Showing 3469 results

A Szentségi Jézus Szolgálóinak Kis Társaságát (Société des Servantes de Jésus au Trés Saint Sacrament, Institutum Famularum Jesu in SS. Eucharistiae Sacramento) Jeanne-Onesime Guibret (1828–1900) alapította, aki 1857 pünkösdjén a toulouse-i Notre-Dame de la Dalbade templomban szentáldozás után olyan élményben volt része, hogy életét az Oltáriszentség szolgálatára ajánlotta. Ugyanakkor, tőle függetlenül két barátnője is erre az elhatározásra jutott. Maria-Eustelle Harpain (1814–1842), az „Eukarisztia angyala” példájára úgy tervezték, hogy az Eukarisztia imádása és az engesztelés mellett külső munkát is végeznek, lehetőleg templomok körül, habitusuk nem lesz. A társaság közös életet élő belnővérekből, valamint a világban élő külnővérekből áll, akik ugyanolyan fogadalmat tesznek, végzik a kötelező imákat, rendszeresen körlevelet kapnak, részt vesznek a konferenciákon és lelkigyakorlatokon. Olyanok, akik nem tudtak vagy akartak szerzetesi fogadalmat tenni, affiliáltként csatlakozhattak. 1876-ban a Társaság megkapta az első pápai elismerést (decretum laudis), 1961-ben pedig a véglegeset. Időközben nevük az Eukarisztia Szolgálólányainak Társaságára (Congregation des Servantes de l’Eucharistie) változott.

Vaymár Gizella (1871–1950) budapesti postai tisztviselőnő 1923-ban egy lourdes-i zarándoklata során egy véletlen folytán Toulouse-ba érkezett, és onnét értesült a Társaság létéről. Annyira fölkeltette érdeklődését, hogy lelki atyja, Köhler Ferenc (1886–1962) lazarista tanácsával 1924-ben a rend tagja lett (Josepha néven). A noviciátus után visszatért Magyarországra, és közösséget gyűjtött maga köré, akik lakásán (Ferenciek tere) gyűltek össze. 1925-ben megkapták az esztergomi érsek jóváhagyását is.

1927-ben öt nővér elhatározta, hogy közös életet kezd. Ezért 1928-ban létrehozták a Szent József Hospitium Egyesületet azzal a céllal, hogy a „szerény körülmények [között] levő úrinők hosszabb vagy rövidebb ideig pihenhetnek”, illetve „az önmagukkal meghasonlott egyének lelki és testi ápolásban részesüljenek”. Az Egyesület tulajdonképpen a Társaság „fedőintézménye” volt, hogy az „működését zavartalanul folytathassa és azért mégis titkos szerzetességét megőrizze”, mert annak „sajátságához a Sacrum Sacramentum példájára bizonyos elrejtettség, a titkosság is hozzátartozik”. A Szent József Hospitium kezdőbetűi megegyeztek a Societas Jesu Hostia (Jézus Oltáriszentség Társaság) név kezdőbetűivel. A tagok adományaiból és hitelből az Egyesület megvásárolt egy villát Klotildligeten (Béla király útja 72. később 96.). A hospitium 1929 nyarán nyílt meg, és benne nyilvános kápolnát is berendeztek. 1933–1937 között egy másik hospitiumot is nyitottak Fonyód-Bélatelepen, egy bérelt villában, 1936–1946 között pedig egy harmadikat a Kossuth Lajos utcában (1.sz. I. emelet) idősebb, egyedülálló hölgyek végleges befogadására. (Utóbbiba költözött 1947-ben az Új Ember szerkesztősége.)

A Szent József Hospitium Egyesületet 1950. jan. 6-án a belügyminiszter, mint fölöslegeset feloszlatta, és július 14-én vagyonát Pest Megyei Tanács vette át (jelenleg az IRMÁK Nonprofit Kft. Idősek Otthona működik benne). Ezzel végképp ellehetetlenült a rendi közösség működése, amelyhez akkor 13 belnővér, 38 külnővér és 11 affiliált tartozott. A Klotildligeten maradt belnővéreket aug. 1-én Zircre deportálták, majd mindenki visszatért családjához. A rend akkori elöljárója, Lingauer Erzsébet (aki noviciátusát szintén Franciaországban végezte) 1973-ban hunyt el. A rendszerváltozáskor a közösségnek már csak két tagja élt, Szmodics Irén Bernarda halálával (1995), pedig már csak egy, Maróthy Erzsébet Lucia.

Maróthy Erzsébet Lucia (1924–2017) négy polgárit végzett, és kendergyári tisztviselőként dolgozott, mielőtt 1949-ben Klotildligeten belépett a Társaságba. Miután hazatért Szegedre, 1949/1950-ben könyvelő tanfolyamot (majd 1963-ban esti közgazdasági technikumot) végzett. A Szent József Hospitium és a társaság államosítása, felszámolása után vállalati könyvelőként dolgozott Szegeden, utoljára a Vízműnél, ahonnét 1972-ben rokkantsági nyugállományba vonult. Ezután a szeged-petőfitelepi plébánia sekrestyéseként, végül pedig a püspöki palota portásaként működött. A rendszerváltás után ő lett a rend magyarországi megbízottja. A franciaországi elöljárókkal levelezés és alkalmi látogatások útján, tolmácsok segítségével tartotta a kapcsolatot, mert maga nem tudott franciául. A klotildligeti ingatlanért a Társaság 1997-ben 25 millió forint kárpótlást kapott, amelyet Maróthy Erzsébet a Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott Krízishelyzetmegoldó Szeretetotthon bővítésére ajánlott föl.

