Az MKPK Titkársága 1996 júliusában tájékoztatta az iskolafenntartó szerzetesrendeket az iskolaügy felügyeletének átszervezéséről, kérték 1-1 férfi és női tag delegálását az MKPK-nak Pápai Lajos győri megyéspüspök elnöklete alatt álló Iskolabizottságába (IB). Az iskolafenntartó rendeknek arról is dönteniük kellett, hogy feljebbviteli fórumként ezt a bizottságot fogadják-e el, vagy sajátot hoznak létre. A szerzeteselöljárók utóbbi mellett döntöttek. Az iskolafenntartó férfi és női szerzetesrendek képviselői 1996. szeptember 20-án találkoztak egymással először a Margit körúti ferences rendházban. Ezt megelőzően már szeptember 11-én volt ez ügyben konzultáció a püspöki kar és a szerzeteselöljárók között. Végül 1996. december 18-án döntöttek az ISZK megalapításáról. Az 1997. február 20-i alakuló ülésen 19 iskolafenntartó szerzetesrend vett részt, továbbá Berkecz Franciska, az MRK elnöknője, valamint a MKPK IB-be delegált Hargitai M. Magna SDR és Hegedűs Kolos OFM. Egyhangúlag elfogadták Zakar Polikárp OCist szabályzattervezetét. A plenáris ülésen egy évre megválasztották az Állandó Bizottságot, ami ezt követően megválasztotta az elnökséget. 2004. április 27-én a plenáris ülésen az ISZK tagjai a működés szüneteltetéséről döntöttek, de abban az évben még kétszer üléseztek, és november 12-én az Állandó Bizottság új elnökséget választott. Az ISZK működésének utolsó eseménye a 2004. november 29-én megtartott plenáris ülés volt.
Elnökök: Kállay Emil SchP (tartományfőnök: 1995–2003) 1997–2001, Pekó M. Adrien SSND (tartományfőnöknő: 1997–2005) 2001–2004, Urbán József SchP (tartományfőnök: 2003–2011) 2004
Az 1991-ben megalakult Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) és a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK) ügyintézéséhez, az ingatlanügyek és támogatások intézéséhez kezdettől fogva irodára volt szükség. Kálmán Orsolya SSS 1989 áprilisától a Bajzáth Ferenc józsefvárosi plébánostól kapott helyiségben „szerzetesi reorganizációs irodát” nyitott, amely Takács Nándor Jusztin OCD püspöknek, a MKPK szerzetesügyi referensének is segítségére volt, és hetente kétszer (hétfőn és szombaton) fogadta a nővéreket. 1990 szeptemberétől az írásos ügyeket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkárságának keretében működő Szerzetesi Iroda (Budapest, Ferenciek tere 4-8; Károlyi utca 4-6.) intézte, a reorganizációs iroda pedig megszűnt. A püspökkari titkárságot 1990-ben szervezte meg Várszegi Asztrik OSB esztergomi segédpüspök, a MKPK titkára, és ő kérte föl szerzetesi referensnek Belle Éva RSCJ nővért, aki 1991-től a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke is volt. Segítségére volt önkéntesként Kálmán Orsolya SSS, az MRK alelnöke is. A nővérek tehát tulajdonképpeni titkári szerepben segédkeztek Takács Nándor OCD püspök, a püspöki kar szerzetesügyi referense mellett. Belle Éva betegsége miatt 1991 végétől 1996-ig Kálmán Orsolya vezette az irodát, 1992 augusztusától rendtársa, Berkecz Franciska segítségével.
Az MRK és az FSZK 1995 végén „közös titkárságot” (vagy „központot”) hozott létre a budai ferences kolostor melléképületében (Rómer Flóris u. 4.), egy félállásban működő titkárral, mert a püspökkari titkárság Szerzetesi Irodája már nem tudta megoldani a konferenciák növekvő feladatait. Utóbbi attól fogva csak a püspökkari résztől felmerülő szerzetesi ügyeket intézte (statisztikai adatszolgáltatás az állami és egyházi főhatóságok felé, szabályzatok őrzése, stb.). Az új irodát Angelo Acerbi nuncius szentelte meg 1996. január 5-én. Attól fogva ott tartotta üléseit az MRK elnöksége és az FSZK állandó bizottsága is. Az iroda működését elsősorban az MRK vezetői biztosították.
