Született: Budapest, 1923. június 8.
Pappá szentelték: Székesfehérvár, 1947. december 20.
Elhunyt: Csepel, 1998. augusztus 11.
Született: Budapest, 1944. április 6.
Pappá szentelték: Máriaremete, 1967. június 15.
Elhunyt: 2022. július 7.
Született: Várpalota, 1961. március 4.
Szentelés: Székesfehérvár, 1990. június 23.
Elhunyt: 2023. szeptember 12.
Született Cece, 1944. február 27.
Pappá szentelték: Székesfehérvár, 1972. június 24.
Elhunyt: 2021. január 10.
Született: Nagykőrös, 1923. október 24.
Pappá szentelték: Szeged, 1954. május 12.
Elhunyt: 2018. július 27.
Született Csákvár, 1935. szeptember 9.
Pappá szentelték: Szentelés: Székesfehérvár, 1959. június 21.
Elhunyt: 2024. szeptember 13.
Született: Székesfehérvár, 1866. november 30.
Pappá szentelték: 1910. június 25.
Elhunyt: Székesfehérvár, 1979. április 10.
Született: Székesfehérvár, 1866.
Pappá szentelték: Székesfehérvár, 1888. június 25.
Elhunyt: Székesfehérvár, 1943. december 16.
Született: Budakeszi, 1920. április 17.
Pappá szentelték: Székesfehérvár, 1944. május 29.
Elhunyt: Diósd, 1987. december 8.
Született: Csepel, 1912. decemeber 7.
Pappá szentelték Székesfehérvár, 1936. július 19.
Elhunyt: Székesfehérvár, 1988. január 8.
Született: 1925, Budapest.
Pappá szentelték: 1954. Székesfehérvár.
Elhunyt: 2015. május 4.
Született Budapesten, 1915-ben.
Pappá szentelték 1939-ben.
Elhunyt 2009. november 28-án.
Eredetileg a győri egyházmegyében Császár plébánia filiája,
amely a 18. század derekán önállósult.
1993-tól a székesfehérvári püspökséghez tartozik.
Amikor 1950 szeptemberében a kommunista diktatúra betiltotta a szerzetesrendek működését, a magyar állam és a katolikus egyház megegyezést között. Eszerint az idősebbek államilag fönntartott szociális otthonokba kerültek, amelyeket korábbi egyházi ingatlanokból alakítottak ki. A Páli Szent Vincéről nevezett Szeretet Leányai Társulata nővéreinek többsége, Bakonybélbe az államosított bencés monostor épületébe került, ahol 1979-ig csak irgalmas nővérek éltek. 1979-ben ott halt meg Velics Antónia Ferdinanda vizitátornő (tartományfőnöknő) is. Később más rendbeli nővérek is bekerültek. A rendszerváltás után, 1991-ben az otthon a Katolikus Szeretetszolgálat fenntartásába, majd 1995-ben az épületet a visszakapta a Pannonhalmi Főapátság, és 1998-ban visszaköltöztek a bencés szerzetesek. Emiatt az otthont fokozatosan megszüntették, egyre fogyatkozó létszámmal még 2002-ig működött.
Született: Székesfehérvár, 1889. október 18.
Pappá szentelték: Innsbruck, 1912. július 26.
Elhunyt Budapest, 1968. február 21.
Született: Polgárdi, 1910. szeptember 18.
Pappá szentelték: Róma, 1934. október 28.
Elhunyt: Pilisliget, 1971. október 5.
Született: Budapest, 1911. március 18.
Pappá szentelték: Székesfehérvár, 1933. július 31.
Elhunyt: Budapest, 2003. május 26.
Született Rákospalota, 1932. szeptember 5.
Pappá szentelve: Székesfehérvár, 1957. június 19.
Elhunyt: Székesfehérvár, 2017. december 10.
Született: Csepel, 1916. november 13.
Pappá szentelték: 1941. június 20.
Rablógyilkosság áldozata lett 1995. március 23., Törökbálint
Született: 1907. október 22., Gyöngyösfalva (Vas megye)
A székesfehérvári egyházmegye papjává szentelték: 1932. szeptember 21., Székesfehérvár
Elhunyt: 1985. november 25.
Született: Budapest, 1924. november 16.
Elhunyt: Budapest, 2001. november 26.
Született Edve, 1912. április 29.
Pappá szentelték: 1938. június 29.
Elhunyt: Pannonhalma, 1988. január 8.
Született Érsekújváron, 1901. július 14-én.
Pappá szentelték: Székesfehérvár, 1926. november 6.
Elhunyt Budapesten, 1983. április 25-én.
Született Görgetegen, 1911- október 28.
A székesfehérvári egyházmegye papjává szentelték 1934. március 4-én.
Elhunyt 1983. március 5-én, Budapesten.
Született Párkány, 1916. június 10.
Pappá szentelték: Ráckeve, 1947. október 18.
Elhunyt: 2008 február 4.