A betegápolással foglalkozó Erzsébet nővérek budai kolostorát és női kórházát II. József hozta létre 1785-ben a kapisztránus (korábban boszniai) rendtartományhoz tartozó horvát ferencesek megszüntetett vízivárosi kolostorában. Fönntartására a Vallásalapból évi 4000 forintot, a bécsi kolostorból pedig minden budai nővérnek évi 150 forintot rendelt. A ferences kolostor szükséges átalakítását, a 20 fős kórterem kialakítását a feloszlatott budai Szentháromság Társulat vagyonának terhére végezte el Tallherr József kamarai építész. Az első 18 apáca 1785 őszén Bécsből érkezett, Anger Mária Klára vezetésével, akit még elindulásuk előtt elöljárójukká választottak.

Az Erzsébet-nővérek rendjének alapítója Apollonia Rademecher (Radermacher, 1571–1626), volt, aki Szent Ferenc világi rendjének tagjaként szegényeket és a betegeket gondozott a németalföldi Hertogenboschban, majd szülővárosában, Aachenben. Ebből a célból 1626-ban ferences világi szerzetesközösséget alapított, amelyet Szent Erzsébetről nevezett el. A nővérek munkájára nagy szükség volt, így a vesztfáliai béke utáni években – elsősorban jómódú hölgyek – újabb kolostorokat és kórházakat alapítottak számukra a közeli városokban, majd pedig a Habsburg Birodalom és Bajorország legjelentősebb központjaiban (Graz, 1690; Bécs, 1710; Prága, 1719; Boroszló, 1736; Pozsony, 1738; Linz, 1745; Brünn, 1754; München, 1754).

Az Erzsébet-nővérek kolostorai önállóak voltak, és az illetékes megyéspüspökök felügyelete alatt álltak, így külön-külön egyházmegyei jogú szerzetesrendeknek minősültek. A budai nővérek fölött az esztergomi érsek felügyeleti jogát egy általa kinevezett megbízotton keresztül gyakorolta, akinek komoly beleszólása volt a rend anyagi és lelki ügyeinek irányításába Némelykor vizitátornak, 1928-tól pedig rendi igazgatónak nevezték. A megbízottak eleinte a budai plébánosok, 1908-tól többnyire a ferencesek közül kerültek ki, az első igazgató pedig Pokorny Emánuel, a budai Érseki Gimnázium igazgatója volt. 1941-től kapucinusok látták el ezt a tisztséget.

A budai kolostor (és egyben önálló rend) élén főnöknő állt (Oberin), akit a nővérek anyának (Mutter) hívtak, és három vagy hat évre választottak, de az első négy főnöknő többször újraválasztva, haláláig viselte tisztségét. A rend tagjainak száma a 20. században 40 és 60 között mozgott. A rendbe belépők keresztnevük helyett háromtagú szerzetesi nevet kaptak. Első nevük Mária, a második egy hagyományos női név (női szent neve), a harmadik pedig – a reformált koraújkori rendek gyakorlatát követve – egy hittitok volt (pl. Maria Theresia vom Heiligen Geist). Utóbbit azonban még a hivatalos iratokban sem használták. Az első budai főnöknőt például, családi nevén Catharina Angernek hívták, rendi neve „Maria Clara vom Hochwürdigsten Gut” volt, leveleit pedig „Clara Angerin” néven írta alá. Az 1840-es évektől szokásba jött, hogy a Maria mellett még két nevet választottak, és a harmadik név az esetek többségében Josepha volt (pl. Maria Filomena Josepha von Jesu). Az 1890-es évek elején azonban, amikor a rendi anyakönyv magyar nyelvűvé vált, ezt a gyakorlatot elhagyták. Kezdetben a nővérek nagyobbik részét karnővérként (Chorschwester), kisebbik részük laika nővérként (Layschwester) vették föl. Utóbbiak főként főzéssel és mosással foglalkoztak. 1928-tól ez a különbség megszűnt.

A nővérek elsődleges feladata a (női) betegek szolgálata volt. A kórház központi részét a nagy, közös kórterem alkotta, amelyben oltárt is fölállítottak. A kórházhoz gyógyszertár (patika) is tartozott. Az orvosságok egy részét maguk a nővérek készítették. A nővérek között voltak képzett sebésznők (Chirurgin), később pedig műtősök, laboránsok és röntgen-asszisztensek. A kórház mellett Marczibányi István 1804/1805-ben idős asszonyok ápolására szolgáló „lábadozók házát” (Reconvalescentenhaus) építtetett, és látott el alapítvánnyal. A nővérek a budai női kórház mellett 1941 és 1944 között működtek az akkor ismét Magyarországhoz tartozó Újvidéken, majd 1945-től az újpesti városi kórházban, és 1941-ben külön noviciátusi házat nyitottak a svábhegyi Alkony úton.

A rendet 1950-ben a kommunista diktatúra feloszlatta, ingatlanait államosították, a nővérek pedig szétszóródtak, és egészségügyi vagy egyházi állásokban dolgoztak. Az utolsó elöljáró, Turek Anna M. Aloysia 1980. márc. 6-án Verőcén hunyt el. Megbízásából a megőrzött krónika vezetését és a szeretetotthonokban élő nővérekkel való kapcsolattartást a Budapesten élő Kovách Hildegárd M. Ágota nővér végezte.