A közös irodát a két szerzetesi konferencia 2013. december 1-vel átköltöztette a pesti piarista rendházba (egyben Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, Piarista köz 1.) Először az 1. emeleten a Katolikus Iskolák Diák Sportegyesületével (KIDS) közös irodát használt, majd 2018-tól a piarista épületkomplexum egy másik pontján, gimnáziumi szárny (Budapest, Piarista utca 1.) 5. emeletén rendezkedett be. A sokasodó feladatai miatt (képzések szervezése, pályázatok, adatbázisok, honlap, sajtó- és nemzetközi kapcsolatok,. stb.) 2013-ban az iroda szervezeti körülményei is megváltoztak. Élére Ulrik M. Monika SSND személyében irodavezetőt neveztek ki, majd további alkalmazottakra is szükség volt. 2018-től Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) néven a Magyar Katolikus Egyház önálló, az FSZK és az MRK által közösen létrehozott belső jogi személyévé vált.
Irodavezetők: Ulrik M. Monika SSND (tartományfőnöknő, 2005–2013) 2013–2016 (visszahívva renden belüli szolgálatra); Kiss Didák OFM 2016–
A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) a II. Vatikáni Zsinat ajánlásának megfelelően (Perfectae caritatis, 23) 1991. május 14-én, a Huba utcai kármelita rendházban jött létre. Magyarországon ez volt az első ilyen típusú szervezet. „Az idő betelt, hogy az egész világegyházban már honos szerzetes-konferenciák Magyarországon is megalakuljanak” – mondta a jelenlévőknek Takács Nándor OCD püspök, a szerzetesek püspökkari referense … jövőbe tekintő jogi, egyházjogi esemény zajlik itt le, amely remélhetőleg jó irányba szabja meg a mi női közösségeink jövőbeli útját” (1: Értekezletek, gyűlések iratai, 1a). Az alakuló ülésen a jelentkező 38 szerzetesrend közül 36-nak a képviselője volt jelen, és azonnal megválasztották az elnökséget alkotó tisztségviselőket (elnök, alelnök, pénztáros, főtitkár, főtitkár-helyettes). A konferencia – az egy hónappal később létrejött Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájához hasonlóan – azt tűzte ki célul, hogy segítse az egyes intézményeket jellegük, lelkiségük követésében; továbbá, hogy megtárgyalhassák az összes intézmények számára közös egyházi és polgári jellegű ügyeket; hogy előmozdítsa az intézmények együttműködését a püspöki konferenciával és az állami szervekkel (vö. MRK Szabályzat). Az elnökség tisztségviselőinek mandátuma véget ér, amennyiben saját rendjükön belül megszűnik elöljárói tisztségük, vagy lemondanak, vagy elhunynak. A kitöltött mandátum 3 évre szól, idő elött beálló üresedés esetén a hátralévő időre történik a tisztség betöltése. A kitöltött mandátum 3 évre szól, idő elött beálló üresedés esetén a hátralévő időre történik a tisztség betöltése.
Az MRK szabályzatával ellentétben az első két elnök nem volt rendjének nagyobb elöljárója, „mert a nagyobb elöljárók teljes erőbedobással dolgoztak saját rendjük újjászervezésén, és senki nem vállalta el az MRK elnöki posztját és a titkárit sem” (Berkecz Franciska levele, 2021. márc. 23.). Erre a Szentszéktől felmentést is kaptak átmenetileg. Az első elnök, Belle Éva RSCJ rendi ügyvivő a rendszerváltás idején, az szerzeteség újraindulásának egyik koordinálója volt. Betegsége miatt 1991 végétől Kálmán Orsolya SSS alelnök helyettesítette az MRK élén. Miután 1993-ban Belle Éva lemondását elfogadták, ügyvivőként vezette a konferenciát az Állandó Bizottság helyébe lépő Előkészítő Bizottságban, egészen a 1994. év eleji választásig, amikor elnökké választották. Az első MRK-elnöknő, akit a szabályzatnak megfelelőn a nagyobb elöljárók közül plenáris ülésen választottak meg 1997-ben, Berkecz Franciska SSS volt. Őt Pekó M. Adrien SSND követte az elnöki poszton, a 3 évet kitöltötte, az utolsó évben azonban már nem rendje elöljáróként állt annak élén. Utódai két-két ciklus erejéig Sztrilich Ágnes SSS, majd Deák Hedvig OP voltak. Előbbi elöljárói megbízatása megszűnte miatt nem is volt újraválasztható az MRK elnöknőjévé. A 2018-ban elnöknővé megválasztott és saját rendjén belül 2013 óta tartományfőnöknői posztot betöltő Lobmayer M. Judit megbízatása mindkét esetben 2021 elején lejárt. A 2019 végén megjelent új koronavírus világjárvány következtében tartományfőnöknői megbízatását rendje általános főnöknője, Roxanne Schares SSND 2021. nyaráig meghosszabbította, így az MRK tisztújításának elhalasztásáig továbbra is elláthatta az MRK-elnöknői teendőit is. 2021 júniusában végül mindkét megbízatása ténylegesen is lejárt, utódává Németh Emma SSS került megválasztásra, aki addig a Miniszterelnökségnek a kormányzati szervek és az egyházak közötti kapcsolatért felelős miniszteri biztosaként látott el közfeladatot. Utóbbiról rendje kerületi elöljárójává, majd MRK-elnöknővé történő megválasztását követően összeférhetetlenségi okokból mondott le.
