1970 találat látható

A török után Pázmánd filiájaként újjaéledő település 1774-től rendelkezett helybenlakó lelkésszel.
Plébániarangot 1778-ban ért el.

1949-ben megszervezett espereskerület,
1993-tól Velencei kerület néven működött
2004-ben bekövetkezett felszámolásáig.

Verespatak aranytelepeit már az ókori rómaiak is kiaknázták. Középkori katolikus lakói a hitújítás idejében az unitárius felekezethez zárkóztak fel. A 18. században Habsburg császári szervezéssel újraindult az aranybányászat. A település katolikus bányásztelepeseit 1757-ben Abrudbánya leányegyházaként tartották számon. 1763-ban Mária Terézia elrendelte, hogy káplánt helyezzenek ki. Önálló plébániává 1767-ben szervezték a bulgariták kezdeményezésére, és 1783-ban kezdték el a templom építését Szent László tiszteletére. A Horea–féle lázadáskor a templom megrongálódott, így 1847-től új templomot építettek, de az 1848-as események miatt csak 1867–re fejezhették be. A plébánialakot a kincstár építtette 1771-ben. Iskoláját Winkler Pál plébános idejében (1768–1798) alapították. 2003-ban a Gold-Corporation Rt. által elindított aranykitermelési program keretében több családot kitelepítettek, házaikat felvásárolták. Jelenleg a kis létszámú, helyben maradt katolikus családokat Gyulafehérvárról pasztorálják.

Vál filiája 1714-től, de egy évtized múltán már helyben lakó szerzetesek (pálosok, majd kapucinusok) pasztorálják.
1793-tól egyházmegyés papok látják el.

1761-ben megszervezett plébánia, korábban Szár filiája.

1746-ban megszervezett plébánia.
Az 1997. évi névtárban már Gánt filiájaként szerepel.

A 10. század legvégén Géza fejedelem által alapított egyházmegye széles sávban húzódott keresztül a Dunántúlon a Drávától egészen a Dunáig. Területe a középkorban magában foglalta Somogy, Zala, Veszprém és Fejér megyéket, valamint a később megszűnt Pilis megyét. A püspökség több szállal kötődött a magyar királynékhoz. Veszprém, már Géza fejedelem felesége, Sarolt óta a „királynék városa” volt. Az egyházmegye főpásztorának volt joga a királynék megkoronázása, s egyben ők lettek a mindenkori királyné kancellárjai. Az uralkodók gyakran bíztak rájuk diplomáciai szolgálatokat. A diplomata-püspökök sorában a legismertebb a Mátyás király idején élt Vetési Albert (1458–1486) volt. A 15. század második felétől egyre több püspök kényszerült katonai feladatok felvállalására is, mint például a híres törökverő Beriszló Péter (1512–1520).

A 16. század török hódításai nem kímélték az egyházmegye területét sem. A Balatontól délre és keletre elterülő védtelenebb területek már a hódítás első évtizedeiben az oszmánok kezére kerültek, de maga a püspöki székhely, Veszprém sem volt biztonságban. Emiatt 1544-ben mind a káptalan, mind a püspök úgy döntöttek, hogy elhagyják a várost. A káptalan Sopronba, a püspök pedig védettebb várába Sümegre költözött. Magát Veszprémet első ízben 1552-ben foglalták el a török csapatok másfél évtizedre. Ezen kívül még további két alkalommal került a törökök kezébe a tizenötéves háború harcaiban, 1593 és 1598 között; illetve egy rövid időre 1683-ban. E néhány év kivételével magyar (és német) végvári katonaság uralta a települést. A Sümegen élő vagy országos politikai feladatokkal megbízott püspököknek kevés lehetőségük nyílt az egyházmegyéjükben élő hívek lelkigondozására. A káptalan már 1630-ban visszaköltözött vissza a városba, a püspök visszatérésére pedig még egy évszázadot kellett várni.