Született Jászberényben, 1932. március 18-án.
Az esztergomi főegyházmegye papjává szentelték Esztergom, 1955. június 12.
1980-tól Jézus Kistestvérei rend örökfogadalmas tagja.
Elhunyt 2015. február 6-án.
Söréden született, 1885. szeptember 20-án.
Pappá szentelték 1908. március 25-én. Teológiai doktor.
Elhunyt 1978. november 3., Székesfehérvár.
A győri egyházmegyében 1900-ban megszervezett plébánia.
A terület 1740-től Kozma, 1757-től Környe, 1813-tól Vértessomló filiája.
1850-től volt helyben lakó, önállóan anyakönyvező lelkésze.
Az 1993-as egyházmegyei határrendezéskor a Székesfehérvári Egyházmegyéhez csatolva.
A győri egyházmegyében 1787-ben megszervezett plébánia, korábban Környe filiája.
Az 1993-as egyházmegyei határrendezéskor a Székesfehérvári Egyházmegyéhez csatolva.
Az 1642-ben alapított aaaaai rendház, mindkét ország művelődéstörténetében fontos szerepet jászott
Az 1642-ben alapított aaaaai rendház, mindkét ország művelődéstörténetében fontos szerepet jászott
Az 1642-ben alapított aaaaai rendház, mindkét ország művelődéstörténetében fontos szerepet jászott
1750-ben létesített plébánia a győri egyházmegyében.
1993-as egyházmegyei határrendezés óta a székesfehérvári egyházmegyéhez tartozik.
1952-es önnállósulásáig Oroszlány Kecskéd filiája volt
A Magyar Sacré Cœur Alapítványt Dr. Csoboth Györgyné hívta életre azzal a céllal, hogy a 40 éves szétszóratás után újrainduló Szent Szív Társaság munkáját támogassa elsősorban az ifjúság valláserkölcsi nevelése és a közművelődés fejlesztése terén. Az alapítvány székhelye a Sacré Cœur zugligeti rendháza lett (1121 Budapest, Zugligeti út 87), céljai az 1992. június 15-én kelt alapító okirat szerint 1) a Szent Szív Társaság magyarországi újraalapításának elősegítése; 2) a rend képzési centrumának kialakítása, fejlesztése és támogatása; 3) az ifjúság valláserkölcsi nevelése és pályaválasztási irányítása; 4) fiatal leányoknak, elsősorban a volt Sacré Cœur növendékek gyermekeinek vallási és kulturális fejlesztése és támogatása (ösztöndíjak, pályázatok külföldi nyelvtanulmányok céljára, stb.); 5) oktatási, nevelési és művelődési intézmények létesítése. Az Alapítványt a Fővárosi Bíróság 1992. június 22-én 3259. sorszám alatt vette nyilvántartásba.
Az Alapítvány hét tagú kuratóriumának elnöke a Rend osztrák-magyar tartományának mindenkori főnöknője volt (létrehozásakor Hannelore Woitsch RSCJ). Az elnök bízta meg az Alapítvány titkárát, akinek feladata a kuratórium üléseinek és döntéseinek előkészítése, az ülésekről jegyzőkönyv készítése, valamint az elnök megbízásából az Alapítvány képviselete. A kuratórium tagjai az Alapítvány létrehozójától kapják megbízásukat, 1992-ben ők a következők voltak: Baternay Ágota RSCJ, P. Horváth József (Szombathely, Szent Kereszt lelkészség), Kozma Imre OH, Lukács László SchP, Prohászka Ilona RSCJ, Szalai Lajosné Kohl Éva, Woitsch Hannelore RSCJ. A kuratórium tagjai megbízásukat társadalmi munkában látják el. Legfőbb feladatuk az Alapítvány vagyonának lehető leghatékonyabb működtetése, vagyis a 150 000 forintos induló vagyon gyarapítása és a felhasználása. Az Alapítvány nevében az aláírási és képviseleti jogot – elnöki felhatalmazás alapján – kezdetben a kuratórium két rendi tagja, Prohászka Ilona és Baternay Ágota gyakorolta. Az alapító okirat később többször is módosításra került (1997, 1999, 2001, 2010, 2014). A kuratórium tagjai és az Alapítvány képviselői is többször változtak.
A Magyar Sacré Cœur Alapítvány 2013-ig működött, ekkor az alapító, Dr. Csoboth Györgyné kezdeményezte felszámolását. Az indoklás szerint az alapítványi célok közül az a Szent Szív Társaság magyarországi újraalapítása megtörtént, a Rend tanulmányi háza felépült, azonban a „felnőttképzési és kulturális programok szervezése”, valamint a „a leányifjúság vallási és kulturális nevelése”, illetve „oktatási, nevelési és művelődési intézmények létesítése” lehetetlenné vált, mivel az Alapítványnak nem maradt szabadon felhasználható vagyona. Az Alapítvány megszűnését kimondó bírósági végzés 2015. febr. 27-én kelt, és 2017. április 25-én emelkedett jogerőre. Ezzel az Alapítvány végleg megszűnt, vagyonát – az alapító szándéka szerint – a Szent Szív Társaság kapta meg.