Az MRK 1995 végén a Férfi Szerzeteselöljárók konferenciájával (FSZK) közös titkárságot szervezett a budai ferences kolostorban (Rómer Flóris utca 4.), ahol az adminisztráció túlnyomó részét az MRK vezetői végezték. 2013-tól az adminisztrációt a pesti piarista rendházban újjászervezett Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) végzi.
Elnöknők: Belle Éva RSCJ 1991.05.14–1993.06.08 lemondott; Kálmán Orsolya SSS (kerületi elöljáró 1981–1992) 1994–1997; Berkecz Franciska SSS (kerületi elöljáró: 1996–2003) 1997–2003; Pekó M. Adrien SSND (tartományfőnöknő: 1997–2005) 2003–2006; Sztrilich Ágnes SSS (kerületi elöljáró: 2004–2012) 2006–2012; Deák Hedvig OP (általános főnöknő: 2010–) 2012–2018; Lobmayer M. Judit SSND (tartományfőnöknő: 2013–2021) 2018–2021; Németh Emma SSS (kerületi elöljáró 2021–) 2021–
A II. Vatikáni Zsinat szellemében, mely szerint „támogatni kell a nagyobb szerzetes elöljárók Szentszék által fölállított tanácsait vagy konferenciáit” (Perfectae caritatis, 23; ld. még Codex Iuris Canonici, 1983, 708—709) az 1989-től ismét szabadon működő férfi szerzetesrendek hosszú előkészület után, 1991. június 10-én alakították meg állandó szervezetüket, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciáját. (A női szerzetesrendek hasonló szervezete, a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája egy hónappal korábban alakult meg.) A konferencia célja, hogy segítse az egyes intézményeket jellegük, lelkiségük követésében; továbbá, hogy megtárgyalhassák az összes intézmények számára közös egyházi és polgári jellegű ügyeket; hogy előmozdítsa az intézmények együttműködését a püspöki konferenciával és az állami szervekkel (vö. FSZK Szabályzat). Az öttagú Állandó Bizottság (amelyben 1 fő a monasztikus rendeket, 3 fő a kolduló- és papi rendeket, 1 fő az újabb kongregációkat képviseli) ezután fél évvel, 1992. január 28-án választotta meg az első elnökséget. Az elnökség tisztségviselőinek mandátuma véget ér, amennyiben saját rendjükön belül megszűnik elöljárói tisztségük, vagy lemondanak, vagy elhunynak. A kitöltött mandátum 3 évre szól, idő elött beálló üresedés esetén a hátralévő időre történik a tisztség betöltése.
Az FSZK első elnöke Kerekes Károly OCist 1994-ben az elnökségről lemondott, arra hivatkozva, hogy a ciszterci renden belül megnőtt feladatai miatt nem tudná kellően ellátni az elnökséget. Az Állandó Bizottság saját soraiból az addigi alelnököt, Jelenits Istvánt SchP választotta elnökké, az ő mandátuma a következő évben tartományfőnöki megbízatása lejárta következtében szűnt meg. Utóda, Várnai Jakab OFM kétszer lett újraválasztva, 2003-ban tartományfőnöki és elnöki mandátuma is együttesen járt le. Zakar Polikárp OCist egy ciklusban állt az elnökség élén, utódai, Várszegi Asztrik OSB és Labancz Zsolt SchP két-két ciklusban. Az őt 2018-ban követő Dobszay Benedek OFM mandátuma tartományfőnöksége lejártával megszűnt, ekkor az Állandó Bizottság Szilvásy Lászlót SchP választotta meg. Ő 2020-ben lemondott a tartományfőnökségről, így elnöki tisztsége is megszűnt. A következő tisztújításig Balogh Piusz OPræm látta el az FSZK vezetését.