Amikor a szerzetesrendek a diktatúra végén ismét működési engedélyt kaptak, a még élő 18 nővér ismét összejött, és 1989. ápr. 2-án főnöknőt választottak Kovách Hildegárd M. Ágota személyében. Utódját, Sümegh Erzsébet M. Fortunátát 1992-ben szintén rendi káptalan választotta meg. Mivel 1993-tól a rend megkapta ingatlanjainak egyikét, a Fő utcai Marczibányi-menházat, ő már beköltözött oda. Miután 1997-ben lemondott, Paskai László esztergomi érsek Balázs Irma M. Ambrózia nővért nevezte ki utódjául. Bár az újrainduláskor még élt Medgyesi Dezső kapucinus, az utolsó rendi igazgató, de kora (87 éves volt) miatt rendtársa, Ámon Otmár lett a rend igazgatója, akit 1991-től Sörédi Arnold, majd 1994-től Pacsay Fidél követett. Ők indították meg a rendi ingatlanok visszaszerzésének hosszú folyamatát. Elsődleges céljuk az volt, hogy a különféle állami intézmények által használt Fő utcai épületegyüttes birtokába kerüljenek, ezért a svábhegyi és Budakeszi úti ingatlanokat elcserélték, illetve eladták.
A rend hosszú viták után 2000-re valóban visszakapta Fő utcai épületeit, ám közben nyilvánvalóvá vált, hogy ezek működtetésében a fogyatkozó számú nővérek nem tudnak érdemi munkát végezni. Ezért a rend az északi részt (Marczibányi-menház) a budapesti német katolikus lelkészség, a déli részt pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével működtette. A Szeretetszolgálat vezetője, Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes szerint „a Szeretetszolgálat tekintélye, kapcsolatrendszere és intézmény-működtetési tapasztalata segítette át az akkori kritikus helyzeten a Rendet” (2011. okt. 18., b.4.4: A Fő utca 41-43. sz. ingatlanok használatba adásának és elajándékozásának iratai). Kozma Imre lett 2003-tól egyben a rend kinevezett igazgatója is. Rávette Balázs Irma M. Ambrózia főnöknőt arra, hogy 2005. dec. 27-én a teljes Fő utcai ingatlant (a templom kivételével) a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítványnak ajándékozza. Ehhez a kánonjog szerint az esztergomi érsek és a Szentszék jóváhagyása lett volna szükséges, a magyar polgári jog szerint azonban az ajándékozás érvényes volt. Az ingatlant 2006-ban telekkönyvileg átírták, de ez kívülállók számára csak akkor derült ki, amikor egy 2010. dec. 15-én megkötött újabb megállapodás szerint (amelyet rend részéről egyedül Kozma Imre írta alá) a Gondviselés Háza fenntartását is egyedül a Máltai Szeretetszolgálat vette át.
Ennek következtében Erdő Péter érsek 2010. dec. 22-én fölmentette Kozma Imrét a rendi igazgatói tisztségből, és Szerencsés Zsolt soroksári plébánost nevezte ki a rend képviselőjének. A következő hónapokban mind a rendi képviselő, mind Süllei László esztergom-budapesti érseki helynök kérte Kozma Imrét, hogy az alapítvány adja vissza az ingatlant, illetve a kórházi részt adja át másik egyházi intézménynek. Kozma Imre utóbbira az irgalmas rendet javasolta, de vissza- vagy átadásra nem került sor. Viszont a rendi képviselő 2014. jún. 30-án átadta a Marczibányi-ház (Fő utca 43.) addig a rend által használt részét a Máltai Szeretetszolgálat Alapítványnak, de megállapodott, hogy a rend megtarthatja Balázs M. Ambrózia főnöknő lakását (élete végéig), valamint egy irodát, egy lakrészt és egy parkolóhelyet (korlátlan időre). Miután Balázs M. Ambrózia nővér 2017. dec. 25-én elhunyt, a rendi képviselő az irodáról is lemondott.

Időközben a nővérek száma lassan elfogyott, 2010-re már Balázs M. Ambrózia főnöknő maradt a rend utolsó tagja. Azonban 1995-től létrejött Budapesten a nővérek aacheni ágához tartozó Erzsébetnővérek Szerzetesközössége is, Fehér Anna vezetésével, akik látássérült gyerekek nevelésével foglalkoztak. E közösség akkori mindhárom tagja 2013. nov. 19-én Erdő Péter érsek engedélyével átlépett a Szent Erzsébetről nevezett Betegápoló Nővérek rendjébe. Az átlépett nővérek közül 2016-ban egyet elbocsátottak, így Balázs M. Ambrózia halálával (2017. dec. 25.) a rendnek még két tagja maradt. Azonban 2020. márc. 6-án elhunyt Trunkhahn Judit nővér, majd pedig 2021. január 13-án koronavírus okozta betegségben Fehér Anna nővér is. Így a rend működése megszűnt, és Erdő Péter érsek az utolsó rendi képviselőt, Kocsis István svábhegyi plébánost is fölmentette tisztségéből.

Főnöknők: Anger M. Klára 1785–1814†; Loybl M. Benedikta 1814–1823†; Vogl M. Ágnes 1823–1829†; Lenauer M. Pulcheria 1829–1831†; Glaser Katalin M. Angelina 1831–1837; Fink Erzsébet Mária (von Jesu) 1837–1840; Glaser Katalin M. Angelina 1840–1843; Fink Erzsébet Mária 1843–1855†; Benda Anna M. Klementina 1855–1861; Führinger Aloysia M. Hedvig Jozefa 1861–1879; Pauer Franciska M. Ignatia 1879–1891; Pachler Terézia M. Emerica Jozefa 1891–1904; Ziegler Jozefa M. Jozefa Erzsébet 1904–1910; Klement Emília M. Dionysia Jozefa 1910–1916; Schwendtner Mária M. Annunciata Jozefa 1916–1928.; Boldizsár-Szalay Júlia M. Ágnes 1928–1937; Czehe Xénia M. Xavéria 1938–1941; Ackerl Stefánia M. Hyacintha 1941–1944; Boldizsár-Szalay Júlia M. Ágnes 1944–1945; Sántha Margit M. Richárda 1945–1948; Turek Anna M. Aloysia 1948– 1980 (†); Kovách Hildegárd M. Ágota 1989–1992; Sümegh Erzsébet M. Fortunáta 1992–1997; Balázs Irma M. Ambrózia 1997–2017.