A két budapesti Sacré Cœur intézet 1948-ban történt államosítása és a nővérek elüldözése olyan ellenállást szült a volt növendékekben, mely az összetartozás érzését 40 éven át ébren tartotta. Így a Sophianum és a Philippineum volt növendékei továbbra is kapcsolatban maradtak egymással. A külföldön élők egy magát föderációként meghatározó szervezetbe tömörültek, melynek tagjai leginkább levelezés útján tartották egymással a kapcsolatot, de az egy országban élők igyekeztek személyesen is találkozni egymással. Amikor 1965-ben megalakult a volt Sacré Cœur növendékek nemzetközi szövetsége, az AMASC (Association Mondiale des Anciennes du Sacre Cœur), a magyar ancienne-ek három világrészre (Európa, Amerika, Ausztrália) kiterjedő szervezete rögtön kérte felvételét.
Az itthon maradt volt növendékek a kommunista diktatúra éveiben is tartották a kapcsolatot és amikor lehetett, találkoztak egymással, például a rend nagyobb ünnepein: május 25-én, Barat Szent Magdolna Zsófia ünnepén és december 8-án. Az összetartozás ébren tartásában kulcsszerepet játszott Dr. Csapody Vera, a Sophianum utolsó igazgatója, aki mindig szívesen fogadta a volt növendékeket. 75. születésnapján, 1965-ben több mint száz volt Sacré Cœur növendék kereste fel otthonában – amihez abban az időben nem kis bátorság kellett. A diktatúra enyhülésével az összetartozást a nyilvánosság előtt is egyre inkább fel lehetett vállalni. Erre először 1988-ban kerülhetett sor, amikor a Magyarországon élő volt növendékek 100 fős csoportja közös zarándoklatra indulhatott Rómába Philippine Duchesne RSCJ szentté avatása alkalmából (1988. július 1. és 8.). Ez az utazás hozta össze először a Dürer sori és a Mikszáth téri intézetek volt növendékeit nemcsak egymással, hanem a külföldre szakadt magyar növendékekkel és az AMASC-kel is. Ezen a zarándoklaton merült fel egy kiállítás gondolata, amely a következő évben meg is valósult. A Sophianum 75 éves jubileumához kapcsolódóan, 1989. szeptember 23-án egy ünnepi megemlékezés keretében – az egykori iskolaépületben – megnyílt a „Szent Szív Társaság Magyarországon” című kiállítás. A megnyitón több mint 400-an vettek részt. Ez az esemény tekinthető egy szabályos, jogilag elismert és hivatalosan bejegyzett egyesület megalakítása előzményének, mely a következő évben, a rendszerváltozás évében meg is valósult.
A Magyar Sacré Cœur Növendékek Egyesülete (MSCNE) 1990. jan. 19-én alakult meg. (A megalakulást megelőző vitákról, egyeztetésekről bővebben lásd: „Geschichte” der SC-Vereinigung in Ungarn, 1988–1989: MSZKL, II.14: Magyar Sacré Cœur Növendékek Egyesülete iratai, 1: Általános iratok és körlevelek). A cégbíróság 1990. március 7-i hatállyal jegyezte be. Hivatalos postacíme a VIII. kerületi Krisztus Király Plébánia (Reviczky utca 9.) lett, az egykori Sophianum szomszédságában. Ekkor összesen több mint 600 volt Sacré Cœur növendék élt, közülük 400 felett volt az itthon maradottak száma és közel 200 a külföldön élőké. Az Egyesület taglétszáma az első év végére elérte az 500-at. Az Alapszabály négy pontban foglalta össze az Egyesület célkitűzéseit: 1) ápolja és szilárdítsa a Sacré Cœur intézetek hagyományos szellemiségét; 2) segítse a volt Sacré Cœur növendékek közötti kapcsolatok fenntartását és elmélyítését; 3) közreléresítsen kapcsolatot a világ más országaiban működő Sacré Cœur intézetek volt növendékeinek szervezeteivel; 4) támogassa a fiatalság erkölcsi, vallási nevelését. Az Egyesület elnöke Dr. Szalai Lajosné Kohl Éva lett, mivel 1965 óta ő fogta össze a volt iskolatársakat és szervezte meg a volt növendékekből Zsófia énekkart. Tíz évig vezette az Egyesületet, majd betegség miatt visszavonult, átadva a vezetést Kovács Erzsébetnek, aki a megszűnésig, 2015-ig vezette az Egyesületet.