Elnökök: Kerekes Károly OCist (zirci prézes apát, 1987–1996) 1992–1994 lemondott; Jelenits István SchP (tartományfőnök, 1985–1995) 1994–1995; Várnai Jakab OFM (tartományfőnök, 1994–2003) 1995–2003; Zakar Polikárp OCist (zirci prézes apát, főapát, 1996–2010) 2003–2006; Várszegi Asztrik OSB (pannonhalmi főapát-püspök, 1991–2018) 2006–2012; Labancz Zsolt SchP (tartományfőnök, 2011–2019) 2012–2018; Dobszay Benedek OFM (tartományfőnök, 2014–2020) 2018–2020; Szilvásy László SchP (tartományfőnök, 2019–2020 lemondott) 2020; Balogh Piusz OPræm (gödöllői apát, 2018–) 2020–2021; Hortobágyi Cirill OSB (pannonhalmi főapát, 2018–) 2021–
Szociális Missziótársulat
A plébánia megszervezésének időpontja vita tárgya. Bosnyák ferencesek már a török hódoltság alatt megkezdik a helyiek lelkigondozását, Hermann István disszertációja a 18. század 1. évtizedében létező plébániaként tekint rá, anyakönyvezése 1715-ben indul.
A települést ferencesek pasztorálják 1762-ig, később veszprémi, majd 1777-től székesfehérvári egyházmegyés plébánosok látják el.
A veszprémi egyházmegyében 1781-ben alapított plébánia. (Anyakönyvet 1764-től kezdve vezet)
1993-ban átcsatolva a székesfehérvári egyházmegyéhez
Az unitárizmus a 16. században az akkori erdélyi fejedelemség területén, Kolozsváron keletkezett (az 1568-as tordai és az 1571-es marosvásárhelyi országgyűlések törvényesítették). Kezdetben Erdélyben terjedt el, majd a vele szomszédos alföldi területeken (Nagyvárad, Simánd, Belényes, Temesvár, Debrecen, Békés, Gyula, Hódmezővásárhely, Makó, Szeged), később Pécs központtal a távoli Baranyában is követőkre talált. Ezek az egyházközségek azonban az ellenreformációs törekvések következményeként a 17. század végéig elpusztultak.
Újabb – és azóta is folyamatosan élő – unitárius egyházi szervezkedés a 19. század második felében, azután kezdődött a mai Magyarország területén, hogy az 1848. év XX. tc. és az ezt megerősítő kiegyezés az unitárius vallást törvényesen bevett vallásfelekezetnek nyilvánította, és az ország valamennyi történelmi egyházával egyenrangúvá tette. Előbb a fővárosban, majd több vidéki helyen alakult unitárius gyülekezet, amelyek szervezetszerűen az erdélyi anyaegyházhoz csatlakoztak. 1902-ben az új gyülekezetekből megalakult a kolozsvári püspökség IX. (Duna-Tiszamenti) esperessége, és ez változó elnevezéssel ugyan, de napjainkig összefogója maradt az unitárius egyháznak Magyarországon.
Az I. világháború után, 1923-ban a IX. esperesi kör önálló egyházzá, püspöki vikáriátussá alakult át. 1940-45 között újra Kolozsvárhoz csatolták, majd 1947-től újra megalakult a magyarországi unitárius egyházkör püspöki helynöksége.1971-ben az Elnöki Tanács jóváhagyásával az egykori esperesség unitárius egyházzá alakult, élén püspökkel és főgondnokkal.
A török után Pázmánd filiájaként újjaéledő település 1774-től rendelkezett helybenlakó lelkésszel.
Plébániarangot 1778-ban ért el.
Komáromban született 1860. dec. 7-én. Apja, Takács János, akit korán elvesztett, vagyonos fakereskedő volt, anyja Eiselt Anna, a város egyik régi polgári családjából származott. (A család nevét 1887-ig „Takács” formában használták, akkor tértek át a „Takáts” írásmódra.) Születésekor a Vágduna soron, később a Barátok utcájában (Széchenyi utca) laktak, az egykori ferences (később helyőrségi) templommal szemben. Idősebb testvérei voltak József (szül. 1856. dec. 12.) és Anna (szül. 1859. máj. 9.), aki később Stindl Károlyhoz ment feleségül.