Rendi felügyelők, vizitátorok, igazgatók: Richard József felsővízivárosi plébános (superior monialium) 1785–1803; Majsch Jakab budavári plébános, 1842–1843; Rudolf Vince vörös csillagos keresztes kanonok, budai királyi palotai plébános 1849.02.22-1865 (†); Hoffmann Móric vörös csillagos keresztes kanonok, budai királyi palotai plébános 1865–1882; Cselka Nándor óbudai plébános 1882–1890; Bogisich Mihály budavári plébános 1890–1894.01.05; Cselka Nándor budapesti érseki helytartó 1894–1897†; Bogisich Mihály budavári plébános (érseki vizitátor) 1897–1903; Nemes Antal budavári plébános (érseki vizitátor) 1903–1908; Kaiser Nándor OFM (1908–1910); Tálos Gyula felsővízivárosi plébános (érseki biztos), 1910–1911†; Kaiser Nándor OFM 1911–1913; Paár Anaklét OFM (érseki vizitátor) 1913–1915; Scheirich Bonaventura OFM 1915–1928; Pokorny Emánuel hittanár (rendi igazgató) 1928–1939; Zsigovits Béla hittanár (rendi igazgató) 1939–1941; Medgyesi Imre Dezső OFMCap (rendi igazgató) 1941–2001†; Ámon Ágoston Otmár OFMCap (rendi igazgató) 1989–1991; Sörédi András Arnold OFMCap (rendi igazgató) 1991–1994†; Pacsay Fidél OFMCap (rendi igazgató) 1994–2003; Kozma Imre OH (rendi igazgató) 2003–2010; Szerencsés Zsolt soroksári, majd dorogi plébános (rendi képviselő, lelki igazgató) 2011–2019; Kocsis István svábhegyi plébános (rendi képviselő, lelki igazgató) 2019–2021.

Szűz Mária Szolgáinak Rendje (Ordo Servorum Mariae) egy firenzei remeteközösségből nőtt ki, amely az ágostonos regulát követte. A Habsburg Birodalomban a rend reformált ága, a „német obszervancia” az 1613-ban alapított innsbrucki kolostorból terjedt el. 1633-tól külön rendtartományt alkotott (Provincia Germaniae), amely 1714-ből egy cseh, 1756-ban pedig egy tiroli provincia vált ki. A maradék osztrák-magyar provinciában akkor 11 konvent maradt.
A szerviták Pesten a város töröktől való felszabadulása után telepedtek meg, miután Ludovicus M. Mainkhor tartományfőnök (prior provincialis) kérésére, Széchényi György esztergomi érsek támogatásával 1688-ban megkapták a Váci kapu közelében álló „Szépmecsetet” (a később Invalidus-ház, illetve Városháza helyén), valamint a vele szemben álló házat (amelyet a johanniták egykori kórházának gondoltak, a későbbi szervita templom szentélye helyén), a hozzá tartozó telkekkel. Az első három szervita Strukliz M. Imre vezetésével 1689-ben érkezett meg Pestre. A mecsetet Szent Anna tiszteletére szentelt templomnak, az ispotályt pedig kolostoruknak rendezték be. Utóbbi mellé (délkeletre) 1711-ben Hölbling János budai hadmérnök egy külön refektóriumot épített. Ebben az évben azonban a pestijárvány során a konvent hat tagja közül négy meghalt.
A „Szépmecsetet” és környékét Pest városa 1715-ben elcserélte a szervitákkkal a másik telküktől délre eső területre. A megszerzett telken építette föl a város Széchényi György alapítványából az Invalidus-palotát, a szerviták számára pedig kialakult a Szervita tér, Úri (Herrengasse, később Petőfi Sándor) utca, Zsibárus (Trödlergasse, később Párizsi) utca és Gránátos (később Városház) utca által határolt „sziget”. Ennek északi részén épült föl 1717 és 1722 között a kétszintes kolostor, majd 1727 és 1732 között a templom, amelyet valószínűleg Hölbling János építőmester tervezett. Hogy biztosítsák templomuk homlokzatához a kellő teret, a rend 1726-ban megvásárolta az előtte húzódó kis után túl fekvő háromszög alakú, alig beépített telket is, azzal a feltétellel, hogy üresen marad. Így alakult ki a Szervita tér, amelyen 1729-ben közadakozásból Mária-oszlopot emeltek. 1737-től az addigi rezidencia konventi rangot kapott, így elöljáróját, Krauscher M. Adalbertet már nem superior-nak, hanem priornak nevezték.
II. József reformjai ugyan megkímélték a kolostort a feloszlatástól, sőt a 18. század végén benne lakott a pesti egyetem három exjezsuita tanára is. Mivel azonban a szerviták telke a város fejlesztésének útjában állt, a következő évtizedekben többször is fölmerült a rend kiköltöztetése valamelyik külvárosba, az épületek iskolává, illetve a kert közparkká alakítása. Végül utóbbi 1870-ben a rend a telek déli részét a Magyar Királyi Posta számára adta el. A megállapodás arról is intézkedett, hogy az ott fölépítendő központi postaház és a szervita kolostor hasonló külsőt kapnak, és „kötelesek lesznek a szerviták építkezésüket oly magasságban, s lehetőleg oly külalakkal foganatosíttatni, mint ez a postaházzal történend”. A Koch Henrik által tervezett postaház 1873-ra készült el, a kolostort pedig Diescher József 1874-re építette föl neoreneszánsz stílusban. Az építkezés során Diescher a templom homlokzatát is átalakította. A templom keleti (Városház utcai) oldalara bazársor, a kolostor és a postaház közé pedig bérház épült.
Az első világháború során, 1914-1919 között Casari József prior a rendház ebédlőjében hadikórházat rendezett be, és tartott fönn. A háború után a rend komoly fejlődésnek indult Magyarországon. Az addigi két kolostor (Eger, Pest) mellett Shvoy Lajos székesfehérvári püspök 1928-ban a szervitákra bízta a máriaremetei kegyhelyet, majd a rend megtelepedett Makkosmárián (1938), Makón (ahol a Szent Gellért Fiúnevelő Intézetet vezették 1939-től), Csatkán (1940) és Törökszentmiklóson (1948). A magyarországi kolostorok 1928-ban önálló rendtartományt alkothattak.
A második világháború során, 1944/1945-ben a pesti szervita épületek komoly károkat szenvedtek. A templom keleti fala egy helyen ledőlt, de a Fővárosi Műemlék Felügyelőség 1947-re helyreállíttatta. A kolostor és a bérház viszont olyan súlyos károkat szenvedett, hogy 1947-ben le kellett bontani, csak a földszinti üzletek maradtak meg. Helyükre Schall József tervezett modern, pavilonos rendszerű új épületeket (miközben a postaépület helyén közpark létesült volna), ez azonban már nem valósulhatott meg. A kommunista hatalom 1950-ben a szervita rendet is feloszlatta. A feloszlatáskor a magyar rendtartománynak 41 fogadalmas tagja volt, a harmadrendhez pedig országszerte 1200-an tartoztak. Az utolsó tartományfőnök, Ángyán M. Fülöp külföldre menekült, és Rómában hunyt el 1950 végén.
A lebontott és államosított szervita kolostor és bérház helyén építette a Magyar Posta 1974 és 1976 között a Belvárosi Távbeszélő Központot Jeney Lajos és Bán Ferenc (BUVÁTI) tervei szerint. A 21. század elejére azonban a kommunikációs technológia fejlődésével a központ fölöslegessé vált, így a Magyar Telekom eladta. Helyén, a vasbeton szerkezet részleges megőrzésével 2017 és 2020 között épült föl az Emerald Residence szállodával kombinált luxuslakóház, amelyet Peschka Alfréd, Nemes Bertalan és Csernik Tamás (Óbuda Építész Stúdió) terveztek. Közben a Szent Anna templom homlokzata is többször megújult: 1961 és 1966 között Pfannl Egon terve szerint, majd 2014-ben Kelecséri Gergely irányításával.