A 18. század elejétől az egymást követő püspökök, főként Volkra Ottó János (1710–1720), Acsády Ádám (1725–1744) és Padányi Bíró Márton (1745–1762) nagy eréllyel láttak hozzá az újjászervezéshez. Az elpusztult templomok, plébániák felújítása és újjászervezése, a protestánsok áttérítése, valamint a papnevelés újjáélesztése mellett gondot fordítottak az egyházi fegyelem megszilárdítására is. Erre az időszakra esik az egyházmegye területének első nagy átszervezése is. 1777-ben Fejér megye területén létrehozták a székesfehérvári püspökséget, a vasi és nyugat-zalai plébániákat pedig az újonnan alapított szombathelyi püspökséghez csatolták. Ugyanekkor került át a pápai főesperesség a győri püspökségtől a veszprémihez. Az egyházmegye 19. századi főpásztorai közül Kopácsy József (1825–1842) a nemzeti ügy támogatójaként 1833-ban elrendelte a magyarnyelvű anyakönyvvezetést, 1834-ben tanítóképzőt alapított, Ranolder János (1849–1875) pedig elsősorban az az irgalmas nővérek számára alapított lányiskoláival (a Ranolder-intézetekkel) tette emlékezetessé nevét.

A 20. század elején Hornig Károly püspök (1888–1917) a magyar püspökök közül elsőként adatta ki a püspökség római okmánytárát, 1907–1910 között pedig neoromán stílusban „restauráltatta” a székesegyházat. A század második fele azonban ismételt megpróbáltatásokat hozott úgy az ország, mint az egyház életébe. A második világháború alatt volt az egyházmegye püspöke Mindszenty József (1944–1945), a későbbi prímás, akit akkor a nyilas diktatúra zárt börtönbe. Egyik utódja, Badalik Bertalan (1949–1965) domonkos szerzetes a kommunista diktatúra alatt, 1957-től főpásztori idejének második felét, hejcei magányban, egyházmegyéjétől távol volt kénytelen tölteni. A rendszerváltozást követően, 1993-ban újabb szervezeti átalakuláson esett át az egyházmegye. A Balatontól délre eső Somogy és Zala megyei területekből II. János Pál pápa létrehozta a kaposvári püspökséget, s ezzel együtt Veszprémet érseki rangra emelte.

Vicét 1315-ben említik először Wycze néven, majd 1332-ben a pápai tizedjegyzékben. A reformáció idején a katolikusok református hitre tértek templomukkal együtt. A vicei plébániát 1885-ben alapították, és a templom is ekkor épült.

A szamosújvári fiúárvaház alapítása Lukácsi Kristóf örmény katolikus plébános tevékenységéhez kötődik. Az árvaház tulajdonképpeni megvalósítása Lukácsi Kristóf 4000 forintos személyes adományával kezdődött 1860-ban, 4 árva gondozásával. Az árvaház alapítóinak sorába csatlakoztak Ákoncz János, Moldován Simon, Csomák Emánuel és Kapatán Márton. A plébános életében a felvett árvafiúk örmény családoknál voltak elszállásolva és csak Lukácsi Kristóf 1876-ban bekövetkezett halála után kezdődött el az intézetnek egy új épületbe való áthelyezése, amely végül 1877-ben az iskolakezdéskor következett be. A fiúárvaház egy újabb, 35.000 forintos alapítványi összeget örökölt Czetz Gergely gimnáziumi tanár halála után 1893-ban, amelyből egy új épület kivitelezését tudták fedezni Zotti Lorenzo építész tervei alapján, és így ettől az évtől már 18 árváról tudtak gondoskodni. Az árvaházi jótevő Czetz Gergely földi maradványait is az új intézet kápolnájába helyezték át, az új árvaházépületet Bárány Lukács plébános s igazgató szentelte fel.

Vulkánban a széntelepek feltárása 1896-ban kezdődött. Betelepítése székely, cseh, stájer, bukovinai és lengyel bányamunkásokkal 1900-ban, a bányászat fellendülésekor indult be, a salgótarjáni bányatársulat széntelepeinek megnyitásával. 1906-ban helyi lelkészséget (expositura) szerveztek, 1911-ben építették templomát és plébánialakját. Önálló plébánia 1919-től lett, korábban Petrozsényből és Hátszegről látták el.