(Családja)
Húga, Vilma (1862. febr. 24– 1936. jan. 10.) 1884-től a Szent Szív Társaságban lett szerzetesnővér. Noviciátusát 1884. jan. 20-án kezdte meg a voralbergi Riedenburgban, első fogadalmát 1886. okt. 1-én tette le. 1886/1887-ben Budapesten, 1890-től Riedenburgban és Pressbaumban tartózkodott, ahol 1894. febr. 4-én letette örökfogadalmát. 1896/1897-ben Budapesten, 1897/1898-ban Bécsben, 1898/1899-ben Kienzheim-ban (Elzász), 1899-től Budapesten tanított. 1905-től Írországba helyezték, ahol legtöbbet a Dublin melletti Mount Ainville-ben, de 1913 és 1915 között Roscrea-ben és 1922-ben Newcastle-ban (Skócia) tartózkodott. 1922 és 1932 között ismét Budapesten élt, majd utolsó éveit Pressbaum-ban (Bécs mellett) töltötte. Elsősorban nyelveket (német, magyar) tanított, de tartott kézimunka-tanfolyamot, működött sekrestyésként, portásként, és a szegények iskolájában is, főként Budapesten.
Sándor öccse, Ernő (szül. 1863. jan. 14.) Lenk Paulát vette feleségül, egyik fiuk, Takáts Ernő (1896. máj. 4.–1951. aug. 17.) pedig esztergomi főegyházmegyés pap lett. A nagyszombati kisszemináriumban, majd a bécsi Pázmáneumban tanult, 1919-től a Ferencvárosban működött káplánként, és biblikus tudósként a Szentírás új magyar fordításán dolgozott, majd 1929-től a Szent István Társulatot irányította igazgatóként. Élete végén a Hittudományi Kar újszövetségi tanszékének professzora volt.
(Tanulmányai)
Takács Sándor a gimnázium első négy osztályát a helyi bencés kisgimnáziumban, a négy felső osztályt Pozsonyban, a királyi főgimnáziumban végezte, majd miután 1880-ban érettségizett, a budapesti egyetem bölcsészkarára iratkozott be, és ott történelmet, magyart és latint hallgatott. Elsőéves bölcsészhallgatóként lépett be 1881-ben a piarista rendbe, nem azért, mert a szerzetesi élet iránt hajlandóságot érzett volna, hanem elsősorban azért, mert „megtudta, hogy több mint 300 tanárjelölt keres állást” (Nagy Miklós). Korának azon szabadelvű piaristái közé tartozott tehát, akik papi, illetve szerzetesi mivoltuknál sokkal fontosabbnak tartották tanári, tudományos és közéleti szereplésüket. Később – elsősorban a rendi elöljárókkal történt nézeteltérései miatt – többször föl is merült benne, hogy elhagyja a rendet, de hivatalosan élete végéig piarista maradt.
Piarista növendékként a váci noviciátus után két évet Nyitrán tanult teológiát, majd 1884-től Budapesten folytatta az egyetemet. 1885. okt. 22-én tett örökfogadalmat, majd 1886. júl. 13-án pappá szentelték, és a nyitrai gimnáziumba küldték tanítani. Már nyitrai tanárként kapta meg doktori diplomáját 1887. márc. 19-én. Magyar, latin és történelem szakos középiskolai tanári vizsgáját 1888. dec. 3-án tette le. Eközben 1887/88-ban rendkívüli hallgatóként római jogi és egyházjogi előadásokra is járt Budapestre. Nyitrai működése alatt a gimnázium értesítőjében két részben megjelent pedagógiai tanulmánya (A pedagógiai büntetések philosophiája, 1888-1889). Ennek és kibonatkozó történettudományi munkásságának köszönhette, hogy 1889-ben tartományfőnöke a rend budapesti gimnáziumába helyezte.