Az alapítványt formailag a Pannonhalmi Szent Benedek Rend (képviselője Várszegi Asztrik OSB püspök-főapát), valamint Csillag Gabriella, Rubovszky Rita és Szentgyörgyváry Tamásné Rónaszéki Katalin hívták életre az 1993. június 3-án kelt alapító okiratban, 70 ezer Ft kezdő tőkével, azzal a céllal, hogy biztosítsa a szerzetesnők, novíciák, jelöltek és a szerzetesi hivatás után érdeklődők képzését, továbbképzését, ideértve a képzés ideje alatti létfenntartás biztosítását és a képzést szolgáló intézmény fenntartását is. Az öttagú kuratórium tagjait 5 évre választották. Első ízben Locker M. Margit SSND látta el az elnöki teendőket, melyről lemondási szándékát már 2002 áprilisában kifejezésre juttatta, egyúttal utódának Baternay Ágota RSCJ kuratóriumi tag kinevezését javasolta. Lemondási nyilatkozatát októberben be is nyújtotta, noha javasolt utódját az alapítók már egy hónappal korábban kinevezték. Baternay Ágota RSCJ 2013. augusztus 1-én egészségi állapota megromlását is figyelembe véve köszönt le a kuratórium vezetéséről, majd augusztus 9-én el is hunyt.
Az alapítvány támogatta a Sophia Teológiai Főiskolán folyó oktatást, nem csak 2000. január 1-ig, annak a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola alá történő betagozódásáig, hanem folytatólagosan annak 2005–2009 közötti fokozatos integrálásáig. Azt követően a Sophia neve alatt meghirdetett nem akkreditációköteles képzéseket támogatta. 2013-tól már csak azt az összeget használta fel az alapítvány, ami az addigi adományokból összegyűlt. Így a 2011. januárban indított vizsgamentes, ún. B teológiai kurzust 2016. júniusban forrás és újabb jelentkezők hiányában a kurátorok egyhangú döntése alapján lezárták. Baternay Ágota RSCJ halálát követően a külföldi kapcsolatok és támogatások is megszűntek. Az alapítvány számlája gyakorlatilag kiürült. Rauscher Dóra OP kuratóriumi elnök 2016. október 23-án a kuratórium nevében indítványozta az alapítóknak az alapítvány megszüntetését. Ennek oka, hogy céljának megvalósítása lehetetlenné vált, a cél módosítására vagy más az alapítvánnyal való egyesülésre nincs mód, és már nem folytat érdemi tevékenységet. A megszüntetési folyamat végére 2021 elején került pont.
Kuratóriumi elnökök: Locker M. Margit SSND 1993–2002, Baternay Ágota RSCJ 2002–2013, Rauscher Dóra OP 2013–2021