Az Egyesület életének első nagyszabású eseménye az volt, amikor a Philippineum egykori épületének falán emléktáblát helyeztek a régi alma mater tiszteletére és annak emlékére, hogy a Szent Szív szerzetesnők milyen hősiesen mentettek meg 1944-45-ben több mint 200 üldözöttet. A kétnapos esemény május 24-én a bécsi tartományfőnöknő, Hanni Woitsch beszédével kezdődött egy nagy találkozó keretében, majd 25-én került sor az emléktábla ünnepélyes leleplezésére és a közös szentmisére a domonkosok Thököly úti templomában.
Az Egyesület kezdettől fogva fontosnak tartotta a nővérekkel való kapcsolatot. 1990-ben három Sacré Cœur nővér élt állandó jelleggel Magyarországon (Belle Éva, László Anna, Majthényi Ilona). A nővérek kezdettől fogva részt vettek az Egyesület legfontosabb állandó eseményén, az első szerdai találkozókon. Ezeket a piaristák jóvoltából a Sophianum alagsorában tartották, és időnként a kápolnát is igénybe vegyék. A Sacré Cœur hagyományos ünnepeit minden évben a Krisztus Király plébánián tartották, ünnepi szentmisével, melyen a volt növendékekből alakult Zsófia énekkar énekelte az iskolai szentmisékről jól ismert, régi énekeket. Visszatérő vendégük volt Oloffson Placid atya, Jusztina nővér testvére, az ünnepi szentmiséket sokszor ő mutatta be. Minden évben háromnapos lelkigyakorlatot tartottak Leányfalun, de a piarista atyákra is számíthattak, ha előadásokról vagy lelki napok tartásáról volt szó. A külföldön élő magyar növendékek éppúgy támogatták az Egyesületet, mint a nyugat-európai Sacré Cœur öregdiák egyesületek, az anyagiak mellett például használtruha csomagokkal. Minden évben sor került legalább egy közös kirándulásra vagy zarándoklatra hazai és külföldi helyszínekre egyaránt. Így például jártak Lourdes-ban, Máriazellben, Czestochowában, Salzburgban és környékén, Morvaországban, Erdélyben, valamint Szent Ferenc nyomában Assisiben és környékén.
Az Egyesület tagjainak összetartozását és tájékoztatását szolgálta a „Cor Unum” időszakos hírlevél, mely 1990-ben jelent meg először, 1992-től már évente két alkalommal, 600 példányban. Ebben az előző év kiemelt eseményeiről szóló beszámolók, az adott év fontos programjai, valamint személyes visszaemlékezések kaptak helyet. Az Egyesület elhunytjait is felsorolták, az intézet és az érettségi éve feltűntetésével.
Az MSCNE az AMASC tagja lett, de mivel a nemzetközi szövetségben minden ország csak egy egyesülettel vehetett részt, a külföldi magyar ancienne-ek föderációja („Hongrie in exile”) is csatlakozott at MSCNE-hez. Ezen felül az MSCNE szoros kapcsolatot ápolt az Österreichische Sacré Cœur Vereinigunggal és a Szerzetesrendi Diákegyesületek Tanácsadó Testületének is aktív tagja volt, mely iskolaalapítások segítésének céljával alakult. Bár a volt magyar növendékek tisztában voltak azokkal az okokkal, mely nem tette lehetővé egy Sacré Cœur iskola beindítását Magyarországon, ez mégis csalódást keltett bennük. Az Egyesület megalakulásának 10 éves évfordulója alkalmából Szalainé Kohl Éva elnök készített számvetést a Cor Unum újság számára. Ebben ez olvasható: „A[z alapszabályban] megnevezett első három célkitűzésünket – Istennek hála – jól szerveztük meg, és eredményeket is értünk el. A negyedik cél érdekében magunk részéről, amit előrehaladott korunk ellenére tehettünk, megtettük! Komoly, rendszeres és időigényes munkát vállaltak azok, akik óvodai hittan- és nyelvtanításra vállalkoztak Budapest egyik legrosszabb szociális körülményű kerületében… Voltak problémáink is. Iskoláink államosításakor klauzúrában élő, habitust viselő, tanító rendben élő „anyáktól” váltunk el, a vasfüggöny mögött ezt a képet őriztük meg. A rendszerváltozás után, a Rend visszatelepülésekor egy modern, civil ruhás, világot járó, a közéletben szerepet vállaló, felnőtt ifjúsággal és pasztorációval foglalkozó Társaság nővéreivel találkoztunk. Vágyaink és céljaink mindkét részről mások voltak. Nehezen tudtuk feldolgozni – gondolom, ugyancsak mindkét részről – ezt a kérdést. Remélem és hiszem azonban, hogy a hűség és a szeretet átsegít ezen a nehézségen mindnyájunkat. Átsegít a közös alap, Jézus Szívének szeretete, a cél: ennek terjesztése és Jézus szíve Családjának összefogó ereje… Célunk az összetartozás, és kívánságunk, hogy a Sacré Cœur Társaság tagjai is tevékenyen vegyenek részt egyesületi életünkben, keressék meg azt a módot, mellyel mi is az ő segítségükre tudunk lenni.” (Cor Unum 1992/2, 2).