(Történészi pályakezdése)
Első történeti tanulmányai még egyetemi hallgató korában, 1884-től jelentek meg, és ezek szülővárosa, Komárom történetével foglalkoztak. Doktori disszertációjának is ez volt a témája (Lapok egy kisváros múltjából, Komárom, 1886). Helytörténeti munkássága korán megbecsülést szerzett neki. „Legújabban T. S. kegyesrendi tanár, szintén városunk szülötte, ifjúi munkakedvvel és szülővárosunknak múltja iránt érzett igazi lelkesedéssel keresi fel a történelem mezején azokat az adalékokat, melyek a város megírandó történetéhez becses anyagot szolgáltatnak” – írta a Komáromi Lapok 1884. nov. 15-én (1884:46). Az 1890-as évek elején a város hivatalosan is megbízta történetének megírásával. Ehhez „temérdek adatot is gyűjtött és egyes fejezeteket meg is írt” (Komárom megye monographiája, szerk. Borovszky Samu, [Bp., 1907], 364), de az összefoglaló munka végül nem készült el, csupán egyes értékes részlettanulmányok (például a vizahalászatról, a harmincadosokról). Miután 1887-ben közzétette Péczeli József (1750–1792) komáromi református lelkész életrajzát, érdeklődése a felvilágosodás kori magyar irodalom- és művelődéstörténet felé fordult. 1890-ben Péteri Takáts József (1767–1821) győri költőről írt életrajzot, és e korszakkal kapcsolatban kezdte meg piarista rendtörténeti kutatásait is, amelynek legfontosabb eredménye a komáromi születésű Benyák Bernátról készült oktatásügyi monográfia (1891), majd Pállya István életrajza (1894), és végül a pesti piarista gimnázium története (1895) volt. Mindezek mellett 1891-től a nagykárolyi piaristák fölkérésére az ottani gimnázium történetének megírásán is dolgozott, de ezzel 1895-ben végleg fölhagyott (ld. Vanke Józseffel folytatott levelezését: Levelezés, 18. tétel; PMKL, IV.48: Vanke József hagyatéka). Viszont eközben ismerkedett meg 1892-től a Károlyi család pesti nemzetségi levéltárával és vezetőjével, Éble Gáborral.
(Bécsi kutatómunkája)
A pesti piaristák és Komárom történetének kutatása céljával jutott el (a szintén komáromi Szinnyei József ajánlólevelével) Takáts Sándor a Monarchia bécsi központi levéltáraiba is. Bécsben szoros barátságba került Thallóczy Lajossal, az Udvari Kamarai Levéltár igazgatójával (tőle kapta Tyatya becenevét) és Károlyi Árpáddal, az Udvari, Házi és Állami Levéltár aspiránsával (később szintén igazgatójával). Az 1890-es évek közepétől évente több hetet is Bécsben töltött.
Ebben az időben komoly tárgyalások folytak a Monarchia közös pénzügyminisztériumának felügyelete alatt álló Udvari Kamarai Levéltár (Hokammerarchiv) szétosztásáról Ausztria és Magyarország között, mivel Pauler Gyula, az Országos Levéltár főigazgatója meg akarta szerezni annak Magyarországra vonatkozó anyagát. Ez végül az osztrák kormány ellenállása miatt nem valósult meg, de az előkészület érdekében a magyarok elhatározták, hogy megvizsgáltatják a szétválasztandó anyagot, és részletes jegyzéket készíttetnek a magyar vonatkozású iratokról. Ezzel a munkával Thallóczy és Pauler javaslatára 1898-ban magyar kormány Takáts Sándort bízta meg, részben alapos szakismerete miatt, részben pedig azért, mert ő piarista tanárként úgy dolgozhatott a levéltárban, „mintha csak kutató volna, mit róla igen, az országos levéltár valamely tisztviselőjéről el nem hinnének” (Szűcs László, Adalékok a bécsi központi levéltári anyag Ausztria és Magyarország közötti felosztásának történetéhez, 1875-1918, in Levéltári Közlemények 33[1962], 27-42: 37). A kormány tehát kikérte őt a rendtől, és 1898. július 1-től Bécsben megkezdte a jegyzékelést. Lakása Thallóczy Lajos otthonában (Traungasse 1.) volt.