Az MKPK Titkársága 1996 júliusában tájékoztatta az iskolafenntartó szerzetesrendeket az iskolaügy felügyeletének átszervezéséről, kérték 1-1 férfi és női tag delegálását az MKPK-nak Pápai Lajos győri megyéspüspök elnöklete alatt álló Iskolabizottságába (IB). Az iskolafenntartó rendeknek arról is dönteniük kellett, hogy feljebbviteli fórumként ezt a bizottságot fogadják-e el, vagy sajátot hoznak létre. A szerzeteselöljárók utóbbi mellett döntöttek. Az iskolafenntartó férfi és női szerzetesrendek képviselői 1996. szeptember 20-án találkoztak egymással először a Margit körúti ferences rendházban. Ezt megelőzően már szeptember 11-én volt ez ügyben konzultáció a püspöki kar és a szerzeteselöljárók között. Végül 1996. december 18-án döntöttek az ISZK megalapításáról. Az 1997. február 20-i alakuló ülésen 19 iskolafenntartó szerzetesrend vett részt, továbbá Berkecz Franciska, az MRK elnöknője, valamint a MKPK IB-be delegált Hargitai M. Magna SDR és Hegedűs Kolos OFM. Egyhangúlag elfogadták Zakar Polikárp OCist szabályzattervezetét. A plenáris ülésen egy évre megválasztották az Állandó Bizottságot, ami ezt követően megválasztotta az elnökséget. 2004. április 27-én a plenáris ülésen az ISZK tagjai a működés szüneteltetéséről döntöttek, de abban az évben még kétszer üléseztek, és november 12-én az Állandó Bizottság új elnökséget választott. Az ISZK működésének utolsó eseménye a 2004. november 29-én megtartott plenáris ülés volt.
Elnökök: Kállay Emil SchP (tartományfőnök: 1995–2003) 1997–2001, Pekó M. Adrien SSND (tartományfőnöknő: 1997–2005) 2001–2004, Urbán József SchP (tartományfőnök: 2003–2011) 2004

Az 1991-ben megalakult Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) és a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK) ügyintézéséhez, az ingatlanügyek és támogatások intézéséhez kezdettől fogva irodára volt szükség. Kálmán Orsolya SSS 1989 áprilisától a Bajzáth Ferenc józsefvárosi plébánostól kapott helyiségben „szerzetesi reorganizációs irodát” nyitott, amely Takács Nándor Jusztin OCD püspöknek, a MKPK szerzetesügyi referensének is segítségére volt, és hetente kétszer (hétfőn és szombaton) fogadta a nővéreket. 1990 szeptemberétől az írásos ügyeket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkárságának keretében működő Szerzetesi Iroda (Budapest, Ferenciek tere 4-8; Károlyi utca 4-6.) intézte, a reorganizációs iroda pedig megszűnt. A püspökkari titkárságot 1990-ben szervezte meg Várszegi Asztrik OSB esztergomi segédpüspök, a MKPK titkára, és ő kérte föl szerzetesi referensnek Belle Éva RSCJ nővért, aki 1991-től a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke is volt. Segítségére volt önkéntesként Kálmán Orsolya SSS, az MRK alelnöke is. A nővérek tehát tulajdonképpeni titkári szerepben segédkeztek Takács Nándor OCD püspök, a püspöki kar szerzetesügyi referense mellett. Belle Éva betegsége miatt 1991 végétől 1996-ig Kálmán Orsolya vezette az irodát, 1992 augusztusától rendtársa, Berkecz Franciska segítségével.
Az MRK és az FSZK 1995 végén „közös titkárságot” (vagy „központot”) hozott létre a budai ferences kolostor melléképületében (Rómer Flóris u. 4.), egy félállásban működő titkárral, mert a püspökkari titkárság Szerzetesi Irodája már nem tudta megoldani a konferenciák növekvő feladatait. Utóbbi attól fogva csak a püspökkari résztől felmerülő szerzetesi ügyeket intézte (statisztikai adatszolgáltatás az állami és egyházi főhatóságok felé, szabályzatok őrzése, stb.). Az új irodát Angelo Acerbi nuncius szentelte meg 1996. január 5-én. Attól fogva ott tartotta üléseit az MRK elnöksége és az FSZK állandó bizottsága is. Az iroda működését elsősorban az MRK vezetői biztosították.
A közös irodát a két szerzetesi konferencia 2013. december 1-vel átköltöztette a pesti piarista rendházba (egyben Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, Piarista köz 1.) Először az 1. emeleten a Katolikus Iskolák Diák Sportegyesületével (KIDS) közös irodát használt, majd 2018-tól a piarista épületkomplexum egy másik pontján, gimnáziumi szárny (Budapest, Piarista utca 1.) 5. emeletén rendezkedett be. A sokasodó feladatai miatt (képzések szervezése, pályázatok, adatbázisok, honlap, sajtó- és nemzetközi kapcsolatok,. stb.) 2013-ban az iroda szervezeti körülményei is megváltoztak. Élére Ulrik M. Monika SSND személyében irodavezetőt neveztek ki, majd további alkalmazottakra is szükség volt. 2018-től Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) néven a Magyar Katolikus Egyház önálló, az FSZK és az MRK által közösen létrehozott belső jogi személyévé vált.
Irodavezetők: Ulrik M. Monika SSND (tartományfőnöknő, 2005–2013) 2013–2016 (visszahívva renden belüli szolgálatra); Kiss Didák OFM 2016–