A Magyar Sacré Cœur Növendékek Egyesülete 2015-ig működött. A Cor Unum 50. ünnepi számában számos visszaemlékezés olvasható az Egyesület első elnökétől, Szalainé Kohl Évától és másoktól az Egyesület megalakulásáról 25 éves történetéről, a Budapest VIII. kerületi óvodai hitoktatásról, a nővérekről és az egykori iskolai életről. Ebben a jubileumi számban adták tudtul, hogy az Egyesület „2015. december 2-i rendkívüli /és megismételt/ közgyűlésén a tagság eldöntötte az Egyesület mint jogi személy működésének befejezését”. Azonban megmaradak az első szerdai összejövetelek a Sophianumban és a Cor Unum újság (Cor Unum 2015/2, 7-8). Utóbbit már nem az MSCNE, hanem egy négytagú szerkesztőség adta ki, egészen az utolsó 2022/1. számig.
A Szent Szív Társaságát (röviden Sacré Cœur; latinul Societas Religiosarum Sanctissimi Cordis Jesu; franciául Religieuses du Sacré Cœur de Jésus, RSCJ) Barat Magdolna-Zsófia (1779–1865) alapította 1800. november 21-én Párizsban. 1800-ban Magdolna-Zsófia fivérét, Louist – aki addig tanítója és lelki vezetője volt és már 1795-ben pappá szentelték – felvették a Joseph-Désiré Varin jezsuita atya által vezetett „A hit atyái” társulatba, melynek fő feladata az volt, hogy előkészítse a jezsuita rend visszaállítását. P. Varin jezsuita lelkiségű, a Szent Szív tiszteletét középpontba helyező női szerzet létrehozását is tervezte, amelynek fő feladata lenne a leendő keresztény anyák nevelése, tanítása, és ezáltal – a Szent Szív tiszteletének terjesztése. Ebben talált segítőre Barat Magdolna-Zsófia személyében, akinek gyóntatóatyja lett. A Szent Szív Intézete (Institut du Sacré Cœur) első négy nővére 1800. nov. 21-én tette le fogadalmát, és már 1801 októberében nevelőintézetet nyitottak Amiens-ben. Magdolna-Zsófiát 1802. dec. 21-én nevezték ki az új közösség vezetőjének. A társaság konstitúcióját VII. Piusz pápa hagyta jóvá 1816-ban.
A szabályzat szerint a társaság feladata, „hogy Jézus Szentséges Szívét dicsőítse, miért is egyrészt – azon erények gyakorlása által, melyeknek gyújtópontja és eszményképe maga az isteni Szív – saját tagjainak üdvén és tökéletesítésén fáradozik; másrészt pedig … embertársaink megszentelésére is törekszik” (Molnár János: Jézus Szent Szívének diadala korunkban, feltüntetve tiszteletreméltó (venerabilis) Barat Zsófia, s az általa alapított, Jézus szent Szívéről nevezett (Sacre Cœur) zárdaszüzek történetében, Esztergom 1885, 134). A Társaság jelmondata: „Cor unum et anima una in Corde Jesu”. A nővérek élete egyszerre volt aktív és kontemplatív: céljuk szeretni Istent és az Ő szeretetére ébreszteni a világot. Mindezt az alábbi feladatok felvállalásával kívánták megvalósítani: a felsőbb társadalmi rétegek leányainak nevelése bentlakásos intézetekben (belső iskolák), oktatás ingyenes népiskolákban (külső iskolák), lelkigyakorlatok tartása, valamint kongregációk szervezése, vezetése. A rend lelkiségében központi helyet foglal el az eucharisztikus Jézus imádása, a Vele való életegység, az Ő Szívéhez való mind teljesebb hasonulás. A Sacré Cœur pedagógiai rendszerének négy kiemelt ága volt: valláserkölcsi, értelmi, szociális és hazafias nevelés. Istenfélő, hazáját szerető, kötelességtudó, a társadalom számára hasznos nőkké, háziasszonyokká és családanyákká akarták nevelni a gondjaikra bízott leánygyermekeket.