Bécsi tartózkodása alatt, elsősorban Károlyi Árpád hatására fordult Takáts Sándor érdeklődése a 16-17. századi magyar történelem addig ismeretlen területei felé. „Teljesen elmerült – hivatalos órákon túl is – az Udvari Kamarai Levéltár hatalmas magyar anyaga búvárlásában, s óriási mennyiségű jegyzetei, másolatai, kivonatai alapján (melyeket udvari, állami és budapesti országos levéltárakból stb. kiegészített) készültek cikkei és könyvei a XVI. és XVII. századok magyar művelődés- és gazdaságtörténetéből, majd a hadi történelem köréből” – írta róla Károlyi Árpád (Friedreich Endrének, 1932. dec. 28.: PMKL, IV.104: Friedreich Endre hagy., Levelezés). Írásai többnyire nagyszerű, addig ismeretlen forrásanyagot tártak föl, élvezetes, közérthető stílusban, mégis németellenes elfogultsága, gyakran pongyola forráskritikája, és az a rossz szokása, hogy sem a szakirodalmat, sem a kiadott forrásokat nem olvasta, gyakran téves következtetésekhez vezették. Ehhez az is hozzájárult, hogy – mint Horánszky Lajos írta róla – „ritka különc jellem volt, komor, visszahúzódó, érzékeny lélek, a középkori krónikaíró barátok típusa. Kedélyvilága az érzelmek szélső pontjai között mozgott, s ezzel a mértékkel mérte alakjait is, sokszor önmagát legyőzni nem tudó makacs egyoldalúsággal. Nem az átfogó, nagyobb vonalú történetírásnak volt művelője, hanem a részletek rajzolója, de ebben mesteri kézzel dolgozott” (Horánszky Lajos, Magyarok Bécsben: Károlyi Árpád és Thallóczy Lajos köre, Bp., 1941 [A Thallóczy Lajos-társaság kiadványai, 10], 28). Viszont emiatt műveit sokan szívesen olvasták, köztük magyar írók is. Mikszáth Kálmán (A fekete város, Csász. kir. bor, Aranyos csikó), Herczeg Ferenc (Fogyó hold, amelyben egy Takátsdeák Sándor is szerepel) és mások egyes művei Takáts írásai és a vele folytatott beszélgetések alapján keletkeztek.
Mivel a kamarai levéltári munka nem túlságosan jól fizetett, más megbízásokat is vállalt. 1901/1902-ben Éble Gábor neve alatt (és kutatásai alapján) megírta a Dessewffy család történetét, 1901-től pedig a földművelődésügyi minisztériumtól is kapott évi 1000 koronát a magyar marhatenyésztésre vonatkozó kutatásokra. Emellett kutatásokat folytatott különféle ausztriai és németországi levéltárakban és könyvtárakban is (Graz, Laibach, Augsburg, München, Nürnberg, Würzburg).
(Az Országgyűlés levéltárosaként)
A kamarai jegyzékeléstől Takáts Sándor 1903. április 1-vel megvált. (A munkát Hodinka Antal folytatta, közös munkájuk eredménye: MNL OL, Magyar Kamara archívuma, E 239: A bécsi udvari kamarai levéltárban őrzött iratok segédletei és másolatai), mert komolyabb (és több fizetést ígérő) állást kapott: a magyar országgyűlés megbízta az 1790 és 1861 közötti országgyűlési iratok összegyűjtésével és sajtó alá rendezésük előkészítésével. E munkája mellett ismét szívesen tanított volna csökkentett óraszámmal a budapesti piarista gimnáziumban, de Magyar Gábor tartományfőnök úgy vélte, hogy „nincs szükségünk féltanárokra.” Ezért a budapesti rendházba sem költözött vissza, hanem a budai Duna-parton álló Fiume Szállóban bérelt szobát, idejének jelentős részét pedig továbbra is Bécsben töltötte, mert az országgyűlésekre vonatkozó források többsége ott volt. (Az általa kiválogatott és lemásoltatott, összesen 11331 másolatból álló iratgyűjtemény: MNL OL, Regnicolaris levéltár, N 119: Takáts Sándor országgyűlési iratgyűjteménye). Az országgyűléstől más feladatokat is kapott. 1914-től a Pragmatica Sanctio 200. évfordulóján (1923) kiadandó forráskiadványt kellett előkészítenie, 1916 és 1918 között pedig az általa gyűjtött levéltári anyag alapján megírta a magyar királykoronázások történetét. A Monarchia bukása miatt egyik munka sem jelent meg, és kéziratuk is elveszett. 1911. júl. 1-én hivatalosan is kinevezték a képviselőház levéltárosának, majd 1918. máj. 21-től főlevéltárosának. Emellett folytathatta a 16. századi művelődés- és hadtörténeti kutatásait, nemcsak Bécsben, hanem egyes családi levéltárakban, például a Zay család ugróci, illetve főként a Batthyány család körmendi levéltárában, ahol 1906-tól kezdve évente akár néhány hetet is eltöltött. 1927-ban az ottani tisztviselők egy levelükben „a legszorgalmasabb körmendi kutatónak” nevezték”. Nyári szabadságát mindig a komáromi Erzsébet-szigeten töltötte, ahol nevezetes, maga gondozta rózsás és gyümölcsös kertjei voltak.
