ma két főesperesi kerületbe (kolozs–dobokai és belső-szolnoki) csoportosulnak. A belső-szolnoki főesperesi kerületet 1846-ban 14 plébánia alkotta: Szamosújvár (külön örmény és latin rítusú plébániákkal), Bálványosváralja, Beszterce, Csicsókeresztúr, Dés, Désakna, Kapnikbánya, Alsó-Kapnik, Magyarlápos, Naszód, Oláhlápos, Oláhláposbánya (Erzsébetbánya) és Óradna. A szamosújvári örmény plébános volt egyben a főesperes is. A 19. század második felében a főesperesi kerület Apanagyfalu plébániájával bővült (1866), majd Székkel, így 16 egyházközség alkotta. Széket a kolozs–dobokai főesperességből csatolták ide. A belső-szolnoki főesperesi kerületet jelenleg 15 plébánia alkotja, a főesperességi hivatal a besztercei plébánián található.
Göböljáráson 1896-ban Ráckeresztúr filiájaként megszervezett helyi káplánság, amely 1923-tól önállóan anyakönyvezett.
1943-tól lelkészség. 1955-től plébánia.
Templomának titulusa 1948-ban változott Magyarok Nagyasszonyára.
A település 1950-ben kapta a Besnyő nevet.
Besztercét a szászok alapították a 13. század első évtizedeiben. Ferences kolostora 1260-ból ismeretes. Szintén a középkorban, a ferencesek mellett ispotályosok és domonkosok is jelen voltak Besztercén. Középkori hívei evangélikusok lettek a Szent Miklós tiszteletére épített templommal együtt.
A besztercei ferences kolostort 1724-ben kapták vissza a minoriták, akik 1893-ban a kolostort a templommal együtt eladták a görög katolikus egyháznak. Ezt a templomot 1948-ban a görög katolikusoktól államosították, és az ortodox egyház birtokába került, akik mindmáig használják.
A piarista szerzetesek 1717 augusztusában telepedtek le Besztercén, megvásárolták a domonkosok romos kolostorát és templomát, ahol két évig működtek. Mivel a domonkosok kolostora félreesett, a templom is használhatatlan volt, így a piaristák egy központibb helyet akartak. Ilyenképpen 1719-ben kapták meg a város központjában régóta üresen álló ispotályosok volt templomát és rendházát, melynek alapjaira építették a sajátjukat. A plébániát is a piaristák szervezték meg ugyanekkor. A piarista letelepedés Besztercén a város lutheránus szász lakóinak ellenszenvét váltotta ki.
1758-ban a városban tűz ütött ki, amely a rendház nagy részét is elpusztította, a templom is megrongálódott. Az új templom építéséhez szükséges pénzről Mária Terézia gondoskodott, így ma is álló templomuk és rendházuk 1780–1787 között épült, a templom védőszentje a Szentháromság. A rendház egyben iskolául is szolgált.
1848-ban Palotay József tartományfőnök bejelentette az erdélyi püspöknek, hogy a rendtagok hiánya miatt a rend nem tudja az iskolát fenntartani. A piaristák 1879 szeptemberéig látták el a plébánia vezetését, az elemi iskola igazgatását, valamint az evangélikus gimnázium katolikus növendékeinek vallási oktatását. Ekkortól folyamatosan világi papok vezetik mindmáig.