A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) a II. Vatikáni Zsinat ajánlásának megfelelően (Perfectae caritatis, 23) 1991. május 14-én, a Huba utcai kármelita rendházban jött létre. Magyarországon ez volt az első ilyen típusú szervezet. „Az idő betelt, hogy az egész világegyházban már honos szerzetes-konferenciák Magyarországon is megalakuljanak” – mondta a jelenlévőknek Takács Nándor OCD püspök, a szerzetesek püspökkari referense … jövőbe tekintő jogi, egyházjogi esemény zajlik itt le, amely remélhetőleg jó irányba szabja meg a mi női közösségeink jövőbeli útját” (1: Értekezletek, gyűlések iratai, 1a). Az alakuló ülésen a jelentkező 38 szerzetesrend közül 36-nak a képviselője volt jelen, és azonnal megválasztották az elnökséget alkotó tisztségviselőket (elnök, alelnök, pénztáros, főtitkár, főtitkár-helyettes). A konferencia – az egy hónappal később létrejött Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájához hasonlóan – azt tűzte ki célul, hogy segítse az egyes intézményeket jellegük, lelkiségük követésében; továbbá, hogy megtárgyalhassák az összes intézmények számára közös egyházi és polgári jellegű ügyeket; hogy előmozdítsa az intézmények együttműködését a püspöki konferenciával és az állami szervekkel (vö. MRK Szabályzat). Az elnökség tisztségviselőinek mandátuma véget ér, amennyiben saját rendjükön belül megszűnik elöljárói tisztségük, vagy lemondanak, vagy elhunynak. A kitöltött mandátum 3 évre szól, idő elött beálló üresedés esetén a hátralévő időre történik a tisztség betöltése. A kitöltött mandátum 3 évre szól, idő elött beálló üresedés esetén a hátralévő időre történik a tisztség betöltése.
Az MRK szabályzatával ellentétben az első két elnök nem volt rendjének nagyobb elöljárója, „mert a nagyobb elöljárók teljes erőbedobással dolgoztak saját rendjük újjászervezésén, és senki nem vállalta el az MRK elnöki posztját és a titkárit sem” (Berkecz Franciska levele, 2021. márc. 23.). Erre a Szentszéktől felmentést is kaptak átmenetileg. Az első elnök, Belle Éva RSCJ rendi ügyvivő a rendszerváltás idején, az szerzeteség újraindulásának egyik koordinálója volt. Betegsége miatt 1991 végétől Kálmán Orsolya SSS alelnök helyettesítette az MRK élén. Miután 1993-ban Belle Éva lemondását elfogadták, ügyvivőként vezette a konferenciát az Állandó Bizottság helyébe lépő Előkészítő Bizottságban, egészen a 1994. év eleji választásig, amikor elnökké választották. Az első MRK-elnöknő, akit a szabályzatnak megfelelőn a nagyobb elöljárók közül plenáris ülésen választottak meg 1997-ben, Berkecz Franciska SSS volt. Őt Pekó M. Adrien SSND követte az elnöki poszton, a 3 évet kitöltötte, az utolsó évben azonban már nem rendje elöljáróként állt annak élén. Utódai két-két ciklus erejéig Sztrilich Ágnes SSS, majd Deák Hedvig OP voltak. Előbbi elöljárói megbízatása megszűnte miatt nem is volt újraválasztható az MRK elnöknőjévé. A 2018-ban elnöknővé megválasztott és saját rendjén belül 2013 óta tartományfőnöknői posztot betöltő Lobmayer M. Judit megbízatása mindkét esetben 2021 elején lejárt. A 2019 végén megjelent új koronavírus világjárvány következtében tartományfőnöknői megbízatását rendje általános főnöknője, Roxanne Schares SSND 2021. nyaráig meghosszabbította, így az MRK tisztújításának elhalasztásáig továbbra is elláthatta az MRK-elnöknői teendőit is. 2021 júniusában végül mindkét megbízatása ténylegesen is lejárt, utódává Németh Emma SSS került megválasztásra, aki addig a Miniszterelnökségnek a kormányzati szervek és az egyházak közötti kapcsolatért felelős miniszteri biztosaként látott el közfeladatot. Utóbbiról rendje kerületi elöljárójává, majd MRK-elnöknővé történő megválasztását követően összeférhetetlenségi okokból mondott le.
Az MRK 1995 végén a Férfi Szerzeteselöljárók konferenciájával (FSZK) közös titkárságot szervezett a budai ferences kolostorban (Rómer Flóris utca 4.), ahol az adminisztráció túlnyomó részét az MRK vezetői végezték. 2013-tól az adminisztrációt a pesti piarista rendházban újjászervezett Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) végzi.
Elnöknők: Belle Éva RSCJ 1991.05.14–1993.06.08 lemondott; Kálmán Orsolya SSS (kerületi elöljáró 1981–1992) 1994–1997; Berkecz Franciska SSS (kerületi elöljáró: 1996–2003) 1997–2003; Pekó M. Adrien SSND (tartományfőnöknő: 1997–2005) 2003–2006; Sztrilich Ágnes SSS (kerületi elöljáró: 2004–2012) 2006–2012; Deák Hedvig OP (általános főnöknő: 2010–) 2012–2018; Lobmayer M. Judit SSND (tartományfőnöknő: 2013–2021) 2018–2021; Németh Emma SSS (kerületi elöljáró 2021–) 2021–