Az első nevelőintézetet Amines-ben nyitották meg 1801-ben, ezt követte hamarosan Grenoble és Poitiers. Az anyaház 1816-ban nyílt meg. 1818-ban Philippine Duchesne nővér vezetésével Észak-Amerikába indult az első missziós csoport, így ő lett az Észak- és Dél-Amerikában létesített Sacré Cœur rendházak alapítója. 1828-ban XII. Leó pápa kifejezett kívánságára történt a római Trinitá dei Monti alapítása. A Szent Ignác-i lelkiségű első Konstitúciók pápai jóváhagyására 1826. december 22-én került sor. Barat Magdolna-Zsófia Párizsban halt meg 1865. máj. 24-én. Ekkor Európa, Amerika és Afrika 99 közösségében 3539 Sacré Cœur nővér élt. Testét boldoggá avatási eljárása során romlatlanul találták. Az első egyházjogi kódex szellemében megújított szöveget a Szentszék 1922-ben hagyta jóvá. Az 1982-es általános káptalan fogadta el a Konstitúciók új szövegét, mely 1987-ben nyert pápai jóváhagyást. A 21. század elején négy kontinens 44 országában mintegy 3600 Sacre Cœur nővér él és tevékenykedik, a kontempláció és az apostoli tevékenység szoros egységét megélve. Az alapítónőt X. Piusz pápa 1908. május 25-én boldoggá, XI. Piusz pápa 1925. május 24-én szentté avatta. A Társaság tagjai közül Philippine Duchesne nővért XII. Piusz pápa 1940. május 12-én boldoggá, II. János Pál pápa 1988. július 3-án szentté avatta.
A társaság előkelő családok leánygyermekei számára fenntartott iskoláinak jó híre Magyarországra is eljutott. Ezért 1883 elején a magyar arisztokrácia mintegy 100 tagja személyes aláírással ellátott kérvényt küldött Adéle Lehon általános főnöknőnek, amelyben a rend magyarországi letelepedését kérték. Az új zárda megalapításának feladatát M. Maria Mayer osztrák tartományfőnöknő kapta. M. Mayer két másik – köztük egy magyar nővérrel – 1883 áprilisában érkezett Magyarországra. Simor János hercegprímás Esztergomban fogadta őt, és megadta a budapesti letelepedéshez szükséges engedélyt. A rend még április végén megvette a Városliget melletti, István út 51. szám alatti Deák-villát és egy nyolc hold nagyságú kertet. A villa átalakítása után, július 16-án költöztek be a házba az első nővérek – köztük négy magyar – gróf Walterskirchen Klára vezetésével. A zárdát júl. 28-án szentelték fel, majd szeptemberben az első hat növendék el is kezdhette a tanévet a rend frissen alapított budapesti bentlakásos nevelőintézetében (belső iskolájában), mely a Szent Szív Intézet nevet kapta (1936-tól Philippineum). A rend másik intézete 1914-ben kezdte meg működését kezdetben az István úton, majd 1917-től Sophianum néven a Mikszáth Kálmán téren. Mindkét rendház és intézet az osztrák provinciához tartozott.
Az egyházi iskolák 1948-as államosítása miatt a két budapesti intézetet kereken 100 Sacré Cœur nővérnek kellett elhagynia. 1948-ban a nővérek lakrészeikben maradhattak, és a zugligeti nyaralóban internátust tartottak fenn. Az ott lakó leányok hivatalosan mint szerzetesjelöltek lehettek ott. Az 1948/49-es tanév végén az állam elvette a rendtől az Ajtósi Dürer sori rendházat, és ottani nővérek a Sophianumba költöztek. A teljes betiltással számolva a külföldi nővérek 1948 őszétől kezdve fokozatosan elhagyták Magyarországot, 1949 januárjától pedig a magyar nővérek is távoztak. A szerzetesrendek 1950. évi szétszóratásakor már csak 11 nővér élt Magyarországon. A külföldiek elhagyhatták az országot, a magyarokat rokonaik, ismerős családok vagy régi növendékek fogadták be. Négyen közülük (Berczelly Erzsébet, Koloszár Éva, Lázár Anna és Valér Vilma) 1952-ben megpróbáltak külföldre szökni, de szándékuk kiderült, ezért még Budapesten letartóztatták őket, és 2-3 év börtönbüntetést kaptak. 1956-ban az országban maradt többi nővérrel együtt Ausztriába menekültek. Forgách Éva RSCJ és Lázár Anna RSCJ későbbi elbeszélése alapján (1998) mindössze 1 Sacré Cœur nővér maradt Magyarországon családi okok miatt.
1989-ben ismét Ausztriából érkeztek nővérek Magyarországra, hogy – az Osztrák-Magyar Rendtartomány (OSU) részeként – újraindítsák a Társaság életét, ezúttal a budapest-zugligeti plébánia területén. A magyar nővérek 2004 óta a Közép-Európai Rendtartományhoz (CEU) tartoznak, mely Magyarország mellett Ausztriát és Németországot foglalja magában. Jelenleg Budapesten két közösség működik: a zugligeti közösség (XII. kerület, Zugligeti út 87. ), amely a jelöltek befogadó közössége és a hazai hivatásgondozás bázisa, valamint a Mese utcai közösség (XII. kerület, Mese utca 11-13.), ahol 2009 óta működik a Forrás Lelkiségi Központ. 2021 óta a Sarutlan Kármeliták mánfai MaranaTha Lelkigyakorlatos Házának vezetése is a magyarországi Sacre Cœur nővérek feladata.
