Fonds 019 - Tövisi plébánia iratai

Identity area

Reference code

RO GyFL GyuGyL.VIII.1–22.019

Title

Tövisi plébánia iratai

Date(s)

  • 1700–1997 (Creation)

Level of description

Fonds

Extent and medium

4,92 ifm

Context area

Name of creator

Administrative history

Középkori templomát román stílusban építették 1293 előtt. A másik tövisi templomot Hunyadi János építtette 1449-ben, és a templom melletti kolostorba obszerváns ferenceseket telepített. Az obszervánsok 1551-ben, vagy mások szerint 1554-ben, a reformáció és a török támadások következtében a kolostor és a templom elhagyására kényszerültek. A törökök a kolostort lerombolták, de a templomot megkímélték. Báthori Zsigmond fejedelem 1598-ban a minoritákat költöztette be Francesco Passis atya vezetésével, akik csak rövid ideig voltak itt. 1603-ban Basta György idejében a templom a kolostorral együtt leégett. A reformáció idején a katolikus lakosság nagy része református lett, de továbbra is maradtak katolikusok 1615 után is, amikor Bethlen Gábor a katolikusok részére a templomot meghagyta. A reformációkor a katolikus plébánia azonban megszűnt. Mindkét templom fedetlenül maradt. A Hunyadi templomot gróf Apor István erdélyi kincstárnok javíttatta ki 1701-ben saját költségén a katolikusok részére, akárcsak a régi templomot a reformátusok részére. A felújításkor az épületegyüttest barokk boltozatokkal födette be. A korábbi állapotoktól eltérően az emeletes kolostorszárnyakat egyszintesre alakíttatta. A pálos rend feloszlatása után (1786) egyházmegyés papok gondozták a plébániát. Kenderesi Szabó Béla kanonok–plébános halálát követően, 1996-tól Nagyenyedről látják el.

Archival history

A plébánia iratanyagát 2002 decemberében szállítottuk be Gyulafehérvárra. Állapota néhány kötet kivételével megfelelő volt. A szükséges fertőtlenítés elvégzése után a rendezést márciusra fejeztük be. Ebből a levéltári anyagból került elő a mikeszászai plébánia levéltárának 20. század közepi töredéke.

Immediate source of acquisition or transfer

Content and structure area

Scope and content

Appraisal, destruction and scheduling

Accruals

System of arrangement

Conditions of access and use area

Conditions governing access

Conditions governing reproduction

Language of material

    Script of material

      Language and script notes

      Physical characteristics and technical requirements

      Finding aids

      Allied materials area

      Existence and location of originals

      Existence and location of copies

      Related units of description

      Related descriptions

      Notes area

      Alternative identifier(s)

      Access points

      Subject access points

      Place access points

      Name access points

      Genre access points

      Description control area

      Description identifier

      Institution identifier

      Rules and/or conventions used

      Status

      Level of detail

      Dates of creation revision deletion

      Language(s)

        Script(s)

          Sources

          Accession area