Az első világháború és a Monarchia bukása az ő életét is jelentősen megváltoztatták. 1918 májusában utoljára kutatott Bécsben, mert a háborús „szállodai és élelmezési viszonyok”, majd a forradalmak után erre már nem volt módja (ld. jelentését a képviselőház elnökének, 1918. máj. 13.: Iratok, 1. tétel: Személyes iratok). Az országgyűlési iratok gyűjtését azontúl elsősorban az Országos Levéltár budapesti anyagából folytatta. 1918 végén (Friedreich Endre rendtársa közbenjárására) visszaköltözött a budapesti piarista rendházba (a II. emelet 8-9. sz., Dunára néző szobáiba), ahol a Tanácsköztársaság alatt ő is kénytelen volt aláírni azt a (később természetesen visszavont) nyilatkozatot, hogy „az egyházi pályát elhagyom”. A csehszlovák megszállás miatt lassanként elmaradtak komáromi nyaralásai, helyette inkább a Margitszigetre járt ki. Az 1920-as évektől alig mozdult ki Budapestről. Viszont minden délelőtt bejárt hivatalába, az Országházba, még a Tanácsköztársaság hónapjaiban is, sőt vasárnaponként is, mert sajnálta volna, ha odaszoktatott galambjai nem kapnak eledelt. A délutánokat többnyire othon töltötte, ahol gyakran fölkeresték őt barátai. Évente bekapcsolódott a rendház lelkigyakorlataiba is. (PMKL, Pesti rendház levéltára, Historia domus 1864-1961, p. 330).
Újabb levéltári kutatások helyett inkább addigi jegyzeteit dolgozta föl. Régebbi és újabb tanulmányait kötetekbe rendezte, amelyeket 1921-től a Genius kiadó jelentetett meg. Miután 1927-ben a bécsi szocialista zavargás alkalmával az osztrák igazságyügyi palotát (Justizpalast) fölgyújtották, és az ott őrzött titkosrendőrségi jelentések több mint fele megsemmisült, másik fele pedig hosszú évekre hozzáférhetetlenné vált (a megmaradt iratok mai jelzete: Österreichisches Staatsarchiv, Allgemeines Verwaltungsarchiv, Inneres Polizeihofstelle), Takáts Sándor megkezdte ott készült korábbi jegyzeteinek feldogozását is, a reformkori országgyűlésekről írott tanulmányok formájában. Életében megjelent utolsó két könyve kizárólag ilyen tanulmányokat tartalmazott (Kémvilág Magyarországon, I-II, a III. kötet halála miatt kéziratban maradt).
(Elismertsége)
Munkája elismertségét jelezte, hogy 1906. márc. 23-án a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjává (székfoglaló beszédét 1908. máj. 3-án tartotta), majd 1925. máj. 7-én rendes tagjává válaszotta. Élete végén a kitüntetések sem kerülték el. 1927. márc. 10-én a kormányzótól II. osztályú Magyar Érdemkeresztet kapott, 1929-ben pedig a csonkaországi Komárom város díszpolgárává választotta. Hetvenedik életévéhez közeledve kezdett romlani egészségi állapota, bár leszokott a szivarozásról, és a rendházi ebéd nehezebb fogásai helyett is karfiolt és gyümölcsöt evett. 1932. dec. 21-én hunyt el a budapesti piarista rendházban. Két nap múlva a Kerepesi úti temetőben, a rend budapesti újabb (511/A-512/A számú) sírboltjába temették.
Takáts Sándor szerzői jogait még életében átruházta unokaöccsére, Takáts Ernő (1896–1951) prelátusra, a Szent István Társulat későbbi igazgatójára, aki után azt húga, Takáts Margit budapesti tanítónő örökölte, tehát a jogok nem a piarista rendé voltak (Tóth Gedeon ügyvéd levele Sík Sándor tartományfőnöknek, 1957. dec. 23.: PMKL, I.1: Magyar tartományfőnökség, c: Harmadik korsza, Vegyes ügyek, A piarista rend örökösödési jogával kapcs. iratok [N 1272/8a]).