A Philippineum (Szent Szív Intézet, István út / Ajtósi Dürer sor) házfőnöknői: Walterskirchen Klára RSCJ (1883–1887); Schaffgotsch Mária-Anna RSCJ (1887–1895); Unterrichter Hermina RSCJ (1895–1899); Boos-Waldec Mária RSCJ (1899–1906); Frommherz Mária RSCJ (1906–1910); Schaffgotsch Mária-Anna RSCJ (1910–1918); Zaufal Leonida (Klotilda) RSCJ (1918–1925); De Galbert Mária Antónia RSCJ (1925–1931); von der Wense Róza RSCJ (1931–1934); Kammerer Mária Antónia RSCJ (1934–1946); Gutzwiller Hildegárd RSCJ (1946–1949). A Sophianum (Mikszáth tér) házfőnöknői: M. Klippel Mária RSCJ (1917–1918); Schaffgotsch Mária-Anna RSCJ (1918–1919); De Galbert Mária Antónia RSCJ (1919–1925); Zaufal Leonida (Klotilda) RSCJ (1925–1928); Walpole Gwendolin RSCJ / Gutzwiller Hildegárd RSCJ (1934–1946); dr. Jármai Edit RSCJ (megbízott) (1946–1950). – Rendi ügyvivők: Belle Éva RSCJ (1989–1990); Dr. Baternay Ágota RSCJ (1990–1991); Prohászka Ilona RSCJ (1991–1994); Dr. Baternay Ágota RSCJ (1994–1995). – Magyarországi képviselők: Prohászka Ilona RSCJ (1995.10.19.–2004.09.30); Szilágyi Erzsébet RSCJ (2004.10.01.–2008.02.28.); Berecz Rita RSCJ (2008.03.01.–2019.12.31.); Tornya Erika RSCJ (2020.01.01.–2022.08.31.); Szentistványi Rita RSCJ (2022.09.01.–)
A Szent Szív Társaság 1883-ban nyitotta meg első magyarországi iskoláját Budapesten, az István úton (1929-től Ajtósi Dürer sor). A Szent Szív Intézet bentlakásos intézet („belső iskola”) volt, elemi iskolával, valamint felsőbb leányiskolával rendelkezett. Utóbbi az 1897-ben polgári leányiskolává alakult. Az első tanévre mindössze hat leányt írattak be, de az arisztokrácia köreibe tartozó szülők elvárásaihoz igazodva az intézet nagy hangsúlyt fektetett az idegen nyelvi és zenei oktatásra. Egy évvel később, 1884-ben a környékbeli gyermekek számára a rend megnyitotta hatosztályos „külső” elemi iskoláját, melyet szegényebb bejáró tanulók látogattak. Ugyanebben az évben kezdődött el az új zárda felépítése. A kétemeletes épületbe 1885-ben költöztek át a belső iskolák, míg a külső iskola a Deák-villában maradt. A zárda Jézus Szíve-templomát 1895. jún. 15-én szentelte fel Vaszary Kolos hercegprímás. Nem sokkal később a külső iskola is új épületet kapott, ezt 1898. okt. 20-án avatta fel Steiner Fülöp székesfehérvári püspök. A két épületet az 1930-as években tornateremmel kötötték össze, melyet az iskolák közösen használtak. A belső és külső iskolák egymástól függetlenül működtek, bár voltak közös tanáraik. A kétféle iskolát – az alapítói szándéknak és a társadalmi igényeknek megfelelően – más társadalmi rétegek gyermekei látogatták, de azért volt kapcsolat a két iskola diákjai között. Erre jó példa a karácsonyi ünnepség, amikor az 1885-ben alapított Mária-kongregáció tagjai és a belső iskolák diákjai megajándékozták, megvendégelték és műsorral szórakoztatták a külső iskolás gyerekeket.
A rend 1914-ben megalapította a Budapesti Szent-Szív-Intézeti Katholikus Leánygimnáziumot, mely az ország második és Budapest első leánygimnáziuma volt. Megnyitása érdekében maga Csernoch János hercegprímás járt közben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnál. Az iskola első igazgatója Danczer Béla, a szomszédos állami főgimnázium tanára lett. A tanítás 1914 szeptemberében kezdődött az I. és az V. osztályban. A távol lakókat internátusban helyezték el, ők délután francia, német, angol, kézimunka és zeneórákon vehettek részt. Az 1915/16-os tanévben folytatólagosan megnyílt a II. és a VI. osztály. 1916/17-ben az iskola és a zárda egyik külön épületében nyert elhelyezést. 1917-ben az iskola nyolcosztályossá vált, és átköltözött a VIII. kerületi Mikszáth Kálmán térre, a rend által megvásárolt egykori Révay-palotába, ami akkor bérház volt, és amely Barat Magdolna-Zsófia rendalapítónő után a Sophianum nevet kapta. Az első érettségire az 1918-ban került sor. Mivel az épületen beköltözés előtt csak a legszükségesebb átépítési munkálatokat tudták elvégezni, 1926-ban nagyszabású átépítésen esett át, majd 1936 nyarán újabb változtatásokat hajtottak végre. Ezzel korszerű, minden követelménynek megfelelő iskola jött létre. A Múzeum utcai épületet az 1933/34-es tanévben építették át, itt működött az elemi iskola.