A II. Vatikáni Zsinat szellemében, mely szerint „támogatni kell a nagyobb szerzetes elöljárók Szentszék által fölállított tanácsait vagy konferenciáit” (Perfectae caritatis, 23; ld. még Codex Iuris Canonici, 1983, 708—709) az 1989-től ismét szabadon működő férfi szerzetesrendek hosszú előkészület után, 1991. június 10-én alakították meg állandó szervezetüket, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciáját. (A női szerzetesrendek hasonló szervezete, a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája egy hónappal korábban alakult meg.) A konferencia célja, hogy segítse az egyes intézményeket jellegük, lelkiségük követésében; továbbá, hogy megtárgyalhassák az összes intézmények számára közös egyházi és polgári jellegű ügyeket; hogy előmozdítsa az intézmények együttműködését a püspöki konferenciával és az állami szervekkel (vö. FSZK Szabályzat). Az öttagú Állandó Bizottság (amelyben 1 fő a monasztikus rendeket, 3 fő a kolduló- és papi rendeket, 1 fő az újabb kongregációkat képviseli) ezután fél évvel, 1992. január 28-án választotta meg az első elnökséget. Az elnökség tisztségviselőinek mandátuma véget ér, amennyiben saját rendjükön belül megszűnik elöljárói tisztségük, vagy lemondanak, vagy elhunynak. A kitöltött mandátum 3 évre szól, idő elött beálló üresedés esetén a hátralévő időre történik a tisztség betöltése.
Az FSZK első elnöke Kerekes Károly OCist 1994-ben az elnökségről lemondott, arra hivatkozva, hogy a ciszterci renden belül megnőtt feladatai miatt nem tudná kellően ellátni az elnökséget. Az Állandó Bizottság saját soraiból az addigi alelnököt, Jelenits Istvánt SchP választotta elnökké, az ő mandátuma a következő évben tartományfőnöki megbízatása lejárta következtében szűnt meg. Utóda, Várnai Jakab OFM kétszer lett újraválasztva, 2003-ban tartományfőnöki és elnöki mandátuma is együttesen járt le. Zakar Polikárp OCist egy ciklusban állt az elnökség élén, utódai, Várszegi Asztrik OSB és Labancz Zsolt SchP két-két ciklusban. Az őt 2018-ban követő Dobszay Benedek OFM mandátuma tartományfőnöksége lejártával megszűnt, ekkor az Állandó Bizottság Szilvásy Lászlót SchP választotta meg. Ő 2020-ben lemondott a tartományfőnökségről, így elnöki tisztsége is megszűnt. A következő tisztújításig Balogh Piusz OPræm látta el az FSZK vezetését.
Elnökök: Kerekes Károly OCist (zirci prézes apát, 1987–1996) 1992–1994 lemondott; Jelenits István SchP (tartományfőnök, 1985–1995) 1994–1995; Várnai Jakab OFM (tartományfőnök, 1994–2003) 1995–2003; Zakar Polikárp OCist (zirci prézes apát, főapát, 1996–2010) 2003–2006; Várszegi Asztrik OSB (pannonhalmi főapát-püspök, 1991–2018) 2006–2012; Labancz Zsolt SchP (tartományfőnök, 2011–2019) 2012–2018; Dobszay Benedek OFM (tartományfőnök, 2014–2020) 2018–2020; Szilvásy László SchP (tartományfőnök, 2019–2020 lemondott) 2020; Balogh Piusz OPræm (gödöllői apát, 2018–) 2020–2021; Hortobágyi Cirill OSB (pannonhalmi főapát, 2018–) 2021–

Szociális Missziótársulat

A plébánia megszervezésének időpontja vita tárgya. Bosnyák ferencesek már a török hódoltság alatt megkezdik a helyiek lelkigondozását, Hermann István disszertációja a 18. század 1. évtizedében létező plébániaként tekint rá, anyakönyvezése 1715-ben indul.
A települést ferencesek pasztorálják 1762-ig, később veszprémi, majd 1777-től székesfehérvári egyházmegyés plébánosok látják el.

A veszprémi egyházmegyében 1781-ben alapított plébánia. (Anyakönyvet 1764-től kezdve vezet)
1993-ban átcsatolva a székesfehérvári egyházmegyéhez

Az unitárizmus a 16. században az akkori erdélyi fejedelemség területén, Kolozsváron keletkezett (az 1568-as tordai és az 1571-es marosvásárhelyi országgyűlések törvényesítették). Kezdetben Erdélyben terjedt el, majd a vele szomszédos alföldi területeken (Nagyvárad, Simánd, Belényes, Temesvár, Debrecen, Békés, Gyula, Hódmezővásárhely, Makó, Szeged), később Pécs központtal a távoli Baranyában is követőkre talált. Ezek az egyházközségek azonban az ellenreformációs törekvések következményeként a 17. század végéig elpusztultak.

Újabb – és azóta is folyamatosan élő – unitárius egyházi szervezkedés a 19. század második felében, azután kezdődött a mai Magyarország területén, hogy az 1848. év XX. tc. és az ezt megerősítő kiegyezés az unitárius vallást törvényesen bevett vallásfelekezetnek nyilvánította, és az ország valamennyi történelmi egyházával egyenrangúvá tette. Előbb a fővárosban, majd több vidéki helyen alakult unitárius gyülekezet, amelyek szervezetszerűen az erdélyi anyaegyházhoz csatlakoztak. 1902-ben az új gyülekezetekből megalakult a kolozsvári püspökség IX. (Duna-Tiszamenti) esperessége, és ez változó elnevezéssel ugyan, de napjainkig összefogója maradt az unitárius egyháznak Magyarországon.

Az I. világháború után, 1923-ban a IX. esperesi kör önálló egyházzá, püspöki vikáriátussá alakult át. 1940-45 között újra Kolozsvárhoz csatolták, majd 1947-től újra megalakult a magyarországi unitárius egyházkör püspöki helynöksége.1971-ben az Elnöki Tanács jóváhagyásával az egykori esperesség unitárius egyházzá alakult, élén püspökkel és főgondnokkal.

A török után Pázmánd filiájaként újjaéledő település 1774-től rendelkezett helybenlakó lelkésszel.
Plébániarangot 1778-ban ért el.