Arquivo 317 - Besztercei plébánia iratai

Zona de identificação

Código de referência

RO GyFL SzaGyL.VIII.313–344.317

Título

Besztercei plébánia iratai

Data(s)

  • /1623/1699–2001 (Produção)

Nível de descrição

Arquivo

Dimensão e suporte

14,08 ifm

Zona do contexto

Nome do produtor

História administrativa

Besztercét a szászok alapították a 13. század első évtizedeiben. Ferences kolostora 1260-ból ismeretes. Szintén a középkorban, a ferencesek mellett ispotályosok és domonkosok is jelen voltak Besztercén. Középkori hívei evangélikusok lettek a Szent Miklós tiszteletére épített templommal együtt.

A besztercei ferences kolostort 1724-ben kapták vissza a minoriták, akik 1893-ban a kolostort a templommal együtt eladták a görög katolikus egyháznak. Ezt a templomot 1948-ban a görög katolikusoktól államosították, és az ortodox egyház birtokába került, akik mindmáig használják.

A piarista szerzetesek 1717 augusztusában telepedtek le Besztercén, megvásárolták a domonkosok romos kolostorát és templomát, ahol két évig működtek. Mivel a domonkosok kolostora félreesett, a templom is használhatatlan volt, így a piaristák egy központibb helyet akartak. Ilyenképpen 1719-ben kapták meg a város központjában régóta üresen álló ispotályosok volt templomát és rendházát, melynek alapjaira építették a sajátjukat. A plébániát is a piaristák szervezték meg ugyanekkor. A piarista letelepedés Besztercén a város lutheránus szász lakóinak ellenszenvét váltotta ki.

1758-ban a városban tűz ütött ki, amely a rendház nagy részét is elpusztította, a templom is megrongálódott. Az új templom építéséhez szükséges pénzről Mária Terézia gondoskodott, így ma is álló templomuk és rendházuk 1780–1787 között épült, a templom védőszentje a Szentháromság. A rendház egyben iskolául is szolgált.

1848-ban Palotay József tartományfőnök bejelentette az erdélyi püspöknek, hogy a rendtagok hiánya miatt a rend nem tudja az iskolát fenntartani. A piaristák 1879 szeptemberéig látták el a plébánia vezetését, az elemi iskola igazgatását, valamint az evangélikus gimnázium katolikus növendékeinek vallási oktatását. Ekkortól folyamatosan világi papok vezetik mindmáig.

História do arquivo

Az egykori piarista kolostorépület tetőzetének javítási munkálatai alkalmával, 2009. szeptember elején a padlástérben rábukkantunk az igen értékes piarista rendi levéltári anyagra. Ezek közül kiemeljük a besztercei plébánia legrégebbi anyakönyvét, amelyet a minoriták 1718-tól kezdtek el vezetni, a piarista rendház historia domusait, a piarista iskola anyakönyveit, a piaristák könyvkatalógusát 1810-ből, szerzetesi névjegyzékeket és sok más, a piarista rendhez fűződő forrást. Úgyszintén a besztercei padlásról került elő a medgyesi piaristák levéltárának töredéke is (három darab 18. századi kötet). Ezt az a tény magyarázza, hogy 1789-ben megszűnt a medgyesi piarista iskola, és az ittlévő szerzetesek Besztercére költöztek. Feltételezhetően ekkor vihették magukkal az addig keletkezett levéltári köteteket Besztercére.

Fonte imediata de aquisição ou transferência

Zona do conteúdo e estrutura

Âmbito e conteúdo

Avaliação, seleção e eliminação

Incorporações

Sistema de arranjo

Zona de condições de acesso e utilização

Condições de acesso

Condiçoes de reprodução

Idioma do material

    Sistema de escrita do material

      Notas ao idioma e script

      Características físicas e requisitos técnicos

      Instrumentos de descrição

      Zona de documentação associada

      Existência e localização de originais

      Existência e localização de cópias

      Unidades de descrição relacionadas

      Descrições relacionadas

      Zona das notas

      Identificador(es) alternativo(s)

      Pontos de acesso

      Pontos de acesso - Assuntos

      Pontos de acesso - Locais

      Pontos de acesso - Nomes

      Pontos de acesso de género

      Zona do controlo da descrição

      Identificador da descrição

      Identificador da instituição

      Regras ou convenções utilizadas

      Estatuto

      Nível de detalhe

      Datas de criação, revisão, eliminação

      Línguas e escritas

        Script(s)

          Fontes

          Área de ingresso