A leánygimnázium elköltözése után továbbra is az István úton működött a hatosztályos külső elemi iskola és a bentlakásos leánynevelő intézet elemi és polgári iskolával,. Mivel a leánygimnázium egyre nagyobb népszerűségre tett szert, az 1921/22-es tanévben párhuzamossá kellett tenni az első két osztályt, de erre helyszűke miatt nem minden évben volt lehetőség. Így a párhuzamos osztályokat az 1932/33-as tanévtől kezdve az Ajtósi Dürer soron nyitották meg. Az ottani osztályokat a Dürer sor tanárai tanították, mint a Sophianum óraadói. Az V. osztály megnyitását a vallás- és közoktatásügyi miniszter az önállósodáshoz kötötte, de a rend szándéka is az volt, hogy újabb leánygimnáziumot alapítson, igazodva a szülők igényéhez. Az 1936/37-es tanévben a Sophianum Dürer sori osztályai önállósodtak, a polgári leányiskola megszűnt és e kettőből létrejött az új leánygimnázium, mely a rend misszionárius szentje, Philippine Duchesne tiszteletére a Philippineum nevet vette fel.
A II. világháború során Budapest 1944/1945. évi ostromát alatt a rend házaiban több száz bentlakó növendék, rászoruló és üldözött vészelte át. A Philippineum épületét 1944-ben lefoglalták, és ott őszig a Madarász utcai kórház gyermek és női osztályát helyezték el. XII. Piusz pápa menlevelének köszönhetően az intézet a Vatikán védnöksége alá került. Így tudtak befogadni mintegy 100 fiatal zsidó lányt, majd kb. 300 volt növendéket és hozzátartozóikat. A Svéd Vöröskereszt segítette az intézetet, mely egy időre be is fogadta a szervezetet, így vezetője, Waldemar Langlet és felesége is a ház lakója lett. A Sophianumban, amely a nunciatúra és a svájci követség védelme alatt állt, 31 akkori vagy volt gimnáziumi növendék és 11 fiatalabb diák mellett kb. 120 zsidó származású nő, gyermek és néhány férfi kapott menedéket. 1995-ben a megmentett zsidó asszonyok kérésére M. Hildegard Gutzwiller, a Sophianum házfőnöke posztumusz megkapta Izraelben a „Népek megmentője” kitüntetést, és neve felkerült a Jad Vasem emlékfalára. A Sacré Cœur zugligeti nyaralójában 20 üldözöttet bújtattak. A háborúban a Mikszáth téri iskolaépület erősen megrongálódott, két évbe telt, míg a főépületet eredeti állapotában helyre tudták állítani. A Múzeum utcai szárny újjáépítése még tovább húzódott.
Mivel 1945-ben miniszterelnöki rendelet vezette be a nyolcosztályos általános iskolát, a Sacré Cœur is kénytelen volt átalakítani iskoláit. Az elemi iskolák négy évfolyama az általános iskola első négy évfolyamává alakult, a gimnáziumok alsó évfolyamai pedig az általános iskolák felsőbb osztályaivá. Az 1946/47-es tanévtől az általános iskolák függetlenné váltak és a tanári testületeket is szétválasztották.
Az 1948. évi 33. törvény alapján a Philippineumot és a Sophianumot is államosították. A két általános iskola és két leánygimnázium még egy évig működhetett, a Sophianum Állami Mikszáth Kálmán Leánygimnázium néven, a Philippineum a Mikes Kelemen Leánygimnázium néven. Dr. Csapody Vera igazgatónőt leváltották, de a régi világi tanárok, tanárnők nagy része ekkor még az iskolában maradhatott és továbbra is tanítottak hittant. A szerzetesnők azonban többé nem taníthattak, az iskolákat teljesen leválasztották a zárdáról. A Dürer sori nagy templomot bezárták, csak a kápolnát lehetett látogatni és azt is csak titokban. 1949-ben végül mindkét leánygimnáziumot megszűntették.
A Sophianumba az orosz tanárokat képző Lenin Intézet került, majd 1953-ban a piaristák kapták meg rendházuk és gimnáziumuk számára. A Philipineum épületétbe 1949-ben az Magyar Dolgozók Pártja (1956 után Magyar Szocialista Munkáspárt) Politikai Főiskolája költözött, majd amikor ez a kommunista diktatúra bukása miatt megszűnt, 1989-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyes bölcsészeti tanszékei kerültek ide.
A Sophianum igazgatói: Danczer Béla (1914–1918); Fallenbüchl Ferenc (1918–1936); Kemény Lujza RSCJ (1936–1938); Csapody Vera (1938–1948). – A Philippineum igazgatói: Osztoics Irén RSCJ (1936–1942); Csegény Margit (1942–1948).